Képzeld el, hogy párhuzamos világokba utazhatsz. Ugyanaz az év, ugyanaz a Föld, csak más dimenzió. Egy világba, ahol a dinógyilkos aszteroida elkerülte a Földet. Egy világba, ahol a Holdat létrehozó kozmikus kataklizma erősebb volt egy kicsivel, és a Föld idejekorán megszűnt létezni. Egy világba, ahol tiszta lappal újrakezdheted az életed telepes pionírként. És nem kell hozzá más, csak egy darab krumpli…
Nem, ez nem a Sliders című már-már kultikussá vált sorozat főcíme, bár az alapkoncepció kétség kívül hasonló. Sir Terry Pratchett és Stephen Baxter közösen írt regénye, A Hosszú Föld a végtelen számú párhuzamos világok létezésének lehetőségével játszik el egy izgalmas gondolatkísérlet keretei között.
Kövezzetek meg, de a szerzőpáros nevei közül engem Baxter fogott meg jobban (nem olvastam még Pratchett-kötetet). Bár eddig csak az Arthur C. Clarke-kal közösen írt műveit ismerem és azok között is akad igencsak megkérdőjelezhető minőségű, például a Régmúlt napok fénye, ugyanakkor az Időodisszeia-trilógia engem meggyőzött, így bátran vágtam bele A Hosszú Föld felfedezésébe.
A
történet szerint egy egyszerűen összeállítható találmány terve felkerül az internetre, amely megnyitja az emberiség számára az utat megszámlálhatatlanul sok világ felé. El is indul boldog-boldogtalan, ki alaposan felkészülve, ki csak annak reményében, hogy eltűnhet a hatóságok figyelő szemei elől. A kezdeti sokkból felocsúdva egy furcsa duó indul hosszú felfedezőútra nyugati irányba, hogy fényt derítsenek a Hosszú Föld rejtélyére.
Lehetett volna egy kőkemény hard sci-fit írni eköré a téma köré. Lehetett volna olyan módon utazni a dimenziók között, hogy csak komoly agytorna árán legyen mindössze halvány sejtésünk az utazás mikéntjéről, mint például Greg Egan Diaszpórájában. Ám Pratchett és Baxter egy könnyedebb vonalat választott a multiverzum-elmélet felhasználásához, amely során ugyan fel-feltűnnek olyan kifejezések, mint a kvantumfizika, mégsem bonyolódnak bele mélyebben az átlépés elméleti alapjaiba. S ezzel a döntéssel nincs semmi baj, sőt így azon olvasók tetszését is el fogja nyerni a könyv, akik nem kedvelik a hard science fiction regényeket.
A keményvonalas tudományok könnyed kezelése következtében a Hosszú Föld megnyílásának a társadalomra gyakorolt hatására kerül a fókusz. Rendkívül intelligensen kezelik az írók a kialakult helyzetet. Az Átlépés Napjának hatását majdnem minden szempont szerint körbejárjuk a cselekmény során. Az emberiség nem tud mit kezdeni a hirtelen nyakába szakadt végtelen szabadsággal, korlátlan erőforrásokkal. Tipikusan az első átlépők a régi világ értékrendjét felhasználva saját meggazdagodásuk reményében vállalják az átlépéssel járó kellemetlenséget. Sosem látott exodus indul útnak, városok néptelenednek el, a kivándorlók között a szegények jellemzően felkészületlenül vágnak neki az ismeretlennek, egy jobb világ felépítésének reményében. De még a felkészült pionírok is – akik többé-kevésbé sikeresen alapítanak távoli kolóniákat sok-sok lépésre az Irányjel Földtől – ragaszkodnak az egyvilági értékrendhez.
A dimenziókon keresztül átívelő tablóképet Lobszang és Joshua utazása köti össze. Utazásaik során bámulatos és megdöbbentő világokat látogatnak meg és végig Damoklész kardjaként függ a fejük felett pár kérdés: Miért csak az Irányjel Földön van ember? Hol van vége a világok sorának, ha van egyáltalán vége? Az így kialakult rejtélyek végig kísérik az utazást és több közülük megoldás nélkül marad, tartogatva a későbbi kötetekre is megfejtendő titkokat. Bár kétségkívül Lobszangék utazása a főszál, de mégis inkább csak ürügyet szolgál a Hosszú Föld felfedezésére. Egy kicsit emlékeztet Kim Stanley Robinson 2312 című regényére, hiszen ott is a cselekmény inkább csak háttér, a jövő Naprendszerének csodás világa volt a valódi főszereplő. A szóban forgó regény esetében is a főszereplő maga a Hosszú Föld, és annak csodás világai, valamint azok különös időnként barátságos, időnként halálos fenyegetést jelentő lakói.
Persze az utazás során már korán felsejlik az emberi természet árnyoldala. A konfliktus alapja amellett, hogy a lakosság nagy része átlépésre szánja el magát, az is, hogy nem mindenki képes ellátogatni az új világokba. A múlt hibáinak megismétlése szinte elkerülhetetlen és az egyvilágiak/fóbiások és az átlépők közötti konfliktus pedig a könyv utolsó fejezetére éri el a csúcsát.
A regény nyelvezete kellemesen könnyed, néhol humoros is, időnként pedig megmosolyogtató utalások találhatóak egyéb science fiction remekművekre. Ezek között kiemelkedő volt az egyik nagy kedvencemre, A város és a csillagokra tett utalás. Ám amellett, hogy ezek a referenciák nem szerepeltek túlságosan nagy számban, nem is voltak öncélúak, a történet nem fordult egy-egy irányba csak azért, hogy el lehessen sütni egy-egy ilyen utalást (igen, most Cline regényeire céloztam). S a könnyed hangnem közepette sem rest olyan komoly témákat körbejárni, mint az ember helye a végtelen világokon, az evolúció, a vallás és a Hosszú Föld kapcsolata vagy éppen a kérdés, hogy mi is teszi az embert emberré.
Így nagy elvárásokkal kezdtem el a ciklus következő kötetét, A Hosszú háborút. Egy évtizeddel játszódik az első regény történései után, a pionír kolóniák közül több már stabilan megvetette a lábát a távoli Földeken, életüket az újfajta életszemléletnek köszönhetően sikeresen fent tudják tartani. A konfliktus azonban az egyvilágiak és az átlépők között tovább mélyül, már nem csak az emberi közösséget veszélyeztetve, hanem a Hosszú Föld egyéb értelmes lényeit is.
Az emberiség tíz év alatt sem volt képes megtanulni kezelni a hirtelen megnyílt világok nyújtotta lehetőségeket és ez a háborúzásra is igaz. Nem fogunk ugyanis egymással összecsapó léghajóflottákat, átlépésekkel tarkított kézitusát látni, mert nem igazán tudják a mozgósított katonai erők sem, hogy miként is kéne kezelni egy fegyveres konfliktust. Így bár a cím nem a klasszikus értelemben vett háborúra utal, de értelmet nyer. Hiszen mindenkinek meg kell vívnia a saját belső kis háborúját, önmagával és az addig szilárdnak hitt világnézetével.
Ám sajnos ez a kötet számomra visszalépés A Hosszú Földhöz képest. Bár további világokat ismerünk meg, immár nem csak nyugati irányban, hanem kelet felé is, új fajokat fedezünk fel, továbbra is komoly témákat feszegetnek az írók – kiemelném például a kibernetikus úton feltámasztott keresztény hívő lélek tépelődéseit – mégis ez a kötet egy kissé súlytalan. Nem éreztem, hogy a különböző szálak miként is hathatnának egymásra, a sok epizód jellegű történés sem túl erős, csak egymás mellett léteznek, de nem tűnnek egy nagyobb egész részének. Egyes boncolgatott komoly témákban pedig jóval nagyobb potenciál volt, de kibontatlanul hagyják a szerzők.
Talán az is szerepet játszik abban, hogy keserű szájízzel gondolok vissza ezen kötetre, hogy inkább már a fantasy felé kacsingat abból a szempontból, hogy nem volt sok igazán tisztán sci-fi jellegű része. A szociológiai kérdések tárgyalása is kissé a háttérbe szorult. Ám hiába a keserű szájíz, továbbra is fent tudta tartani az érdeklődésem a sorozat iránt. Ennek a kötetnek a végén is egy cliffhanger-szerű befejezést kapunk, ami ismételten a cselekmény felgyorsulását jelzi előre. Pár elejtett utalás a regény során a Hosszú Mars és a Hosszú Kozmosz létére pedig grandiózus folytatásokat ígér – bízzunk benne, hogy ezek az eljövendő kötetek visszahozzák majd az első rész színvonalát is.
Hosszú történet – rövid cselekmény. Ezzel a négy szóval lehetne legjobban jellemezni a ciklus magyarul is megjelent két kötetét. Míg az előbbi az egyik abszolút kedvencemmé vált, a második rész tipikusan nem fog osztatlan sikert aratni, sőt… A klasszikus folytatás baki. Bízom benne, hogy helyre billen a sorozat a következő részekkel és minden epizodikus történés értelmet nyer a későbbiekben.
[Dubi további írásai]
A párhuzamos világok ötlete talán még a Slidersnél is régebbi.
Épp a napokban gondoltam arra, vajon egy regényt hogyan, milyen felbontásban ír két vagy több ember? Ha valakinek lenne kedve ezt pár sorban összefoglalni, megköszönöm.
Többféle verzióról hallottam már:
Van, hogy egyikük az ötlet/sztorigazda, a másik írja konkrétan a szöveget. Van, hogy felváltva írják a fejezeteket, pl. több nézőpontos regény. És szerintem van olyan is, amikor a híresebb írói név azért szerepel a könyvön, hogy eladja a regényt.:)