A Star Wars mindenkinek mást jelent: más életkorban, más körülmények között láttuk, más emlékeket szabadít fel. Különböző a személyes történetünk, de egy biztos: szinte mindenkire hatott valamiképpen Luke, Leia és Han, valamint a Felkelők és a Birodalom küzdelme. A VII. epizód ma éjféli premierje kapcsán néhányan felidéztük, hogy számunkra mit is jelent a Star Wars. Ha van kedvetek, a kommentekben meséljétek el, mi a Ti történetetek!
FARKAS BALÁZS (fbdbh)
Időnként a családban hallok anekdotákat arról, hogy apám milyen ember volt annak idején – kreatív, intelligens, feldobta a társaságot. Nagyon fiatal voltam még, amikor lelécelt, de a válás után még egy darabig úgy tűnt, van bennünk valami közös. Mindkettőnket érdekelt a jó fikció. Rámutatott a Star Wars létezésére, amit viszont később már szinte csak unokatestvéreimmel néztem. Apámat végül is felemésztette, majd el is vitte az alkoholizmus, a törvénytelen, piti dolgokba vetett erőfeszítése. A sötét oldal, mondjuk ki.
Néha érzem, hogy hasonlóak vagyunk. Tudom, hogy örököltem a kreativitását, és azt is, hogy örököltem a valóságtól, a felelősségtől való félelmeit, szorongásait is. A menekülési kényszereit. Luke Skywalker pontosan egy ilyen örökség terhében edződik Jedivé, megérzi a hatalmat, amely apja hagyatéka, és megérzi a sötét (könnyebb, felelőtlenebb) oldal hívását. A Birodalom visszavág szépen bemutatja ezt. És van egy pillanat A Jedi visszatér-ben, amikor megkísérti a sötét oldal, ő mégis eldobja a fénykardot, és azt mondja: nem. Én Jedi vagyok.
Az Erő, mint felismertem: jelen lenni. A felelősségben. Van ez a furcsa, genetikai örökségem, hogy minden nap, minden percben, minden tevékenységben, minden társaságban, folyamatosan azt érzem, hogy le kell lécelnem. Mégsem teszem. Ha szükség van rám, ha jó ügyben, igazán szükség van rám, nem teszem. Talán emiatt nehezen nyitok emberek felé, mert tartok a rossz befolyástól, az újabb felelősségektől, vagy a franc tudja, mitől, de ha nyitok, nem fordítok hátat. Mert mindig eszembe jut Luke Skywalker, ahogy dacosan azt mondja: én Jedi vagyok. Akárhányszor eljutok ehhez a jelenethez, a hideg ráz ki. Annyira érthető.
Én Jedi vagyok. Ez mindenkinek mást jelent, persze. Nekem is jelent valamit. Nem azt, hogy frankó fénykardom van, hogy használhatok mágikus trükköket, meg hogy én vagyok a világ főhőse. Nekem Luke kinyilatkoztatása azt jelenti: választhatom a helyes utat. Lehetek más, lehetek furcsa, de a más és furcsa utakon is van helyes ösvény. Mindig igyekszem azt járni, még ha nem is mindig könnyű. A Star Wars viszont egy kicsit könnyebbé tette.
SÜMEGI ATTILA (Raves)
Hatalmas klisé, hogy azok, akik a nyolcvanak években voltak gyerekek, nagyrészt megfertőződtek a Star Wars által. Persze én is. Aztán ez a „betegség” sok embernél megszűnt, elpárolgott, néha fellángol, de csak kevesen maradnak rajongók.
Én rajongó maradtam. A rajongásom nem arról szól, hogy megveszek mindent, ami Star Wars. Persze sok mindent megvásárolok, amit hétköznapi emberek hülyeségnek tartanak (pl. tejesdobozokat mosok és vágok szét), hanem arról szól, hogy ugyanúgy örülök egy új Star Wars film érkezésének, mint egy kisgyerek. Mondhatjuk azt is, hogy belül gyerek maradtam.
Szokták is kérdezni, hogy melyik a kedvenc filmem, és csodálkoznak, hogy nem valamelyik Star Wars filmet említem. A Star Wars számomra egy másik liga. Másik galaxis, ahol nem érvényesek sem a newtoni törvények, sem a klasszikus filmkritikai nézőpontok.
Van egy énem, amelyik tudja, hogy milyen hibái vannak a Star Wars-nak, mint filmnek. Bármelyik részének. És van a rajongói, a gyermek énem, amelyik csak a Star Wars világát látja. Mindegyik film jó valamiért, mindegyik hozzátesz a világhoz, az én világomhoz, az én rajongásomhoz. Továbbépíti az én gyerekkoromat.
Apukám 1984 őszén azt mondta, hogy elmegyünk a gyógyszertárba, és beültünk a piros Zsiguliba: ez a pillanat folytatódik minden alkalommal, amikor új Star Wars film érkezik. Apám az autóban súgta meg, hogy nem gyógyszertárba megyünk, hanem a mellette lévő moziba, hogy megnézzük a Jedi visszatért. Feliratos volt a film, semmi sem értettem meg, de féltem Jabbától, lenyűgöztek az űrcsaták és a fénykardok. Az iskolában mindenki erről beszélt. És hiába tudom, hogy a Jedi visszatér a leggyengébb rész a klasszikus trilógiából, Han Solo kiszabadítása Jabba palotájából máig a kedvenc jelenetsorom.
És ahogy ott voltam a felújított változatnál, ott voltam a Baljós árnyaknál, most ott leszek az Ébredő erőnél is. Ott. A Star Wars világában.
BENKŐ MARIANNA (Makitra)
Nem is olyan régen írtam meg kicsit bő lére eresztve a Csillagok háborújával való liezonomat, de mindig jó felidézni egy ilyen régi románcot… Mivel nem volt sem videónk, sem műholdvevőnk nem volt sokáig, viszonylag későn, a ’90-es évek közepén láttam csak A Birodalom visszavágot. 11 éves voltam és beleszerettem: a zenébe, a látványba, a történetbe és Han Solóba. Minden követ megmozgattam (illetve mozgattunk tesómmal), hogy meg tudjuk nézni a másik két részt – A Jedi visszatért végül németül néztük meg, kölcsönkazettán, ezerszer visszatekerve a „den dunklen Seiten” szókapcsolatokat… Extázisba estem, mikor felfedeztem a a Csillagok háborúja könyvváltozatát a család polcán, gyakorlatilag kívülről tudtam egyes részeit. És persze 1997-ben már ott ácsorogtunk a moziban öcsémmel a felújított változat bemutatásakor.
De végül is mit adott nekem George Lucas víziója? Egy csodálatos mesét és benne olyan dolgokat, értékeket, amiben érdemesnek tartottam hinni. Egy mesét a barátságról, szerelemről, bátorságról, hitről, megtisztulásról. Óriási érzelmeket szabadított fel, és rajongóvá tett egy életre (és ezen az előzményfilmek sem tudtak változtatni). És kinyitotta a világomat és figyelmemet rengeteg más dologra, főleg úgy általában a filmekre. Hatására kezdtem el filmes újságokat olvasni, és megnézni rengeteg, különböző műfajú filmet. Ha nincs a Csillagok háborúja, akkor nem kezdtem volna írni sem, mert nem alakul ki bennem a vágy a sci-fik iránt, ahonnan végül is elindult ez a blog-mizériám. Szóval a Star Wars jó, tettek vele bármit az elmúlt évtizedekben, számomra megkerülhetetlen. Mert ne feledjük: Han Solo shot first!
MLADONYICZKI BALÁZS (Arcanist)
Valamikor középiskolás korom elején ismerkedtem meg mélyebben a SW-univerzummal. Az első rész kiskoromban túl ijesztőnek bizonyult, így sokáig kimaradt az életemből. Később egy barátom kezdett nyüstölni, de valahogy nem érdekelt a téma és a „lézerkardos űrszamuráj” (aminek akkoriban Darth Vader tűnt) sem keltette fel az érdeklődésem. Aztán a SemicInterprint kiadó beszüntette a 90es évek végén a magyarra fordított Marvel/DC-képregények kiadását így fantasztikum iránti érdeklődésemnek új médiumot kellett találni. Valamiért ez a SW lett. A következő néhány évet kitöltötte az új rajongás: megvenni minden regényt (Valhalla Páholy, majd a jogokat átvevő Szukics kiadásában), vagy könyvtárból előtúrni az olvasmányokat, ezerszer megnézni a filmeket VHS-en (talán nem vagyok vele egyedül, de kivülről tudtam több jelenetet)..és hát akkoriban más nem nagyon volt az internetkorszak hajnalán.
Felnőtt – és kritikus – fejjel nézve a SW nagyon okosan lett összerakva. Vitatkozhatunk évekig, hogy nem igazi sci-fi, hisz nincsenek benne tudományos elméletek, utó- és disztópiák, hisz a „science” kimerül a modern technológia díszletében – és mégis működik. Működik, mert elég ismerős elemet tartalmaz a (majdnem) árva parasztfiútól kezdve a gyengéket védelmező hős lovagokon át a csodás képességű hősig (aki varázsló és mégsem az) ahhoz, hogy az otthonosság húrjait pendítse meg az emberben ÉS egyúttal át is helyezi mindezt egy merész húzással az idegen bolygók, űrhajós csaták és droidok világába. Ezek pedig már önmagukban elég izgalmasak ahhoz, hogy felkeltsék egy kamaszfiú érdeklődését. Mindenki megtalálhatja a maga számítását: a stratégiáért/harci gépekért rajongók éppúgy, mint a kalandregények/filmek szerelmesei, vagy a jó és rossz küzdelmére kíváncsiak. Életképességének a sokoldalúsága az oka, amit sem bizonyít jobban, mint hogy a regények, társas-, szerep- és számítógépes/konzolos játékok fenntartották a SW-univerzum iránti érdeklődést évtizedekig, hivatalos filmes folytatás nélkül. És van utánpótlás, mert a legutóbbi SW Conon is volt szép számmal gyerkőc, akit még – egyelőre – a látványvilág fogott meg.
Ugyan időközben az én SW érdeklődésem megkopott, de a gyűjteményem otthon máig megvan. Szép korszak az életemből, egy messzi messzi galaxisban töltött időről, amelyet nem fogok elfeledni.
MARKOVICS BOTOND (Hackett)
Első emlékem a Star Warsról, hogy édesapám A birodalom visszavág regényváltozatát olvassa fel nekem 6 évesen. Ekkor még nem láttam egyik filmet sem, és a regénynek is csak az elejéig jutottunk, de pár hónappal később, 1982 februárjában (magyar bemutató: 1982 január 28!) hét évesen már ott remegtem a ráckevei moziban, és bámultam a gigantikus lépegetőket, ahogy rommá lövik a lázadók bázisát. Merthogy nekem A birodalom visszavág volt az első Star Wars-élményem, az Új reményt csak hónapokkal utána láttam moziban. Egy biztos: a Star Wars egy életre megfertőzött a sci-fi és a fantasztikum iránti szeretettel és rajongással.
A Jedi visszatérig hátralévő két évben kivágott újságcikkekből, a saját fantáziámból – csukott szemmel is viszonylag jól le tudtam rajzolni a Millennium Falcont -, továbbá a magyar lelemény szülte kalóztermékeket gyűjtöttem: ugyanis megjelentek a fröccsöntött action-figurákat, a trafikokban a filmből kiollózott képkockákat ábrázoló, elmosódott minőségű matricákat, sőt, még Fekete Péter-játéknak szánt kártyacsomagot lehetett kapni. (Na, vajon kire osztották a Fekete Pétert?)
És ott voltak a Fazekas Attila-féle zseniális képregényváltozatok. Nekem sajnos csak a szintén illegálisan készült Csillagok háborúja I-II. (8-8Ft!) volt meg, szent ereklyeként őriztem, és sóvárogtam a korábban megjelent A birodalom visszavág képregény után, de azt csak évtizedekkel később, egy újrakiadásban tudtam megszerezni – ráadásul sokkal bénább volt, mert eredeti képkockák híján Fazekas rengeteg helyen a fantáziájával helyettesítette a filmet, plusz a kapkodás miatt nem is lett elég részletgazdag a végeredmény. (A Jedi visszatér képregényt aztán meg is rajzoltam magamnak, de ha valaki nem tudná, két éve Fazekas hivatalos engedéllyel végül elkészítette a Jedit is, és két részben meg is jelent.)
A Jedi visszatér 1984. évi premierjén 9 évesen már ott ültem én is a moziban, sőt, többször is ott ültem. Majd jött 1984 karácsony, amikor is a Magyar televízió december 25-én levetítette a Csillagok háborúja I-II-t, és innen származik az a két TDK kazettám is, amelyek révén sokáig kívülről fújtam a magyar szinkront. Csak elindítottam a magnót, és a hangok mellé odaképzeltem a filmet.
1991-ben aztán jött a Valhalla Páholy, éveken át olvastam a magyar és amerikai írók SW-könyveit, de egy idő után rájuk untam, mert azért valljuk be, sokkal jobb sci-fi könyvek is akadtak a boltokban. A Baljós árnyakat tucatszor néztem meg egy kalóz CD jóvoltából, mielőtt fél év késéssel nálunk is bemutatták, és többször néztem meg a két folytatást is, de ettől még ezek a filmek szerintem nem jók, és a legfőbb bűnük az, hogy nincs közük a Star Wars-hangulathoz néhány villanástól eltekintve, úgyhogy az én kánonomból idővel száműzésre kerültek. A VII. részben viszont maximálisan reménykedem, úgyhogy bevallom, a mai napom is erről fog szólni, délelőtt a sajtóvetítésen szinkronosan, éjjel pedig feliratosan nézem meg Az ébredő erőt. Kezdetnek ennyi talán elég lesz, hogy a bennem élő gyereket, aki hét évesen tátott szájjal bámulta a lépegetőket, talán újra elvarázsolja az Erő.:)
PUSZTAI DÁNIEL (Archnihil)
Az első Csillagok háborúja film, amit életemben láttam, az Űrgolyhók volt.
Igen, szerintem a „ki látta legrosszabb sorrendben a filmeket” kérdést én nyertem. Ez után láttam a Pro7-en a Jedi visszatért, német nyelven. Magához a Csillagok háborújához ténylegesen 1997-ben, 11 évesen lett csak szerencsém, a felújított változatok révén. Nagyapám vitt el a húgommal együtt, mert még anno nagyon tetszett neki, és hogy mi is moziban lássuk. Teljesen magával ragadott a világa, ami egyáltalán nem kötődött a miénkhez, még csak azt sem lehetett mondani rá, hogy a mi elképzelt jövőnkben játszódik. A filmek után a regényadaptációk jöttek, azok után pedig Timothy Zahn „folytatásai”, amiket az új film tesz semmissé. (Jó, korrektség végett, a regényadaptációk és a Thrawn-trilógia között volt szerencsém valami Bolygó Kapitánya kaliberű fan fiction szintű regényhez Zorbával, a huttal, meg a bálnavadász gonosz háromszemű herceggel, aki Vader kesztyűjét kereste, de ki a halált érdekel az már?)
Hogy mi fogott meg a Csillagok háborújában? Tetszett a különböző küllemű és kultúrájú idegenek sokasága, a benépesítésre váró bolygók sokasága, a kicsit kopott, de ettől hiteles technológia, és az, hogy ebben az univerzumban van helye a varázslatnak, amit nem lehet mikroszkóp alá tenni vagy megmérni (nem, nem érdekelne a midichlorianok). Egyszerre volt a világ távoli és mégis közeli.
De, legfőképpen, tetszett Luke, Leia és Han hármasa, akik olyan tökéletesen kiegészítették egymást, ami ritka a szórakoztató filmek világában. És bár a felújított változatot ismertem meg korábban, szerintem is Han lőtt először. Nem baj az, ha a hősök morális szempontból nem teljesen feddhetetlenek, mert a hibáik teszik őket teljessé. Egy gyerek nem azért szereti meg őket, mert hibátlanok, hanem mert a szeme előtt kerekednek felül a hibáikon. Így Han Solo nyugodtan lőhet először, mert ő az, aki aztán minden morgása ellenére is visszatér, hogy megmentse a barátait.
Az évek során aztán új sorozatok kerültek előrébb, de a Csillagok háborúja ettől még változatlanul kedves a számomra. Kíváncsian várom hát a hetedik részt. 🙂
És Ti mikor láttátok az első Star Wars-filmeteket, és mit jelent Nektek a Star Wars? Ha van kedvetek, osszátok meg kommentben!
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
1979-ben láttam, amikor behozták. A kávéfőzős Rajnai sorozatok után a látvány elmondhatatlan volt. Az első részt biztos láttam legalább 20-szor, de inkább többször.
Ma viszont már utálom az egészet.
Sajnos sosem tudtam egyik részét sem végig nézni.