Képzeljetek el egy olyan helyzetet, hogy az emberek mesterséges világokba menekülnek, miután valós munkahelyükön és saját családjuk körében sem kapnak elég megbecsülést, szeretetet.
Képzeljetek el egy olyan országot, amelynek kormánya csak a megfoghatatlan ellenségtől való félelmet kommunikálja óriásplakátokon, és amelynek tisztességes lakói mindenkit lenéznek és kirekesztenek, aki meg meri kérdezni, mi is az igazság, és nem a biztonságos otthonok létrejöttét támogatja minden éber percében.
Képzeljetek el egy olyan társadalmat, amelynek vezetősége minden személyes információnkat látni akarja, akár közérdekű, akár nem, és a törvény erejével akar mindenkit ellehetetleníteni, aki a saját gondolatait el akarja rejteni, emellett a lakosságot is ráveszi arra, hogy jelentsék ezeket az eseteket.
Képzeljetek el egy olyan világot, amelyben akárhova nézünk, reklámok ugranak fel, és még csak át sem gondoltuk, hogy akarjuk-e, már a nappalinkban van a következő rendelés, amelynek szerződését ráutaló magatartással már el is fogadtuk.
Képzeljetek el olyan embereket, akik észre sem veszik az utcán a halottat, és félrenézve vagy legyintve haladnak tovább a dolgukra, mintha mi sem történt volna, mondván, biztosan intézkedik már valaki.
Jaj, ez a Philip K. Dick… csak ő tudott ilyen hülyeségeket kitalálni fél évszázaddal ezelőtt! Ezeket a nevetséges amerikai fantazmagóriákat olvasmányosan, takarékosan írta meg, hogy azt hihessük egy percre, megtörténhetnek ilyen dolgok a távoli kétezres években!
Komolyra fordítva a szót: az Agave-sorozat új kötete tehát egy novelláskötet, amelynek különlegessége, hogy novelláit az Amazon adaptálta egy antológiasorozatban (Philip K. Dick’s Electric Dreams). Minden novella előtt az adott epizód forgatókönyvírója ír egy-egy rövid anekdotát arról, hogyan találkozott a történettel, miért releváns történet ma is, és milyen módosításokat eszközölt az adaptáció során.
Természetéből adódóan tehát akadnak átfedések korábbi novelláskötetekkel, de ha jól saccolom, nagyjából így is a történetek több mint fele először olvasható magyarul, aki pedig itt kezdené az ismerkedést az író műveivel, egyből egy egészen korrekt „best of” válogatást kap.
A fent sorolt témák mellett benne van az egyik személyes kedvencem, „Az álapa” is, amelyben egy kisfiú észreveszi, hogy az apja nem is az igazi apja, pedig tökéletesen megegyezik minden külsőségben, viselkedésben. A borítóképet ihlető „Seholsincs bolygó” félelmetes és megindító történet arról, hogyan hagyja adja el az emberiség saját örökségét azonnali anyagi haszonért. A „Mi az ember” a szerelemmel foglalkozik, mint állandó emberi tulajdonság.
A novellák néha leplezetlenül ponyvásak, de amikor PKD elképesztő ötleteket dobál, kifejezetten imádom, hogy ennyire laza az egész olvasmányélmény. Minél bugyutább retrofuturista dolgok kerekednek ki a történetekből, annál időtlenebbnek tűnnek, a világépítés pedig így is konzisztens marad: ebben a novelláskötetben eltévedni pontosan olyan, mint PKD mikrokozmoszában eltévedni.
Álmok ezek egy lehetett-volna jövőről, elektronikus kisülések egy kitalált-létező világból, amelynek képei időnként riasztóan valóságosnak tűnnek a soha-nem-lett díszletek mögött.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Nem tetszett ugye?
Bizony, az előbb fél percig nem figyeltem és már ide is rendelődött a szoba közepére egy Ferrari F50!
Bezzeg azelőtt a zemberek odafigyeltek egymásra, tök autentikus és önazonos élete volt mindenkinek, amint éppen lemészárolódott a harmincéves háborúban vagy a szaracénokat gyakta a Szentföldön, és ha megérte a matuzsálemi harmincéves kort, még mesélhetett róla a fogatlan kirohadt pofájával a kis unokáinak, már amelyik megmaradt 2 hetes kora után. Régen minden!
@Balfake: látom, nem volt még dolgod a UPC-vel
Dehogynem, egyszer le akart lőni a robotjuk, mert összekevert a szomszéd Pistikével, aki csokit lopott a boltban. Vagy az az OCP?