Pierce Brown valamibe nagyon beletalált a Vörös Lázadással indult space fantasy trilógiájával. Egyrészt az USA-könyvpiacon hatalmas sikernek számít az eddig megjelent két kötet, filmjogok is elkeltek, másrészt úgy tudott egyszerre disztópia és minimálisan YA-történet is lenni, hogy valójában nem az, hanem egy jövőben játszódó… Sci-fi? Epikus űrkaland? Space fantasy? Igazából, mindegy is.
Arról mondjuk szinte 100%-ig meg vagyok győződve, hogy a regények körüli hype jelentős részét a Pierce Brown mélykék bociszemébe belefeledkező kislányok keltik (amit a marketingesek ügyesen ki is használnak), de félreértések elkerülése végett ez nem egy tini-YA könyv, ugyanis fröcsög benne a vér, és románc is alig-alig villan fel, ellenben politika, háború, barátságok és árulások szövik át az izgalmas cselekményt. (És a hard sci-fit író Hannu Rajaniemi 2013-as hazai dedikálásán is lelkes lánysereg tolongott: hiába, a jóképű író fél marketing-siker.)
Az első kötetben megismerünk egy színkasztokra épülő világot, amelyből a genetikailag áthuzalozott aljakaszt főhős, Darrow egy nagy terv részeként megpróbál kitörni. Azonban a Vörös lázadás nagy részében, egy jelentéktelen Arany család gyermekének álcázva próbál beépülni az Arany társadalomba, és sok száz Arany társával együtt megkezdődik számukra a Vizsga, amely során az Arany Házak figyelik minden lépésüket, és a végén a fiatalok érdemei alapján választanak közülük inasokat, egy egészen más, sokkal izgalmasabb, és rendkívül okosan felépített túlélőtörténet veszi kezdetét.
Kíváncsi voltam, hogy ha a regény kiszabadul az első kötet zárt és technológiailag visszafogott környezetéből, ott majd mit tud kezdeni Brown a színkasztokra épülő világképpel. Szigorúan sci-fi értelemben véve nem sokat, és nem is érdemes a sok száz évvel későbbi jövő és a jelen között veretes logikai-gazdasági összefüggéseket keresni, mert – egyelőre – még nem igazán találni. Ebben a kötetben kinyílik a világ, és betekintést nyerünk az Aranyak, felesleges pózokkal és értelmetlen hősködéssel teli társadalmába, ahol most már az egész Naprendszer irányítása a cél, politikai trükközések, szövetségek, árulások, felszíni harcok és űrcsaták követik egymást szédítő sebességgel.
Annak ellenére, hogy a valódi sci-fi háttér meglehetősen gyenge lábakon áll (és láthatóan nem is volt igazán cél ennek megteremtése), a regény maga rendkívül szórakoztató, ugyanis a főhősök, Darrow és társai a időnként a legkétségbeejtőbb helyzetekbe kerülnek, sőt, Brown rögtön az elején tanítani való eleganciával taszítja a mélybe a főhőst, és közben ügyesen játszik az olvasó érzelmeivel. Az akciójelenetek a regény keretei között rendben vannak, hozzák egy átlag Star Wars-on, Stark Trek-en nevelkedett fantasztikus film/akcióregény űrcsatáinak szintjét, de nekem ez túl sok és kevésbé eredeti, amit nyújtottak.
Ellenben amikor az író a főbb karakterek közötti lényeges konfliktusokhoz ér, gondolok itt akár a az uralkodónő és Darrow vagy akár Darrow és Musztáng közötti kulcsjelenetekre, azok magasan a legjobb részek, minden mondatban ott izzik az a feszültség, ami miatt az olvasó lélegzet visszafojtva figyeli, miként egyensúlyozik Darrow egy hajszálon az adott jelenetben, és mi lesz a történtek következménye. Ezekből a jelenetekből szívesen olvastam volna többet, mert ezek azok a részek, amelyek miatt tényleg működik az Arany Háború.
Ellenben vannak hibák is, engem például roppantul bosszantott az az írói eszköz, hogy E/1-es narrációban az a fordulat, hogy a narrátor nagyon direkten és nem egyszer elhallgat kulcsinformációkat. Azaz, Darrow benne van a slamasztikában, erre kiderül, hogy ja, de ő tudott az egészről, csak erről direkt nem beszélt az olvasónak. Így derül ki többek közt, hogy az elhallgatott időszakban kitanult egy spéci közelharc technikát a Naprendszer legnagyobb harcosától. Ezt egyrészt lehetne csinálni sokkal finoman is, de ennyiszer, ahányszor ezt Brown eljátszotta, pláne nem.
A regény legnagyobb erénye a rendkívül magas szórakoztató faktora. Ráadásul az alapvető konfliktusforrás, az Arany társadalomba beépült aljakasztbéli vörös ifjú vívódása, a gyűlölt Aranyak közt szerzett barátai, a rendszer, valamint a lenézett vörös kasztbéli egykori társai között nagyon érdekes lehetőségekkel van kikövezve, ugyanis idővel Darrow gondolkodása is kezd eltávolodni a múltjától, és ő maga is kezd egyre inkább Arannyá válni. A történetben emiatt maradt még potenciál bőven a befejező részhez. Ahol remélem, több karakterdrámát, és kevesebb üres akciózást kapunk.
(Megjelent 2015-ben, az Agave Kiadó gondozásában. Fordította: Török Krisztina)
További információk:
Egy kis kasztmagyarázat
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
