A Cassandra Clare könyveiből készült adaptációkra valamiért nagyon rájár a rúd. A 2013-ban mozikba került A végzet ereklyéi – Csontváros című filmet óriási várakozás előzte meg a rajongók részéről, ám csalódniuk kellett. A buta forgatókönyv és a gyengécske színészi játék miatt sajnos felkerült a legrosszabb feldolgozások listájára. Nem mondom, hogy kirívóan rémes lenne a két órás film, mert kikapcsolódásnak pont jó, de túlságosan is zsúfolt lett attól, hogy ennyire meg akarták mutatni Cassandra Clare világát. És úgy tűnik, hogy az idén januárban debütált Shadowhunters sorozat sem lesz maradandó, sem a rajongóknál, sem a sorozatkedvelőknél.
A Shadowhunters egy ízig-vérig young adult sztori, amelyet az ABC-hez tartozó Freeform csatorna készített. Az első évad a legelső kötetet, a Csontvárost dolgozza fel, jobb-rosszabb változtatásokkal. A 18 éves Clary Fray Brooklynban él édesanyjával, mindennapjaiban a képzőművészet, a családja és a barátai a legfontosabbak. Mit sem sejtve egy másik világ létezéséről, egy klubban összetalálkozik három fiatal Árnyvadásszal (ember-angyal leszármazottak, akik a démoni erők ellen harcolnak), és az élete fenekestül felfordul. Édesanyját elrabolják, ő pedig szembesül a családját övező titokkal: ő egy másik világ része is. Legjobb barátjával, Simonnal és az Árnyvadászokkal (Jace, Isabel és Alec) elindulnak egy veszélyekkel teli úton, hogy megmentsék Clary édesanyját, és a lány is megértse valódi énjének természetét.
Természetesen a könyvben megvan minden, ami ahhoz kellhet, hogy elcsábítsa az olvasókat: érdekes és szerethető szereplők, izgalmas természetfeletti világ, kiválóan felépített Árnyvadász mitológia. A sorozatnak ezeket kellett volna a megfelelő módon adaptálnia, ami néhány hibával ugyan, de elfogadhatóan sikerült. Akadt néhány különleges változtatás (például hogy miként került Valentine Csernobilba, Alec jellemábrázolása), de a cselekmény ezekkel is érthető és érdekes lesz azoknak, akik nem ismerik az eredetit. A 13 rész végig fenntartja a figyelmet, ritkán ül le a cselekmény, de egy idő után a fő szál (Clary édesanyjának megmentése) már csak önmagát ismétli – a mellékszálak viszont ekkor kezdtek igazán érdekessé válni.
Szereplők
A fiataloknak készült sorozatokhoz hasonlóan az eyecandy szereplők száma itt is elég magas; a külső néha kompenzálta a színészi játék gyengeségeit. A két főszereplőre (Katherine McNamara – Clary, Dominic Sherwood – Jace) a legjobb jelző az ingadozó. Voltak jó pillanataik, de sokkal gyakoribb volt a semmilyenség, és csak bambultak, vagy túljátszották a szerepüket. Az évad végére sokkal érdekesebbé váltak a többiek, mert míg ők ketten nem mutattak semmi meglepőt, a többi szereplőnél akadt néhány látványos karakterfejlődés. Közülük elsőként Alberto Rosendalet (Simon) lehet kiemelni, ő számomra pontosan az a „Simon” karakter volt, aki a könyvben is. Dumagép, kicsit izgága, de egy jó lelkű srác, aki bárhová követné Claryt. Izgalmas volt figyelni, ahogy vámpírrá válik, miközben a geek énje sem szorul háttérbe. Az Isabelle-t játszó Emeraude Toubia ugyan a könyves Isabelle-hez képest dögösebbre vette a figurát a szó minden értelmében, mégis jól alakította a szerepét. Simon és Isabelle ellenpontja Alec lett. Matthew Daddario elfogadhatóan hozta a karaktert, de az ő sorozatbeli története teljesen megváltozott a könyveshez képest. Ezen nagyon sokat mérgelődtem, mert számomra a tettei nem fértek bele az általam elképzelt „Alec” karakter jellemébe. Ugyan az évad végén elnyerte a jutalmát, de ami addig történt, az teljesen idegen volt számomra. Talán azoknak lehet érdekes ez a szál, akik nem ismerik a könyves Alec-et. A negatív karakterek sikerültek a legerősebbre, különösen Camille, a vámpírok vezére, borzongató volt minden egyes megjelenése.
Világ
A könyvek nagy erőssége, hogy egy kézzelfogható természetfeletti világot mutatnak be, emellett ügyesen kidolgozott az Árnyvadászok és a többi faj kapcsolata is. A sorozatban igyekeznek elmagyarázni, mit is kell tudni erről a világról, de nem eresztik bő lére a magyarázatokat, ahhoz viszont pont elengedőek, hogy tisztában legyünk azzal, mi is ez a világ és mi motiválja a karaktereket.
Környezet, látványvilág
Ezek az elemek kifejezetten tetszettek, a belső tereknél ügyesen vegyítették a modern (pl. komoly számítógépes megfigyelő rendszer) és a hagyományos (pl. esküvős templombelső) elemeket. Ez a modernség újszerűnek hathat egy régimódi beállítottságú, mágiaalapú társadalomnál, de a képernyőn nem nézett ki rosszul. Emellett az egész sorozatra jellemző a nagyon szép fényképezés, és a CGI-trükkökre sem lehet panasz.
A sorozatnak már berendelték a második évadát, ám az elsőt látva érdemes megtartani vele a három lépés távolságot, és ha érdekel a sorozat világa, mindenképpen érdemes elolvasni a könyveket. Merem állítani, hogy azok sokkal jobbak, mint a sorozat valaha is lesz. Fiataloknak jó szórakozás lehet a Shadowhunters, de a rutinosabbak inkább csak óvatosan próbálják ki.
Hozzászólások
[Lxenia további írásai]
Azt nem tudom, hogy miért van ilyen csend az SF magon most már folyamatosan. Egy magas színvonalon dolgozó zsánerfelület, remek szerkesztőkkel, bloggerekkel, cikkírókkal. Jónak tűnik a belső tematikus paletta is. Ennek ellenére szinte semmi sem történik. Nincs a könyv, vagy filmkritikákkal kapcsolatban jóformán egy reakció, mellette, vagy ellene szólás, kiegészítés, kérdés.
Aztán ehhez még csatlakozik, hogy a kevés mozgás is visszhang nélkül marad, még az adott cikket jegyző részéről is.
Most ismét kikerült egy cikk, vagy értékelés, egy (magából a cikkből kivehető) vélhetően iszonyú gagyi tv sorozatról.
Mit lehet erről beszélni? Használtam én már itt is, és máshol keményebb szavakat. Nem akarok, mert nem szeretek közönséges kifejezésekkel operálni. Pedig az ügy érdekében néha jó lenne érzelmileg erősebb hatású szavakat használni.
Akkor csak úgy egyszerűen: Miért néztek meg ilyen ramaty, gagyi kereskedelmi termékeket?!
Semmilyen felmentést nem ad az a tény, hogy YA irodalomról, illetve adaptációról van szó.
Ez az SF mag, és nem a Moly. A Moly egy tömegfelület, elképzelhetetlenül nagyszámú taggal, egyéniséggel, komoly és komolytalan intellektussal.
Itt viszont viszont az SF magon vagyunk… Vágtam már a fejetekhez, hogy egy elefántcsonttorony. Ez nem sértés, csak elkülönítés, amit akárhogy nézünk, a minőségről szól, és jő irányú minőségről.
Tehát?… 🙂
„Miért néztek meg ilyen ramaty, gagyi kereskedelmi termékeket?!”
Mert mi az SFmag vagyunk… és azt csinálunk, amit akarunk. Booya, bamm.
Azt hiszem ez az a pillanat, amikor végleg beszüntetem az SF mag olvasását. Nyilván nem fogok hiányozni, de az érzés kölcsönös.
Én maradok továbbra is SFmag-olvasó, és ha tíz leközölt cikkből hét érdektelen a számomra, az nekem úgy jön le, hogy három hasznossal gazdagodtam ingyen és bérmentve. Killer deal, köszi!
Egy előfizetéses vagy címenkénti tartalomszolgáltatásnál egyszerűbb a képlet — ott jogos lenne negatív visszajelzéssel szolgálni, és ha a kritika nem hallgattatik meg, akkor majd a „vote with your wallet” megoldja a helyzetet.
Idemásolom az Impresszum két, egymást követő gondolati elemét:
„Célunk a spekulatív művészetek elismertségének elősegítése, a pontos és naprakész ismeretterjesztés, valamint a magyar alkotók népszerűsítése hazánkban – és egyedül álló módon angol nyelvű cikkeinkkel – külföldön egyaránt.
Szeretnénk, ha az SFmag a fantasztikum kedvelőinek gyűjtőhelyévé válna – olvass, nézelődj és vegyél részt az eszmecserékben! Minden zsáner akkor élő igazán, ha vannak, akik éltetik.”
1./ Eredeti hozzászólásom a cikkhez az SF mag impresszum fent idézett első gondolata jegyében történt. Egész egyszerűen kritizáltam egy gagyi alkotást (elismertség elősegítése), amellyel ismertetője túl finoman bánt…
Megpróbáltam érzékeltetni, hogy az SF mag céljai alapján ezt a valamit oda kell tenni, ahova való. Egy szeméttárolóba.
2./ A „fantasztikum kedvelőinek gyűjtőhelye” nem igazán működik. Tartom eredeti hozzászólásom azonos részét, hogy csend van,
de nagy…
3./ fdbdh reakciójával kapcsolatban különösebb gondom nincs. Mondjuk jobban örülnék, ha egy ilyen flegma reakcióról kiderülne, hogy gazdája enyhén spicces volt amikor megfogalmazta.
Az ugyanis tiszta ügy lenne, voltam már ilyen helyzetben én is… 🙂
4./ Belánszky István társunk hozzászólását nem tudom értelmezni. Az a tény, hogy ez nem egy személyekre szabott felület, nem jelenti azt,hogy szerencsés lenne eltérnie eredeti céljaitól. Nem a cikk minőségével volt bajom, hanem a cikk által érintett árú minőségének a cikkíró által közölt értékelésével.
5./ Sam Reed távozásának nagyon nem örülnék. Kemény, karcos és tömör megállapításai és értékszemlélete nagyon kell ide…
PS
Átolvastam az impresszum moderációs fejezetét. Remélem semmit sem sértettem meg belőle… 🙂
Há az van, kedves rajongók, hogy arról írunk, amiről akarunk, ahogy akarunk, ahogy és amennyi kapacitás van, impresszum ide vagy oda, senki ezért pénzt (és látszólag elismerést, de még illő csendet se) nem kap. Van egy új szerzőnk, mutat egy új szegmenst, megadja neki egyúttal a tiszteletet és a kritikát és gecc ez fogadja, hát remélem, mindenki büszke magára.
Most vagyok sör után. No fucking regrets. Jövő héten írok 5 ilyen sorozartól, hogy ez a legmagasabb művészet, és élvezni fogom, ahogy leolvad az agyad, Dbl, és monsieur Reed se fog hiányozni.
Természetesen értettem a szóból. Egyértelmű és tiszta. Gondolom a többi szerkesztő is egyetért azzal, hogy egy öreg bajkeverőtől megszabadultok (végre).
Mindettől függetlenül, sok szerencsét kívánok a továbbiakhoz.
dbl
:popcorn:
DBL:
Sehol nem írtuk, hogy csak és kizárólag Neked/Nektek tetsző, csodálatos sci-fikről és fantasykről írunk, számtalan pocsék, közepes, tűrhető filmről, könyvről jelent meg ismertető, így kicsit méltatlannak érzem a fenti megjegyzéseket. Ha valami nem tetszik, nem kell elolvasni, át lehet pörgetni, ott van a következő írás helyette. Ugyanis vannak más olvasók is, őket meg pont ez a téma érdekli.
„Tartom eredeti hozzászólásom azonos részét, hogy csend van”
Nincs már olyan fajta fórumozásra általános igény, mint évekkel ezelőtt, egy könyv/filmismertetőre meg én is csak bólintok, hogy oké, érdekel, felesleges alatta kommentelni.
Az internet közösségi, megbeszélős része pedig az elmúlt 5 évben átköltözött a Facebookra és a politikai fórumokra.:)
dbl: én tökre nem örülnék, ha elmennél (olyannyira nem, hogy képes voltam nyaralás közben, lefekvés után bekapcsolni a gépem, mert a telefon megette az első kommentem), annak ellenére, hogy sokszor nagyon nem értek egyet a zsörtölődéseddel.
Egy ilyen oldal működtetése rengeteg ember rengeteg idejét és energiáját emészti fel. Az elmúlt ÖT ÉS FÉL ÉVBEN sokszor változott a stáb, egykor nagyon aktív szerzők elmentek, mások jöttek helyettük, rovatok születtek és tűntek el. Az sfmag (és felteszem, minden más hasonló oldal) léte folyamatos útkeresés, és ebbe beletartozik az is, hogy néha olyan új irányokat próbálunk ki, amik számodra kevésbé értékesek. A másik lehetőség az lenne, hogy lehúzzuk a rolót.
(És amúgy persze, nyilván minden cikk szerzője szeretné, ha értelmes és érdemi beszélgetés alakulna ki a cikke alatt, de be kell látni, hogy az internetezési szokások sajnos nem így alakultak…)
„Nincs már olyan fajta fórumozásra általános igény, mint évekkel ezelőtt, egy könyv/filmismertetőre meg én is csak bólintok, hogy oké, érdekel, felesleges alatta kommentelni.”
Ja, lehet így is magyarázni a közösség hiányát.