Az itthon alulreprezentált, s mégis jelentős szerzők iránt komolyabban érdeklődő olvasónak előbb-utóbb feltűnhet Samuel R. Delany, aki bár karrierjét Ace-szerzőként kezdte, mégis az egyik legösszetettebb és legmeghökkentőbb jelenség az amerikai SF-irodalomban. A költő-író-professzor akadémiai és irodalmi szinten is egyszerre küzd a faji és szexuális megkülönböztetés ellen (ti. mindkettőből kijutott neki), támogatja a NAMBLÁ-t, és egyre felkavaróbb regényeket ír (pl. a Hogg, amelyben az erőszakosság és a vele járó penetráció nem kímél sem gyereket, sem ürüléket, et cetera). Szóval még a legszabadelvűbb olvasónál is képes határokat feszegetni úgy, hogy közben nagyon kényes társadalmi-morális kérdéseket vet fel.
Első komolyabb sikerét a Babel-17 című kristálytisztán tudományos-fantasztikus regénye hozta meg, amelynek premisszája roppant egyszerű: távoli jövő, intergalaktikus háború, közben felbukkan egy idegen kód/nyelv, a Babel-17, az éppen ügyeletes tábornok pedig megbízza a legnépszerűbb és legzseniálisabb költőnőt, hogy próbálja megfejteni. Narratívájában egyáltalán nem összetett, ötletessége viszont fejezetenként váltogatja témáját és hatásait. Minden újabb jelenetsor egészen más világot sejtet, és ez a fajta invenciózus képsorozat a lineáris történetvezetés mellett is képes egy részletgazdag, hihető világot bemutatni.
És bár csak egyetlen megoldandó probléma van a történet középpontjában (a Babel-17 nyelv megfejtése, annak hatásai), ez kulcsszerepet játszik mind a karakterek, mind a háttérvilág megismerése során. Rydra Wong küldetése egyszerre személyes és társadalmi jelentőségű: a nyelv megfejtésének öröme és a nyelvből kiderülő fenyegetettség megszüntetése kettős erősséget ad a történetnek.
Persze, olvasás közben az ember rájön, hogy a „régi” SF élvezhetősége és aktualitása néha még akkor is kétséges, ha éppen univerzális és örök témákkal foglalkozik. Delany regénye nem annyira tiszta és óvatos, mint kortársainak sikeresebb művei, viszont elmondható, hogy merész és kísérletező. Legalábbis írástechnikai szempontból képes olyan dolgokra, amelyek összhangba hozhatóak a témával (vagyis logikai-nyelvi játékokkal tud extra réteg tejszínt kenni a regénytortára); a gond ott kezdődik, amikor az ötletesség átveszi a dramaturgia helyét. A Babel-17 nagyon hamar elveszíti a történet fókuszpontját, vagyis elkalandozik, a mellékszereplők meglehetősen jellegtelenek, a színes-változatos világot pedig nem ismerjük meg úgy, ahogy kellene. A regény közepe majdhogynem szétesik annak ellenére, hogy Delany ilyen-olyan ál-izgalmakkal próbálta valahogy felfűszerezni az eseményeket (áruló a hajón, stb.).
Elmondható azért, hogy ezeken nem érdemes fennakadni, mert a hatvanas évek útkeresése mind a zsáner, mind a „kezdő” író szempontjából megfigyelhető a regényben: még ott vannak a kínosan túlhasznált és elavult toposzok, de már törekszik egy olyan intellektuális-pszichedelikus szintre, ami mégis bizarr és egyedi hangulatot eredményez.
Akárhogy is nézzük, a Babel-17 nem csak egy tudományos-fantasztikus regény a nyelvről, elvégre több generációnyi fantaszta számára jelentett inspirációt (Le Guin, Miéville), nem csak témaválasztásában, de összetettségében is. A rendkívül erős, komplex női főszereplő, valamint az ötletek zsúfolt sokasága mindenképpen emlékezetesek és ösztönzőek lehetnek a következő generációk íróinak számára is, én pedig remélem, hogy a magyar könyvkiadás elmaradásainak listáján Samuel R. Delany nem csak egy elfelejtett jegyzetként kerül be a fiók legaljára.
További információk:
-
A Babel-17 1967-ben elnyerte a Nebula-díjat, Delany eddig összesen négy Nebula- és két Hugo-díjat nyert pályafutása során.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ezt még nem adták ki. És már volt az oldalon.