Az idén márciusban megjelent Horizon: Zero Dawn, egyedi koncepciójú, nyílt világú, poszt-apokaliptikus, sajnos csak PlayStation4-re készült sci-fi videojáték. A Sony saját fejlesztő cége, a Guerrilla Games által készített játék az elmúlt hónapokban hatalmas kritikai és közönségsikert ért el, többek közt az izgalmas alapkoncepciónak, a fantasztikus vizuális megvalósításnak és a harcrendszernek köszönhetően. Idén egyetlen nyílt világú játék sem ért a nyomába annak ellenére, hogy azért messze nem volt tökéletes, ellenben az egyedisége és a robotokkal való harcrendszere, valamint a hangulata magasan kiemelte a hasonló címek közül.
A történet szerint Aloy, a fiatal számkivetett lány az 1000 évvel későbbi, elszabadult robotokkal teli világ szülötte, és egy szövevényes történet során fejti meg, hogy mi is történt az ősidőkben – a mi néhány évtizeddel későbbi jövőnkben, mi történt a civilizációval, amelynek romjai közt élnek, és mik azok a robotok, robotállatok, akik a világot uralják, és egyáltalán honnan jönnek elő folyamatosan?
Ma pedig megjelent a The Frozen Wilds kiegészítő, amely sokkal okosabb és több, mint amelyet egy átlag kiegészítőtől vártam volna, inkább nevezném folytatásnak. Ugyan értelemszerűen rövidebb és kisebb, mint az alapjáték, viszont egyáltalán nem csak egy mellékes kaland, hanem tovább bővíti és árnyalja az egész Horizon világát.
És nem is kicsi kaland, hanem a Witcher 3 dlc-ihez hasonlóan, egy gazdag tartalommal telepakolt kiegészítő, amely mintegy 15-20 órányi játékidőt ígér. Ez a játékidő a fősztorira és néhány mellékküldetésre elég (az összes mellékküldetés szerintem bőven 30 óra fölötti időt jelent – de persze nem easy és explorer módban). Nekem 20 órám van benne hard fokozaton, de még számos mellékküldetésem maradt hátra. És amikor azt olvastam tegnap egy külföldi ismertetőben, hogy az újságíró 8 óra alatt játszotta végig, az szerintem sajnos pontosan jelzi a mai gamer újságírás egyik nagy problémáját, hogy ezeket a teszteket mennyire futószalagon darálják, rosszabb esetben talán csak belekóstolnak egy-egy adott játékba, és már írják is a helyenként döbbenetes marhaságokat.
A történet szerint Aloyt néhány elcsípett információ északra, a banuk törzsek zord birodalmába vezeti, és már az nagyon tetszett, ahogy a térkép közepéről fel kellett jutnom Aloyjal az eredeti térkép tetejére (közben felelevenítettem az irányítást, és újra magába szippantott a hangulat), ahonnan egy új, nehezen megközelíthető terület nyílt meg. Méghozzá meglepően nagy, kb. negyed akkora, mint a Horizon eredeti térképe, méretét tekintve az alapjáték dzsungellel borított részéhez mérhető. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a megoldást, remélem, hogy amikor elkészül majd a folytatás, ugyanígy bővítik majd a térképet, már amennyiben ez technikailag megoldható.
A banukokról az alapjátékban kevés szó esett, mert ugyan a fura festményeik a világ szinte minden szegletében ott éktelenkedtek a sziklafalakon, és akadt is egy izgalmas mellékküldetés, amely egy banuk településre vezetett, ahol megszelídített robotok éltek, de most jóval északabbra, jóval mostohább körülmények közé kell eljutni. A banukok maguknak való, kőkemény, északi népség, a terület közepén egy különös vulkán pöfékel, a gyomrában egy szellemszerű entitás lakozik, ráadásul a környéken újfajta, démonizált robotok jelentek meg, akik több vadászt megöltek. Aloy megpróbál utánajárni, hogy mi történik, ehhez azonban Aratak törzsfőnök és Ourea, a sámánnő között feszülő ellentétet kell feloldani, és a törzs bizalmát elnyerni.
A Guerrilla Games már az alapjátékban is megmutatta, milyen téli, hegyi környezet animálására képesek, de a The Frozen Wildsban ezt most jócskán tovább fejlesztették: havas hegycsúcsok és térdig érő hóval borított völgyek, gejzírtavak, gleccserek és elrejtett barlangok, vízerőművek várnak felfedezésre, szinte bárhová megyünk, valami érdekesre fogunk bukkanni. Eközben pedig olyan dinamikus és sokrétű téli időjárás és környezetanimálás dolgozik a háttérben, amelyhez még csak megközelítőt sem láttam soha videojátékban, pedig ez csak egy nem túl erős PS4. Ebből is látszik, hogy nagyon sok minden nem feltétlenül hardverfüggő, hanem programozás és befektetett munka következménye.
Elképesztő a szakadó hóesés, a feltámadó hóviharok, ahogy az időnként tiszta égbolton sarki fény hullámzik, és a térdig érő hóban Aloy is egészen máshogy mozog. Hó, hótól roskadozó fenyőerdők, az ágakról aláhulló hókupacok, meredek hegyvonulatok, gleccserek határozzák meg a tájat, legyen az nappal vagy éjszaka, időnként működő gejzírekbe botlunk (ebből és az előző részben emlegetett Colorado környéki helyszín miatt most is könnyű azonosítani). A hó animálásáról csak annyit, hogy egyszer perceken keresztül köröztem a szűzhóban csak azért, hogy lássam, meddig tárolja el a nyomokat a játék, de előbb untam meg, minthogy elkezdtek volna eltünedezni a nyomok. A hegyoldalban levadászott állat jókora sávban eltúrja maga előtt a havat, miközben lassan csúszik lefelé, de amikor Aloy tigrisbukfencezik, akkor is tökéletesen lapítja le a bukfenc közben a havat. Ezek persze csak apróságok, de sokszor pont az ilyen részletekből látszik, hogy van-e igazi szenvedély egy videojáték mögött, vagy csak szimplán egy közepes iparosmunkáról beszélünk.
A főküldetésen túl számtalan, érdekes mellékküldetés is rendelkezésre áll, és már az itteni Tallneckkel való találkozás is fantasztikusan egyedien van megoldva, de a hegyvidék számtalan elfeledett romot és a hegyek mélyén számtalan barlangot és titkos létesítményt rejt, valamint az itt lévő bandit campet se hagyjátok ki, brutálisan nagy, és elég jó kis kihívás.
Természetesen új robotok is vannak, ráadásul milyenek! Szerintem az eddigi legagresszívebb bestiákat sikerült kiagyalni, amelyekkel alaposan megizzadtam minden egyes találkozáskor – márpedig muszáj találkozni velük. Akad ezen túl egy csomó, apró újdonság, a bluegleam nevű, kéken csillogó érc révén, amely új lehetőségeket nyit a fejlesztésben, újfajta fegyvereket is lehet szerezni, és nem csak olyan tessék-lássék cuccokat, hogy legyen ilyen is, hanem olyanokat, amelyeket használnom is kellett nem egyszer. Ezek felfedezését azonban szintén nem akarom senki számára elrontani.
A negatívumok viszont ugyanazok, amelyek az alapjátéknál is fennálltak: a karakterekbe és a párbeszédekbe, valamint az arcanimációba lehetett volna kicsivel több időt, kreativitást fektetni, mert hiába érdekes az alapsztori, ha egyes párbeszédek laposak, élettelenek és a szereplők többsége ismét kétdimenziós, a motivációik baltával faragottak. Aloy továbbra is mindenkinél erkölcsösebb, okosabb és önzetlenebb, ami egy idő után szerintem nem tesz jót a karakter jellemének, ráadásul a karakterek között feszülő ellentétek is sokszor haloványak (videojáték szinten elmennek, de lehetne ez is több, jobb).
A The Frozen Wilds összességében egy olyan kiemelkedő minőségű kiegészítő, amely minden egyes forintját megéri (sőt, a mérethez, tartalomhoz képest nagyon baráti az ára is), és ha esetleg olyat olvastok valahol, hogy ez a dlc nem tesz hozzá a Horizon történetéhez, azt még véletlenül se higgyétek el, mert ez konkrétan nem igaz, pont hogy megnyit egy csomó új lehetőséget, és rengeteget megtudhatunk a világról, fontos, új információkat Ted Faróról és úgy általában az MI-kről.
A launch trailer:
Fotómóddal készített képek a játékból:
Hozzászólások
[hackett további írásai]
