Te megcsókolnád Csipkerózsikát, ha egyszer rátalálnál egy erdei sétádon? És oda mernél menni, ha egy hatalmas medve őrzi az alvó lányt? És akkor mit tennél, ha  a csóktól egy másik világba, tizenegy évszázaddal korábbra kerülsz vissza meztelenül egy olyan országba, amiről még nem is hallottál? Ivan, az ukrán zsidó gyökerekkel rendelkező, de Amerikában élő ifjú kénytelen megtalálni a válaszait mindhárom kérdésre.

card_bűvöletA Bűvölet meglehetősen szokatlan regény. Aki a bevezetőmből arra következtet, hogy a történet gyökerei a mesékben keresendők, annak igaza van. De annak is, aki egy kalandos portal fantasyre számít, ahol a modern nagyvárosi ember kénytelen elboldogulni a múltban. Card regényének főhőse Iván (a jenkiknek Ivan – ájven), akinek szülei a szovjet uralom elől menekülnek ki az Államokba. A főhős azonban – ekkor még gyerekként – az utazás előtt az erdőben kószál, és a szláv ősvadon mélyén egy alvó leányra lesz figyelmes. A tisztes mesehősök valószínűleg azonnal megcsókolnák a lányt, de Ivan nem ilyen: gyermek még és megijed a levelek alatt mocorgó állattól(?) és elszalad. Az eseményt azonban nem tudja kiverni a fejéből és a rendszerváltás után (menyasszonnyal megáldott doktoranduszként) visszatér szülőföldjére és elmegy megkeresni a lányt, akit biztosan csak képzelt.  Mivel a válasz nemleges, ezúttal nem fut el, kicselezi a levelek között elbújt medvét (pontosabban Medvét) és megcsókolja a lányt majd a menekülés közepén a lány ráveszi, hogy kérje meg a kezét. Ahogy az lenni szokott, a problémák ezután kezdődnek.

Iván ugyanis a lánnyal – Katyerinával – az átoktól megszabadított királykisasszony idejében, a IX. századi Tajna királyságában tér magához, ahol a varázslat létezik, csakúgy, mint az orosz mesékből ismert Baba Jaga, aki  szinte mindent megtenne, hogy Tajnát leigázza. És a hatalmának csökkentése érdekében kimondottan fontos, hogy a királylány férjhez menjen és gyereket szüljön egy arra alkalmas daliás ifjúnak. Ez Ivánra így nem teljesen igaz. Mint az ominózus jövendőbeli, fel kellene mutatnia valamilyen tehetséget, de a fegyverforgatáshoz nem ért, sportban edzett teste satnyának tűnik a fizikai munkához és/vagy harchoz szokott helyiekhez képest. Igyekszik, de még tulajdon menyasszonya is lenézi őt, csak a tiszta szívét becsüli, ami egy háborúban kevés. Nagyon tetszett, hogy Card nem egy B kategóriás amcsi film regényváltozatát készítette el. Nem vagyok a kelet-európai történelem szakértője, de az író szerintem utánanézett a dolgoknak, bőven olvashatunk hivatkozást valódi eseményekre. Egy többé-kevésbé vállalható középkorral találkozunk, ami túlmutat mind a koszos városokon, mind a giccses Disney-jellegű falusi idillen, bár ez utóbbi azért megjelenik annyiban, hogy Tajna apró ideális királyság és itt az uralkodó tényleg együtt él a néppel, akik tisztelik és szeretik. A nyelvi problémát ügyesen áthidalja az író: Ivan ugyanis az ószláv nyelv szakértője (ezért megy kutatni Ukrajnába), és így kommunikálni is tud.

card_authorAmiben Card igazán erős, az a karakterábrázolás. A fontosabb szereplők valóban hús-vér figurák, igazi egyéniségek, és igazán könnyű megkedvelni őket. Jól mutatja, hogy nagyon szorítottam Ivánért, amikor próbál alkalmazkodni a tajnai viszonyokhoz. Bőséggel találunk olyan gondolatokat a műben, amiken érdemes elcsámcsogni egy darabig. Mégha ezek néha kicsit sziruposak is, de egyáltalán nem erőltetettek vagy didaktikusak. Érződik, hogy Card jól eligazodik az emberi szív ügyes bajos dolgaiban. A karakterábrázolás egyik fontos fokmérője a jellemfejlődés, az pedig van bőven. Remekül bemutatja, mit tesz, tehet velünk az ismeretlen környezet, az ahhoz való alkalmazkodás. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy Katyerina is megtapasztalja az ezzel járó nehézségeket a XX. században, néha elég sajátos módon (látott már valaki Molotov-koktélt készítő és dobáló Csipkerózsikát?). Az antagonisták is kimondottan szórakoztatóak bár elég ambivalensek. Baba Jaga maga rendkívül rosszindulatú, hatalmas sötét mágiával bíró nő. Túlzás, hogy nem lehet komolyan venni, de van egy sajátos humora a jeleneteinek. Medve, a rabigába hajtott télistenség pedig az egyik legszórakoztatóbb mellékszereplő az egész könyvben (kissé anakronisztikus, amikor az istenségek genotípusáról magyaráz a feleségének).

Amivel problémáim voltak, az a könyv második fele/vége, különösen az ismét Tajnában játszódó rész. Valahogy úgy tűnt, mintha Card egy kicsit hátradőlt volna a székében és a remekül összeállított alapok után inogni kezdett az egész építmény. Egyrészt egyre többször éreztem azt, hogy a kelleténél jobban elmozdult a könyv egy Disney-mozi irányába, ahol a fiatal főhősök úgyis megoldanak mindent és egyre kevésbé éreztem fenyegetőnek a felettük lévő viharfellegeket (azok voltak, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőlük). Én megértem, hogy a középkorhoz való kemény alkalmazkodáson és bizonyítási kényszeren Iván már átesett egyszer, de a könyv második felében egy kicsit túl könnyen ment minden és túl jól sikerült néhány, a modern ember számára ismert találmány IX. századi viszonyok közt való elkészítése (még akkor is, ha alaposan utánanéztek előtte, pl primitív robbanószerek). A két világ, a jelen és múlt egymásra hatásának következményein pedig még agyal Ivan a könyv közepén, aztán ezek a kérdések is elsikkadnak, ami elég kritikus pont egy időutazós könyvben.

card_bűvölet ENSzintén kiverte a biztosítékot a mágia. Alapvetően egy „puha” mágiarendszer, aminek nem ismerjük a szabályait és a hangulatra megy rá a mechanika helyett. Ez eddig nagyon jó, de sajnos több olyan utalás is történik a természetfelettire (a sorsra? Istenre?), ami miatt az események úgy alakultak, ahogy (lásd az Ivan által megtalált titokzatos üzenet). Egy olyan természetfeletti szál behozataláról van szó, ami deus ex machina jellegű, és ez nem méltó a mű komplexitásához. És már amikor úgy tűnik, választ kapunk erre a kérdésre is…nem kapunk, több szál nyitva marad a regény végével is. Ennek ellenére a természetfeletti, egész pontosan a mitológia beillesztése többnyire kimondottan jól és hangulatosan sikerült: utoljára Gaiman Amerikai Istenek című művében láttam hasonlóan szépen beintegrálva a történetbe isteneket és halandókat egyaránt.

Alapvetően tetszett a Bűvölet, kicsit mese, kicsit portal fantasy, kicsit áltörténelmi mű, kicsit fejlődésregény és kicsit Disney. Talán ha az utóbbiból kevesebb van, még ennél is jobban szeretem.

Hasznos linkek:

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon