Az egyetlen, de nagy ötletre épülő történetekkel az a baj, hogy nehéz őket folytatni. Már úgy értem, az adott filmen vagy regényen belül. Az alkotó magasra helyezi a várakozásokat már az elején, hamar megismerjük az alapszituációt, és innentől a saját maga elé állított magas mércének kell megfelelnie. Ha viszont jól csinálja, maradandó és eredeti művet hoz létre.
Úgy érzem, a spanyol Nacho Vigalondo teljesítette a feladatát: a 2016-os sci-fi / fantasy romantikus drámája, a Colossal kiemelkedik a filmek közül.
És hogy mi a nagy ötlet?
Szöulban a semmiből materializálódik egy gigantikus, Godzilla-szerű szörny. Ahogy azt kell, hatalmas pusztítást okoz a dél-koreai fővárosban, majd váratlanul eltűnik. És amikor újra és újra felbukkan, csak két dologban lehet biztos a világ: valamiért azonos időpontokban jelenik meg – és hát ez egy kicsit furcsa lény, furcsa kézmozdulatokkal és mozgással. Már a trailerből kiderül, hogy ez a lény pontosan úgy mozog, mint a Föld másik pontján élő munkanélküli író, Glória. Egész pontosan a szörnyeteg azt csinálja, amit Glória reggel 8:05 perckor közép-amerikai kisvárosának egy bizonyos részén.
A film érdekességét az adja, hogy egyrészt egy egzisztenciális drámának lehetünk tanúi: Glória a semmirekellő, léha ember prototípusa, aki csak halogat, de nem akar szembenézni a valósággal. Áltatja magát és környezetét is, míg azután a hozzá legközelebb álló ember – esetében barátja, Tim – lemond róla. Glória New Yorkból a közmondásos álmos amerikai kisvárosba költözik, ahol gyerekkori barátja, Oscar megörökölte apja bárját. Oscar kedves Glóriához, bútorokat küld neki és állást ad a bárban. Közben a filmben flashbackben néha feljön egy emlék, amely Glóriával, Oscarral és egy viharos nappal van összefüggésben, de csak a végére bomlik ki, hogy helyére tegye a fantasztikus részt.
Fantasztikumban amúgy nincs hiány: a szörnyjelenetek szépek, viccesek, és ráadásul a helyzet csak bonyolódik.
Ez a jó a zsánerben, hogy tökéletesen alkalmas komplex emberi állapotok szórakoztató bemutatására. Esetünkben az emberi válság vetül ki, és kap egy metaforát. Az ember végső soron szuperhős és szörny is lehet, most ez utóbbi a lecke. Ehhez jól asszisztál az egyébként széles mosolyából, őzike tekintetéből kitűnően megélő Anne Hathaway, és a romantikus-komédiás Jason Sudeikis is teljesen más karaktert hoz a filmben, mint amit megszokhattunk tőle.
A Colossal, amely a végére még a thriller műfaját is behozza, csupán 15 millió dolláros büdzséjével rendkívül alacsonynak mondható, ehhez képest katasztrófajelenetek, belső-külső forgatások vannak benne, egyáltalán nem érezni az olcsóságot. Nem a trükkökön és a látványon van a hangsúly, hanem a mesén.
Pont, mint a legjobb filmekben.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
