Az idei Hugo-díjakat augusztus 17-én, vasárnap osztják ki Londonban, a WSFS saját rendezvényén, a LondoCon 3-on. Az eddigi Hugo-hétjeinkhez híven most is kísérletet teszünk az SFmag látószögébe került művek közül minél többet bemutatni.
A regény kategória jelöltjei:
- Ancillary Justice, Ann Leckie (Orbit US/Orbit UK)
- Neptune’s Brood, Charles Stross (Ace / Orbit UK)
- Parasite, Mira Grant (Orbit US/Orbit UK)
- Warbound, Book III of the Grimnoir Chronicles, Larry Correia (Baen Books)
- The Wheel of Time, Robert Jordan and Brandon Sanderson (Tor Books / Orbit UK)
Az idei díj nagy esélyese (A teljes Az idú kereke sorozaton és a hazai pályán jelölt Charles Stross mellett) Ann Leckie Ancillary Justice című műve, amely az utóbbi évek legtöbb díjat nyert science fiction regénye: megnyerte a Nebula-díjat, az Arthur C. Clarke-díjat, a BSFA-díjat, a Locus-díjat és a Kitchies Gold Tentacle-díjat is, és szinte mindenhol minimum a legjobbak közé jelölték.
A legjobb hír az, hogy ha minden igaz, szeptemberben érkezik is a regény magyar nyelven a Gabo Kiadó SFF-sorozatában, Mellékes igazság címmel.
A regényről korábban írtunk, így most újraolvashatjátok az év eleji cikkünket róla. (A szerk.)
Az Ancillary Justice sikere nagyban köszönhető annak, hogy mind az új ötletekre és megközelítésekre vágyó vájtfülű sci-fi olvasóknak, mind az Asimovnál leragadt laikusoknak képes szórakozást nyújtani, könnyed kézzel megírt, intrikus űropera, szerethető szereplőkkel és érdekes konfliktussal.
Valamint lehetetlen nem imádni egy olyan regényt, amelynek főszereplője és egyben narrátora egy űrhajó és annak többezres hadserege.
A történet kezdetén Breq már rég nem űrhajó, csupán egyetlen megmaradt katona, egy szegmens a korábbi hadi mesterséges intelligenciából, aki egy jégbolygón próbál felkutatni egy veszedelmes fegyvert, az egyetlent, amellyel bosszúját bevégezheti. Hogy pontosan miért is akar bosszút állni, illetve kicsoda is ő, milyen a Radch Birodalom, amely terjeszkedésének ő is eszköze volt évezredekig, az csak apránként bomlik ki a regényben, ahogy a jelen idejű szálon Breq és a hóban talált, ezeréves álomból ébredt, hajóját vesztett űrhajóskapitány útját követjük, a másikon pedig a tizenkilenc évvel korábbi múltba látunk bele.
A Radch Birodalom, amelyet Breq szolgál, a terjeszkedésből él – a bekebelezett naprendszereket asszimilálja, a helyiek vallását a saját egyistenhitébe olvasztja bele, hasonlóan, mint ahogy a Római Birodalom olvasztotta be magába a meghódított népeket és kultúrájukat. A leigázott bolygók lakosságának egy részéből „alárendelteket” faragnak, melyek egyetlen intelligencia kiterjesztéseként saját személyiségüket és tudatukat elvesztve az űrhajók ujjbábjaivá, vagyis lényük részeivé válnak. A történetnek érdekes zamatot ad a narrátor különleges nézőpontja – pontosabban nézőpontjai, mivel az egykori Justice of Toren nevű űrhajó és katonái, bár egyetlen tudatnak számítanak, testenként külön-külön érzékeléssel és tapasztalatokkal rendelkeznek, melyeket az állandó gestalt-állapot szinkronizál. Breq, a mesélő szegmens ezért nem csupán magányos, hanem nyomorék is, egy olyan ember, aki már nem az, de a regény folyamán ismét azzá válik, és aki emlékeinek egy részét is elvesztette, amikor elszakadt többi tagjától.
Breq motivációi – bár ő maga egy mesterséges intelligencia – nagyon is emberiek. Amikor bosszút fogad, hogy megölni a Radch Birodalom fejét, Anaander Mianaait, azt hadnagya iránti lojalitásból teszi, még ha a történet folyamán be is bizonyosodik, hogy a tét sokkal nagyobb, mint egyetlen magányos szegmens igazságérzetének kielégítése, hiszen maga Anaander Mianaai sem egyetlen testben él, hanem önmaga több ezer klónjának közös tudataként uralkodik a Birodalomban, önmaga nagyköveteként igazgatva a provinciákat, és az ő létezése meghatározza az egész emberi világ sorsát.
Ann Leckie kiváló űroperával startolt, amelyben azonban a hadi űrhajók mellett bőven van emberség és mondanivaló az identitásról és a kolonizációról, és nagyon finoman, nagyon okosan fejet hajt a nagy elődök előtt (különösen tetszett, hogy Breq énekel, mivel ifjúkorom nagy kedvence volt Anne McCaffrey The Ship Who Sang című könyve).
Az Ancillary Justice egy sorozat kezdő kötete.
Hozzászólások
[hanna további írásai]
Kedves Hanna,
Egy ilyen mondat: „mind az Asimovnál leragadt laikusoknak” méltatlan hozzád, az sfmag-hoz, és Asimov emlékéhez. Asimov még akkor is a sf egyik megkerülhetetlen (hogy egy ilyen divatos kifejezést használjak) alakja lesz, amikor a sok mai divatos posztmodern íróra már a kutya se emlékszik.
Igen, sajnos tanúi lehetünk az irományokban az sfmag-centrikus világkép kialakulásának, ami miatt én sem jövök már naponta. Tételezzük fel, hogy értelme is van, mert értelem nélkül nehezen magyarázhatóak a beszólások.
Igen ez eléggé furán hangzik….hisz nekem Asimov is tetszik és fogékony vagyok az új ötletekre is, igen laikus vagyok…)Habár mivel nem ragadtam le Asimovnál így nem vonatkozik rám…..:DD
Sam Reed: izé, bocsi, de az „Asimovnál leragadt laikus” nagyjából azt jelenti, helóka, Asimov fénykora óta eltelt fél évszázad, és aki ezt a fél évszázadot nem veszi figyelembe, az a science fiction témájában hadd ne minősüljön már szakértőnek, maximum laikusnak.
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy hja, hát ez egy olyan iimeretterjesztő könyv, ami annak is élvezhető, aki max. Pitagoraszig jutott el matematikából , és akkor emberek megsértődnének, hogy mit szidom Pitagoraszt. Holott ez marhára nem azt jelenti, hogy Pitagorasz ostoba lett volna, vagy az a tétel a kutyának sem kéne a matematikába bele, hanem hogy marha sok minden történt az azóta eltelt időben, és talán ne nevezze magát matematikusnak, akinek derogál minden, ami az ógörögök után történt.
Figyelembe véve, hogy ez alatt az idő alatt milyen brutálisan sokat fejlődött és változott a világ, az a science fiction „rajongó”, aki durcás megvetéssel utasítja el, hogy Asimov után még létezhet egyáltalán olvasásra méltó, írott bötű, a laikusnál sokkal lesújtóbb jelzőket érdemelne, és ennek Asimov érdemeihez semmi köze.
Tapsi: Persze változott a világ. Ezzel nincs is semmi gond. A gond ott van, amikor enyhén gúnyosan használja valaki azt, hogy „Asimovnál leragadt”. Mintha Asimovot olvasni szégyellni való lenne.
Egyébként pesze hogy fejlődött a világ. A sf meg változott. Az, hogy előnyére vagy sem, már ízlés dolga.
Az meg ki mit olvas és mi tetszik neki, teljesen magánügy, és semmi jogod nincs jelzőkkel illetni.
Sam Reed: tényleg ennyire nem megy a szövegértés?
„Mintha Asimovot olvasni szégyellni való lenne.”
Senki sem mondott ilyet, sokadszorra sem. Azt vetették fel páran, hogy Asimovon _kívül_ nem olvasni semmit _és_ véleményt nyilvánítani a modern sf témakörében az ciki.
„Az meg ki mit olvas és mi tetszik neki, teljesen magánügy, és semmi jogod nincs jelzőkkel illetni.”
Kérlek, mutass rá, hol illettek jelzőkkel bárkit az olvasási szokásai miatt. Tapsi azokat illette volna jelzőkkel, „aki durcás megvetéssel utasítja el, hogy Asimov után még létezhet egyáltalán olvasásra méltó, írott bötű”. Nagyon nem ugyanaz.
Remélem, segíthettem értelmezni a fenti kommenteket. (Vagy csak trollkodsz, persze, akkor meg minek…)
Amúgy ez Ancillary Justice jó könyv, „jó” könyv, politikailag korrekt ha jónak nevezzük könyv, vagy egyéb? A netes vélemények erősen megoszlanak…
Engem inkább ez nyugtalanít: „ha minden igaz, szeptemberben érkezik is a regény magyar nyelven”. Ha minden igaz? Ez bújtatott felkészítés a kiadvány karácsonyra csúszására? 😛
@Attila: Példátlan!
Egyébként itt kinek a véleményére adnál (jobban, mint a kisezer külföldi kritikára)?
Sam Reed: te most direkt csinálod, vagy tényleg ennyire alapvető gondjaid vannak a szövegértelmezéssel?
Kizárólag azokat illetném személy szerint negatív jelzőkkel, akik úgy minősítik a science fiction elmúlt fél évszázados teljesítményét, irányzatait, változásait, stb., hogy az első három Alapítvány könyv után megállították az óramutatókat, és közölték, hogy akkor innentől kezdve már soha többé semmit nem is érdemes, és nem fognak elolvasni csak azért sem. Nemnemnemnemnem.
Semmi bajom azokkal az emberekkel, akik kizárólag Asimovot olvasnak, engem sem mindenben és mindig érdekelnek a legfrissebb fejlemények; azzal van bajom, ha ezek az emberek úgy tesznek, mintha értenének a scifihez, holott kb. annyi ismerettel rendelkeznek róla, mint én a húrelméletről (hát leérettségiztem matekból, szóval nyilván vágom).
Asimov egyáltalán nem szégyellni való. Asimovnál „leragadni” sem szégyellni való, mindenki olvassa azt, amit szeret. Én azt sem értem, a laikusság miért lenne gyalázkodó jelző Hanna részéről, elvégre már rég nem olyan világot élünk, hogy mindenki mindennek a szakértője legyen.
Nem kéne ennyire ragaszkodnod ahhoz a teljesen torz előítéletedhez, hogy itt mindenki (vagy bárki) megveti Asimovot és az olvasóit. Nem tudom, honnan vetted ezt az alaptalan hülyeséget.
damoqles:
Szerintem ne izgasson, a Gabo gyaníthatóan még megvárja a Hugo-díjkiosztót, mert ha esetleg a könyv itt is nyer, akkor nyilván érdemes ezt is ráírni. Onnantól meg valószínűleg a szöveg véglegesítésén és a nyomdán múlik a dátum.
(Egyébként hivatalos megjelenési időpont még nincsen.)
Emil: kíváncsi vagyok, mire gondoltál. Az sfmag-centrikus világkép reményeim szerint azt jelenti, hogy minőségcentrikusak vagyunk. Tehát nem azt nézzük, hogy ki, mikor írta, hanem hogy milyen, amit írt.
Nem a tekintély számít, hanem a végeredmény.
Ja, és emellett persze százféle az ízlésünk, ezért is értelmezhetetlen számomra velünk kapcsolatban „világkép”-ről beszélni.
@Sam Reed: Semmi bajom Asimovval, de aki leragadt az ő munkásságánál, az sci-fi viszonylatban csak laikusnak számít, mint ahogy ezt fentebb is írták, mert azóta sok víz lefolyt a Dunán, ez mitől bántó?
Mivel idehaza az államilag támogatott több tízezres példányszámoknak és a sokadik újrakiadásnak köszönhetően Asimov a legismertebb sci-fi szerzők egyike (tényleg, kérdezz meg random 10 nem sci-fi olvasót, soroljanak fel sci-fi írókat, mindannyian elsők között Asimovot is felsorolják), viszonylag biztonságos tipp alapul venni, hogy őt még a laikusok is ismerik. Amit írtam, azt pontosan úgy értettem, ahogy le van írva: ezt a könyvet még azok is tudják élvezni, akik Asimovon kívül soha semmilyen sci-fit nem vettek a kezükbe. Nincs benne technoblabla, nem igényli a kvantumfizika ismeretét, szereplő- és tézisközpontú, egy galaktikus birodalmat ábrázol stb. – bőven vannak párhuzamok, amik miatt egy ilyen összehasonlítás szerintem megállja a helyét.
damoqles:
Fasztudja. Olvasta egyáltalán valaki? Nekem kicsit bizalmatlanságra ad okot, hogy a pozitív kritikák nagyrészt a női személyes névmás használata körül rejszolnak, míg a negatív vélemények lapos prózáról és unalmas cselekményről szólnak. Én még csak egy részletet olvastam a cuccból, az alapján tényleg nem egy szövegzsonglőr a szerző.
Az meg, hogy a másik esélyes Charles Stross, felveti a kérdést, hogy ekkora hullámvölgyben van a műfaj, vagy végül megtanult írni is a fazon…
Ránézek, bár most inkább Banks világaiban barangolok, mert az is fincsi ám. 🙂
Hanna: ebben nyilván nem fogunk egyetérteni, úgyhogy kár is lenne tovább rágódni ezen. Viszont azt áruld el – ha nem titok -, hogy miért pont Asimovra szálltatok rá? Egyetlen tippen az, hogy ő „science” fictiont írt szemben az általatok favorizált „speculative” fictionnal. De persze tévedhetek.
A laikus ellen meg főleg azért tiltakoztam, mert a szó használatából következik, hogy vannak nem laikusok, akik profik vagy beavatottak vagy valami hasonló. Ez pedig eléggé sznob hozzáállás. IMHO megint.
Tapsi: igen, direkt csinálom, hogy bosszantsalak 🙂
Sam Reed:
Mit jelent az, hogy rászállTUNK? És áltaLUNK favorizált? Miért többes szám? Az SFmag nem egy homogén csoport, sosem volt az.
Én pl. eddig is a science-t favorizáltam, továbbra is ezt fogom tenni, és vagyunk így még páran.
A spekulativ fickió kapcsán pedig javaslom az impresszum elolvasását, mert ezek szerint nem érted, mit nevezünk spekulatív fikciónak: „A „spekulatív művészet” kifejezést gyűjtőfogalomként használjuk, amely magában foglalja a sci-fit, a fantasyt, a mágikus realizmust, a cyberpunkot, a horrort és számos egyéb alzsánert.”
(Ráadásul átlagban másfélszer annyi sci-fi cikkünk van, mint fantasy.)
Laikus témában szerintem Hanna elég pontos választ adott, szerintem abban benne volt a lényeg.
Hackett, a fenti kommentekből egyértelmű, hogy teljesen felesleges Sam Reednek kérdéseket feltenned. Legalább négyen tételesen leírtuk neki, miért nem úgy van, ahogyan azt ő valamiért a fejébe vette, de csak salalázva hajtogatja tovább ugyanazt. Az ilyen emberekkel totálisan értelmetlen bármiféle kommunikációt folytatni hosszú távon.
Az Asimovnál lerekedt laikus kifejezés valóban sértő lehetne,(tudom, hogy a cikk szerzője nem annak szánta) ha például én nem találkoztam volna, személyesen ilyen emberel. Csak az érthetőség miatt a jóember szerint az SF már meghalt és Asimov és társain kívül több sci-fi író nem is született, sőt maga a műfaj márt nem is létezik. Jelzem alig volt meg győzhető, hogy az igazi sci-fi él és létezik, csak változik akárcsak a világ. Ami hab a tortán, hogy én azt hittem az emberke egyedül ennyire félbolond, de nem. Sajnos egyszer vezetés közben a rádióban hallgattam egy műsort ahol hasonlóan temették a sci-fi műfajt persze az önjelölt szakértőknek fogalmuk nem volt az újabb írókról és könyvekről. A leghangosabb és leg tájékozatlanabb a műsorvezető (remélem nem gond, hogy leírom a nevét) Puzsér Róbert volt. Na, ennyit a műsor színvonaláról természetesen egy igazán értő és SF szerető tájékozott ember nem volt a műsorban. Asimovt viszont imádom akár csak a nagy öregeket, akiknek a művein fölnőttem.A kommentmell nem akartam megsérteni senkit, sőt vitázni sem fogok értelmetlen a cikk szerzője már elmondta mire gondot és ez számomra érthető és elfogadható álláspont volt. Kösz a cikket de maga a könyv hát nem tudom majd beleolvasok aztán majd látom.
Igazán kár, hogy Asimov úgy húsz éve viszonylag ritkán ír.
Hackett: Akinek nem inge, ne vegye magára. Nem vagyok hülye, tudom hogy Hanna véleménye nem feltétlenül a tied és fordítva.
Az sf értelmezése tényleg az én hibám, nekem az automatikusan science fiction, nem pedig speculative. Igyekszem jobban figyelni.
A folytatás címe tehát „Mellékes kard” lesz?
Lehet, hogy az „alárendelt” fordítás szerencsésebb lett volna? /figyelemelterelő kötekedés
@Sam Reed: Nem szálltam rá Asimovra, leírtam, miért adtam meg viszonyítási alapnak az amúgy nem sci-fi irodalomtörténettel foglalkozó ismertetőben, és a többes szám sem indokolt.
@damoqles: Jelen állás szerint Mellékes háború lesz a folytatás címe 🙂 A karddal azért elég hülyén jönne ki. 🙂
Elkezdtem olvasni a könyvet. Még csak a negyedik fejezetnél tartok, nem akarok túl türelmetlennek látszani, de nagyjából hol lesz az a rész, ahol megjelennek érdekesnek mondható karakterek, lesz valami cselekmény, esetleg felbukkan valami stílus is az író részéről, és ez a sivár szar valami minőségbe fordul?
Mikor jön a folytatása magyarul? Vagy amerikában mikor jön?
A folytatás várhatóan valamikor ősszel érkezik.
Jó köszi a választ.
Ez nagyon hasonlított a hajszőnyegszovőkre.