Dubi és Hackett is más előzményekkel ültek be a filmre, Dubi szerette az Abrams féle előző két részt, Hackett viszont nem, kérdés, hogy ilyen eltérő kiindulópontról hogyan tetszett nekik a Star Trek: Mindenen túl?

Dubi:

Már nem vagyok rendszeres mozilátogató, gyakran az eltervezett előadásokat is kihagyom, évi egy-két filmre vagyok csak hivatott a nagyvászon előtt. Idén már most elhasználtam a kvóta felét a rebootolt Star Trek széria harmadik részére.

Azt le kell szögeznem, hogy nekem tetszett a két J.J. Abrams által rendezett lens flare akcióorgia is, főleg a Sötétségben, igaz ebben nagy szerepe volt annak, hogy meglehetősen sok dolgot újra felhasználtak a Kahn haragjából. Jogosan hördülhet fel minden magát Trekkie-nek tartó rajongó, de ne feledjük, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően készült az a két film és életet lehelt egy sajnos már leszálló ágban lévő franchise-ba. Nem biztos, hogy a filmek sikeressége nélkül megvalósult volna Star Trek Discovery sorozat – 50. évforduló ide vagy oda.

Justin Lin munkássága számomra ismeretlen volt, egyedül a hatodik Halálos iramban filmjét ismerem, ami finoman szólva sem nyerte le a tetszésemet. Így félve ültem be a moziba, mert bár jó poén volt a Voyager sorozatban látni egy részt, amikor a Delta komppal részt vett a Janeway-féle legénység egy száguldozós versenyen, két órán keresztül már nem lenne élvezetes. Ám szerencsére kellemesen csalódtam. A film rendkívül kellemes elegye a Star Trek eredeti szellemiségének, a fan service-nek és a hollywoodi blockbusterekre jellemző látványnak és akciónak.star_trek_beyond_2

Már a nyitójelenet – ahol Kirk két faj között lezajló béketárgyaláson, mint követ vesz részt – is szépen megidézi a valódi Űrszekerek szellemiségét. A film több-kevesebb sikerrel visszahozta a karakterközpontúbb történetvezetést is. Már nem csak a kapitány van és a többiek, hanem Spock és Bones, Scotty és Jaylah, Sulu és Uhura, Kirk és Chekov van – minden párosnak más és más problémát kell megoldania, összedolgozva, egymásra utalva, nem csak Kirk a hős, hanem a legénység a főszereplő. Külön élmény volt újra látni Spock és McCoy évődéseit, remélem a már zöld utat kapott folytatásban is láthatjuk majd ezt.

A fan service-nek is eleget tettek a készítők: a nyitójelenet utáni megjegyzése Kirknek az inggel kapcsolatban, a Xindi háború említése, a USS Franklin hajóosztálya, a Spock által megtekintett személyes tárgyak között talált csoportkép – itt férfiasan bevallom kellett pár nagyot pislogni, hogy kitisztuljon a párás szemem. Ezek a momentumok nem feltétlen tettek hozzá a történethez, de az ilyen kikacsintások miatt is lehet szeretni a filmet.

A látványra sem lehetett panasz. A Yorktown csillagbázis gyönyörű, az Inception és a Mass Effect Citadel-jének szerelemgyereke, bár ott tartanánk, hogy ilyen élettereket tudnánk építeni. A térsebességgel utazás pedig valószínűleg most kapta meg a leglátványosabb animációt a Star Trek filmek világában, sőt talán az összes sci-fi filmet számításba véve is.

Ám ez a film sem tökéletes. Nem tudjuk meg, hogy az ötéves küldetés harmadik évében miért kezd belefásulni Kirk a kapitányságba, így az elgondolkodtatóbb, elmélkedőbb rész még kisebbségben van a látványos akcióval szemben. A rajhajók elleni támadás ugyan szemkápráztató volt, de nem éppen ötletes. Talán a legnagyobb gyengesége a filmnek maga a főgonosz. Krallt csak nagyon vázlatosan ismerjük meg, a motivációja sem túl egyedi. Ezen a téren még van mit fejlődnie a szériának. Volt még némi következetlensége filmnek, mint például Carol Marcus hiánya, aki az előző részben velük indult el a mélyűrbe, de ezek fölött könnyen szemet lehet hunyni, ha akarunk.

A film ennek ellenére is az újraindított széria legjobban sikerült része. Remélem továbbra is ezen úton fog haladni a folytatás.star-trek-beyond-new-trailer-0

Hackett:

Nagyon nem vagyok az újkori Star Trek-filmek rajongója, számomra továbbra is magasan a 8. Kapcsolatfelvétel, és esetleg a 6. A nem ismert tartomány az etalonok, de bevallom, a Star Trek: Mindenen túl egészen jól sikerült kis mozi lett, kifejezetten elégedetten jöttem ki a moziból. Még úgy is, hogy a Csillagflotta szerintem továbbra is stratégiai analfabéták gyülekezete, az első Abrams-moziban a Vulkán megsemmisülésekor éppen a kvadráns túlfelén gyakorlatoztak (az egész flotta!), így csak egy kadétokkal teli félig kész hajót tudnak a vulkániak megsegítésére küldeni, most meg az ismert űr ki tudja mi mindent rejtő határára építik meg a sci-fi mozik egyik legjobb űrbázisát nulla, vagy legalábbis elhanyagolható védelemmel.StarTrek_beyond_

És még úgy is, hogy immár harmadik alkalommal ront rá valaki ideológiai okokból az idealista Föderációra, és nem lenne rossz látni egyszer már valami másfajta sablonra épülő történetet. Ráadásul a végső csavar Krallal kapcsolatban rengeteg olyan kellemetlen logikai kérdést vet fel, amire szerintem nincs igazán válasz.

Viszont: most csiszolódott össze igazán az amúgy már az első új Star Trekben is nagyon jól együttműködő, kiváló szereposztással összeválogatott legénység, a jövőbeli Föderáció pedig már a harmadik rész óta licitál az előző részekre abban, hogy még gyönyörűbb, lélegzetelállítóbb dizájnt, divatot mutatnak, és egy olyan 21. századi vizualitással felvillantott, optimista jövőképet, amiben szerintem mindenki szívesen élne. Most találták el a legjobban a film dinamikáját, a feszes tempóra egy pillanatra sem lehet panasz, ráadásul mindez egy percre sem öncélú, és az utolsó pillanatig fenn tudja tartani a feszültséget (míg az előző két rész a szememben a fináléra konkrétan elbukott, mert érdektelen, unalmas lövöldözéssé fajult).

Szóval, a Mindenen túl kifejezetten kellemes csalódásként ért, amely által nagyon sokat lépett előre a franchise, és remélem, hogy ez a fejlődés folytatódni fog a következő filmmel.

Star_trek_beyond_3

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon