SFmag

Cikkem első felében Brandon Sanderson világépítéséről és legfontosabb kitalált világairól írtam. Most kicsit mélyebbre ások és a világait összekötő multiverzuma mellett írói munkássága egyéb aspektusaival foglalkozom:  a kedvelt témáival, a karakterábrázolással, nyelvezettel, írói tervekkel.

Multiverzum: Michael Moorcock legendás multiverzuma egyedi színfoltja a fantasztikus irodalomnak. Sanderson multiverzumát Cosmere-nek hívják és egyelőre csak az alapjai vannak készen. A hátterét egyelőre csak interjúkból és rajongói kérdések megválaszolásából ismerjük: adott egy Adonalsium nevű istenség, mely ismeretlen okokból tizenhat darabra, ún szilánkra (shard) szakadt. Minden szilánk az istenség egy aspektusát testesíti meg, mérhetetlen hatalmat kölcsönöz viselőének, de egyben saját „jelleme” (intention) alapján eltorzítja viselője személyiségét. A legtöbb Sanderson által alkotott világ rendelkezik egy vagy több ilyen szilánkkal (a Ködszerzet-világ két ősi hatalmassága Oltalom és Romlás is ilyen), és többnyire ezek felelősek az adott világ mágiarendszereiért. De az istenség sötét oldalát megtestesítő Odium nevű szilánk el akarja pusztítani az összes többit – részben már sikerrel is járt, Elantris világán mindkét szilánk darabokra szakadt, a viselőik halottak.
A fenti háttérsztori egyelőre nem jelenik meg a regények története szintjén, csak apró utalásokat, angol kifejezéssel „easter eggeket” találunk rá, melyek kapcsán elcsemegéznek és elméleteket gyártanak a legfanatikusabb rajongók. Van továbbá egy karakter, Hoid, aki képes utazni az egyes világok közt és a legtöbb műben szerepel. Hol a saját nevén, hol nem, hol koldusként, hol udvari mesemondóként jelenik meg. Nagyobb szerepet csak a The Stormlight Archive sorozatban kap, ahol Alethkar királyának udvari bolondját alakítja. Céljai egyelőre ismeretlenek és rajongói spekulációk alapját képezik.
Sandersonnak nem is áll szándékában központi szerepet adni a multiverzumos témáknak, hisz a célja az, hogy minden regénye és sorozata önmagában is teljes értékű, élvezhető legyen. Lesz majd olyan sorozat, mely a Cosmere valódi háttértörténetével foglalkozik, ám addig még jópár könyvet meg akar írni, így a Cosmere-ciklus talán csak harminc év múlva zárul le teljesen. Eddig a pontig viszont a szilánkok titkos történelme nem egyéb érdekességnél, az egyes művek bizonyos eseményei pedig egy olyan gigászi kirakós részei, melyet még sem ismernünk, sem értenünk nem kell – az egyes sorozatok ezek ismerete nélkül is teljes mértékben élvezhető.
Ha egyszer Sanderson befejezi a ciklust, vitathatatlanul a fantasy történelmének egyik legkomplexebb multiverzuma és műveken, világokon átívelő története jön létre.
Megjegyzendő, hogy léteznek nem a Cosmere-ben (pl a Földön) játszódó művek is, ezek többsége ifjúsági regény.

Kedvelt témák, írói jellegzetességek: Sanderson többnyire epikus fantasyt ír, így műveiben kiemelt szerep jut a kidolgozott világoknak. Az alzsáner jellegzetességeinek megfelelően a történetek a világra, országokra komoly kihatással lévő témákat, konfliktusokat dolgoznak fel. Hogy mindebben a karakterek megfelelően közre tudjanak működni, valamilyen módon kapcsolatba kerülnek az elittel, királyokkal, nemesekkel: közéjük születnek vagy a nehézségek közös elhárításán fáradoznak. Gyakran ír harcokról, háborúkról is, de sajnos ez nem mindig sikerült makulátlanul. Csatajelenetei grandiózusak, de Sandersonból hiányzik az élettapasztalat és/vagy tehetség, hogy hitelesen írja le a háború igazán sötét oldalát.
Egyik legkedveltebb – és szinte minden művében előforduló – témája ezen világok titkos történelmének felfedezése, mely általában köszönőviszonyban sincs az elfogadottal – a karakterek titkok sorozatát ismerik meg, és az olvasókkal együtt csodálkoznak rá a Sanderson alkotta világ komplexitására. Tipikus példa a Ködszerzet-sorozat Végső Birodalma, ahol a trilógia végén kiderül, hogy a sötét mágus-zsarnokok országára jellemző táj minden eleme (vulkánok, kietlen pusztaság) nagyon is praktikus célokat szolgál a világ fennmaradása szempontjából.
Sanderson mormon, és misszionáriusként két évet töltött Koreában fiatalon. A vallás nagyon kedvelt témája műveinek, de korántsem térítő szándékkal. A szereplők nem egyszer megkérdőjelezik az általuk korábban szilárdnak vélt dogmákat, elfogadott tanokat vagy nemes egyszerűséggel kiderül, hogy a tanok tévedésen vagy megtévesztésen alapulnak.
Van egy terület még, ahol Sanderson művei epikusnak számítanak: a könyveinek hossza kimondottan eposzi. Rengeteg minden történik, de a belső monológok, dialógusok is hosszúak. Nekem az a véleményem, hogy jobbak lennének a művei, ha rövidebbeket írna, és bizonyos történésekre, párbeszédekre csak egy-egy gondolat, visszaemlékezés formájában utalna, ahelyett, hogy megírná.

Karakterek: Sanderson egyik kevésbé erős területe a karakteralkotás, ám pont itt könyvelheti el a legnagyobb fejlődést is. Korai műveiben (mint amilyen a magyarul megjelent Elantris vagy Ködszerzet-trilógia) a szereplők (néha még a főszereplők is) a keleténél sablonosabbak, egyedi hangjukat keresők voltak. Szép lassan aztán a karakterábrázolása finomodott, egyre több egyedi vonást adott a karakterekhez: hibákat, apró részleteket, szokásokat. (megjegyzés: néha a mellékszereplői izgalmasabbak számomra, mint a főszereplők) Még mindig azt gondolom, hogy a karakterábrázolásán van mit csiszolni, még mindig nem érzem azt, hogy a karaktereinek a többsége igazán „élne”. Megfigyelhető viszont a tudatos fejlesztés a karakterábrázolás kapcsán, az egyre gazdagabban kidolgozott személyiségek.
Írói jellegzetesség, hogy bizonyos „karaktertípusok” gyakran szerepelnek regényeiben. Szinte minden nagyobb művében találunk a főszereplők között egy tudóst, egy harcost és egy vezetőt. Ezen felül szeret erős, cselekvő női főszereplőkkel dolgozni, akik sokszor naív és/vagy tapasztalatlan kislányokként indulnak, majd fokozatosan találják meg helyüket a világban.
Érdekes kérdés még karaktereinek a moralitása. Sandersontól távol áll az igazán sötét karakterábrázolás. Bár az ellenfelek között találunk néhány igazán kegyetlen vagy amorális arcot, de a pozitív főszereplői sokkal inkább a jó oldalt képviselik, mintsem a szürkét. Jellemző hibájuk az önmarcangolás (saját tehetetlenségükön, gyengeségeiken) és/vagy önbizalomhiány, és többnyire  törekszenek arra, hogy minél inkább (ha kell önfeláldozóan) segítsék társaikat vagy a várost, az országot. Aki a sötétebb hangulatú fantasyt keresi, annak Sanderson emiatt nem jó választás. Persze ez nem jelenti azt, hogy makulátlanok lennének, akadnak sötét titkaik nekik is: Shallan (The Stormlight Archive) nevű hősnője például mindkét szülőjét megölte. A „rossz” oldalt képviselő karaktereket viszont kimondottan szeretem, gyakran egyensúlyoznak a jó-rossz határán vagy jót akarnak, de a módszereikben nem válogatnak. A Ködszerzet-sorozat Uralkodójáról kiderül, hogy törődött a népével, csak nem egyénekben, hanem generációkban gondolkodott. Szeth (The Stormlight Archive) emberek tucatjait öli meg, mindezt azért, mert becsülete alapján nem szegheti meg aktuális mestere parancsát. Hrathen (Elantris) misszionárius pedig lassan ráébred, hogy vallása és esküje nem mindig ugyanazt követeli, mint lelkiismerete.

Mágia: Sanderson egyik legerősebb oldala az egyedi mágiarendszerek alkotása. Ha valaki süveges, köpenyes varázslókat keresne, akik botokkal és varázsigékkel vannak felfegyverkezve, az sürgősen felejtse el. Mágiahasználói gyökeresen különböznek a zsáner megszokottjaitól. Többnyire csak néhány, erősen korlátozott képességgel rendelkeznek (pl. a gravitáció megváltoztatása, fémtárgyak vonzása, érzelmek csökkentése), ám ezeket – szemben egy merev varázsigével – meglehetősen kreatívan tudják használni. Gyakran a mágia képes megerősíteni a használója szervezetét, így Sanderson művei mentesek az erős harcos/gyenge mágus kettősségtől. A fentiek kombinációjaképpen rendkívül „látványos” akciójeleneteket találunk a regényekben.
A mágia központi szerepet tölt be a Sanderson-művekben. Szabályai jól definiáltak, és mivel szép lassan az olvasók is megismerik ezeket, következetesen lehet őket alkalmazni a konfliktusok megoldására a deux-ex-machina érzése nélkül. A fentiek következtében a varázslat többnyire nem titokzatos,  hanem óramű pontosságú, szabályozott rendszer – az izgalmat nem a misztikuma, hanem a benne rejlő lehetőségek, kreatív megoldások és a karakterek által nem ismert részei (újabb iskolák, kivételszabályok) adják. A mágiarendszer bemutatása az olvasóknak történhet a tipikus mester-tanítvány viszont keretében, a varázshasználó karakter nézőpontkarakterré válása által, de előfordul az is, hogy a karakterek számukra ismeretlen mágiaformával találkoznak és némi kutatásra kényszerülnek.
Másik kedvelt téma a mágia és technológia kapcsolata. A törvény ötvözete kisregény ipari forradalmának világában teljesen mindennapi a varázslat és a szerző nyilatkozata szerint a mágiarendszerbe be van építve a fénysebességet meghaladó utazás lehetősége, melyet egy későbbi sci-fiben be is kíván mutatni.
Mágiarendszerei alkotása közben Sanderson három alapelvet fogalmazott meg saját maga számára: “Első törvénye”, hogy egy író képessége a mágiával történő konfliktusmegoldásra egyenesen arányos azzal, hogy mennyire érti meg az olvasó ezt a mágiát (különben deux-ex-machina). A második törvény szerint a karaktereket – így a mágiarendszereket is – a korlátaik teszik érdekessé, a mindenható karakterek unalmasak. A harmadik pedig arról szól, hogy az író először kreatívan aknázza ki a mágiarendszerében lévő lehetőségeket, ahelyett, hogy újakat (új varázslatokat, varázstárgyakat) alkot a karaktereinek.
A fent említett Cosmere okán az egyes mágiarendszerek eredete közös – általában egy szilánkhoz kötődik. A felépítésük is hasonló: a varázserő megidézésének van egy fizikai (fém, szín, rúna), egy kognitív (koncentráció, egy szó, egy tett) eleme és egy spirituális (mágikus „vérvonal”, átalakulás) eleme.

Produktivitás: Sanderson hihetetlenül termékeny író. Évente egy hosszabb, de alkalmanként még egy másik rövidebb (vagy „csak” kettő-három rövidebb) műve is megjelenik. Természetesen ezt azt is jelenti, hogy ezek a művek nem törnek szépirodalmi babérokra, de attól még alaposan átgondolt, korántsem „tucatponyva” művek. Őt magát megkérdezték egy interjúban, hogy mi a mondanivalója műveinek. Azt válaszolta, hogy semmi, ő csak történeteket akar mesélni érdekes karakterekről. Munkamódszere meglehetősen sajátos: munkaidőben ír, kikapcsolódásképpen..nos…izé…ír. Általában van egy nagy, komplex tervezést és világépítést igénylő sorozata (ez jelenleg a The Stormlight Archive), és az ide tartozó regények közötti szünetekben (értsd: fél-egy év) kisebb világépítést igénylő, könnyedebb hangulatú – nem egyszer ifjúsági/YA – (kis)regényeket, novellákat ír, majd ismét visszatér a központi projekthez. Saját bevallása szerint ezzel tartja frissen magát és mentesül a kiégéstől, cserébe viszont lassabban halad a sorozataival, amiből egyszerre több is fut (jelenleg épp öt, ebből három ifjúsági és néhány régebbi könyvének a folytatása tervbe van véve).

Írói tervek: Sanderson általában évente közzétesz egy listát, ami tartalmazza az épp aktuális terveit – a legutóbbi 2014 decemberében jelent meg. érdemes összevetni a  2013 nyári vagy a 2010 októberi állapottal) A fentieket figyelembe véve nem meglepő, hogy ezek igencsak hosszútávú tervek (éveket nem tartalmaznak, csak címeket és hozzávetőleges sorrendet).  Az előző (2013-as) változat alapján egy rajongó kiszámolta, hogy legalább 2043-ig, legkésőbb 2057-ig nem maradunk Sanderson-könyvek nélkül. Ezen a 2014-es változat persze alakított, de már ebből is látható, hogy a szerző NAGYON sok tervvel rendelkezik. Ez egyrészről jó, hisz minden évben kapnak a rajongók csemegéket, másrészről veszélyes, hisz az elkövetkező három évtizedben még sok víz lefolyik a Dunán, változnak a piaci trendek, az alkotási kedv, az olvasók ízlése, stb. (attól viszont nem tartok, hogy a fickóban nem marad kreatitivás…).

Nyelvezet: Sanderson egyik kevésbé fejlett oldala a nyelvhasználat. Nem zavaróan rossz a stílusa, inkább egyszerű. Nem jellemzőek rá az ötletes szójátékok (ha mégis, gyakran egy idegesítő szereplő szájából hangzanak el), lélegzetelállító nyelvi megoldások. Ennek azonban a külföldi olvasók csak örülhetnek, ugyanis különösebb szótárazás nélkül lehet olvasni a műveit. Jellegzetesség továbbá a saját fogalmak használata, ami vonatkozhat általa kitalált fogalmakra (mint amilyen a már említett Cosmere) vagy az angol nyelv elemeiből alkotja meg egyes rendek, mágiahasználócsoportok nevét (erre tipikus példa  a Ködszerzet-sorozat allomantáinak a neve: Lurcher/ingás, Coinshot/petákos, stb). Kicsit zavaró, hogy ezeket a fogalmakat a kelleténél többször Írja Nagy Betűvel Műveiben. Sajátosak még a műveiben a szereplők „beszólogatásai”, melyek nem egyszer akcióvígjátékos irányba mozdítják egy-egy jelenet hangulatát.

Sanderson a kedvenc íróm, ezt nem titkolom. Nem a legjobb író, akit ismerek, hisz tudok olyat mondani, aki kiforrottabb író, jobbak a karakterei, virtuózabb a nyelvhasználata. Azonban egy olyat sem tudok, aki nem egy, hanem több világával képes folyamatosan elvarázsolni. Összefoglalva: mindenkinek ajánlom Sandersont, aki a középkorias fantasytől egyedibb hangulatú fantasztikumra vágyik, szereti a komplikált hátterű történeteket, varázshasználó főszereplőket és nem ijed meg a „féltéglák” olvasásától.

Hasznos linkek & érdekességek

• Sanderson honlapja
• A legnagyobb – és hivatalos – Sanderson rajongói oldal
• Hihetetlenül részletes és folyamatosan aktualizált wiki Sanderson világai és művei kapcsán
  
• Részletesen is érdekel a Cosmere? Itt többet is megtudhatsz
• Ha csak egy videóinterjút nézel meg Sandersonnal, ez legyen az. Az aktuális munkáiról szóló interjúk gyorsan elavulnak. Én azért ajánlom ezt, mert itt részletesen beszél múltjáról.
• Sanderson a mormon BYU egyetemen is tanít írástechnikát és a youtube-on megtalálunk számos előadást, ami a sci-fi/fantasy írás rejtelmeivel foglalkozik
• Sanderson podcastja a The Writing Excuses, ahol Dan Wellsszel, Mary Robinette Kowallal és Howard Taylerrel diskurálnak az alkotási folyamatról, a publikálásról, stb. Még közös novelláskötetük is megjelent (Shadows Beneath), ami a művek mellett az egyes novellák korai szövegváltozataiba is betekintést nyújt.
• Sanderson több regényt megírt egy szálloda éjszakai portásaként munkaidőben, mire az elsőt (az Elantrist) megvette egy kiadó. A többit sosem publikálta, de ezekből sokat merített később kiadott regényeihez.
• Kevés olyan szerzőt, aki ennyire aktív lenne közösségi oldalakon. Persze, ő is ad interjúkat, dedikáláskor válaszol a közösség kérdéseire (angolosan Q&A), de rajongói kapcsolatainak gerince a Facebook és Twitter. Minimum hetente párszor, de néha naponta többször postol alkotási folyamatával, nagyobb webáruházak műveire vonatkozó akcióival, dedikálásaival kapcsolatban és mindemellett hetente egyszer (többnyire hétfőn vagy kedden) frissül a honlapja is.
• Egy rövid képregény, hogy is alkot Sanderson egy mágiarendszert
• Szerepjáték is készült a Ködszerzet-sorozatból, míg egy számítógépes játék készülőben van.
• A szerző hihetetlen produktivitására számtalan teória született. Egyesek szerint ő egy robot, míg mások szerint a pincében majmokat láncolt billentyűzetekhez.
• Sandersont válaszották ki, hogy fejezze be Robert Jordan Idő kereke sorozatát ám erre jelen cikk kereteiben nem tértem ki.

Hozzászólások

hozzászólás