Hellblade_Poster_March_2016_FinalAz utóbbi évek egyik legjobb videojátéka? Attól függ kinek. Nekem mindenképpen, és ha szereted a történetközpontú játékokat, amelyek hatnak rád, esetleg ritkán tapasztalt, katartikus élményt nyújtanak, és napok múlva is foglalkoztatnak, akkor lehet, hogy neked is az lesz. Ha azonban inkább kikapcsolódásként, nap végi lazításként játszol, vagy főleg a multiplayer lövöldéket szereted, esetleg a teljesítményre, ügyességre építő játékok mozgatnak meg, és nem akarsz egy túl mély és komoly történetbe merülni, akkor viszont nem javaslom, mert csalódni fogsz.

Az augusztus elején pc-re és Playstation 4-re megjelent Hellblade: Senua’s sacrifice egy misztikus-dark fantasy akció-kalandjátékba ágyazott, kompromisszumoktól mentes vízió, de olyan szenvedéllyel és kreativitással összerakva, amilyet ritkán látni. A fejlesztő Ninja Theory egy kicsi, független videojáték fejlesztőcég, amely azt a célt tűzte ki, hogy egy 50-100 millió dollárba kerülő videojáték költségvetésének és fejlesztői létszámának töredékéből hoznak létre (20 főről beszélünk, ez a tizede sincs egy átlagos, nagy cég fejlesztőcsapatának) egy ugyanolyan minőségű, sőt, a legtöbb felső kategóriás videojáték látványát megszégyenítő, kicsit rövidebb (7-10 óra), csak digitálisan kapható, de ezáltal olcsóbb műalkotást. Ez nemhogy sikerült, de valami hihetetlen játékélményt hoztak létre.

A Hellblade az első pillanattól felnőttként kezeli a játékost (a gamerek jelentős többsége a közhiedelemmel ellentétben maga is felnőtt ember), nem akar túlmagyarázni semmit, a célja, hogy elmesélje Senua, a kelta harcosnő fantasztikus történetét, és ebbe a lehető legintenzívebben bevonja a játékost. Biztos, hogy lesz, aki unni fogja, mert nem kapja el a hangulat, vagy csak egyszerűen nem érdekli ez a szürreális, csalóka világ. A Hellblade-et át kell élni, meg kell érteni, ha csak végig akarod játszani, csalódni fogsz.

Senua, a piktek törzsébe tartozó fiatal harcos nő a Nagy-Britanniától északra fekvő Orkney-szigetcsoporton él, amelyet a 9. században megszálltak a vikingek, akik terrorizálják a helyi falvakat. Senua egy mitológiai lényekkel teli küldetésre indul Helheimba, a skandináv mitológia alvilágába, hogy az alvilág uralkodójától, Helától (Hél) visszaszerezze halott kedvesének lelkét.

Ez a kiindulás, de a történet nem erről, nem csak erről szól. Senua részben elvesztette kapcsolatát a világgal, téveszméi, hallucinációi vannak, hangok suttognak a fülébe, látomások kínozzák, istenek és árnyak vezetik az útján és állítják újabb és újabb kegyetlen próbatételek elé, amelyek során meg kell küzdenie a félelmeivel és a démonjaival. Nem tudni, mi a valóság, mi az illúzió, és miközben haladunk előre, felsejlik Senua háttértörténete, a motivációi, és ez az, ami a történet lényegét adja.

hellblade-treeA Hellblade nem fogja a kezedet, a képernyőn nincs se életerő-sáv, se különféle ikonok vagy minitérkép, ami mutatja, hogy merre menj, mit csinálj, ha nem jössz rá valamire, a te bajod, majd megtanulod. Egyedül a hangok segítenek, azok elárulnak titkokat, irányt mutatnak, figyelmeztetnek. A hangok jók. Hallgass a hangokra. Vagy ne hallgass rájuk. Mert a hangok átvernek. Némelyik biztosan. És sosem tudhatod, melyik. A Hellblade egyáltalán nem akarja, hogy bármiben is bízz, bármit is elhiggy. Még azt sem, amit látsz. Csak egyet akar, totális bizonytalanságban tartani a játékost.

A harc elképesztően látványos, de eközben viszonylag egyszerű, a vége felé kicsit repetitív, azonban mindig kihívásokkal teli, mindig akadnak újabb ellenfelek, akiket ki kell ismerni. Kitérsz, hárítasz, támadsz: gyors, lassabb, de nagyobb erejű támadást indíthatsz a kardoddal, vagy közelről kibillentheted az ellenfeledet, ezzel megtörve a támadását. Lehetne kicsivel gyorsabb, de ettől még döbbenetesen erős a hangulata köszönhetően a fantasztikus viking zenei aláfestésnek, a félelmetesen hörgő rémeknek, akik a semmiből tűnnek elő, gyakorta Senua háta mögül. És sosem tudni, hogy mi van a hátunk mögött, a kameranézet direkt így van kitalálva. A hangok azonban figyelmeztetnek, így hallani és látni is kell egyszerre, és amikor öt-hat lény kerít körbe, akkor tényleg azt érezni, hogy na, ez igazi kardharc.

Hellblade-bridgeAz út során mitikus természetfeletti lényekkel is meg kell küzdenünk, hogy Senua elérjen Helheimba. Például az első közülük Valravn, az illúziók mestere, a dán mitológiában szereplő, hollószerű természetfeletti lény, akihez optikai illúziókon és ezek megértésén keresztül vezet az út, ezeknél a részeknél mintegy a valós világ mögé nézni, hogy megtaláld a megoldást. Kifejezetten okos, de azért nem túl bonyolult fejtörők ezek, amelyek végén elégedetten bólogattam, amikor megleltem a megoldást. Vagy Valravn után következik például Surtr (Szurt), a tűzóriások vezére, a hozzá vezető út megperzselt holttestekkel, leégett falvakkal, füsttel és sok tűzzel teli.

A semmiből előtűnő, koponyafejű harcosok, viking óriások és egyéb rémségek, a folyamatosan változó, eltorzuló környezet, vagy akár a teljes sötétség folyamatosan nyomasztanak, de ez semmi ahhoz képest, ahogy a Senuának suttogó hangok érzetét megvalósították. Ez az a videojáték, amelyet kötelező fülhallgatóval játszani, a közeledő-távolodó hangok hol suttognak, hol kiabálnak, hol figyelmeztetnek, hol hazudnak, hol elbizonytalanítanak. Tényleg döbbenetes élmény.

Hellblade_shipwreckA Hellblade vizuálisan lenyűgöző, szinte érezni az óceánpart fagyos szeleit, a lángoló faluban a torkodat maró, forró levegőt, ahol Senua elkorhadt viking drakkarok maradványaival teli partszakaszon vagy felégetett falvakon vág keresztül, miközben megkínzott tetemek himbálóznak a fákról, nyikorgó fahidak deszkáin néz szembe az ellenfelekkel, és akkor még nem beszéltem Helheimban a Holtak tengeréről, ahol Senua vérben gázol és küzd vonagló, szenvedő testek ezrei között. Vagy ott van az a zseniális rész, amikor Senua vaksötétben halad, és csak a fülünkre hagyatkozhatunk, a környező zajok, na meg a hangok alapján kell tájékozódni. Minden egyes helyszín beleégett az elmémbe, annyira erős hangulatot árasztottak magukból. És mindehhez a lenyűgöző soundtrack legalább ugyanennyit hozzátesz. Ahogy a Senuát alakító Melina Juergens szintúgy, aki valójában a Ninja Theory videoszerkesztője, és az egyik legjobb döntés volt őt választani a szerepre.

És mindezzel a Hellblade-nek épp csak a felszínét kapargattam meg, mert minden más csak rontana a játékélményből, amely egy rendkívül okosan felépített, szimbólumokkal teli történet, a vége pedig egyszerűen zseniális, kár, hogy nem mondhatom el, miért. Játékmechanikailag ugyan több ponton bele lehetne kötni, de ez csak addig lényeges szempont, amíg nem tud egy videojáték olyan egyedi élményt, atmoszférát, történetet létrehozni, amely mellett minden más lényegtelenné válik. És a Ninja Theory ezt megcsinálta.

Hellblade: Senua’s sacrifice esetében maga a szó, hogy videojáték meglehetősen furcsán, idegenül hangzik, mert egy pillanatra sem az jutott eszembe, hogy ez játék. Nyilván az, de nem a megszokott értelemben. Annál jóval több, összetettebb, nyugtalanítóbb és elemibb.

És ez az, ami magasan kiemeli az átlagból. Sőt, az egyik legjobb videojátékká teszi, amellyel valaha játszottam.

hellblade-hell

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: videójáték

Eddig 3 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Szerintem rájár a rúd a játékokra. Kiadták a dishonored 2-tőt. Logikai feladvány volt benne. És nem volt magyar nyelvu. ez rossz pont tekintve az 1 részt. aztán jött a prey. mely nagyon nehéz és szintén nem magyarnyelvu. aztán jött a doom. Mely szintén bukás számomra. tul nehéz. Ugyhogy én játékot nem veszek.

  2. solymosgyu szerint:

    Ez steames?

  3. Hackett szerint:

    solymosgyu:
    Steames is, meg PS4-es.
    Viszont tény, hogy kell hozzá angoltudás (hacsak idővel nem lesz magyar felirat), mert a történet és Senua körül suttogó hangok így nyernek igazán értelmet.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon