A sci-fi zsánerét könnyű ötvözni a krimiével. Nem kell mást tenni, mint a nyomozást a jövő világába helyezni. Számos példa akad erre, elég csak a nem rég lezárult Az utolsó nyomozó-trilógiára, A holtak küldötteire, a klasszikusnak számító Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényre vagy a Halál a vörös bolygónra gondolni. Persze a képlet azért ennél árnyaltabb. Ügyelni kell a megfelelő arányokra, hogy a jövőbeli díszlet ne csak háttere legyen a cselekménynek, hanem szerves része is, illetve, hogy a nyomozás ne csak ürügy legyen a fantasztikus helyek meglátogatására. Kellő kohéziónak kell lennie a bűnügyi szál és a jövő világa között. Éppen ezért nem a legkönnyebb út e két zsáner vegyítése, de ha az alkotóelemek megfelelő arányban kerülnek a könyv lapjaira, akkor mind a két műfaj rajongóit képes lesz szórakoztatni a regény – legalábbis engem képes volt elvarázsolni hasonló műfaji kombináció, pedig a krimi nem áll közel hozzám.

Al Robertson is ezt az utat választotta bemutatkozó regényével, az Égtöréssel, amire már az eredeti megjelenésekor is felfigyeltem, így rendkívül izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy idén a Gabo jóvoltából magyarul is a kezembe vehetem a könyvet. Emiatt talán egy kicsit túl magasak is voltak az elvárásaim, de ne rohanjunk ennyire előre.

egtoresA történet szerint a Totalitás mesterséges intelligenciái és a Panteon megavállalatai ádáz harcot vívtak, amiben az emberiség vesztette a legtöbbet – a Föld lakhatatlanná vált. Egyedül az Állomás nyújt szerény menedéket az embereknek, ami egy aszteroidába épült ipari egység. Ide tér vissza az eredetileg a Panteon oldalán harcoló Jack Forster és elválaszthatatlan társa, az elméjébe ültetett harci MI, Hugo Fist, az ötéves börtönbüntetése után, melyet a dezertálása miatt mértek rá. Forsternek már csak pár hónapja maradt, ugyanis amint lejár a licencszerződése, Hugo Fist végérvényesen átveszi a teste felett az uralmat, ő pedig megszűnik létezni. Ám Forster a körülményeknek és saját makacsságának köszönhetően egy olyan nyomozásba kezd, ami alapjaiban fogja megrázni az egész Naprendszert.

Robertson egy bámulatos világot épített fel, ami mélyen rétegelt. Kezdetben csak kapkodtam a fejem olvasás közben a számos ismeretlen szó és kifejezés láttán, amikre a későbbiekben közvetlenül kapunk magyarázatot vagy a kontextusából kikövetkeztethető. Egy olyan szingularitás utáni poszt-apokaliptikus cyberpunk világba csöppenünk, amiben olyannyira elmosódik a virtuális tér és a valódi világ közötti határ, hogy az egyik sem értelmezhető a másik nélkül. Ahol a mindent uraló céges istenek még a szabadidőben játszott focimeccset is licenckötelessé teszik, ahol az emberiség a technológia mögé bújik a mindennapok szürkesége elől, ahol egy gondolattal kitakarhatod a látómeződből a nem kívánt személyeket, ahol bűnnek számít, ha nem vagy a hálón. Olyan világot alkotott Roberston, ami felveszi a versenyt Rajaniemi és Egan vad virtuális világaival, ám mégis könnyebben fogyasztható tud maradni.

Az író tovább is csavart a klasszikus cyberpunk toposzon: a világot igába hajtó megavállalatokon, itt ugyanis a vállalati struktúrát egy az egyben mesterséges intelligenciák alkotják, akiket istenekként tisztelnek és félnek az emberek. De itt nem állt meg Robertson, a vállalati istenségeken kívül még számos mesterséges értelem él az emberek között. Mint például a Totalitás értelmei, a harcra tervezett intelligenciák vagy a szerettek halálakor leképezett reprók. Ezek a tudattal rendelkező entitások, melyek az elhunyt minden emlékét tartalmazzák és az élők bármikor lehívhatják, ha társalogni támad kedve valamelyik eltávozott szerettével. Ez utóbbiak léte olyan témákat vetett fel, mint például, hogy a mesterséges entitás tekinthető-e ugyanannak a személynek, mint akiről mintázták azt, ha minden emlékével és a személyiségével is rendelkezik vagy, hogy mi is tekinthető élőnek. Óriási potenciál rejlik ebben a témában, több száz, ha nem több ezer oldalas köteteket lehetne megtölteni ezt boncolgatva.

Ezt a hihetetlen világ szinte kiált az izgalmasabbnál izgalmasabb karakterek után, ám ezt csak részben sikerült megadnia az írónak. Jack Forster és Hugo Fist párosa közül az utóbbi az igazán összetett jellem, aki fejlődik a cselekmény során. Bevallom, eleinte Fist csipkelődésen erősen túllépő fricskáit és hetvenkedő viselkedését nehezen tűrtem, de idővel finomodó személyisége egyenesen kedvelhető karaktert csinált belőle. Sajnos több valóban emlékezetes szereplőt nem tudnék felsorolni, valahogy hiányoltam egy erősen összetett gonosz karaktert, aki ellenpólusa lehetett volna Fistnek. A már említett reprók léte is egy kihasználatlan ziccer maradt, mert bár a történet során előkerülnek az élet definíciójával kapcsolatos kérdések, inkább csak mellékzöngéknek tűnnek – persze lehet, hogy a folytatásokban jobban kibontja ezt a témát Robertson.

További hiányossága a kötetnek, hogy időnként kissé elnagyolttá válik a cselekményt. Volt olyan konfliktus például, ami túl nagy hirtelenséggel oldódott meg, pedig ügyesen építette fel Robertson a konfliktushoz vezető utat. A bámulatos világot is csak nagy vonalakban ismerjük meg, alig esik pár szó a Totalitás által uralt területekről, annak működéséről és struktúrájáról. Egan és Rajaniemi sokkal elborultabb virtuális világokat hoztak létre, amiket sokkal mélyebben megismerünk, igaz fel is áldozták a könnyen emészthetőséget ezért cserébe. S valahogy a bűnügyi szál is kicsit súlytalanra sikerült, igazi meglepetést nem tudott okozni.

Ám minden hibája ellenére remekül szórakoztam a könyvön, bár továbbra is Peter F. Hamilton számít a műfaji elegyítés koronázatlan királyának (SF-krimi kategóriában a Great North Road című regényével). Forster és Fist párosa – főleg az utóbbi – és a csodás poszt-szingularitásbeli környezet abszolút feledtetni tudják a kisebb hiányosságokat.


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Vegyem meg vagy ne?

  2. Dubi szerint:

    Ha tetszik a cyberpunk krimi, akkor mindenképpen érdemes beszerezni.

  3. ranger szerint:

    Mi az a poszt-szingularitás?

  4. Dubi szerint:

    A technológiai szingularitás utáni világra céloztam.

  5. ranger szerint:

    Köszönöm. Így már rá tudtam keresni.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon