Ha már teljes apátiába süllyedtünk volna a szuperhősfilmek végeláthatatlan, fárasztó tömegétől, a Deadpool olyan, mint egy évek óta várt tesópacsi az X-men világából. Mint egy doboz sör, amit Stan Lee kecójából loptunk ki. Mint egy herezacsi az arcunkra.

Maga Deadpool persze mindig is egy periférián tengődő vicckarakter volt, a saját film ötlete lehetett volna katasztrofálisan rossz, és lehetett volna valami merész, szokatlan, padlógázzal idióta mestermű is, de egyelőre csak majdnem az. Javarészt visszafogott, óvatos, részben tökös film. Ez persze ellentmondásosnak tűnik, tekintve, hogy a főhős bosszúhadjárata során embereket csonkol, kínoz, elég látványosan és brutálisan, miközben be nem áll a szája, ahogy infantilis, alpári poénokat pattint rá ellenfeleire, barátaira, a filmprodukcióra és a nézőre egyaránt. Ha ez volt az elvárás, ez megvan, teljesen.

Deadpool1

A film működik a drámai íven is, és jó egyensúlyt / támaszt nyújt a komédiázásnak. Wade Wilsont rákkal diagnosztizálják, egy titkos társaság viszont ráveszi egy kezelésre, amelynek kínzásai során halhatatlanná válik, de külseje eltorzul. Még ha nem is veszem be az egész motivációs vonalat, hogy a külsejének helyrehozása valamilyen módon célt ad neki, miközben rosszfiúk tömegeit mészárolja le… a dolog végül is működik. A mellékszereplők kevés időt kapnak, de valahogy a forgatókönyv képes éreztetni a téteket, képes szimpátiát és empátiát ébreszteni, ahol kell, és képes ellenszenvet ébreszteni Deadpool ellenfele iránt.

A gond az, hogy mindez kizárólag a jól bejáratott románcos-hősös sablon miatt működik, még ha Deadpool el is viccelgeti annak toposzait. Attól még ez a gerince az egésznek. És ez is lesz a film legnagyobb problémája. A brutalitás és (néha szellemes, de inkább erőltetett) Looney Tunes-humor kontrasztja nem segít azon, hogy a film időnként teljesen szokványos, marveli akciófilmbe kényelmesedik bele.

Deadpool2

Ez leginkább a harcjelenetekben mutatkozik meg, érezni lehet valamiféle odafigyelést a koreográfiára, de általában véve ugyanaz az eltúlzott, alig érthető tömegjelent bontakozik ki, mint az összes többiben, teljesen felesleges, monumentális díszletek között zajlik a negyed órás verekedés és lövöldözés. Ennek semmi értelme egy könnyedebb sztori kontextusában, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ez a film mennyivel ütősebb lett volna, ha mondjuk a kilencvenes években készül el.

Szóval ezért mondom, hogy nem teljesen tökös film, Deadpool maga rendben van, kirúgja a konvenciókat, ahol kell, körülötte viszont minden megpróbál óvatosan egyet hátralépni. Mintha a stúdió ott szorongana egy-egy csonkolás és szexuális utalás után, hogy „ehehehe na jó, most egy kicsit vegyünk vissza”, és a film visszavesz, kínos, gyengébb poénokat süt el, kínos, gyengébb szálakat mozgat, és… sosem megy egészen a plafonig, pedig benne van a potenciál. Nyilván, egy Marvelhez képest meglepő lesz, de semmi olyat nem tud, amit mondjuk egy Kevin Smith- vagy Guy Ritchie film ne tudott volna tizenöt éve, jobban.

Deadpool3

Így több mellékszereplő, és a szerelmi szál is felejthetőre sikerült, bár nem teljesen üres lapok (szóval tudja a film használni őket helyesen is), a vak Al például kifejezetten jópofa, kevés idő alatt épít fel egy jó karaktert, de a fontosabb szerepekben tompák az élek, a semmilyenség pátyolgatja az útját Deadpool poénjainak. Ami persze így nagyon furcsa, mert… semmi nem magyarázza, miért is viselkedik így, miért ennyire rajzfilmes a karakter humora, ha a film kontextusában semmilyen hatása nincs, senkit nem sért meg igazán, senkit nem tesz nevetségessé, senkit nem nevettet meg a filmen belül, és néha a drámai pillanatokat is képes vele tönkrevágni.

Ez persze olyasmi egyensúlyi probléma, amit a túlfizetett tőgyarc rendező másodjára majd biztosan elegánsabban visz, így elsőfilmesként (főleg animátori hátterét figyelembe véve) kimondottan szórakoztató, feszes, működő filmet hozott össze, a forgatókönyv pedig óvatossága ellenére is képes egy-egy pillanatra a merészség látszatát kelteni. Most megint minden a folytatáson múlik, hiszen túl sok idő ment el most az alapozásra, eredettörténeti pózolásra, és ezek egy kicsit bilincsbe verik az igazán szabad őrültködést.

Deadpool4

De legalább itt a bizonyíték, hogy még kaphatunk 2016-ban is ilyen régivágású, vagány, suttyó filmet. Amit ígért, azt odasózta: jó zenék, jó dumák, jó segg. Csimicsanga.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon