A februári angolszász megjelenésekből ajánlunk néhány érdekes címet, szokás szerint a teljesség igénye nélkül. A februárban megjelenő, magyar SFF-könyvekről itt olvashatsz.
Dave Duncan: Portal of a Thousand Worlds (Open Road)
Dave Duncan neve valószínűleg a magyar olvasóknak sem teljesen ismeretlen, viszont a most februárban érkező regénye (egyelőre csak az Egyesült Államokban) elkalandozik az itthon megjelent hagyományosabb fantasyjétől, és egy olyan alternatív, mágikus Kínába kalauzol itt a Földön, ahol minden ezer évben egyszer megnyílik egy varázslatos világba vezető kapu, ezzel pedig egészen más fordulatot vesz a 19. századi boxerlázadás is. Intrika, alakváltók és fekete mágia!
Neil Gaiman: Norse Mythology / Északi mitológia (W.W. Norton / Agave)
Gaiman lazán összefűzött történetei az északi mítoszok legérdekesebb történeteit mesélik el, főszerepben többek között Odinnal, Thorral és Lokival (akiket nem először kelt életre író karrierje során). A könyv a kinti megjelenéssel nagyjából egyszerre magyarul is érkezik az Agave kiadónál.
Alastair Reynolds: Revenger (Orbit)
Reynolds új regénye Angliában még tavaly ősszel megjelent, de az USA-ban csak most debütál, és itt írtunk róla. A történet szerint galaxisunk számos civilizáció felemelkedését és bukását élte már meg. A Föld elpusztult, Naprendszerünk mégsem néptelen: az előző korok által hátrahagyott világokon kolóniák sokasága éli mindennapjait. Egy ilyen világon él a Ness család is: egy özvegy édesapa két lányával, ahol sokan az előző korok gazdagságáról álmodozva útra kelnek napvitorlásaikon, hogy titokzatos világok után kutassanak, amik számtalan évezrede elzárva keringenek az Öreg Nap körül. A Revengerben megtalálhatóak a tipikus Reynolds-i jegyek, mint az időbeni óriási távlatok (igaz csak a környező világok utalnak erre), a kihalt civilizációk és az azok által hátrahagyott rejtélyes tárgyak és mesterséges értelmek is.
Caitlín R. Kiernan: Agents of Dreamland (Tor)
H. P. Lovecraft munkásságának nyomdokain haladó horror-kisregény egy amerikai kormányügynökről, egy titkos szektáról és a NASA egyik űrszondájáról, amelynek sikerült felvennie a kapcsolatot valamivel a Plútó körül…
Octavia Butler: Parable of the Sower, Parable of the Talents (Seven Stories Press)
Ismét kiadják Octavia Butler klasszikus regényeit, amelyek mondanivalójukat tekintve talán aktuálisabbak, mint valaha. Az erodálódó Amerikában egy fiatal lány próbál olyan új utat – és vallást – keresni, ami megoldást jelenthet az anarchiától sújtott, kimerült erőforrásokon tengődő világnak.
S. Jae-Jines: Wintersong (Thomas Dunne Books)
Ebben a YA fantasyben, megtalálják számításukat a Mozart-testvérek és A fantasztikus labirintus Manókirályának rajongói egyaránt. Liesl mindene a zene, de a kötelességtudata még erősebbnek bizonyul – amikor a húgát elrabolja a goblinok királya, alászáll a másvilágba, hogy visszaszerezze.
A szerző új kisregényében ismét megjelenik egy egyszarvú – ezúttal egy kis olasz tanyán, amelyet egy öreg költő igazgat. Az egyszarvú a média figyelmét és egy kései szerelmet hoz magával – Beagle pedig bebizonyítja, hogy unikornisokról senki más nem tud olyan szépségesen és szívbe markolóan írni, mint ő.
Chuck Wendig: Star Wars: Aftermath: Empire’s End (Aftermath #3)
A Császár halott, a második Halálcsillag elpusztult és a Birodalom romokban hever. Azonban a Felkelők Szövetségének – amit most már Új Köztársaságnak neveznek – még nem sikerült teljesen felmorzsolnia a hadurak frakcióira szakadt Birodalmat. Angol nyelven végéhez ér Chuck Wendig Utóhatás-trilógiája, amely A Jedi visszatér és Az ébredő erő között játszódik.
Képregények:
Cullen Bunn & Luke Ross: Star Wars: Darth Maul #1
Mióta a Marvel átvette a Star Wars képregényeket, nem csupán a fővonalnak számító szériákból, de minisorozatból is egyre többet kapunk. Ezúttal Darth Maul került sorra, aki, még a Baljós árnyak előtti időben, Darth Sidious tanítványaként kisebb-nagyobb feladatokat kap, hogy tesztelje képességeit, növelje erejét, és készüljön az első összecsapására a Jedikkel. Az ötrészesnek tervezett sorozatot Cullen Bunn írja (a leghíresebbek talán a Deadpool-történetei, de írt már Amerika kapitány, Sinestro vagy Lobo sztorikat is) és Luke Ross rajzolja (Az ébredő Erő képregény-adaptációja is hozzá kötődik).
Warren Ellis & Jon Davis-Hunt: The Wild Storm #1
Az elmúlt években a DC annyi mindent újraindított, hogy már alig meglepetés: a WildStorm imprintje is erre a sorsa jut. Mégis van okunk reménykedni, ugyanis Jim Lee egykori univerzumán az a Warren Ellis fog dolgozni, aki már korábban is kiváló történeteket írt a világba (The Authority, Stormwatch, Planetary). Az új sorozat stílszerűen a The Wild Storm címet kapta, míg rajzolója Jon Davis-Hunt lesz, akinek egyedi látásmódját Hackett kolléga korábban már dicsérte a Clean Room kapcsán.
Greg Rucka & Leandro Fernandez: The Old Guard #1
A szkíta Andromakhé (vagy Andy, ahogy mindenki hívja) halhatatlan, aki társaival együtt szívesen szolgálja azokat, akik meg tudják fizetni őket… egészen a 21. századig, ahol már egy kicsit nehezebb titkot tartani. „Ha elég hosszú ideig élsz, megtanulod: vannak a halálnál is rosszabb sorsok” – mondja a fülszöveg, mi pedig bízunk benne, hogy a február végén induló sorozatban Greg Rucka (Lazarus, Star Wars: Shattered Empire, Black Magick) ezúttal sem okoz csalódást.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>