Majdnem minden magyarul megjelent horrorantológia ott van a polcomon, de nem foglalnak túl nagy helyet. Hiába itthon Stephen King és H. P. Lovecraft sikere, és hiába a zsáner legerősebb formája a novella, elbeszélés (ízlésem szerint a regény mindig felhigítja az erős ötleteket), egyszerűen nincs a horrornovellának túl nagy piaci ereje, sem hatalmas közönsége, szóval minden alkalom, amikor kapunk egy antológiát, ünnep, mint amikor valaki elővesz egy tábla étcsokit.

Ellen Datlow élő legenda, a zsánerirodalom egyik legmeghatározóbb szerkesztője, akinek válogatásai évtizedek óta meghatározó, majdhogynem kánonformáló gyűjtemények – érdekelt tehát, milyen szempontok alapján válogat egy Huszonöt modern horrornovella alcímű gyűjteményt. Saját bevallása szerint esetleges az egész, nem jelentheti ki, hogy a legjobbakat szedte össze, de a cél nem is ez volt, hanem mindössze egy reprezentatív válogatás két évtized horrorterméséből.

sotetsegA vonalat Clive Barker-nél húzta meg, pontosabban 1985-ben, amikor a Vérkönyvek második fele és a Kárhozat is megjelent, sikerével mintegy jelezve, hogy ez egy új éra, ahol a test többé nem tabu. Nem véletlen, hogy az antológia egy Barker-novellával nyit, és talán nem véletlen, hogy női főszereplővel, aki akaratával képes mások testét különféle módon torzítani, időnként korrekt adag vérrel. Ez a fajta harsány (helyenként „splatterpunk”) vonal egyébként több novellában is megjelenik a kötetben.

Barker mellett nincs hiány nálunk is jól ismert húzónevekből, akiknek itt szereplő novelláit egyébként kis kereséssel megtalálhatjuk máshol is: Stephen King, George R. R. Martin és Neil Gaiman is szerepel egy-egy írással – ezek a szemfüles olvasóknak már ismerősek is lehetnek, viszont nem mondanám, hogy az említett szerzőktől ezek az írások (Kingtől a Csattogó fogsor, Martintól A körteforma ember és Gaimantől még csak nem is tradicionális novella, hanem rövid forgatókönyv szerepel, a Felfalva) a legjobbak lennének, sem saját életművön, sem az antológián belül, szóval ez egy kicsit furcsának tűnt.

Folytatva a sort a Magyarországon ismert szerzőkkel, egy-egy írással szerepel Joe Hill (szerencsés helyzetben van, mert regényei megjelentek, igaz, novelláskötete nem), Joyce Carol Oates (nálunk nem erről az oldaláról ismert elsősorban, pedig életművének komoly hányadát kiteszi a gótika és horror), Gene Wolfe (még fantasy-olvasók között sem a legismertebb, de Kínvallató-sorozata azért megjelent itthon), Kelly Link (gyanítom, nem véletlenül Kleinheincz Csilla fordításában, aki a Különb dolgok is című gyűjtést hozta el hazánkba), Dan Simmons (aki 2017-ben még kizárólag sci-fi íróként ismert itthon, pedig-pedig), Peter Straub (többnyire Kinggel való együttműködéséről lett nálunk híres, bár megjelentek itthon a könyvei), és Joe R. Landsdale (horror-diskurzusokban ritkán emlegetik, pedig akad könyve itthon is).

A következő réteg még ismerős lehet a horror-ínyenceknek, de csak elvétve találkozhatunk nevükkel a komolyabb hazai horror-közösségekben is, úgy mint Ramsey Campbell (egy-két magyarra fordított antológiában feltűnt már), Thomas Ligotti (ha másutt nem is, az Azilum magazinban találunk tőle magyarul írást), Elizabeth Hand (egy X-akták regényt olvashattunk tőle csak magyarul), végül Kathe Koja és David J. Show (tudomásom szerint egyetlen magyarul megjelent novellájuk volt ezelőtt, mindkettejüknek a Sötét szerelem antológiában).

Akkor már végig is mehetünk a maradékon: a sci-fivel is jó viszonyban álló Steve Rasnic Tem szerepelt egy Galaktika-számban, ahogy Edward Bryant is (ő a Lopakodó árnyak antológiában is szerepel!), Pad Cadigan ugyancsak a Galaktika több számában, de hogy meghúzzam a enciklopédikus műveltségi fétisem határát, a szerzők száma, akikről most hallottam életemben először, szintén nem csekély: Lucius Shepard, Poppy Z. Brite, Dennis Etchison, Michael Marshall Smith, Terry Dowling és Glen Hirschberg – Moly.hu-n a nevüket bepötyögve azért elvétve kidob antológiát, és többnyire Galaktikát.

Kicsit hosszúra nyúlt a felsorolás, elnézést, ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy aki a névsoron végigtekint és túl sok ismeretlen szerzőt lát, de angolul továbbolvasni nincs kapacitása, némi lehetősége azért nyílik, hogy az egyes szerzőket megtalálja még magyarul, még ha nem is könnyen.

ellen-datlow-hugo-awardBeszéljünk azért a tartalomról is. Nyilván, gyűlölnék tartalmi ismertetőt adni az egyes novellákról, gyakran egy félmondatos összefoglaló is lelövi az egészet, de általánosságban érdemes kiemelni: ne várjunk hangsúlyos gótikus-kísértetes vonalat, sem lovecraftit, és készüljünk fel tényleg modernebb témákra. Ligotti és Hill is érdekes módon álarcokról szóló történettel jön, eléggé radikálisan másfélékkel, de itt kivételesen Joe Hill története (az Apám maszkja) a jobb, egészségesen bizarr és intim. Akad néhány történet (mint Ramsey Campbell utánzó-szörnyes novellája), ami szinte már se nem túl érdekes, se nem túl ijesztő egy vagonnyi Twilight Zone és Doctor Who ismeretében, illetve néhány történet – bár szépen meg vannak írva – nekem nagyon kusza és zavaros volt (Kathe Koja szörnyszülötteinek jelenete a szaggatott stílus miatt számomra követhetetlenné vált). A legjobbak azok a történetek, amelyek kicsit kinyitják az ablakot a szélesebb világra (pl. Hirshberg-től a Táncoló emberek zsidó tematikája, vagy Poppy Z. Brite Káli-története). King egészen biztosan szerepelhetett volna jobb (és talán kevésbé harsány, bár kétségkívül szórakoztató) novellával, ugyanakkor valahol riasztó, hogy a többi szerző nagy része sem szerepel igazán erős vagy emlékezetes írással, valahogy túl sokban éreztem azt a tévéfilmes mázt, ami egy kicsit ledobott az antológiáról.

A kötet érdekessége egyébként, hogy mintha kerülné a weird fiction komolyabb képviselőit, akik egyébként remek horrortörténeteket (is) írnak, tehát sajnálatomra olyan nevek nem szerepelnek a két évtizedes merítésből, mint Robert Aickman, Laird Barron, Caitlín R. Kiernan vagy China Miéville, – de ahogy maga Datlow is említi, mindenkit nem tudott beválogatni, ezt akár be is lehet tudni annak, hogy a weird fiction manapság külön antológiákba kerül, és ezekből Dunát lehetne rekeszteni (ha megjelennének olyan országokban, ahol van Duna).

Szóval lényegében egy keményvonalas horror-antológiáról van szó, ami lefedi, kiket érdemes követni, ha jobban el akarunk merülni a zsáner rejtelmeiben, viszont majdhogynem biztosra állíthatom, hogy nem reprezentatív abban, hogy mik a zsáner legjobb darabjai. Egy gyűjtőnek azonban mindenképpen érdemes beszereznie, erősen gyanítom, hogy a benne szereplő szerzők háromnegyedétől a következő évtizedekben nem fog megjelenni magyarul novelláskötet, szóval ennyiben hiánypótló és rálátást biztosító kötet, jó alapozó. Persze nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Datlow többi horror-antológiája vajon milyen lehet, bízom abban, hogy talán nem csak egyszeri anomália itthon egy ilyen kötet megjelenése, inkább… valaminek a kezdete.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom, novella

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    nem veszem meg.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon