Ernest Cline csaknem akar felnőni. Második regényével majdnem ugyanott folytatja, mint a nagy sikerű Ready Player One-nal tette: geek főhős, nyolcvanas évek popkultúra, illetve pár tini és idősebb alkalmi haver, akikkel megmentheti a világot. A most még csak angolul megjelent Armada  azonban sokkal halványabb darab, mint a debütáló könyve.

cover2018-ban járunk. Főhősünk, a nagyon is beszédes nevű Zackary Ulysses Lightman, az osztály kissé – szójátékkal élve – zakkant tanulója. Mivel a korán jött gyerek nem ismerhette 19 évesen egy balesetben elhunyt apját, ápolónő anyja neveli. A fiú zárkózott, a világból menekülést két videojáték jelent számára: az FPS Terra Firma, és az MMO játékmenetű Armada. Utóbbi a könyv világában a maga kilenc millió játékosával a Föld legnépszerűbb videojátéka. Zack ráadásul IronBeagle néven a hatodik a toplistán, és ezért valóságos legendának számít a játékosok között.

Egy szép nap fenekestül felfordul minden: a játékok világából ismert Földvédelmi Szövetség űrhajója landol a suli mellett, és a járműből előlépő feketeruhás emberek őt keresik. Zack velük megy, és valóra válik titkos álma: az életben is megvédheti a Földet. Van is kiktől: mint azt ő sok ezer fiatal, nemrég rekrutált társával együtt megtudja, 1973 decemberében a Pioneer 10 lefényképezte a Jupiter Európa holdját, és a beküldött fényképeken a NASA szakemberei egy több ezer kilométer nagyságú horogkeresztet vettek észre. Három évvel később egy titokban összeszerelt szonda szállt le az égitestre. A belőle kikúszó nukleáris cryobot az Európa óceánjába hatolt kilométeres mélységekbe. Amikor viszont a felszínre visszatért, a szvasztika és a landolóegység is eltűnt, a rádiókapcsolat is megszűnt – de amikor újra működött a kommunikáció, az emberiség egy másik civilizáció üzenetét kapta angolul, méghozzá egy fiatal lány hangján: „Megszentségtelenítettétek a legszentebb templomunkat. Ezért nem bocsátunk meg. Eljövünk és mind elpusztítunk titeket.”

A fenyegetést tettek is követték: hiába próbált az emberiség kapcsolatba lépni az idegenekkel, azok nem reagáltak, ellenben több űrhajót is küldtek ellenünk. Szerencsére a földi, immáron egyesített és titokban tartott Szövetség elfogott néhányat az űrhajók közül, és számtalan felfedezést kinyert ezekből.

A regény idején viszont úgy tűnik, egy hatalmas armadával végleg el akarják törölni az emberi fajt.

Szerencsére a Földvédelmi Szövetség brilliánsan geek összeesküvést talált ki a hetvenes évek óta: a popkultúrában, főleg a filmiparban és a videojátékokban felkészítették az emberiséget a lehetséges invázióra, a katonai konfliktusra – ezért készült a Star Wars és megannyi mozi. Mivel tudták, hogy a bekövetkező inváziós hadsereget csak egy hatalmas földi drónhadsereg állíthatja meg, videojátékokat gyártattak, amelyek – a Végjáték mintájára – egyszerű játékosokból faragtak titokban harcosokat világszerte. És amikor eljött a szomorú pillanat, a titkon drónokkal összekötött konzolokat működésbe hozták.

Van azonban egy rejtély: a technológiailag sokkal fejlettebb lények miért engedték meg az embereknek, hogy felkészüljenek? Miért hagyták, hogy űrhajóikból információkat nyerjünk?

Ernest_Cline-Author_PhotoErnest Cline megint bebizonyítja, hogy ordas nagy retroőrült és geek. Számomra, aki hasonlóan ugyanabban a filmes kultúrában és nyolcbites-konzolos világban nőttem fel, elméletileg ez egy mennyország. De az a baj, hogy ez túl sok. Túl egydimenziósak a karakterek: Lightman, aki persze a világ egyik legjobb játékosa, az állandóan bedobott idézetek, filmek – ezek csak egy dicsekvő okostojás szavai, leperegnek az elején lassan beinduló eseményekről. Az Armada tisztességes ifjúsági regény lehetne a maga szereplőivel, problémáival és válaszaival, de óriásit hibázik a hazai sci-fiknek már felrótt 2. számú főbűn tekintetében.

Ezt a sztorit láttuk már: ez Az utolsó csillagharcos, némi geekséggel és könnyed stílusban. Ez nem jelent olyan újdonságot, amely miatt érdemes egy könyvet megírni, pont a nagy, meglepő és egyedi ötlet hiányzik belőle. A történet nem lett sokkal erősebb az 1984-es filmnél, nem látjuk más, meglepő oldalról az ötletet (videojátékos menti meg a világot), és a nagy rejtélyre adott válasz is inkább egy halk pukkanás marad.

Pedig találkozni fogunk még az Armadával: a hétszámjegyű összegért megvett regényt már megszületése előtt leopciózta az Universal Studios. Mit lehet erre mondani? Ernest Cline örökbecsű szavával: MTFBWYA.

Utóirat: ez a regény hivatalos soundtrackje.

playlist

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon