Emily St. John Mandel tavaly megjelent regénye, a Station Eleven rendhagyó apokalipszisregény volt, amely épp ott billegett a szépirodalom és zsáner határán, ahol Cormac McCarthy Az útja, ám annál sokkal eklektikusabban. George R. R. Martin azt írta róla, hogy számára a tavalyi év legjobb regénye volt, de nem gondolta volna az alkotóelemei alapján, hogy működni fog, hiszen katasztrófáról szól, az emberiség pusztulásáról, mégis inkább a katasztrófa előtti és azutáni események között ugrál, és szerepel benne képregény, próféta, szimfonikus zenekar és Shakespeare. De működik, és a regényt jelölték a National Book Awardra, a PEN/Faulkner díjra és a Bailey’s-díjra (korábbi Orange-díj) – valamint sokáig vezette a New York Times és az Amazon bestsellerlistáit is.

stationelevenNem tudom, hogyan lesz egy furcsa posztapokaliptikus regényből ekkora siker, de azt igen, hogy számomra nagy élmény volt a könyv.

A Lear király bemutatóján a Leart játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte fel sem tűnik azon az éjszakán, amely arról lesz híres, hogy akkor szabadult el a világ legvirulensebb és legpusztítóbb járványa. Húsz évvel később mégis ennek a színésznek a nyomdokaiban lépked a Travelling Symphony nevű zenekar és vándortársulat egyik színésznője, Kirsten hogy kultúrát és valami kis fényt vigyen társaival együtt az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.

„Mert a túlélés nem elég.”

stationeleven2Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció összeomlását, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát. A főbb szereplők közötti szálak végig nagyon finoman vannak érzékeltetve, nincsen nagy egymás nyakába borulás, még felismerés sem nagyon, ugyanakkor érezni a finom érintést mindegyikük életén, amit a többiek hagytak. Jeevan, a mentős, aki nem tudott segíteni a színészen, emlékezik a Lear lányát játszó, traumatizált gyerekszínészre… a lány pedig később, felnőve, a széthulló települések közötti úton azt a képregényt olvassa rongyosra, amelyet a halott színésztől kapott. A települések életére baljós árnyat vető prófétának is köze van Arthur Leanderhez, aki holtan is az utolsó oldalig átitatja a regényét jelenlétével. Láthatatlan háló feszül a karakterek között, amelyet sok-sok mozzanat és szimbólum erősít. A középpontban pedig Arthur Leander személye és az első felesége, Miranda (nem véletlen a shakespeare-i párhuzam) által írt és rajzolt sci-fi képregény, a Station Eleven áll. Mint ahogy Dr. Eleven is elveszítette a Földet, úgy veszíti el az emberiség is, csak hogy aztán újra rátaláljon az életre és a szépségre.

station-eleven-comicAnnak ellenére, hogy a könyvben kipusztul az emberiség zöme, és egy fenyegető új kultusz próbál rátelepedni a túlélőkre, a Station Eleven a nosztalgia és a jövőbe vetett hit regénye. Nem foglalkozik az erőszakkal, még a világ összeomlása is szinte költőien, megnemesedve következik be. Emlékezetes, amikor a híradó munkatársai sorra elköszönnek a nézőktől, amikor már nem kapnak híreket a külvilágból és rajtuk is kitör a kór, de még lázasan, haldokolva is teszik a dolgukat.

Emily St. John Mandel

Emily St. John Mandel

Maga az utazó zenekar és Shakespeare-társulat is szimbolikus, az emberi szellem és művészet megtestesülése, a szereplők közti kapcsolatok pedig az eszmék és művészet megtermékenyítő erejét hirdetik. Emily St. John Mandel egy interjúban azt mondta, az első három könyve után – melyek mind thrillerek voltak – valami gyökeresen mást akart írni, ahogy ő fogalmazott, „szerelmes vallomást a modern világhoz”, és ahhoz, hogy a világunkról írhasson, a hiányát kellett megénekelnie.

A Station Eleven gyönyörű, lírai könyv a művészet emberek életére gyakorolt hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából. A szereplők küzdenek, elbuknak, győzedelmeskednek, de viszik tovább a lángot, mert mindig van, akinek át lehet adni. Néha egy képregényt. Egy színielőadást. Egy zeneművet. Vagy akár csak egy mondatot, ami valakinek az életét megváltoztathatja.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. Belánszky István szerint:

    „Emily St. John Mandel egy interjúban azt mondta, az első három könyve – melyek mind thrillerek voltak – valami gyökeresen mást akart írni,” — mármint az első három könyve után, gondolom.
    +Volt egy „MInt ahogy” is.

  2. Hanna szerint:

    A Station Eleven elnyerte a 2015-ös Arthur C. Clarke-díjat.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon