UT_borito.inddMark Lawrence – bár későbbi munkái során egyelőre ugyanabban a világban maradt – a Széthullott Birodalom trilógiának a Tövisek Császárával búcsút intett, sőt, a könyv utolsó oldalain még egy kis lelki fröccsöt is adott az közönségnek azzal kapcsolatban, hogy miért látta szükségét ennyire drasztikusan elvágni egy olyan sorozatot, amiben még bőven akadt volna potenciál. Bár logikájával még lelkileg összerugdalt rajongóként is csak egyetérteni lehet, úgy tűnik, így megfosztotta saját magát attól a lehetőségtől, hogy tíz év múlva, ha kedve szottyan, írjon egy nem rossz, de alapvetően fölösleges folytatást Jorg nagypapa éveiről mondjuk epikus költemény vagy színdarab formájában. (Itt talán el van rejtve egy utalás, de lehet, hogy mégsem. Ki tudja.) Azok viszont, akik követik a szerzőt a különböző közösségi oldalakon, találhattak arra utaló jeleket, hogy mégsem engedte el teljesen ennek a trilógiának a kezét sem: több kapcsolódó novellája is megjelent különböző antológiákban, magazinokban. Ezen írások gyűjteménye lett az Úti testvérek, szám szerint hét novelláé, és a magyar olvasók kifejezetten VIP-nek érezhetik magukat, ugyanis míg más nyelven kizárólag e-könyvben jelent meg, itthon egyedülálló módon kijöhetett keménykötetes kiadásban.

Rövid köszönetnyilvánítás és előszó után következik a lényeg. Minden novella egy karakter köré épül (valakiről több is szól), és hamarosan kiderül, hogy amit a kezünkben tartunk, az nem pusztán egy egyszerű felsorolása annak, hogy a kivel mi történt addig, amíg a „kamera” nem rajta volt. A változatosság nemcsak a szereplők miatt tér el – ahány írás, annyiféle kapcsolatot ápolnak a novellák a regények cselekményével. Van, amelyről először nem igazán tudni, mitől releváns, aztán jön egy ismerős név, és rájövünk, hogy a törzsesemények időszakához képest évtizedekkel korábbi jeleneteket látunk. Van olyan, amelynek az utolsó mondatai mindössze percekkel azelőttre esnek, hogy az illető csatlakozott volna ahhoz a jelenethez, ami az olvasó már ismer. Akad egyszerű eredettörténet, amire utaltak már nekünk, de eddig nem láthattuk, és van a regényekkel párhuzamosan futó, az idővonal nem részletezett pontjaira eső sztori is. Térben is, de főleg időben mozgunk sokat, és ez nagy élménnyé teszi a kötet olvasását.

Mindegyik történet nagyon személyes. A karakterek szűk világában játszódó, rendkívül beszédes pillanatfelvételek ezek, amelyek úgy bontják ki a mellékszereplőket, ahogy arra a regényekben nem volt példa. Nem túlzok, mikor azt mondom, van olyan személy, akiről többet tudhatunk meg ebből a könyvből, a maga tíz oldalából, mint korábban a három könyvből, és éppen ezért a véleményünk is változhat, vagy legalábbis finomodhat vele kapcsolatban. Van, aki új, meglepő arcát mutatja, van, akivel kapcsolatban a korábbi benyomásaink erősödnek meg. Mindegyikük történetében ott a tragédia, az a formáló erő, amitől olyanok lettek, amilyenek, egy-egy csattanóban pedig kiderül, hogy az átéltek nemcsak rájuk hatottak, hanem más események láncolatához is köthetők. A kapcsolati hálón olykor a legváratlanabb vonalakat vagyunk kénytelenek behúzni, mert – ahogy Lawrence világában már megszokhattuk – minden összefügg mindennel.mark lawrence

A karakterközpontúság miatt most nem kapunk sok plusz információt az Építőktől örökölt technológiákról, de a novella műfaja egyébként sem igazán a világépítésre van kitalálva. Talán két novella van, ahol több szó esik az Építők találmányairól, de csak azért, mert az adott történetben kifejezetten szerepük van, a többiben jóformán említve sincsenek. Ezt mondanám az egyetlen területnek, amivel kapcsolatban egyesek hiányérzettel küzdhetnek, bár én bőven kárpótolva érzem magam. Hiába beszélünk mindössze hét novelláról, hiába lehet gyorsan befejezni a kötetet, a karaktereket és bizonyos eseményeket illetően meglepő mennyiségű információval és élménnyel gazdagodunk, és ez még komplexebbé és megalapozottabbá teszi mindazt, amit korábban már olvastunk. Azért meg, hogy tényleg ne kerülje el semmi a figyelmünket, a szerző minden novella végére írt egy rövid megjegyzést, melyben rávilágít a kevésbé egyértelmű összefüggésekre, ok-okozati kapcsolatokra, egymásra hatásokra. Hatásos. Talán furcsa ötlet, hogy a szerző a saját művét magyarázza, de azt hiszem, az itteni kommentárok még pont a „jó tudni” kategóriába esnek, nem tolakodóak.

Ha Lawrence könyvet olvas az ember, akkor nem csak egy könyvet olvas, hanem egy hatalmasra duzzasztott, szerteágazó, de mégis elképesztően koherens eseményláncolat töredékét látja. Az első trilógia részei rendszeresen két idősíkon mozogtak, melyből az egyik gyakran magyarázta a másikat, egyszer nézőpontkaraktert is váltottunk. A második trilógia már kifejezetten az elődjéből táplálkozott, valamint ott is megesett, hogy időben visszamentünk vagy mesélőt cseréltünk. És most, íme, itt ez a novelláskötet, az Úti testvérek, ami egy újabb réteget tesz az első három könyv alá. Kicsit hajmeresztő, hogy az egész történet teljes ismeretéhez immár hét könyv szükséges, de, ami engem illet, én minél több ideje olvasom ezeket, annál jobban tetszik a dolog. Az Úti testvéreket nem mondanám kifejezetten szükségesnek, mert nem olyasmi, ami nélkül ne lenne élvezhető a Széthullott Birodalom. De olyan fűszere a történetnek, amit szerintem vétek lenne lespórolni.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon