Nem kell napi szinten követnünk az angolszász sci-fit, hogy észrevegyük: van valami furcsa az idei döntősök listáján. Érdekes az is, hogy pár kivételtől eltekintve alig lehet közös pontot találni a Hugo jelöltek és más, idei zsánerdíjak döntősei között. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy a listán tizenhat nevezett is köthető egy kis, tavaly alapított, finn székhelyű kiadóhoz, és hogy pl. John C. Wright neve hat helyen szerepel a listán, köztük például a novella kategóriában háromszor. Valami történt. De hogy mi, ahhoz vissza kell mennünk az időbe, jó pár évet. Több száz oldalnyi véleménycikk, blog és flame helyett itt egy személyes, felületes összefoglaló.
Évekkel ezelőtt a sci-fi rajongók egy része gyanakodni kezdett. Hogy oda a zsáner régi szép dicsősége, és az a fajta sci-fi, amit ők szeretnek, valahogy sohasem jut a díjak közelébe. Hogy ennek mi az oka, arra sokan, sokféle választ adtak, vérmérsékletük és aszerint, hogy éppen kit akartak meggyőzni. Az érvek teljes skáláját nehéz lenne felsorolni, most egy direkt sűrítő lista következik. Volt, aki szerint a szépirodalom felé elhajló művek a hibásak, mert már senkit sem érdekel a megbízható, jó kaland, ahol dominál a cselekmény, és van igazi tudomány, mint régen, az aranykorban. Ráadásul a valódi eladások, népszerűség – érvelnek – nem tükrözik a díjakat. Mások szerint bizonyos szerzők, témák jobboldalisága volt a gond, a sci-fit uralni próbáló erők készakarva ítéltek szerzőket díjtalanságra pusztán politikai okokból. Megint mások a nőket (ebben legalább a magyar sci-fi is felveszi az angolszász tempót), a kisebbségeket, és a SJW-ket (social justice warrior – egy szitokszónak szánt kifejezés, amivel azokat szokták illetni, akik kiállnak a társadalmi igazságosságért), illetve az őket divatból vakon támogató tömeget hibáztatták. Ha egyetlen műre kellene rámutatni, mi a bajuk a kortárs science fictionnal, akkor az Rachel Swirsky prózaverse, az If You Were a Dinosaur, My Love lenne. A mű elnyerte a Nebulát, Hugo-döntős is lett, és a fenti rajongókban határozottan megfogalmazódott: ilyen kortárs sci-fit ne, ennek mi nem vagyunk a közönsége.
Hogy mindezen változtassanak, azért először három éve indítottak kampányt, Larry Correia (többek között a szórakoztató Monster Hunter International sorozat szerzője) kezdeményezésére. Correiáéknak volt már gyakorlatuk hasonló kampányokban: kiismerve az Amazon.com rendszerét, rendszeresen szerveztek irányított vásárlásokat, hogy frissen megjelent kedvenceiket kategóriaelsővé tegyék, és így juttassák el népesebb közönség elé.
A szerveződéshez csatlakozott Theodore Beale (Vox Day) is, aki ekkor már jó ideje magánháborút/szélmalomharcot vívott az őt kizáró SFWA és személyesen John Scalzi ellen. Hogy tavaly ő is a Sad Puppies jelöltje volt, azzal a szerveződés egyszerre próbált borsot törni vélt ellenfelei orra alá, és mutatta meg, hogy a mozgalom valahova máshova tart.
Az igazi sikert ez a tavalyi kampány hozta el: szinte minden Hugo-kategóriába sikerült egy-egy saját jelöltet juttatniuk. (Nem egyedül ők kampányoltak: így került be a listába a teljes Idő kereke sorozat, de jó pár évvel korábban valószínűleg hasonló körülmények között nyert Nebulát Eric James Stone novellája, a Codex írókör segítségével.)
Viszont egyik SP-jelölt mű sem nyert díjat, sőt: hosszú évek óta nem láttunk ilyen sokszínűséget, mind a jelöltek, mind a díjazottak körül. Nyert Ann Leckie Mellékes igazsága, a kisregény díját Scalzi jóbarátja, Mary Robinette Kowal nyerte el egy női asztronautákról szóló művel, a legjobb kapcsolódó művet Kameron Hurley vitte el egy lendületes esszével a nőkről és narratívákról, a legjobb időszakos kiadvány az a Lightspeed lett, amelyik ekkor már javában készült a Women Destory Science Fiction különszámra, és még a Campbellt is Sofia Samatar vitte el. Ez persze a Sad Puppies közösségének olaj volt a tűzre, idén hát még hatásosabb kampánnyal készültek.
És a kampány elindult, bár – ahogy én látom – már nem az volt a cél, hogy a kedvenceket bejuttassák, hanem a rendszer kijátszásával (de a szabályokat pontosan betartva) tönkretegyék a Hugo-díjat. Ebből a játékból idén ők jönnek ki győztesen, bármi legyen is az eredmény.
Most már nem Larry Correia irányította a Sad Puppies 3-at, hanem Brad Torgersen, és Beale is indított egy listát, Rabid Puppies néven. A két lista között sok volt az átfedés; hasonló, de mégis eltérő értékrendű közönséghez szóltak. Hogy-hogy nem, Beale listáján több jelölttel szerepel a fent említett finn kiadó – ami Beale tulajdonában van. A sikerhez hozzájárulhatott az is, hogy sikerült elnyerni a GamerGate egy részének támogatását is, akik úgy érezték, itt egy újabb front, ahol bebizonyíthatják: ez az egész az újságírói etikáról szól.
Az eredmény magáért beszél: íme a Hugo-jelöltek, pirossal kiemelve azokat a műveket, jelölteket, amelyek a fenti két lista valamelyikéről kerültek be. (A pirosításban nagy segítség volt Mike Glyer elemzése.)
Legjobb regény
- Ancillary Sword, Ann Leckie (Orbit US/Orbit UK)
- The Dark Between the Stars, Kevin J. Anderson (Tor Books)
- The Goblin Emperor, Katherine Addison (Sarah Monette) (Tor Books)
- Lines of Departure, Marko Kloos (47North)
- Skin Game, Jim Butcher (Orbit UK/Roc Books)
Legjobb kisregény
- Big Boys Don’t Cry, Tom Kratman (Castalia House)
- “Flow”, Arlan Andrews, Sr. (Analog, 11-2014)
- One Bright Star to Guide Them, John C. Wright (Castalia House)
- “Pale Realms of Shade”, John C. Wright (The Book of Feasts & Seasons, Castalia House)
- “The Plural of Helen of Troy”, John C. Wright (City Beyond Time: Tales of the Fall of Metachronopolis, Castalia House)
Legjobb nagynovella
- “Ashes to Ashes, Dust to Dust, Earth to Alluvium”, Gray Rinehart (Orson Scott Card’s InterGalactic Medicine Show, 05-2014)
- “Championship B’tok”, Edward M. Lerner (Analog, 09-2014)
- “The Journeyman: In the Stone House”, Michael F. Flynn (Analog, 06-2014)
- “The Triple Sun: A Golden Age Tale”, Rajnar Vajra (Analog, 07/08-2014)
- “Yes, Virginia, There is a Santa Claus”, John C. Wright (The Book of Feasts & Seasons, Castalia House)
Legjobb novella
- “Goodnight Stars”, Annie Bellet (The End is Now (Apocalypse Triptych Book 2), Broad Reach Publishing)
- “On A Spiritual Plain”, Lou Antonelli (Sci Phi Journal #2, 11-2014)
- “The Parliament of Beasts and Birds”, John C. Wright (The Book of Feasts & Seasons, Castalia House)
- “Totaled”, Kary English (Galaxy’s Edge Magazine, 07-2014)
- “Turncoat”, Steve Rzasa (Riding the Red Horse, Castalia House)
Legjobb kapcsolódó munka
- “The Hot Equations: Thermodynamics and Military SF”, Ken Burnside (Riding the Red Horse, Castalia House)
- Letters from Gardner, Lou Antonelli (The Merry Blacksmith Press)
- Transhuman and Subhuman: Essays on Science Fiction and Awful Truth, John C. Wright (Castalia House)
- “Why Science is Never Settled”, Tedd Roberts (Baen.com)
- Wisdom from My Internet, Michael Z. Williamson (Patriarchy Press)
Legjobb képregény
- Ms. Marvel Volume 1: No Normal, written by G. Willow Wilson, illustrated by Adrian Alphona and Jake Wyatt, (Marvel Comics)
- Rat Queens Volume 1: Sass and Sorcery, written by Kurtis J. Weibe, art by Roc Upchurch (Image Comics)
- Saga Volume 3, written by Brian K. Vaughan, illustrated by Fiona Staples (Image Comics))
- Sex Criminals Volume 1: One Weird Trick, written by Matt Fraction, art by Chip Zdarsky (Image Comics)
- The Zombie Nation Book #2: Reduce Reuse Reanimate, Carter Reid (The Zombie Nation)
Legjobb előadás, hosszú formátum
- Captain America: The Winter Soldier, screenplay by Christopher Markus & Stephen McFeely, concept and story by Ed Brubaker, directed by Anthony Russo and Joe Russo (Marvel Entertainment, Perception, Sony Pictures Imageworks)
- Edge of Tomorrow, screenplay by Christopher McQuarrie, Jez Butterworth, and John-Henry Butterworth, directed by Doug Liman (Village Roadshow, RatPac-Dune Entertainment, 3 Arts Entertainment; Viz Productions)
- Guardians of the Galaxy, written by James Gunn and Nicole Perlman, directed by James Gunn (Marvel Studios, Moving Picture Company)
- Interstellar, screenplay by Jonathan Nolan and Christopher Nolan, directed by Christopher Nolan (Paramount Pictures, Warner Bros. Pictures, Legendary Pictures, Lynda Obst Productions, Syncopy)
- The Lego Movie, written by Phil Lord & Christopher Miller, story by Dan Hageman, Kevin Hageman, Phil Lord & Christopher Miller, directed by Phil Lord & Christopher Miller (Warner Bros. Pictures, Village Roadshow Pictures, RatPac-Dune Entertainment, LEGO System A/S, Vertigo Entertainment, Lin Pictures, Warner Bros. Animation (as Warner Animation Group))
Legjobb előadás, rövid formátum
- Doctor Who: “Listen”, written by Steven Moffat, directed by Douglas Mackinnon (BBC Television)
- The Flash: “Pilot”, teleplay by Andrew Kreisberg & Geoff Johns, story by Greg Berlanti, Andrew Kreisberg & Geoff Johns, directed by David Nutter (The CW) (Berlanti Productions, DC Entertainment, Warner Bros. Television)
- Game of Thrones: “The Mountain and the Viper”, written by David Benioff & D. B. Weiss, directed by Alex Graves ((HBO Entertainment in association with Bighead, Littlehead; Television 360; Startling Television and Generator Productions)
- Grimm: “Once We Were Gods”, written by Alan DiFiore, directed by Steven DePaul (NBC) (GK Productions, Hazy Mills Productions, Universal TV)
- Orphan Black: “By Means Which Have Never Yet Been Tried”, ” written by Graham Manson, directed by John Fawcett (Temple Street Productions, Space/BBC America)
Legjobb szerkesztő, rövid művek
- Jennifer Brozek
- Vox Day
- Mike Resnick
- Edmund R. Schubert
- Bryan Thomas Schmidt
Legjobb szerkesztő, regények
- Vox Day
- Sheila Gilbert
- Jim Minz
- Anne Sowards
- Toni Weisskopf
Legjobb hivatásos művész
- Julie Dillon
- Jon Eno
- Nick Greenwood
- Alan Pollack
- Carter Reid
Legjobb periodika
- Abyss & Apex, Wendy Delmater editor and publisher
- Andromeda Spaceways In-Flight Magazine, Andromeda Spaceways Publishing Association Incorporated, 2014 editors David Kernot and Sue Bursztynski
- Beneath Ceaseless Skies, edited by Scott H. Andrews
- Lightspeed Magazine, edited by John Joseph Adams, Stefan Rudnicki, Rich Horton, Wendy N. Wagner, and Christie Yant
- Strange Horizons, Niall Harrison, editor-in-chief
Legjobb Fanzine
- Black Gate, edited by John O’Neill
- Elitist Book Reviews, edited by Steven Diamond
- Journey Planet, edited by James Bacon, Christopher J Garcia, Colin Harris, Alissa McKersie, and Helen J. Montgomery
- The Revenge of Hump Day, edited by Tim Bolgeo
- Tangent SF Online, edited by Dave Truesdale
Legjobb rajongói podcast
- Adventures in SF Publishing, Brent Bower (Executive Producer), Kristi Charish, Timothy C. Ward & Moses Siregar III (Co-Hosts, Interviewers and Producers)
- Dungeon Crawlers Radio, Daniel Swenson (Producer/Host), Travis Alexander & Scott Tomlin (Hosts), Dale Newton (Host/Tech), Damien Swenson (Audio/Video Tech)
- Galactic Suburbia Podcast, Alisa Krasnostein, Alexandra Pierce, Tansy Rayner Roberts (Presenters) and Andrew Finch (Producer)
- The Sci Phi Show, Jason Rennie
- Tea and Jeopardy, Emma Newman and Peter Newman
Legjobb rajongói író
- Dave Freer
- Amanda S. Green
- Jeffro Johnson
- Laura J. Mixon
- Cedar Sanderson
Legjobb rajongói alkotó
- Ninni Aalto
- Brad W. Foster
- Elizabeth Leggett
- Spring Schoenhuth
- Steve Stiles
John W. Campbell díj a legjobb kezdő íróknak
- Wesley Chu
- Jason Cordova
- Kary English
- Rolf Nelson
- Eric S. Raymond
Hát, elég piros lista. A regények között nincs ott Correia, aki ugyan rajta volt a listán, de miután rajongói vele együtt beszavazták a többieket is, inkább visszalépett. Ezt lehet értelmezni nemes tettként (hiszen megmutatta, hogy ez az egész nem róla szól), de úgy is, hogy ezzel bepalizta rajongóit, plusz így megmaradhat jelöltnek, aki visszalépett. (Ami jobb kategória, mint a tavalyi „jelölt, aki utolsó helyre futott be”.)
Vannak a listán jelöltek, akik saját jogukon is ott lenne a helyük. A Galaxis őrzői nem kétséges, hogy Hugo-esélyes, Butcher népes rajongótábort tud maga mögött (de mégiscsak egy sorozat tizenhetedik részéről beszélünk), Kloosnak sikerült egy sokkal jobb folytatást írnia, mint az első regény (ami így is sikert sikerre halmozott), és a sort lehetne folytatni. Voltak, akik az eredmények után tudták meg, hogy a lista is hozzájárult jelölésükhöz, és vagy visszamondták (érdemes elolvasni Matthew David Surridge hosszú magyarázatát), vagy maradtak. Vannak, akik jóhiszeműen örültek, hogy a Puppyk támogatják őket, vannak, akik egyetértenek a Puppyk céljaival, és vannak, akik gyökeresen eltérő álláspontot képviselnek.
John C. Wright egy kategórián belül háromszor is szerepel, amit nehéz máshogy értelmezni, mint hogy így próbálja garantálni: nehogy bekerüljön két másik név.
Naná, hogy elszabadultak az indulatok (a Kutyusok nyertek). Vannak, akik az összes listáról bekerült művet a No Awards alá akarják sorolni (a Kutyusok nyertek). Vannak, akik jövőre ellenlistán, vagy a jelöltségről lecsúszott szerzők díjazásán gondolkoznak (a Kutyusok nyertek). Vannak, akik szerint a díj értelmét vesztette (a Kutyusok nyertek).
A Kutyusok nyertek, és most kutyavigyorral adják az ártatlant: politikai célból bejuttattuk a műveinket, tessék most azokat pusztán irodalmi értékük alapján megítélni.
Akik vesztettek, azok az írók, akik egy politikai játszma hatására lemaradtak a díjról. Akik egy politikai játszma hatására felkerültek a jelöltek közé. A rajongók, akiknek díját szándékosan tönkre próbálják tenni, nem törődve a jövővel. A Sasquan szervezői és résztvevői, mert ez a Worldcon jórészt erről is fog szólni.
A Hugo-díj meg valószínűleg kiheveri ezt az évet. Jövőre többen fognak szavazni (lényegében háromszáz ember szavazatával már a jelöltek közé lehet jutni), és előbb-utóbb újból azt látjuk a jelöltekből, amit eddig is: azon sci-fi rajongók ízlését, akik megengedhetik maguknak, hogy szavazzanak, és veszik is a fáradságot, hogy megtegyék azt.
Linkajánló:
Az io9 cikke a díj elpolitizálódásáról.
John Scalzi blogbejegyzése az idei díj következményeiről, fontos linkekkel.
Dan Wells mindkét oldalt megérti.
Elizabeth Bear gondolatai arról, miért fogja kiheverni ezt a rajongói közösség.
Mindez Larry Correia szemszögéből.
Egy nagyon jó linkgyűjtemény, ismét a file 770-ról.
Andrew Hickey gondolatai és linkgyűjteménye.
Hozzászólások
[Komavary további írásai]
„Viszont egyik SP-jelölt mű sem nyert díjat, sőt: hosszú évek óta nem láttunk ilyen sokszínűséget, mind a jelöltek, mind a díjazottak körül. Nyert Ann Leckie Mellékes igazsága, a kisregény díját Scalzi jóbarátja, Mary Robinette Kowal nyerte el egy női asztronautákról szóló művel, a legjobb kapcsolódó művet Kameron Hurley vitte el egy lendületes esszével a nőkről és narratívákról, a legjobb időszakos kiadvány az a Lightspeed lett, amelyik ekkor már javában készült a Women Destory Science Fiction különszámra, és még a Campbellt is Sofia Samatar vitte el.”
Ez a bekezdés vagy a létező legkifinomultabb irónia, vagy a szerző kicsit sokat vedelt a kool-aidből…
Szórakoztató elnézni, ahogy a díjakra eddig nyomást gyakorló baráti körök mennyire sértetten hápognak, amikor az eddig pikszisen kívül tartott arcok a saját módszereikkel teszik nevetségessé őket.
Charles Stross bejegyzése a témában, némi nyomozással a Castalia House után, amelynek – minő meglepetés – Vox Day (aki úgy látszik, igencsak megsértődött, hogy kirúgták az SFWA-ból) az alapítója.
http://www.antipope.org/charlie/blog-static/2015/04/the-biggest-little-sf-publishe.html
Attila:
cé válasz: a díjazottakat a SP/RP nézőpontjából mutatja az adott bekezdés.
A nyomást gyakorló baráti körökről és saját módszerekről tudsz valami konkrétumot is mondani? Mert első ránézésre ez csak a Correia féle paranoia…
Oké, ez most hosszú lesz, de visszatérnék egy kicsit a témára…
Ez egy ügyesen megírt manipulatív cikk volt, de javaslom mindenkinek, aki tájékozódni kíván a témában – cikkszerzőt beleértve -, tartson egy rövid szünetet, lépjen hátra és gondolja át az egészet.
Érdemes egy kicsit félretenni a narratívát – progresszív, haladó, liberális gondolkodású felvilágosultak vs elmaradott konzervatív hatalomféltő nőgyűlölők -, nem foglalkozni a felaggatott címkékkel, és nem harmad- negyedkézből származó forrásokra támaszkodni, hanem direktben megnézni mik történtek.
Garantálom, hogy az élmény szürreális lesz. Ugyanaz a sztori ismétlődik, nem csak az SF irodalomban vagy a videojátékoknál, de az asztali szerepjátékoknál, a képregényiparban, egyetemi/tudományos életben, az amerikai ateista vagy éppen az Occupy Wall Street mozgalomnál és még pár helyen: nagyjából működő dolgokba beszivárog/bepogózik egy hangos, professzionális sértődőkből álló toxikus kisebbség és személyes támadásokkal valamint műbalhék keltésével megpróbálják átvenni az irányítást. Ez többnyire sikerül, ilyenkor az eredmény valami működésképtelen és siralmas torzó. (Könnyítésül: a toxikus kisebbség ez esetben nem a Sad Puppies oldal.)
Ez a folyamat az első komolyabb pofont a gamergate során kapta, ahol a játékosokról egyszerűen lepattantak a SJW hangadók, a gyors győzelem helyett kialakuló vitákban pedig nagyon hamar kiderült, hogy a magát liberálisnak, progresszívnek nevezők képtelenek kezelni az ellenvéleményeket. Elég csak megnézni a reddit két releváns forumát: a SJW-szimpatizáns gamerhazin lazán repkednek a banok ha valaki nem csoportkonform és megy az acsargás, az ellentábor kotakuinaction fórumán pedig simán elfér a konstruktív vita, az esetleg gyűlölködőket a közösség küldi el az anyjába.
Nézzetek rá konkrét riportokra, reakciókra; az SJW tábor nem csak az ellenoldalra ugrik. Azokat is letámadják akik semleges pozíciót akarnak elfoglalni, esetleg teret szeretnének adni mindkét oldal véleményének. Én alapvetően liberális beálítottságú vagyok, hiszek abban, hogy mindenkit a munkája alapján kell megítélni, kor, nem, bőrszín, minden más érdektelen, akár progresszívként is definiálhatnám magam, de kénytelen vagyok ismét és ismét tudomásul venni, hogy az SJW tábor szélsőségesei néha flepniérett idegbetegek, vagy éppen hivatásos csalók. (A nagy többség meg inkább csak lelkes, az előző két csoport számára hasznos hülye.)
Kicsit ráfókuszálva a SF/Hugo részre… A díjazás már évek óta bűzlött. Nem tudom, hol olvastam a hasonlatot, de találó: a Hugo olyan, mint a filmeknél az Oscar – a Tor kiadó meg olyan, mint a Miramax. Profin szervezték le maguknak a díjak jó részét, a szitu kábé olyan, mint itthon kicsiben a Zsoldos díjak körüli pitiségek. Idén mindössze annyi történt, hogy az eddig is alkalmazott nyerési módszereket most nem a megszokott csapat dobta be, ezúttal az ellentábor szervezte le profin a szavazósdit. Igazságosabb így az eredmény? Valószínűleg nem sokkal. Szórakoztató, ami történik? Nagyon.
Az sfmagos sírógárda is magába nézhetne egy kicsit. Aki ismer az tudja, hogy pár éve a flémes időszakban volt pár csörtém azokkal a hangadókkal, akik a női-szerzők-vissza-a-konyhába vonalat képviselték. Tudom, milyenek az előítéletek, beszéltem olyan női szerzővel, aki filózott azon, hogy egyébként rohadtjó regényét férfi álnéven adja ki, hogy komolyan vegyék. Ez nem normális állapot.
De a ló túlsó oldala sem az, ahol csillogó szemű mozgalmár stílusban toljátok azt, hogy több női díjazottra van szükség, meg több külföldi női szerző cuccait kell magyarul megjelentetni. Frászt. Minél több jó regény megjelentetésére van szükség és a minőség díjazására. Leszarom, hogy a szerző egy fehér ciszgender heteró férfiszörnyeteg vagy éppen transzvesztita zsidó eszkimó, a regényét olvasom, nem az életrajzát. A niche szerzők erőltetése csak a remittendaraktáraknak tesz jót. Ez lehet, hogy nem teljesen nyilvánvaló az sfmag visszhangkamrájában, de néha tényleg érdemes lenne kirándulást tenni a való világban…
Zárszóként meg megkérnék mindenkit, hogy fáradjon el az anyjába. Köszönöm.
Csak a zárszót nem értem….
Attila: a cikk narratívája _direkt_ nem az volt, amit sugallni akarsz. Úgy látszik, nem sikerült jól átadnom.
„nem foglalkozni a felaggatott címkékkel, éss nem harmad- negyedkézből származó forrásokra támaszkodni, hanem direktben megnézni mik történtek.”
Tessék, itt egy elsőkézből származó forrás, arról, mennyire sikeresek ezek „a bizonyos körök”:
http://grrm.livejournal.com/418285.html
„A díjazás már évek óta bűzlött. ”
Az nem bűzlés, hogy valakinek nem tetszenek a jelöltek, díjazottak. A jelen évszázad regénygyőztesei:
2001: J.K. Rowling: Harry Potter és a tűz serlege
2002: Neil Gaiman: Amerikai istenek
2003: Robert J. Sawyer: Hominids
2004: Lois McMaster Buyold: Paladin of Souls
2005: Susanna Clarke: Jonathan Strange & Mr. Norrel
2006: Robert Charles Wilson: Pörgés
2007: Vernor Vinge: A szivárvány vége
2008: Michael Chabon: Jiddis Rendőrök Szövetsége
2009: Neil Gaiman: A temető könyve
2010: Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
China Miéville: The City & the City
2011: Connie Willis: Blackout/All Clear
2012: Jo Walton: Among Others
2013: John Scalzi: Redshirts
2014: Ann Leckie: Mellékes igazság
Kutya legyek, ha itt bármi is bűzlik. Négy könyv Tor-os. A harmadát nem fordították le. Szerintem mind vállalható, annak ellenére, hogy pl. a Redshirts nekem nem jött be – de értem, miért kapott díjat: Scalzi plusz startrek. Amire rá lehetne fogni, hogy rétegkönyv, az talán Walton Among Otherse – de pont azért rétegkönyv, mert a(z amerikai) scifirajongókat szólítja meg, pont azt a közönséget, aki szavaz.
„Idén mindössze annyi történt, hogy az eddig is alkalmazott nyerési módszereket most nem a megszokott csapat dobta be, ezúttal az ellentábor szervezte le profin a szavazósdit. ”
Az „eddig is alkalmazott nyerési módszerek” szerintem paranoia. Összefogtak-e eddig is a rajongók? Igen, lásd pl. a Harry Potter díja. Vagy Gaiman duplázása, ahol nem is kellett kampányolni. Volt olyan, hogy valaki(k), szándékosan, következetesen rászálltak az összes kategóriára? Nem.
„De a ló túlsó oldala sem az, ahol csillogó szemű mozgalmár stílusban toljátok azt, hogy több női díjazottra van szükség, meg több külföldi női szerző cuccait kell magyarul megjelentetni. ”
https://xkcd.com/285/
„Minél több jó regény megjelentetésére van szükség és a minőség díjazására. ”
És ehhez a Kutyusok akciója úgy járult hozzá, hogy….? Megint csak: ott van fent 15 db. regény. Tíz közülük megjelent magyarul. Melyik volt fölösleges, niche szerző?
(Egyébként is, mi a baj a niche szerzőkkel? Én pl. nagyon szívesen láttam volna a jelöltek között Endzsó Tót, esélye sem volt. Magyarul is szívesen látnám, de nincs az a kiadó, aki bevállalná, hogy bukjon vele…)
Az idei akciónak csak egy eredménye volt, hogy gyakorlatban is lássuk: némi rosszindulattal tönkre lehet tenni közönségszavazást. Senkit nem érdekelt itt a minőség.
Hát, nekem ugyan fingom sincs róla, mi ez az egész, meg amúgy is leszarom, melyik vicc-díjat kinek ítélik oda (heh, Zsoldos-kabarén edződtem), de az, hogy valakiknek a jóvoltából Kevin J. Anderson bármilyen listára felkerülhetett (mármint a „Jaj, ne!” listán kívül), sokat elárul a „valakik”-ről. World Fantasyt Salvatore-nak.