Silvia Moreno-García mexikói származású kanadai írónő, akivel először egy antológiában találkoztam, és már akkor megtetszett a novellája, így, amikor megjelent tavaly az első regénye, megvásároltam. A Signal to Noise kiváló debütálás: épp csak annyit markol, amennyit elegánsan és hitelesen ki is tud bontani, és éppen ezért tökéletes egésznek hat, egy már érett író munkájának.
Már önmagában az is különlegessé teszi, hogy nem sok mexikói fantasyhez van az embernek angol (vagy akár magyar) nyelven szerencséje: Mexikóváros miliője, a benne mozgó karakterek kulturális távolsága egzotikus ízt ad a történetnek, ugyanakkor, amit elmesél, örök és bárhol érvényes lehetne.
Meche 2009-ben visszatér Mexikóvárosba Skandináviából, ahol programozóként dolgozik, hogy részt vegyen az apja temetésén, akivel húsz éve nem találkozott és nem is nagyon beszélt, de nem igazán találja a helyét – Mexikó már csak olyan számára, mint egy régi, rossz kabát, nem érzi jól magát benne. Ahogy azonban válogatni kezdi rádiós DJ apja örökségét, a bakelitlemezeket, és a temetés kapcsán kénytelen újra találkozni egykori, gimnazista barátaival, felkavarodik a múlt.
A két szálon futó regényben 2009 mellett 1988 is megelevenedik: Meche tinédzserkora, egy rendkívül nehéz és gondokkal teli időszak, amikor a szülei a válás küszöbén billegnek, Meche maga pedig két barátjával a nem menő és szegény kamaszok perifériára szorult életét éli, és onnan pislog át az iskolai szépfiúk és széplányok távolinak tűnő világára. Meche legjobb barátja Sebastiano ugyanolyan lúzer, mint a matematikában és zenékben menedéket kereső Meche, csak ő éppenséggel a könyvekben találja meg a támaszt. Kettejük között azonban minden különbségük ellenére is erős kötelék van, amihez csak érintőlegesen kapcsolódik örök szatellitük, a szappanopera-rajongó Daniela.
A jelenben játszódó szálból sejteni, hogy a barátságuknak vége szakadt, és egy idő után az is, hogy ennek köze van a titkukhoz: hogy a zene segítségével valóra képesek váltani a kívánságokat. Az pedig szinte már toposz, hogyha egy rakás mellőzött kamasznak mágiát adnak a kezébe, abból csak baj lesz, különösen, ha egyikük olyan végtelenül makacs, mint Meche.
A Signal to Noise nagyon visszafogottan és óvatosan bánik a mágia kérdésével, a fantasztikum nem uralja el a történetet, amely abszolút emberi és érzékenyen megrajzolt történet barátságról, felismert és fel nem ismert szerelmekről, kívánságokról és hatalomról. Olyan, mint egy nosztalgikus válogatáskazetta, amely minden olvasóban felidézi a saját fiatalkorát, és a szavakon keresztül megteremti a zenét is hozzá. Gyönyörűen megírt, kiváló emberismeretről árulkodó mozzanatok váltják egymást a boszorkánysággal, és a regény minden mágia ellenére végig hihető és közeli marad.
Hozzászólások
[hanna további írásai]
