SFmag

Moskát Anita első regénye, a tavaly megjelent Bábel fiai nagyon jó kritikai visszhangot kapott, sőt sokan úgy vélekedtek, hogy ez volt az utóbbi évek (egyik) legjobb magyar nyelvű fantasyje. Részben ezzel is magyarázható, hogy igen nagy várakozás előzte meg a Horgonyhely megjelenését. A kérdés egyszerű volt: vajon képes-e a szerző átugrani a saját maga által felrakott lécet?

Hogy a lényeggel kezdjem: Horgonyhely című regényével Moskát Anita egyértelműen bizonyította számomra, hogy ma ő az egyik legeredetibb és legizgalmasabb magyar fantasy-író. Azt persze nem tudhatom, hogy a könyvet tíz-húsz év múlva úgy fogják-e emlegetni az irodalomtörténészek, mint azon művek egyikét, amelyekkel a magyar fantasy belépett a felnőttkorba, de nem lennék meglepve, ha így lenne. Moskát Anita második regénye egyedi, merész, okos és helyenként nagyon zavarba ejtő könyv.

A Horgonyhelyben – miként a címe is sejteti – nagy szerep jut a térbeli vonatkozásoknak. Egy olyan világban járunk, ahol az embereket – a szó szoros értelmében – magához láncolja a születési helyük, olyannyira, hogy csak egy meghatározott távolságra tudnak eltávolodni tőle. Kivételt ez alól csak a terhes nők képeznek, akik a terhesség ideje alatt szabadon vándorolhatnak. Az alaphelyzetből több dolog is következik. 1. Ebben a világban – a terhesség kiváltsága miatt – a nők uralkodnak a férfiak felett. 2. Azok az emberek a legszerencsésebbek, akik egy hajón látták meg a napvilágot, mert így legalább utazhatnak. 3. A világ a legtöbb szereplő számára meglehetősen szűk. „Ahová a fjordokon nem tudsz elhajózni, az nem létezik” – olvashatjuk a regényben, és bizonyos értelemben ez így is van.

Talán furcsa, hogy ennek ellenére mégis a világépítést emelem ki elsőként a regény számos erénye közül. A Horgonyhely világa ugyanis egy nagyon jól kitalált világ (azzal együtt, hogy nem szívesen lennék a lakója). Bár a cselekmény viszonylag kevés helyszínen játszódik (nagyrészt Vazil hajóján és a korguni anyaházban), az elbeszélő helyenként mégis olyan távlatokat villant fel, amelyek mélységet kölcsönöznek az elbeszélt világnak (ilyen például Farangen, a zsilipváros megjelenítése vagy a tenger emlegetése). Az olvasónak olyan érzése támad, hogy ez a világ sokkal gazdagabb annál, mint amennyit látni lehet belőle.

A mágia működése szintén egyedi. Igaz, a terhességet és a földevést már Hippokratész is együtt emlegeti, Moskát Anita ügyes húzása azonban, hogy mindkettőt mágikus funkcióval ruházza fel. A terhes nőket nem köti röghöz a horgonyhelyük, a földevés képességével rendelkező szereplők pedig olyasmire képesek, amire mások nem (ennél többet hadd ne áruljak el erről).

A kiindulópont már önmagában is izgalmas, de ahogy a szerző mozgásba hozza a történet különböző elemeit, az igazán pazar. Pedig valójában nem tesz mást, mint következetesen végiggondolja a felvázolt helyzetet. Azt, hogy hogyan működik egy olyan világ, ahol csak a terhes nők mozoghatnak szabadon, és hogy mit tehetnek egy ilyen világban a férfiak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a nőknek.

A regényalakokat saját céljaik mozgatják és nem az írói önkény. Durva, de talán megengedhető egyszerűsítéssel élve: mindannyian szabadok szeretnének lenni, és ennek érdekében hajlandóak áldozatokat hozni. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy bizonyos körülmények ellenére – mint például a szerző neme, a könyv borítója, illetve maga a téma – ez nem egy női könyv (értsünk bármit is ezalatt). Persze sok női dolog van benne (szülés, havi vérzés meg hasonlók), de a négy főszereplő közül ketten férfiak, és az ő gondolataik és tetteik ugyanolyan meghatározóak a történet egésze szempontjából, mint a női szereplőké. A szerző kiváló érzékkel teremti meg az egyes nézőpontok közti egyensúlyt, s ennek köszönhetően a könyv látásmódja nem billen egyik irányba sem.

Az úgynevezett mondanivaló komplexitásáról egy egész tanulmányt lehetne írni. A szabadság, az alávetettség, az önzetlenség és az áldozathozatal kérdései mellett – amelyek mind a nemek közötti konfliktusból fakadnak, illetve ahhoz kapcsolódnak – a regény második felében egyfajta hangsúlyeltolódásra figyelhetünk fel. Megjelenik, sőt az egész könyv kulcskérdésévé növi ki magát egy olyan problematika, amelynek immár semmi köze a nemek közötti harchoz: az ember és a föld viszonyának kérdése. De arról is hosszasan lehetne értekezni, hogyan válik maga a „horgonyhely” kifejezés is egy többféle jelentést magába foglaló metaforává.

Moskát Anita második regénye minden szempontból remek könyv. Nemcsak azoknak a fantasy-olvasóknak tudom nyugodt szívvel ajánlani, akiknek átmenetileg elegük van az orkokból és az orgyilkosokból, és valami eredetire vágynak, hanem azoknak a szkeptikusoknak is, akik úgy vélik, hogy a fantasy egy retrográd műfaj. Meg fogják látni, hogy nem az.

Keserű József

További információk:

A szerző blogja

Hozzászólások

hozzászólás