A Twin Peaks harmadik évadát egy dupla írással köszöntjük, Viktor és Hackett a ’90-es években, még a tévében nézték az első két évadot és váltak rajongóvá, most pedig megírták, hogy a hosszú várakozás után mik a benyomásaik az első négy részről, amelyek már megtekinthetők az HBO Go-n magyar felirattal.

JUHÁSZ VIKTOR

Több, mint 25 év telt el azóta, hogy a Twin Peaks második évada – vagy mint 2014-ig hittük, maga a sorozat is – a legendássá vált képsorokkal véget ért. Ami azt illeti, ehhez a történethez tökéletesen illett a lezárás, ami azóta is szerepel a legkiakasztóbb sorozatbefejezések között, és természetesen soha többé nem hagyta nyugodni a rajongók fantáziáját. Viszonylag keményvonalas Twin Peaks-rajongó lennék, aki az eltelt években nem átallotta többször újranézni a sorozatot meg a filmet, és talán minden kapcsolódó irodalmat elolvasott, így amikor váratlanul bejelentették a harmadik évadot, valamennyi elvárásom és elképzelésem már volt a folytatással kapcsolatban. Ezek után nyugodtan kijelenthetem, hogy természetesen teljesen mást kaptam, mint amire vártam, de így is olyan erővel rántott be a sorozat első pár epizódja (streaming szolgáltatónál jelenleg négy rész nézhető), amelyhez foghatót régen tapasztaltam.

Twin_Peaks_1Egy dolgot gyorsan érdemes leszögezni: a Twin Peaks harmadik évada bizony egyértelműen folytatás. Ha valaki nem ismeri az előzményeket, valószínűleg az értetlen pislogásból percek alatt jut el a totális kiakadásig, és még az alapanyag megszállott rajongóinak is tartogat nem kevés „ezmegmivolt”-jellegű pillanatot. Viszont ahhoz képest, hogy történetileg a legfontosabb szálat folytatja ott, ahol abbahagyta, hangulatában markánsan eltér az eredeti sorozattól.

Ez persze egyáltalán nem új fejlemény a Twin Peaks történetében, hiszen már az 1992-es Fire Walk With Me (Tűz, jöjj velem) is pontosan ugyanilyen merész kanyarral húzott el a két évadban lefektetett alapoktól, hogy folytatás helyett előzményt, a békés, mégis nyomasztó kisvárosi hangulat helyett pedig erőszakos, szürreális víziót adjon a nézőknek – nem is lett nagy siker. A harmadik évad egyértelműen Twin Peaks, de nem az a Twin Peaks, ami az emlékeinkben él. Bizonyos értelemben teljesen logikus a váltás: David Lynch és Mark Frost közös vállalkozása a kilencvenes évek elején megváltoztatta a televíziózást (valószínűleg sosem lett volna nélküle X-akták vagy Lost, hogy csak két nagyon ismert példát említsek), és mind a mai napig rengeteg produkción egyértelműen felfedezhető a hatása. Ha létezik olyan sorozat, aminek muszáj volt megújulnia, hogy ne tűnjön el nyomtalanul saját szellemi örökösei között, az a Twin Peaks, ezért titokban azt vártam, hogy meglepjenek és új irányba merészkedjenek, és ez össze is jött – kicsit talán túlságosan is.

Twin-Peaks-5-2017A harmadik évad sokkal inkább a Fire Walk With Me nyomvonalán halad, de egyelőre lényegesen jobb annál, és sokkal több  mindenben hasonlít Lynch filmjeihez, mint az eredeti sorozatra. Határozottan szürreálisabb és nyomasztóbb, mint az eredeti Twin Peaks, helyenként horrorfilmesen félelmetes, jóval hidegebb és kegyetlenebb, a világ mitológiáját bővítő elemek pedig néha teljesen váratlan irányokba visznek (aki már látta az első részt, annak csak annyit mondok, üvegkalitka, és akkor a harmadik epizód első húsz percét nem is említem). Mindeközben már most kifejezetten sok apró, de fontos részlet köti a mozifilmhez – Phillip Jeffries, kukoricapép, Gordon Cole kék rózsával jelölt aktái és felbukkan a zöld köves gyűrű is. Akad néhány közvetlen kapocs Mark Frost nemrégiben megjelent könyvével is (Secret History of Twin Peaks / Twin Peaks titkos története), de ezek egyelőre csak felbukkanó karakterek, illetve a könyvet ismerők néhány elhangzó információt ki tudnak egészíteni fejben.

A folytatás térben is messzebbre merészkedik: az eredeti sorozat szinte kizárólag a Washington állam hegyei között megbúvó városkában és a környező erdőkben játszódott, a folytatás már nem ide koncentrál. Ez egyrészt jó, mert kitágul a sorozat világa – mondjuk sohasem gondoltam volna, hogy Las Vegas valaha Twin Peaks-helyszín lehet –, másrészt elég komoly hátránya, hogy ezzel teljesen elveszett az a klausztrofóbiás, világtól elzárt hangulat, ami az eredeti széria egyik varázsát  adta. Ráadásul néhány valóban káprázatos vágóképet leszámítva egyelőre hiányolnunk kell a köddel megült fenyveseket, az esőtől nyirkos erdei utakat vagy a fűrészmalmokat. Az a helyzet, hogy jelenleg nagyon kevés Twin Peaks van a Twin Peaks című sorozatban, arról nem is beszélve, hogy néhány kivétellel az összes ott játszódó jelenet csak lóg a levegőben. Bármennyire is jó látni a visszatérő szereplőket, gyakran alig pár percre tűnnek fel, és ez egyelőre inkább szól a rajongóknak, mint mozdítja elő a történetet. A sztorira  nem térnék ki, mert spoilerek nélkül lehetetlen, meg egyelőre az sem biztos, hogy sikerülne összefoglalnom – sokat elárul, hogy jelenleg a Black Lodge-szál az, ami teljesen érthetőnek tűnik. Ha már színészek, Kyle Maclachlant külön ki kell emelnem, az eredeti sorozatban is ő volt a fókusz, de amit itt  művel, az egészen zseniális.

Episode ---(Mellékszál, de különösen tetszett, hogy Twin Peaks-ben ha nem is állt meg teljesen az idő, de lelassult, és még mindig inkább tárcsás telefonokat használnak, mint mobilt, este még mindig lassúzni mennek a Roadhouse-ba és számítógépet talán ha egyszer látunk a városban, ami pontosan megegyezik a fejemben élő, 25 évvel későbbi Twin Peaks-szel.)

A harmadik évad első négy része után úgy tűnik, az a furcsa helyzet áll elő, hogy amolyan inverz Twin Peakset kaptunk. Az eredeti sorozatban megismertünk egy hétköznapi kisvárost a maga átlagosnak tűnő, néha furcsa lakóival, ahol egy szörnyű, de mégis evilági bűntény mentén elkezdtük felfedezni a közösséget, ahova teljesen váratlan pillanatokban tört be a természetfeletti és változtatta a kisvárost fenyegető, misztikus hellyé. Az új évadban mindez a feje tetejére áll, a Black Lodge (Fekete Barlang) valósága a kiindulópont, a szürreális események meg a teljesen felvállaltan nem hétköznapi karakterek adják a történet gerincét, és azok a jelenetek, amikor ismét Twin Peaksben járunk, a nyugalom, a stabilitás és a békés nosztalgia pillanatainak érződnek, ami kifejezetten furcsa érzés.

Ami viszont rettenetesen hiányzik, az a zene. Az eredeti sorozat védjegyének számító aláfestő zene szinte teljesen eltűnt, amitől sokkal ridegebb az élmény. Angelo Badalementi ugyan feltűnik a stáblistán, mint zeneszerző, de a klasszikus főcímzenét leszámítva majdnem mindig  teljes a csend, vagy Lynch a filmjeiből ismert használt hangeffektekkel és neszekkel dolgozik, ami még nyomasztóbbá teszi az amúgy is nyomasztó jeleneteket.

Ha az első négy rész után egy mondatban kellene összefoglalnom a véleményemet, akkor azt  felelném, nem tudom, mi ez, de nagyon tetszik. Mint már említettem, azonnal és maradéktalanul berántott, alig várom a következő részeket és kifejezetten élvezem a szürreális, őrült vagy csak nagyon egyedi hangulatot. Viszont nagyon, nagyon bízom benne, hogy a következő 14 rész során jobban visszakanyarodik az alapanyaghoz, mert ez egyelőre egy szuper David Lynch-film, ami nyomokban Twin Peaks-et is tartalmaz.Twin_Peaks_8

MARKOVICS BOTOND (HACKETT)

Hétfőn fánkot ettem ebédre, de ennek a „fontos ténynek” a tudatalatti jelentése  csak este ugrott be, amikor leültem megnézni az új Twin Peaks nyitó részeit… Ha elragadtatom magam, a Twin Peakst hajlamos vagyok a valaha készült legjobb sorozatnak nevezni, és még ha ez valahol túlzás is, az viszont biztos, legalább másfél évtizeddel megelőzte a korát, és még mai szemmel is tökéletesen működik a narratívája, az esetleges lassúságát az iszonyúan szuggesztív hangulata ellensúlyozza, az összhatás pedig semmihez sem hasonlítható.

A 18 részes harmadik évad elkészülte nem ment könnyen, Lynch a Showtime csatornánál többszöri, visszalépéssel fenyegetőzés révén harcolta ki magának a teljes kontrollt, ami ismerve az utóbbi másfél évtizedben készült filmjeit, azért elég ijesztően hangzott. Viszont ettől még az ő nevéhez (valamint Mark Frostéhoz) fűződik az eredeti sorozat, ráadásul az akkori színészek közül többek, köztük a főszereplő Kyle MacLachlan visszatérését is ígérték. Végül úgy jött el a bemutató napja, hogy semmit, de konkrétan semmit nem mutattak a sorozatból, még egy normális előzetest sem, csak néhány összevágott hangulatképet, valamint egy fél perces klipet, amelyben Lynch, mint Gordon FBI igazgató fánkot eszik, közben felcsendül a híres főcímzene.

Most viszont már nincs hová titkolózni, mivel az első négy rész az HBO Go-n megtekinthető.

Twin_Peaks_3Elöljáróban annyit, hogy az új Twin Peaks méltó a nevéhez, ugyanis hasonlót a jelenlegi sorozatok között jelenleg még csak közelítőleg sem találni, az élmény pedig bármilyen komfortzónán kívülre esik. Megpróbálhatnám a Lost legnagyobb mindfuck epizódjait, esetleg Bryan Fuller Hannibaljának legelborultabb jeleneteit iderángatni, de ez közel sem érzékeltetné eléggé mindazt, amit láttam, ráadásul pont ez a két sorozat is sok tekintetben a Twin Peaks által hajdanán elhintett magokból sarjadt.

Lynch azonnal a mély vízbe dobja a nézőt, és még egy vasgolyót is köt a bokájára, azaz egyáltalán nem érdekli, hogy látta-e valaki a régi 30 részt vagy nem. Ha nem, az az ő baja, mert rögtön az elején újra ott vagyunk a Fekete barlangban, a vörös függönyökkel takart szobalabirintusban, ahol fura emberek beszélnek visszafelé, és ezt egyszerűen képtelenség befogadni az első két évad nélkül. Ne is próbálkozzon vele senki.

És ez még csak a kezdet, mert hamarosan kiderül, hogy a hajdani második évad elborult utolsó részei a Fekete barlang vörös függönyei között ezúttal egyfajta kapaszkodókká válnak, bizonyos szempontból a legtisztábban értelmezhető jelenetek, mert ennél csak furcsább dolgok következnek. Például előfordul, hogy húsz percen át nem szólal meg senki, miközben egy nagyon-nagyon különös eseményeket zajlanak nagyon-nagyon fura helyszínen, gondolok itt most a harmadik rész elejére, amelynek minden másodperce olyan feszült (és közben apró utalásokkal, részletekkel teli), hogy közben végig önkéntelenül a fotel karfáját szorítottam. Egészen nyugtalanító volt.

Twin_Peaks_4Lynch nem a nosztalgiafaktorra épít, hanem egy láthatóan következetes vízió mentén halad előre, amely valahol más, de a Twin Peakst szerető néző számára valahol mégis nagyon ismerős, például Cooper ügynök Las Vegas-i kóborlásában szerintem minden benne van a sorozat abszurd humorából.

Twin Peaks kisvárosa viszont egyelőre csak rövid, a főcselekményhez egyelőre nem igazán kapcsolódó részekre tűnik fel, ahogy a régi ismerős karakterek közül is leginkább csak a sheriff hivatal dolgozói szerepelnek, és itt helyenként ki is zökken a hangulat egy-egy erőltetett „én vagyok az egyik régi cool szereplő” ízűre sikerült beszólás vagy egy elégedett pózolás erejéig. Ráadásul a 4. részben, egy ekkor először felcsendülő ikonikus Twin Peaks-zenével kísért drámainak szánt jelenetben feltűnik egy régi Laura Palmer fénykép, és ez egy nagyon erős érzelmi jelenet is lehetne, amelynek harminc résznyi Twin Peaks esszenciáját, emlékeit kellene megidéznie a forgatókönyv szerint, ha az egyik régi karaktert játszó színész (nem akarom elvenni a „meglepetést”) nem játszaná borzalmasan túl a jelenetet.

twin peaks_7Az első négy rész gyakorlatilag egy hosszú felvezető, amely elsősorban Cooper ügynök jelenére, visszatérésére fókuszál (Kyle MacLachlan minden pillanata zseniális!), azonban ugyanezt hittem az első két rész után is, ami aztán egy nagyon erős lezárással kalandozott el a Roadhouse-ba, és remélem, hogy lassan most már tényleg eljutunk Twin Peaksbe is, mert a sorozat lelke mégis csak itt található. Jelenleg azt érzem, hogy Lynch húzza a néző agyát, viszont ezt elég jól csinálja, mert annyi kérdés merült fel négy rész alatt, annyi szál, különös jelenet, utalás villant fel, amelyből más sorozat több évadon át is elvan.

Amit jelenleg hibának érzek, az pont az, ami miatt hajdanán, az első évad elejétől működött a felvezetés. Mert bármi is történt, mindig ott lebegett a kérdés, hogy ki ölte meg Laura Palmert? Na, ilyen fókuszra, irányra ne is számítsunk egyelőre, pedig szerintem négy rész után elkelne valami hasonló, ahogy egy kicsivel feszesebb történetvezetés is, némelyik jelenet iszonyúan túlnyújtott, totálisan öncélú.

Aki olvasta Mark Frost tavaly ősszel megjelent áldokumentum könyvét (Twin Peaks titkos története, Athaeneum, 2016), valamivel talán okosabb lesz, de azért nem sokkal. Az a könyvből is egyértelműen kiderül, hogy míg az első két évadot menet közben találták ki, most van mögötte részletesen kidolgozott koncepció, mégpedig eléggé logikus és összetett. Ráadásul a könyvben oknyomozást végző Tamara Preston FBI ügynök, aki alaposan beleásta magát Twin Peaks történelmébe, itt is megjelenik Gordon és Albert mellett, és mivel ő konkrétan mindent tud a kisvárosról, ezért én bizakodó vagyok, hogy ennek lesz jelentősége a későbbiekben.

A Twin Peaks harmadik évada egy nagyon egyedi, ínyenceknek való sorozat a jelenlegi kínálatban, amely szerencsére egyáltalán nem vált kellemetlen nosztalgiavonattá, ahogy ezt sok, mostanában újramelegített sorozat megtette. Három napja néztem végig az első négy részt, és egyes jelenetek azóta is a fejemben motoszkálnak, és azon tűnődöm, ez mi akart lenni pontosan, vagy hogyan függenek össze az események, és mi lesz Cooper ügynökkel?

És ez az, ami a legnagyobb szó: a Twin Peaks mellett ismét nem lehet csak úgy egyszerűen elmenni, aztán gyorsan átugrani egy másik sorozatra, mert rátelepszik az emberre, bekúszik az agyba, és nem hagyja békén. Olyan újfajta élményt ad, ami a mai, kommersz ingerekkel teli világban meg tud lepni, és ki tud zökkenteni.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 9 hozzászólás.

  1. e(x) szerint:

    Egyrészt.

    Megnyitottam a Balfake által linkelt oldalt, és épp belemerültem az olvasásába, amikor az oldalra beágyazott, talán valami 3M vágókorongot kínáló reklám elindult, egyfajta nyikorgó-csikorgó hanggal együtt. Ez egyfelől passzolt az eredti Twin Peaks sorozat fűrészélezőgépes főcíméhez, másfelől viszont besz@rtam.

    Másrészt.

    Ha itt most ez a mit jelent neked a Twin Peaks komment poszt lenne, akkor azt írnám, a főcímdalt meghallva újra 15 éves leszek, naív, romantikus, idealista kiskölök, aki még időnként ma is álmodja azt éjszakánként, hogy ott él. Ahol, bár van gonosz is, de a jók nagyon jóságosak, a könyvesházi fiúk és Cooper ügynök mindentől megvédenek, de ha el is buknak néha, azt nemes célért, emelt fővel teszik.

  2. elGabor szerint:

    Jó ismertető(k), köszönjük! 🙂

    Mint nagyon későn érkezett, de lelkes Lynch-rajongó, nekem is hasonló benyomásaim vannak. Még hiányzik egy valóban megkapó főszál, és én az eredeti sorozat Badalamentivel megzenésített vadromantikáját is visszavárom, de amit kapunk, az így is nagyon jó. A második rész zárójelenetéből látszik, hogy amikor Lynch az eredeti TP-hangulatot akarja megidézni, akkor ezt biztos kézzel teszi.

    A cselekményívek a furcsaságok tárháza ellenére meglepően jól követhetők, és bitangjó hangulatuk van. A számtalan apróság mellett három nagyobb dolog tűnt fel:
    1) A bevezető négy rész a Lynch-életműből összeraktott válogatásnak tűnik. A párhuzamos történetvezetés talán a Mulholland Drive-ot idézi, a harmadik rész eleje az Eraserhead és az Inland Empire keverékét, a buckhorni nyomozós szál a Lost Highway-t, és még a kígyóbőr ing is feltűnik a Wild at Heart-ból. Ez szerencsére nem csak szolgai remix, hanem új tartalommal és ötletekkel megtöltött újraalkotás.
    2) Ahogy az eredeti Twin Peaks reagált a szappanoperákra, a harmadik évad valahogy úgy kezeli a ma népszerű sorozatokat. Ebben a világban nagyon nem vagyok otthon (nincs tévém, és azon is csak Mezzót nézek), de a stílusbeli párhuzam azért feltűnt. .) Lásd még: az első részben felbukkanó nyilvánvaló tévé-analógia!
    3) Feltűnő a szöges ellentét a klasszikus Twin Peaks már 1990-ben anakronisztikus világa és a modern, keményebb és könyörtelenebb Amerika között. A Las Vegas melletti poros, elhagyott lakópark, a kaszinó, vagy a sivár dél-dakotai környezet éppen annyira varázstalanított, mint a Fire Walk With Me-ben megismert Deer Meadow… de Lynch ezekben is megtalálja a felszín alatt rejtőző furcsaságot.

    Eddig tehát kiváló, és tényleg tűkön ülve várom a folytatást.

  3. e(x) szerint:

    Spoiler, aki az ötödik epizódot még nem látta, ne olvasson tovább!

    Az ominózus kulcs sorsa esetleg szimbólizálhatja azt, sem Cooper, sem a cselekmény nem tér vissza többet Twin Peaksbe. Másrészt. Egyfelől értem, a film ideje szerint nagyon kevés telt el a visszatérés óta, de van egy enyhe sejtésem, az úgymond jó Cooper bár visszatért a való világba, a személyisége örökre elveszett, s hátralévő életében emberi roncsként bolyong majd tovább.

  4. e(x) szerint:

    .. ezt most csak én nem értem, vagy pusztán rossz?

  5. e(x) szerint:

    No akkor várom kíváncsian a műértő elemzéseket. Ne fogjátok vissza magatokat..:)

  6. elGabor szerint:

    A legjobb dolog, ami idén történt. Nem lesz egyszerű visszatérni ahhoz, hogy megint nem lesz semmi a tévében. 🙁

  7. e(x) szerint:

    Betegszabadság lehetőséget adott az újranézésre, könyvek átböngészésére, s továbbra is hiányzik a katarzis, vagy legalább a műsoridővel arányos tanulság.

    A netszerte fellelhető elemzések néhány órával vagy egy-két nappal követték az utolsó epizódot, s talán a publikációs kényszer hozta kiérleletlenségük megragasztja őket a meg nem értéstől átitatott, de ezt palástolandó, lefelé beszélő, nagyképű, általános büfé-bölcsészkedésnél.

    Újranéztem, nyilvánvalóan valamelyest tetszett, egyes karaktereket, eseményeket sosem felejtek majd el. A szimbólizmust, absztrakciót, összetettséget is kedvelem, önszántamból nézek Jancsó filmeket. Viszont itt az a sejtésem, ha az alkotók röviden felvázolnák, szándékuk szerint miről szólt ez az egész, arra azt mondanám, wow, hát ez igazán gagyi, „zs” kategóriás történet.

    Magam részéről javarészt a néző összezavarására született alkotásokat nem különösebben szeretem, és úgy tenni sem szoktam, mintha érteném, hamis alapon állva lenézve a bevallottan értetleneket. Még ha tartalmat hordoz, akkor sem szeretem, ha valaki magához édesget, csak hogy végignézzem amint belesz@rik a zongorába, még akkor sem, ha az illető ismert és elismert személy. Főleg akkor nem, ha az illető első sorban arról ismert, hogy ha szabadjára engedik, s teheti, kéjes gyönyörűséggel belesz@rik a zongorába.

    U.I.: Provokatívan fogalmaztam, szándékosan. Kérlek védjétek meg, nyissátok meg a szemem, mert nagyon szeretném szeretni. De, összességében, nem tudom.

  8. Balfake szerint:

    Idézem magam máshonnan:

    Érvnek ez nem túl erős, mert inkább érzésekre alapoz, de a nagy emberben az a lenyűgöző, hogy elképesztően tud operálni a tudattalanban rejlő tartalmakkal és olyan elegánsan bizgerálni őket, mint talán egy másik élő művész sem (Jodorowsky jöhet szóba esetleg), plusz a megoldatlan rejtélyek lenyűgöző kétértelműséggel képesek billegni pont a megfejthetőség határán önmagukra csavarodva (pontosabban ez sem igaz ebben a formában, ha akarjuk, van megoldás, de a remekül összerakott, végtelen jelképrendszerrel tovább iterálhatjuk bármeddig). Vegyük a zöld kesztyűs csávót: londoni proligyerek lepofozza a kozmikus gonoszt, ami karácsonyfadísz formájában lebeg elő a padlóból. Ez így leírva kész röhej, szuperhősparódia lehet legfeljebb, nála viszont lélegzetét visszafojtva lesi az ember és tapsol, amikor tényleg leverik a kozmikus gonoszt.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon