Ifjúsági regényhez képest szokatlanul erős képekkel nyit Patrick Ness legutóbbi, itthon, 2014-ben megjelent regénye: a 16 éves főszereplőnek a jeges óceán megbénítja izmait, a dühödt hullámverés a parti szikláknak tasztíva szilánkosra töri koponyáját és csigolyáját, halálos sebet ejt a gerincvelőjén.
Nem éppen szép módja az öngyilkosságnak, de Seth Wearing ezt választotta. Annál nagyobb a meglepődése, amikor egy néptelen kisvárosban teljesen egészségesen és épen magához tér. Sehol egy teremtett lélek, csak ő van meg állandó gyötrést okozó gondolatai. Lassan eszébe jut, hogy hívják, és amikor elalszik, álmában visszatér előző életének néhány fontos epizódja: bandázás a haverjaival, a pillanat, amikor szerelmes lesz legjobb barátjába és az viszonozza közeledését, a szégyen, amikor a kettőjükről készült mobilfotót megismerik iskolatársai, anyja szeretetlen viselkedése, sérült testvérének közelsége…
Ahogy bejárja a várost, rájön arra, hogy ez az a település, amelyből ő és szülei elköltöztek valamikor – a gond csak az, hogy ez Angliában található. Hogy került ide? Ilyen lenne a pokol? Ilyen magányos, egyedüli hely?
Hát nem éppen egyedüli. Fölfedez két idegent: egy Regina nevű lányt meg egy Tomasz nevű, Lengyelországból egykor a jobb élet reményében családjával nyugatra költöző kisfiút. Ők nem osztják Seth teóriáját a helyről, hanem saját elképzelésük van, ami sokkal hajmeresztőbb, mint azt gondolnánk. Mielőtt puszta vándorlássá silányulna a regény, előkerül egy Sofőrnek nevezett, bizarr, szupererős, titokzatos figura is, aki úgy tűnik, épp rájuk vadászik.
A Soha nincs vége több szempontból is különleges regény. Először azért, mert (legalábbis nálunk) még ritka az a young adult könyv, amelynek egy meleg srác a főszereplője. Másodszor: a regény inkább karakterdráma, mint izgalmas, eredeti háttérrel informatívan megtámogatott sci-fi. Amikor kiderül, hogy valójában mi történt vele, hogyan és miért került ide, az önmagában nem egy nagy ötlet. Ami azzá teszi, az a főszereplő saját, személyes belső világa, a pontos jellemrajz, a barátok által determinált vég, a főhős vívódása. Nem vagyok célcsoport, ezért általában kihagyom azokat a könyveket, ahol a „szülők nem értenek minket” típusú igazság-közhelyek árasztják el az oldalakat. Azonban el kell ismernem: az 1971-es születésű Patrick Ness jól csinálja, egy generáció életérzését tolmácsolja nagy átéléssel, hitelesen.
Rendkívül lehangoló a világképe, a három, szeretetéhségben egymásra utalt szereplő párbeszédei, a nyomorúságos valóság, és még a regény vége sem szokványos.
Könnyen olvasható a Soha nincs vége, néha még az író idegesítő információ-visszatartó narratíváját is megbocsátjuk (a főhős drámaian bejelenti, hogy már tud valamit, de ezt nem köti az orrunkra, bezzeg a lelkivilágát bőségesen megismerhetjük). A szereplők közül Regina és Tomasz szerethető, de jobbára egydimenziós figurák, ráadásul a kisfiú gyakran idegesítő: jól beszél angolul, ám a főszereplőt Mr. Seth-nek szólítja, ami egy idő után modorosan, és nem játékosan hat.
Az összkép viszont egyértelműen pozitív. Nagyon szép az utolsó fejezet is, és egyben választ ad arra is, hogy miért kapott ez a regény ilyen különös, nem blikkfangos, hanem hétköznapi szókapcsolatból álló címet.
Vivandra, 2014
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
És olyan ciketekk lesz ami csak kulfoldon jelent meg és idehaza lefordításra vár? olyan regény.