Ha vannak olyan, a szépirodalomban ismert szerzők, akikről abszolút nem feltételezném, hogy nekiállnak közgazdasági sci-fit írni, Lionel Shriver biztosan köztük lenne. Egészen eddig úgy ismertem a Beszélnünk kell Kevinről és a Születésnap után írónőjét, mint akit elsősorban a családi kérdések érdekelnek – ezeknek az elmeséléséhez pedig általában nemigen szükséges egy olyan részletes, átgondolt és kifejezetten sok kutatómunkát igénylő háttér felépítése, mint amit mondjuk egy gazdasági sci-fi megkíván. Ehhez képest pontosan ez történt: bár A Mandible család le sem tagadhatná szépirodalmi gyökereit, szerintem egyben 2017 egyik legjobb sci-fijét is köszönthetjük benne.
Ahogy a cím is mondja, 2029-ben járunk, és megismerjük a Mandible családot. A családfő a lassan százhoz közeledő Douglas, mindenki Mannája, aki egy luxus idősek otthonában éldegél feleségével, aki az időskori demencia fogságában legtöbbször nem annyira kellemes társaság. De a személyzet mindent elintéz, Manna pedig kényelemesen pihen a gazdag könyvtárában, üldögélve az állítólag mesés pénzhalmon, amire a családja már évtizedek óta vár – csak hát Douglas nem szándékozik hamar elhalálozni. Lánya, Enola, az egykoron népszerű írónő Franciaországba menekült a család elől, míg fia, Carter ugyan gyakran látogatja, de az elképzelt gazdagság mindig is egy láthatatlan falat vont közéjük.
Carter gyermekei ebből annyira sokat már nem éreznek, ők lélekben már lemondtak a mesés örökségről, még ha olykor élvezik is a nagyapa anyagi támogatását. Jarred egyre szerencsétlenebb vállalkozásokba fektet, most éppen kiköltözik vidékre, egy farmra, hátha majd ott megtalálja a számítását. Avery-nek viszont bejött az élet: vacsorapartikat ad, trendi pszichológusi praxist tart fenn, és éli a felső-középosztálybeliek világát a közgazdászprofesszor férjével, a lassan egyetemre induló lányával és két tinédzser fiával. Florence-nek ehhez képest annyira nem volt szerencséje – jóllehet a munkája talán nem lelkesíti túlzottan, azért párja, Esteban és kamasz fia, Willing nagyon is boldoggá teszi. Ők a Mandible család, akiket ötszáz oldalon keresztül figyelünk, miközben a dollár és vele együtt az Egyesült Államok összeomlik körülöttük.
Shriver elképesztően hitelesen gondolja végig ezt a jövőt. Nála nincsenek túlzások, nincs szélsőséges kilengés, ami miatt megnyugodhatunk, hogy „persze, persze, riasztó meg minden, de azért úgysem ez lesz”. Nem, Shriver 2029-e az önvezető autókkal, az okostelefonokon való túllépéssel (az új találmány a fleX), a kezdetleges robotokkal vagy épp az Egyesült Államok népességének továbbgondolásával (a spanyolajkú bevándorlók hogyan veszik át a vezető szerepet, és a tragédia után miként változik meg a helyzetük) a legkevésbé sem elrugaszkodott, inkább csak úgy újszerű, hogy közben mégis ismerős. Minderre pedig jön a gazdasági összeomlás és ennek következményei, melyek olyan szinten szórakoztatóak, amit sosem hittem volna egy apokalipszisről.
A Mandible család tagjai ugyanis hiába a válság példaértékű elszenvedői (voltak megtakarításaik, volt rájuk váró vagyon, befektetésekkel, tőzsdei machinációkkal komoly pénzösszegeket mozgattak, amelyek most egyetlen vonással értéktelenedtek el), mégis kivételezett helyzetből indulnak. Csak lassan döbbennek rá a helyzet komolyságára, nem mindannyian tudják felmérni a következményeket, ez pedig rémisztően vicces helyzeteket szül. Feltűnik, Willing, aki tizennégy évesen, autodidakta módon közgazdász-szakértővé képezte magát, csak hogy olyan zseniális párbeszédeket folytasson a felnőttekkel, melyek tartalmuknál fogva is nagyon izgalmasak (már ha valaki képes megtalálni az izgalmat a deflációban), és közben annyira intelligensek, annyira tele vannak szórva beszólásokkal, utalásokkal, hogy csak kacagni lehet rajtuk.
Aztán a regény fele tájékán beindul a valódi dráma, hazatér Enola (aki mintha csak Shriver alteregója lenne a régen megírt nagy művével, mely komoly családi összetűzéseket okozott), a helyzet egyre komolyabbá válik, és már nem csak az a fő probléma, hogy a boltban nem lehet kantalup dinnyét vásárolni, mert az értéktelen dollárból nem lehet importterméket szerezni. Shriver egyre mélyebbre ás a családi kapcsolatokban, a párbeszédek egyre nehezebb témákat feszegetnek, mi pedig egyre kevésbé mosolygunk, és egyre inkább elszorul a szívünk. Ezúttal talán nem szembesít olyan kegyetlenül a saját gyarlóságainkkal, mint a Kevinben vagy a Születésnap utánban, viszont talán minden korábbinál szimpatikusabb szereplőket mozgat, aminek köszönhetően órási érzelmi csúcspontok vannak a regényben. Dermesztő, fájdalmas helyzetei után nehéz magunkhoz térni – de aztán jön az utolsó százhúsz oldal, és minden megváltozik.
Nem akarom lelőni a cselekményt, úgyhogy próbálok rébuszokban beszélni a regény befejezéséről, mely nélkül valószínűleg kedvenc könyvem lett volna A Mandible család. Viszont a kötet háromnegyedénél olyan törés van, ami után én már csak nehezen találtam vissza a szereplőkhöz és a cselekményhez: hirtelen idegenek ezek a figurák és ez a környezet, ráadásul mintha más problémák is foglalkoztatnák Shrivert, amik ugyan szintén érdekesek, de más síkot képviselnek, mint korábban – nagyon-nagyon sajnálom, bár remélem, másoknak jobban fog ez is tetszeni.
Amíg ugyanis eljutunk odáig, egy briliáns sci-fi és egy kemény családregény tökéletes kombinációját kapjuk. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire intelligensnek érzem Lionel Shriver minden megmozdulását: gazdasági témákról szóló, sokoldalas párbeszédeit, előrejelzéseit pénzügyi, társadalmi kérdésekben, na és persze karaktereinek árnyalását, ahogy már-már túlontúl közeli, de mégis kimért, sőt, becsapós képet mutat róluk. Ráadásul olyannyira hiteles, annyira bevon a világába, hogy egy-egy hosszabb szakasz olvasása után szabályos döbbenetet éreztem, amiért a boltokban még lehet vásárolni, nincs mindenki kétségbe esve, sőt, azt hiszik az emberek, hogy minden rendben a pénzügyeikkel – ilyen talán még soha nem történt velem. Nagyon szerettem ezt a regényt; ezek után már csak abban bízok, hogy Shrivertől a jövőben is fogunk még meglepő dolgokat látni.
(The Mandibles: A Family, 2029-2047, fordította Komló Zoltán, kiadta a GABO Könyvkiadó 2017-ben 504 oldalon és 3990 Ft-os áron.)
Hozzászólások
[Dominik további írásai]
Egy minden szempontból nagyon jól megírt regény, egészében és részleteiben is.
Én nem éreztem benne törést. Át kellett ugrania pár évet, ha meg akarta mutatni a társadalmi-közgazdasági végkifejletet.