A bolygó neve: Halál is visszatért a mozivásznakra. James Cameron kultfilmjének rendezői változatát január 15-től limitált vetítéssorozatban láthatják az Alien-univerzum rajongói, Budapesten a Corvin-moziban és országszerte a megyeszékhelyek többségén vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal. Különlegessége, hogy először látható mozivásznon James Cameron
rendezői változata, amit 1986-ban a Fox stúdió a hossza miatt nem engedett a mozikba.
1979-ben A nyolcadik utas: a Halál jött, látott, és megajándékozott minket a legikonikusabb földönkívülivel. Ezzel a kijelentéssel ugyan lehet vitatkozni, de se a korábbi, se az azt követő sci-fi filmek űrlényei nem lettek olyan meghatározóak, mint a H. R. Giger által megrémálmodott förmedvény. A siker titka talán abban rejlett, hogy a teremtmény kézzel fogható veszélyt jelentett, és ennek ellenére mégis idegen maradt – lám, teljesen megelégszünk mi, nézők is ezzel a megnevezéssel, még a szintén gyakran (és a második filmben először) használt xenomorf is ezt jelenti, latinul. Nincs szükségünk semmi fajspecifikusabb elkeresztelésre.
Hét évvel később pedig követte a folytatás, A bolygó neve: Halál. A Ridley Scottot a rendezői székben váltó James Cameron nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megemelte a téteket úgy, hogy közben megőrizte az eredeti szellemiségét. Mindkettőt sikeresen tette, ugyanis Cameron továbbgondolta az eredeti koncepciót ahelyett, hogy kiforgatta volna, vagy éppen ellenkezőleg, egy lelketlen másolatot rakott volna le az asztalra. Elsőre logikus lépésnek tűnik, hogy míg az első részben egy szál xenomorf pusztított, addig itt egy csorda teszi, elvégre a legtöbb kasszasiker-folytatás mégis a több, nagyobb, epikusabb irányelvet tartja mérvadónak – ám Cameron ennél jóval többet adott a folytatáshoz.
A film ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész végződött. A világűrben sodródó Ripley-re rálel egy mentőcsapat, hogy aztán a kórházban közöljék vele: 57 évet feküdt kómában. Földön hagyott kislánya ez alatt felnőtt, megöregedett majd meghalt, míg az első filmben meglátogatott bolygót kolonizálták. Valójában senkit sem érdekel Ripley figyelmeztetése, hogy miken ment keresztül, miken megy keresztül felélesztése után is, úgy egyáltalán, senkit nem érdekel Ripley maga, így őt teszik felelőssé a Nostromo pusztulásáért, lefokozzák, és egyáltalán, csak azért nem közlik vele, hogy igazán meghalhatott volna, mert hát udvariasság is létezik a világon. Aztán egyszer csak megszakad a kapcsolat a kolóniával.
Az első filmben Ripley legénységével vágott neki az ismeretlennek, most egy kisebb hadsereg kíséri el. A nyolcadik utas: a Halál szereplői hétköznapi munkásemberek voltak, akiket az foglalkoztatott, vajon igazságosan jutalmazza meg őket a nagy és arctalan munkaadójuk. Ez csak elsőre tűnik kisszerűnek, valójában nagyon is érthető és őszinte hozzáállás. A Ripley-t elkísérő tengerészgyalogosokon ezzel homlokegyenest különböző hozzáállás érhető tetten: másról sem képesek beszélni, minthogy ők az Atyaúristen legmegátalkodottabb keménylegényei, amivel csak leplezni próbálják saját félelmüket. Mert amikor legtöbben megtörnek, akkor bizony kegyetlenül megtörnek.
A korábban említett titokzatos és az emberek életével játszadozó céget az első filmben Ash, az android képviselte. Vele szemben Bishopról (Lance Henriksen) már az elején kiderül, szintetikus, és valójában segítőkész, a társai iránt lojális karakter. Helyette antagonistának kapjuk Carter Burke eleinte ügyeskedő, aztán egyre gátlástalanabb figuráját. Paul Reiser szinte lubickol a szerepében, az általa alakított karakter először idegesítőnek, de ártalmatlannak tűnik, és csak a történet előrehaladtával derül ki, hogy egy szívtelen rohadék. Míg az első részben a vállalat könyörtelenségét a legénység sorsát irányító gépek – Ash és az Anyának hívott számítógép – jelképezték, addig itt azt a saját társaikra feláldozható eszközökként tekintő emberek.
Fejlődött Ripley és földönkívüli ellenfele is. Az első filmben Ripley inkább túlélő volt, semmint harcos, itt viszont kénytelen szembenézni a rémálmaiban kísértő teremtményekkel. Nem csak magáért, hanem a Newt nevű árva kislányt védelmezve is (azt hiszem, kettejük kapcsolatának hátteréhez nem szükséges végezni a pszichológia szakon). Az idegenekből most pedig egy egész bolyra valót kapunk. Cameron zsenialitása pont abban mutatkozik meg, ahogy ezekhez a lényekhez nyúl. Ugyanis ahhoz, hogy érdekesek maradjanak, többet kell megtudnunk róluk, míg eredetileg azért is lehettek félelmetesek, mert alig tudtunk rólunk valamit. Tehát egy olyan irányba kellett elvinni, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.
Valójában ebben a filmben forrt ki a xenomorfokról kialakult kép, az, hogy miért is vadásznak, hogy milyen társadalomban élnek, hogyan is szaporodnak voltaképpen, mind először itt találkoztunk. Persze Cameron sokat merített Heinlein Csillagközi inváziójából, annyira, hogy a szóban forgó regényt a színészekkel is elolvastatta (amikor pedig értesült a Verhoeven-adaptációról, csak legyintett, elvégre, ő azt a történetet már filmre vitte). Ennek köszönhetően az idegenek mentalitása sok tekintetben a rovarokéra emlékeztet, így bár már tudjuk őket mihez hasonlítani, az a kép mégis igencsak távol áll tőlünk.
Az idegenek emellett itt gyorsabbak, erőszakosabbak, halálosabbak, mint az első rész példánya volt, amely inkább lesből támadott. Ez hatványozottan igaz az arctámadókra: míg az első részben egyikük csak ráugrott John Hurtre, addig a folytatásban látható példányok futnak, ugrálnak, és agresszívabbak a legfelcukkoltabb darázsnál is. Abban pedig van egy szép szimmetria, amikor Ripley és a királynő összecsap. Nemcsak préda és ragadozó küzd meg egymással, hanem gyermekét védelmező és megbosszuló két anya.
Igen, a film felváltotta a horrort akcióra, de Cameron nem lecserélte az egyik műfajt a másikra, hanem megmutatta, hogy ebben az esetben az egyik a másikból következik. Már csak azért is, mert előbb-utóbb mind az egyénnek, mind a nagyobb csoportnak abba kell hagyni a menekülést, és szembenézni a problémájával. Akkor is, ha azt egy többmázsás, savas vérű gyilkológép jelenti.
A film mai szemmel talán egy kicsit lassan indul be – ebben hasonlít elődjére –, azonban a karakterekre fordított idő indokolt, és a rendezői változat minden jelenete a helyén van. Amikor pedig a történet beindul, akkor teljes gőzerővel robog a végkifejletig.
Viszont a film egyik legötletesebb része az, hogy egy potenciális plot hole-t a történetbe simít. Ez pedig az, hogy elsőre furcsa, hogy a kolonizált bolygón senki nem fedezte fel már a legelején a lezuhant idegen űrhajót, holott az úgy üt el a tájtól, ahogy pörköltfolt a fehér abrosztól. Cameron erre egyszer sem világít rá, csak érezteti: de, a társaság tud róla, csak elhallgatta a telepesek elől. Mert az emberi élet semmit nem ér a profittal szemben, és már az első két filmből világossá válik, a társaság valamit tud az idegenekről, és szeretné a saját javára fordítani.
Mit is mondott Ripley? Az idegenek legalább nem döfik egymást hátba részesedésért.
A vetítések teljes helyszínlistája az Alien-mozifilmek magyarországi Facebook oldalán olvasható.
Hozzászólások
[archnihil további írásai]
