A Hurok című új magyar, fantasztikus film egy férfival, a kezén lévő végtelen- (vagy Möbius-) jellel kezdődik, és ebben a szimbólumban benne van a lényeg, hogy mit fogunk látni.
A főszereplő Ádám (Száraz Dénes) és barátnője, az exdrogos Anna (Martinovics Dorina) latorarcú megbízójuk (Anger Zsolt) utasítására illegális, halottakból kinyert folyadékokat csempésznek külföldre. Ádám azonban a járatlan utat választja: saját szakállára, másnak akarja eladni a készítményeket, hogy a lánnyal új, saját életet kezdhessenek. De furcsa dolog történik: a lányt halálra gázolja egy autó, és a Dénesnek átadott kazettán pedig mintha a saját halálát látná – és így is lesz, a főgonosz, egy kórház biztonsági szolgálatának a vezetője lelövi a fiút.
A film igazából itt kezdődik: újra látjuk az eseménysort, de mindig egy kicsit bővebben, míg elkezdenek kavarogni az események, és a menekülés-gyilkosság-hajsza háromszögében Dénes nemcsak újraéli a történteket, de mindig kap egy esélyt, hogy jobban csinálja az előző változatnál.
Nagyon lassan indul a film, mintha magyar sci-fi regényt olvasnánk, de azután a videokazettás jelenetnél villámgyorsan felpörögnek az események, behúznak a történetbe, és nem is eresztenek a jól megérdemelt, möbius-szalagosan csavaros utolsó jelenetig. A filmre a legnagyobb hatást kétségkívül a Vissza a jövőbe második és harmadik része gyakorolta, abból is az a rész, amikor Marty másodszor is visszamegy 1955-be, hogy ott bénázó, 1985-ből származó énjének segítsen: ekkor már kettő van belőle, és a híres Biffet leütő jelenetet is új megvilágításban látjuk. Ezen kívül természetesen az Idétlen időkig és a Forráspont is felfedezhető a Hurokban, de szerencsére szó sincs nyúlásról vagy másolásról.
A film legnagyobb erénye, hogy egy nézhető magyar zsánerfilmet kaptunk összesen 280 millió forintos költségvetésért, ami bagatell összeg egy amerikai A-listás filmhez képest. Nagyon hatékonynak tűnik a befektetett pénz felhasználása.
A helyszínek magyarországiak (Malomudvar, Uzsoki kórház), de semmi sem utal arra, hogy itt és most vagyunk. Nincsenek markáns márkanevek, 2016-ra utaló referenciapontok, ez majdnem bárhol játszódhatna. Van benne valami másvilágiság, ami nem árt neki: a vakációs felvételek videokamerával készültek, egy videokazettát adnak egymásnak, üzenetrögzítős telefont használnak – sehol egy mobil vagy internetező ember. A főleg sötét beállítások egyhangúak: jól mennek a filmhez, de nekem nagyon hiányzott valami emlékezetes kép, és ugyanez igaz a párbeszédekre. Bár a két főszereplő, Száraz Dénes és különösen Anger Zsolt jól játszik, nincs kibontva a figurájuk, nincs háttértörténetük, mélységük – és nagyon sterilen beszélnek egymással, a K-betűs szó és banális mondatok egyvelegével.
Mégis, az egész működik, jó nézni, szórakoztató, és még egyszer meg kell nézni, hogy az időhurkokban biztosan meglévő turpisságra, a nem pontosan elvarrt szálakra rájöhessünk. Az újranézéssel itt nem az a cél, mint az új Star Warsnál, hogy hátha másodikra-harmadikra jobban tetszik az a lélektelenül és fantáziátlanul összerakott izé, amit forgatókönyvnek nevezünk. Nem, a Hurok játékra hív, incselkedve azt kéri, hogy leplezzük le, hol hibázik a történet, mert elsőre ez nem világos. (A csavarosság miatt nem is sikerült rendes trailert gyártani hozzá.)
Húha, egy bekezdésben összehoztam a szórakoztatóipar történelmében eddig legjobban várt franchisefilmet egy kis pénzből készült magyar alkotással. Ez a legjobb benne, hogy a rendező, Madarász Isti (van ilyen keresztnév egyáltalán?) elhiteti velünk, hogy van és lesz még tisztességes magyar zsánerfilm. Ő már megmutatta, hogy tud ilyet csinálni.
Apropó, időutazás! A film plakátja kísértetiesen hasonlít Brandon Hackett időutazásos duológiájának borítójára. Ezért is sajnálom, hogy a forgatókönyvből ki kellett vágni az ufókat – így nem az a fontos, hogy miért történik mindez, hanem az, hogy mi lesz a történet vége.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
