Robotika és földönkívüliek: egy-egy külön sorozat is elég lenne a két téma feldolgozásához, de az Extant (A létezés határa) című sorozatban mindkettő megtalálható. A sorozatot Mickey Fisher vezetésével a CBS csatorna készítette el 2014-2015 között, de az executive producerek listáján megtalálhatjuk Steven Spielberget is. A sorozat ugyan végül csak két évadot (2×13 rész) kapott, de szerencsére a szálakat sikerült úgy elvarrni, hogy senkiben ne maradjon hiányérzet az elkaszálás miatt. A főszereplők között nevesebb színéket is találunk, között többek közt Halle Berryt, Goran Visnjic-et és Jeffrey Dean Morgant.

Pilot -- ReentryA történet szerint valamikor a jövőben járunk, amikor az űrutazás és minden ehhez kapcsolódó ágazat privát cégek kezében van, ez a sorozatban az International Space Exploration Agency, amelynek egyik finanszírozója a Yasumoto Group magánvállalat. Az ISEA-nál  dolgozik Dr. Molly Woods (Halle Berry), biológus és asztronauta, aki  egy 13 hónapig tartó szóló küldetésen vesz részt, teljesen egyedül kell boldogulnia és kísérleteket kell elvégeznie egy űrállomáson. Valami azonban történt a küldetés során, mert  terhesen tér haza. A másik fő szálon Dr. John Woods (Goran Visnjic), Molly férje és a Humanichs projekt vezetője: olyan intelligens robotokat fejleszt, amelyek tanulás útján szereznek tapasztalatokat. Ennek a projektnek az első képviselője Ethan, a ránézésre 8 év körüli robot kisfiút John és Molly a saját fiaként neveli, ugyanis a házaspárnak nem lehet gyermeke Molly korábbi vetélése miatt.

A történet két fő szála az első évadban szépen lassan összekapcsolódik, ugyanis a Yasumoto cég elnökének is nagyon fontos, hogy mind Molly, mind John felett is megszerezze az irányítást.

extant-113-pre-3A második évad ott folytatódik, ahol az első befejeződött: a Humanichs projekt immár a hadászati lehetőségekre koncentrál az új fejlesztésű Lucy személyében, valamint megtudjuk, hogy mit akarnak az előző évadban már felbukkanó idegenek, akiknek a vezetője Molly űrben fogant gyermeke, aki az első évad végén igencsak kalandos körülmények között született meg, és elég sajátosan képzeli el a beilleszkedést az emberek társadalmába, amivel viszont közellenségé válik.  A második évadra új férfi főszereplőt avatunk, JD Richter, a kiégett nyomozó (Jeffrey Dean Morgan) lett Molly segítője. A Humanichs projekt vezetőjének egy huszárvágással megették Julie Gelineau-t (Grace Gummer alakításában), aki John asszisztense volt és nem meglepő, de a munkakapcsolaton kívül egy kicsit többet is szeretett volna a főnökétől.  Mollyt bizonyos  megrázkódtatások miatt “mentális problémákkal”  egy rehabilitációs intézetbe küldtek, így Julie neveli a kis Ethant, akit az anyjának tekint. A robotfiú már tudja, hogy ugyanolyan mély érzésekre is képes mint egy ember, mégis érzi, hogy valami nem stimmel. Julie hiába ragaszkodik hozzá, ő Mollyhoz tartozik. Az események irányítását a Global Security Commission végzi, vezetőjének tisztánlátását Molly iránti érzései akadályozzák.

NightmaresAz első évad legnagyobb erőssége az a hihetőség. Reálisnak látszik, hogy a jövőben a NASA helyett egy (vagy akár több) magánvállalat kezébe kerül az űrutazás, és az ott végzett ipari termelés is. A készítők nagyon odafigyeltek a külsőségekre is, egy olyan jövőbeli világot hoztak létre, ami mai szemmel megvalósíthatónak látszik: az emberek hihető, jövőbeli számítástechnikai eszközöket használnak, okos házakban élnek, okos irodákban dolgoznak, még okosabb autók járják az utcákat, némelyik modell az autószalonok a “jövő autói” szekciójából érkezhetett. Mivel a sorozat fontos elemei a robotok – igaz, nem az asimovi törvények alapján működnek -, de Ethan miatt mégis fel kell tenni bizonyos kérdéseket, hisz általa a robotok számára új lehetőségek nyílnak a fejlődésre. Mennyire lesznek emberibbek az embereknél a robotok, hogyan fognak döntéseket hozni, és azoknak milyen következményei lesznek? Az idegenek szála Molly nyomozása során bontakozik ki, és szépen kikerekedik belőle egy globális összeesküvés a Yasumoto vállalattal, de az Ethan-szálhoz képest ez igazán csak az évad végére lesz izgalmas.

A második évadban is megmaradt az idegenek keltette fenyegetés, hisz a GSC szerint ők jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre, ugyanakkor itt kerülnek képbe a Humanichs által fejlesztett hadi robotok, amelyek révén totálisan szembementek az első évadban John Woods által lerakott “érző robot” filozófiával. Lucyval gyakorlatilag megteremtették a gondolkodás nélkül gyilkoló robotok generációját, amelyeknek senki sem parancsolhat, még akkor is, ha Lucy sokszor inkább egy hisztis tininek tűnik, mint egy öntudatra ébredő robot harcosnak. Az idegenek révén kreáltak velük egy ellenségképet, amivel az évadot el lehetett adni, de elég hamar kiderült, hogy nem ők a valódi ellenség. Sajnos ez az évad már eléggé szenvedett, a karakterépítés nem haladt sehová, klisés fordulatok és helyzetek követték egymást, mondhatni.

Extant-Ethan-about-to-explodeA színészek teljesítményére sok szót nem érdemes vesztegetni, mindenki hozta a tőle elvárható kötelezőt: Halle Berry, Goran Visnjic, Jeffrey Dean Morgan bármennyire is jó színészek, nem hiszem, hogy önmagukhoz képest bármi extrát mutattak volna ezzel a sorozattal, és ugyanez vonatkozik a mellékszereplőkre is. Egyedüli meglepetés Pierce Gagnon volt, Ethan megformálója, aki az érzelmeivel küzdő robotfiúként hiteles és igazán szerethető karakterré vált.

Az első évad mindenképp nézhető, viszont a második évad után nem véletlenül törölték, itt már nyoma sincs az eredetiségének. Nem fogja beírni magát a sci-fi tévés történetébe, de ha valakit érdekel  a robotika és a földönkívüliek, azok számára a hibái ellenére is kedvelhető, könnyed sorozattá válhat.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon