Nem kellene, hogy hírértéke legyen annak, hogy két nő egy friss és energikus képregényt hozott össze. Azonban a képregények világában még mindig elenyésző számban találunk női alkotót, az újak közül Gail Simone és Marjorie Liu, a régiek közül Louise Simonsone és Ann Nocenti ugrik be hirtelen. Az előbbiek táborát gyarapítja Kelly Sue DeConnick is.
DeConnick persze nem teljesen ismeretlen képregényrajongói körökben, elvégre a Marvel kiadónál olyan címeket írt, mint a Captain Marvel vagy az Avengers Assemble. A cikkben tárgyalt Pretty Deadly azonban az Image kiadónál jelent meg, hogy aztán olyan elismert alkotók írjanak róla hozsannákat, mint a Marvel húzónevének számító Brian Michael Bendis vagy a médium egyik fenegyereke, Warren Ellis.
Történetünk a vadnyugaton játszódik, melynek központjában egy Sissy nevű indián kislány áll, aki egy Fox nevű vak öregember gyámja. Ketten bejárják az összes kisebb-nagyobb települést, és, hogy meglegyen a napi betevőjük, előadnak egy történetet egy kőművesről és annak mennyasszonyáról, akit a féltékeny férfi egy toronyba zárt, hogy aztán a nő kétségbeesésében megidézze a Halált. A Zord Kaszás azonban beleszeret az asszonyba, aki egy kislánnyal ajándékozza meg, Ginny-vel. Ginny-vel, a bosszú megtestesülésével, aki felnőve kegyetlen rendet vág azok között, akik valaha is ártottak az őt megidézőknek.
Talán már ebből a kezdésből is sejthető, hogy a Pretty Deadly-t át- meg átszövik a mesék. Bár az első kötet hőse Sissy, maga a cím inkább utal Ginnyre, akinek szintén megvan a maga kidolgozott háttere és motivációja, és végig azt érezzük, hogy még ezer és ezer történetet rejt a karaktere. Kicsit olyan ő, mint a mítoszok és mondák számtalan visszatérő hőse, akiről megannyi mesét mondtak el, és az sem gond, ha ezek időnként ellentmondanak egymásnak. Egy könyörtelen, de nem rosszindulatú vagy érzéketlen fúria ő, akit a természetfeletti elemekkel dúsított vadnyugati környezet keményített meg.
Ő minden szempontból ellentéte az ifjú Sissynek, aki még csupán egy ártatlan kislány, és az ő karakterét DeConnick hihetetlen érzékenységgel ábrázolja. Mert hát persze Sissy utálja, hogy ne utálná, hogy előle a felnőttek mindent elhallgatnak, még akkor is, ha ezzel őt akarják megvédeni. Különösen akkor. DeConnick nem idealizálja, nem is kezeli le Sissy-t, így ő pont úgy viselkedik, ahogy egy korabeli kislánytól elvárja az ember, és pont ebben rejlik a karakter bája.
De erős, eltalált női karakterekből itt nincs hiány, így találkozhatunk Nagy Alice-szel, a Halál jobb kezével, a fekete Sarah-val, aki nem akar a hatalmasok útjába állni, de a szeretteiért a végsőkig elmegy, a kurtizán Lily-vel, vagy magával a kőműves mennyasszonyával. Hozzájuk képest a férfiak jóval esendőbbek, mint a magának való Fox vagy az elsőre tipikus western fenegyereknek tűnő Johnny Coyote, akik természetesen könyékig érintettek a Halál és Ginny történetében, még ha más és más módon.
Mert a mesék nem csak átszövik a történetet, de a maguk módján egytől-egyig igazak. Egyáltalán, már az jópofa, hogy Sissy-ék történetét egy halott nyúl meséli el egy pillangónak – ami már csak azért is érdekes, mert a Halál feje itt egy nyúl koponyáját idézi, míg Nagy Alice halála után lepkerajjá válik.
És persze a meséket nem a lebutított, gyerekszobába száműzött valójukban kell érteni, ugyanis a gyerekkor ártatlansága mellett találkozhatunk kegyetlenséggel, vérükben fetrengő emberekkel, szexualitással, mindezt plasztikusan, mindenféle szépítés nélkül. A Pretty Deadly ebben a vonatkozásában Gaiman műveire emlékeztet, mindazonáltal DeConnick nem követ senkit, hanem a maga által kijelölt ösvényen jár.
Ebben pedig segítségére van rajzolója, Emma Rios, akinek rajzaiban az európai és amerikai képregények stílusa ötvöződik. Nem véletlen, hiszen a spanyol grafikus ugyanis több kiadónak is dolgozott Atlanti óceánon innen és túl. Ő is dolgozott a Marvel égisze alatt, olyan címeken, mint a Runaways, az Amazing Spider-Man vagy a szintén DeConnick által írt Osborn. Rios rajzain minden karakter saját személyiséggel bír, és hihetetlen érzékkel ábrázolja a legkülönfélébb érzelmeket, legyen az kétségbeesés, lemondás vagy remény.
A Pretty Deadly-nek még csak az első kötete jelent meg, de ha minden igaz, nem sokára jön a folytatás. Az első kötet azonban kerek, önmagában élvezhető, és az utóbbi idők egyik legjobb képregénye. Bátran ajánlom mindenkinek, aki rajong akár a westernekért, akár az európai vagy amerikai képregényekért.
Sőt, igazából csak úgy bátran ajánlom mindenkinek.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
archnihil: Ez a még mindig kevés a nő a képregényiparban értelmetlen, mivel nincs semmiféle férfiak általi nőelnyomás sem a képregényszakmában, sem máshol, főleg a feminista nyugaton. Ha azt gondolod, hogy mindenhol férfisovinizmus van, meg patriarchális nőelnyomás akkor saját tapasztalatomból mondom, hatalmasat tévedsz. Szerintem érdemes megnézned olyanokat, mint warren farrelltól a the myth of male power, vagy tamási erzsébettől, vagy erin pizzeytől olvasni. Vagy ott vannak az olyan oldalak, mint a férfihang, vagy a voice for men, vagy a spearhead. Nem szeretek ilyen már a politikát is erősen érintő dolgokat felhozni, nem ezekről szóló oldalakon, de elég gyomorforgató hogy szinte mindenhonnan a nőelnyomás jön, meg a gonosz férfiak.
zriff:
Árnyékra vetődtél, egy ténymegállapításból csináltál mutáns elefántot elnyomásról, meg ehhez hasonló, kínos marhaságokról.
Érdemes lenne elolvasnod még egyszer az említett részt, ugyanis senki nem beszélt nőelnyomásról rajtad kívül.
Akkor miért kellett azt írni, hogy nem kellene, hírértéke legyen, meg a képregények világában kevés a nő. Ezzel most mit akart kezdeni? Miért nem csak egyszerűen leírta, hogy itt van ez a képregény ilyen meg amolyan ez és ez írta stb. Burkoltan, de mintha azt sugallná, mint ha a képregényszakma csak a férfiaknak kedvezne, a nők meg ki lennének taszítva. Ez zavaró. Tiszta szívből utálok politikai dolgokról vitázni, főleg egy ilyen oldalon ez eszembe se jutna, de túl sokat tájékozódtam ez ügyben hogy ilyesmi ne szúrjon szemet.
Még egyszer leírom utálok vitázni, és semmi szándékom a zavarkeltés, vagy ilyeneknek a megvitatására főleg itt, de ez most egyszerűen feltűnt.
zriff, komolyan és őszintén: a Férfihanggal én azért nem dicsekednék, az még az információs szupersztráda tömegbalesetei közül is olyan kis színvonaltalan. Ha nem tetszik, amit Archnihil írt, hozz adatokat és példákat arról, hogy mennyire nem a férfiaknak lejt a képregényszakma pályája, sőt, épp ellenkezőleg, megvalósult a teljes egyenjogúság, netán már a nőknek kedvez a széljárás.
zriff: nézd meg, hogy hány férfi képregényalkotó van, és nézd meg, hány női alkotó a képregény műfajában. Elég elenyésző.
Ez nem részrehajlás, ez nem politika, ez tény. Objektív tény, hogy kevés képregényírónő van, ezért igen is, hírértéke van, hogy igen is, nők is írnak képregényt, ráadásul jót.
Azzal meg már nekem van tele a hócipőm, hogy nem írhatok le egy ilyen objektív megjegyzést, mert rögtön számon kéred, hogy miért írom azt, hogy a férfiak csúnya elnyomók…
Amit, megjegyzem, nem írtam le, de egy ilyen kifakadás után most nekem kötelességem lenne simogatni a lelkedet, hogy elhiszem, hogy te jó ember vagy, meg hogy sajnálom, hogy nem fogalmaztam neked tetszőn, és jaj, hát tényleg bele lehet látni.
Szóval, úgy értettem, ahogy fentebb ebben a posztban leírtam, de úgy érted ennek ellenére, ahogy neked tetszik.
Az meg az év vicce, hogy nem szeretsz politizálni, miközben mindig ilyen jellegű posztokat írogatsz be.
Én sem látom a cikkben a feminista propagandát, pont ellenkezőleg, inkább ez a kedves-olvasók-figyeljék-a-ketrecben-a-rendkívül-ritka-női-képregénykészítőt-természetes-tollazatában jellegű rácsodálkozás volt kicsit fura.
Majd ha az sfmag esetleg vezércikkben áll ki mondjuk Zoe „dickhopper” Quinn mellett, akkor lehet riadozni…
Azt hiszem valóban túlreagáltam a cikket. Sajnálom. Nem mentegetőzésként, de egy csomó hihetetlenül beteg sza@ság elolvasása után az úgynevezett egyenjogúság tetteiről, és hatásairól az ember hajlamos néha nagyon sötéten látni a világot.
Valóban kevés női képregény író van, de ez nem azt jelenti, hogy el lennének nyomva. Nekem ez, mint ténymegállapítás jött le a cikkből nem, mint negatív jelző. Lehet, hogy a szebbik nem alkotóit nem annyira mozgatja ez a műfaj. Az biztos, hogy nekem, mint olvasónak mind egy ki alkotta az adott művet csak jó legyen. Például ez a képregény érdeke érdekes az alapötlet kösz a cikket. 🙂
kwindu: örülök neki, hogy sikerült meghoznom a kedvedet. 🙂 DeConnick egyébként mezei szuperhősös mezőnyben is jól teljesít, ettől függetlenül én elsősorban a cikkben tárgyalt képregényt ajánlom. 🙂
Hú, épp most fejeztem be, számomra is az utóbbi évek legzseniálisabb képregénye.
Minden apró részletet, képkockát muszáj átböngészni, ugyanis minden szó, mondat, kép mögött finom utalások rejtőznek, lenyűgöző az egész, úgy, ahogy van.
(Nekem is eszembe jutott közben Gaiman, a Pretty Deadly van olyan jó, mint a Sandman, pedig ez még csak az első kötet.)
Nekem továbbra is az az egyetlen kifogásom ezzel a kötettel, hogy érzem ugyan benne a zsenialitást, eszméletlenül jó a hangulata, de szerintem túlságosan zavaros az egész: mind a történet, mind a képi világ nagyon meg van bonyolítva, és a kettő együtt nekem már sok. Ettől függetlenül kap egy esélyt a második kötet, úgy döntöttem, mert most már tudom, hogyan érdemes nekifogni.
brainoiz: ez különösen az utolsó számra igaz (a végső összecsapásban fonódik össze az összes finom utalás, bár szerintem ott sem vészes 🙂 ), de szerintem ez jellemző azokra a mesékre, mondákra, mítoszokra, amikből a Pretty Deadly nagy kanállal merít.
brainoiz:
Engem felkészítettek előre, hogy ne rohanjak, nézzek meg minden apróságot, így egészen más volt.:)
Egyébként valóban nagyon érdekes az oldal- és panelkompozíciója, utána kézbe véve egy másik képregényt, nagyon egyszerűnek tűnt a megszokott, szabályos panelfelosztás.:)