SFmag

Bár végül csak januárban fejeződött be a 2015-ös extra-hiper-szuper-gigantikus, az egész univerzumot átformáló esemény, a Secret Wars, a Marvel képregény-kiadó fejesei úgy döntöttek, hogy már ősztől kezdődően indítanak új sorozatokat. Azóta számtalan széria kezdődött el, én pedig négy részes cikksorozatomban megkísérlek hozzájuk némi útmutatást adni, hogy az is el tudjon indulni, akinek csak felületes ismeretei vannak, de érdekelné ez a szuperhősös világ. (A cikksorozat első részét ide kattintva olvashatod – szerk.)

A Pókcsalád

Szerintem vitathatatlanul a legnépszerűbb név Pókemberé, már ami a képregényes Marvel-világot illeti. Nagyon régre nyúlnak vissza a gyökerei, annyi különböző változást élt át, amit aztán ember legyen a talpán, aki képes követni, ám népszerűsége töretlen, és bár a megrögzött rajongók talán már unják a legújabb történeteit… nos, ettől még – a kiadó legnagyobb örömére – megveszik. Nem csoda, hogy az All-New, All-Different Marvel brand alatt tíz Pókemberhez kapcsolódó cím is megjelenik – nézzük is sorban.

Az elsődleges sorozat a The Amazing Spider-Man, Dan Slott pedig elég rutinos Pókember-író, hogy ne okozzon csalódást. Ráadásul bátran mert játszani Peter Parker figurájával, aki aktuálisan éppen Tony Starkhoz hasonlóan egy hatalmas céget igazgat, testőre pedig nem más, mint Pókember. Engem leginkább a könnyed hangulata és a pergő tempója ragadt meg; szerintem a hálószövő mindig is ebben volt a legjobb. Peter Parker egyébként a saját címén túl kezdett egy minisorozatot is Deadpoollal (akivel még elég sokat fogunk találkozni, már csak a mostani film miatt is): a Spider-Man/Deadpool látszólag remek ötlet, hiszen egyikőjük sem a komolyságáról híres (ezáltal tényleg szórakoztató a stílus), de sajnos azt is el kell mondani, hogy valószínűleg a Marvel Univerzum két legnagyobb dumás figurájáról van szó – elképesztően sokat beszélnek, ami egyrészről vicces, másrészről meg nagyon fárasztó.

A második legfontosabb cím a nemes egyszerűséggel Spider-Man név alatt futó füzet, amely az egykori Ultimate Spider-Man sorozatban bemutatkozó, „alternatív-Pókember” Miles Moraleshez kötődik. Sokan már azt a sorozatot is nagyon szerették, szerintem ez az új sem lesz kevésbé népszerű. Nekem talán jobban is tetszett, mint a csodálatos párja: talán mert Pókemberhez számomra sokkal inkább ez a fiatalos, könnyed hangulat passzol, amikor az egyik oldalon a suli, a másikon meg a bűnüldözés áll. Hozzá kell tenni, a Marvel talán legnagyobb neve, Brian Michael Bendis írja, úgyhogy még sok izgalmas eseményre számíthatunk a jövőben is…

Hihetetlen vagy sem, egy harmadik Pókfej is él ebben a kontinuitásban: a Spider-Man 2099 egy jövőből visszautazó Pókemberről szól, aki ugyan szeretne visszatérni a jelenébe, de egyelőre még a mostani Földön is rendbe kell raknia a dolgokat (ezúttal A hihetetlen Hulk egykori közel legendás alkotójának, Peter Davidnek a nevét érdemes megemlítenem).

De nem csak Pókemberből áll a „család”: pár éve, a Spider-Verse esemény kapcsán millió különféle Pókember-variáns került a Marvel Univerzumba, akik egy ideje sorra kaptak önálló címeket is. A Spider-Gwent például főleg lányoknak ajánlanám (nagyon erősen kifordított univerzum – Peter Parker mint Gyík; Harry Osborn szerepjátékos beceneve Zöld Manó –, sok kikacsintás és utalás, ám mindez női szemszögből, ami jól működik, ráadásul nagyon szép képekkel); míg a Spider-Woman inkább anyukáknak tervezett címnek tűnik (Póknő bizony terhes – persze azért a hatalmas pocakja ellenére könnyedén üti le az ellenfeleit, és két bevásárlás között simán megmenti a várost). A kettő közül nekem az utóbbi jött be jobban, talán a nagyon kellemes hangulat miatt. De női hálószövőből sosem elég, úgyhogy Silkkel is érdemes próbálkozni, aki gyakorlatilag egy az egyben egy női Pókember, csak lazább morális iránytűvel. Egyedül az izgalmas rajzok maradtak meg bennem, számomra nem tudták eléggé érdekessé tenni a főszereplőt.

És ha már az egész családnak készítünk képregényt, akkor a fiatalabb fiúk sem maradhatnak ki: a Spidey Peter Parker gimnáziumi éveit meséli el (bár nem egyértelmű, miként illeszkedik ez majd a kánonba), de ez már annyira távol állt tőlem, hogy csak belelapoztam. Annál inkább kíváncsi voltam a Web Warriorsra, amelyben féltucatnyi különböző fajú, életkorú és nemű Pókember kalandozik világok között: szerintem nagyon jól működött a csapatban a kémia, különösen a nagyon különböző világokból érkezett, markánsan eltérő jellemű szereplők miatt, akik valamiben mégis hasonlítanak, elvégre mindannyian Pókember helyi megfelelői. Idekívánkozik még Carnage, a sorozatgyilkosból lett szupergonosz (szimbióta-hordozó, így kapcsolódik Pókemberhez) figurája is, akinek a sorozata a sötét vonulat (meg a megszokottól eltérő rajzok) miatt lehet emlékezetes. De persze egy a lényeg: aki Pókembert szeretne olvasni, ennyi cím közül biztosan talál neki tetszőt.

 A galaxis őrzői

Talán nem meglepő A galaxis őrzői film sikere és elismertsége után, hogy ez a népszerűség a képregényekre is hatással van. Minden karakter önálló címet kapott, egy minisorozat jellegű széria kapcsolódik hozzájuk, a sorozat pedig gyakorlatilag egész branddé vált – de a fővonal természetesen a Guardians of the Galaxy, a sokak által kritizált Brian Michael Bendis szerintem kifejezetten stílusos vezénylete alatt. A csapat annyi változást megélt, hogy a legújabb meg sem kottyan: Star-Lord nevét ezúttal Kitty Pryde öltötte magára (Peter Quill már nem tag); csatlakozott a Fantasztikus Négyes „kőomlása”, Thing; már korábban is tag volt Venom (a szimbióta hordozója Flash Thompson) és Drax (the Destroyer), na meg persze az elmaradhatatlan Rocket Raccoon és Groot páros. A kevésbé ismert szereplők jól beleillenek a csapatba, kedvenc mosómedvénk annyi beszólással erősít a hangulatra, amit már alig bírnak a rekeszizmaink, Groot meg… hát, még mindig Groot. Aki a filmet szerette, ezt se hagyja ki.

Egyelőre még nem világos a számomra, hogy a készítők részéről mi a terv a Guardians of the Infinityvel (az író Dan Abnett), ahol rögtön három különböző generációnyi őrző találkozik némi tér-idő probléma következtében. Talán nem meglepő, hogy ez elég sok problémát okoz a nehéz személyiségű tagok között, akik gyakran még a saját csapatukban is veszekednek. Csak az első számon vagyok túl, ezért még számomra is nagyon kaotikus a sorozat, az új figurákkal alig találkoztunk, de az már most egyértelműnek tűnik, hogy a koncepcióban sok lehetőség van ahhoz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül. De majd két-három szám múlva, az alapozás után okosabbak leszünk.

Ha a „szóló” sorozatokat nézzük, szerintem a Rocket Raccoon and Groot lesz mindenki kedvence. Az első részben arról mesélnek, hogy nincs még egy hozzájuk hasonló duó a galaxisban… hogy aztán a következő képkockában megismerjünk egy egérszerű űrkalózt meg a folyamatosan „Me are Schrub” mondatot ismételgető csápos kollégáját. Ők ugyan nem tartanak hosszú ideig velünk, de a fegyvermániás mosómedve és az aktuálisan kissé morcos fa sorozata emlékezetes marad, már csak azért is, mert az első rész kifejezetten sötéten ért véget. Azt hiszem, itt sok izgalmas és humoros pillanattal fogunk még találkozni, Skottie Young szerintem remekül ráérzett, mit is várnak az olvasók a párostól – én mondjuk egy adagnyi elborultságot, nagy mennyiségű őrületet, magával ragadó humort és még egy kis kozmikus kalandot.

A Star-Lordban már tényleg Peterrel találkozunk, ám az ő gyerekkorára koncentrálunk: ez a „miből lesz a cserebogár” jellegű felütés számomra szimpatikus, inkább kamaszoknak szóló hőstörténete és könnyed humora miatt pedig igen kellemes kikapcsolódás. Amiért mégsem érzem igazán kiemelkedőnek, az a jellegzetes stílus hiánya: az első részben nem találtam olyat, amiért szívesen visszatérnék hozzá, hiába volt minden pillanatában korrekt. Draxszal kapcsolatban sem vagyok annyira lelkes, ő ugyanis egyértelműen az akciót helyezi a középpontba – nekem tetszett, hogy nincs az egész annyira komolyan véve, a Thanos-elleni bosszúhadjárat még biztos sok vicces pillanatot szül majd, de nem tudom, hogy hosszú távon is szórakoztató marad-e. Mindenesetre, aki élvezettel figyeli, amint egzotikus bolygókon és az űr félreeső szegleteiben egymást csépelik a szereplők, annak remek választás lehet.

Utoljára maradt (ugyanis a Gamorát még nem mutatták be) a Venom: Space Knight, ami tényleg Venomról, az űrlovagról szól (vagyis lényegében a Pókcsaládhoz is sorolható…). Nem egyedülálló ugyanis Flash és az ő szimbiótájának kapcsolata, kifejezetten sokan vannak a galaxisban szétszórva, Flash pedig akár csatlakozhat is hozzájuk. A két általam olvasott részben mégsem a koncepció fogott meg, hanem a rajzolása (már ha ezt annak lehet nevezni): bár a háttér a szokásos „képregényes” digitális technika, a szereplők elképesztően elütnek a környezettől. Realisztikus kidolgozottságuk elsőre nagyon furcsa, aztán meg lehet szokni – de már csak ezért is érdekes ez a sorozat.

Ennyi alapján talán már egyértelmű, hogy a Marvel még mindig nagyon vágyik az olvasók pénzére, és bizony, ha egy népszerű cím elindul, akkor onnantól megállíthatatlan a kapcsolódó sorozatok áradata. Bár engem Pókemberék annyira nem nyűgöztek le, a galaxis őrzői valahogy izgalmasabbnak és egyedibbnek tűnnek – többet is fogok szerintem folytatni közülük. A körkép következő állomásában a többi csapaté lesz a főszerep: a szuperhősös szövetségeké, a mutánsoké, na és persze az emberteleneké. Előre szólok: mindegyikből sok van.

(A harmadik rész itt olvasható.)

Szabó Dominik

Hozzászólások

hozzászólás