SFmag

Nemrég írtam a Black Science-ről, Rick Remender friss képregénysorozatának első gyűjteményeséről, úgyhogy itt volt az ideje, hogy nekiugorjak a sokak által dicsért Fear Agent-nek, amelyet Remender Tony Moore és Jerome Opeña rajzolókkal együtt hozott össze pár évvel korábban. Előzetesen mindössze annyit tudtam róla, hogy egy lezárt sorozat, 6+1 gyűjteményes kötet, 32 füzet, nagyjából 1000 oldalon. Aztán megláttam a hatalmas, A4-es kemény kötetes verziót, és azonnal beleszerettem, így most a két, úgynevezett Library Edition kötet közül az elsőről lesz szó.

Ez a kiadvány szerintem minden sci-fi képregény fanatikus álma: fényes lapok, gyönyörűen megkomponált oldalak (egyetlen hátránya, hogy 3kg), és mellé a történet konkrétan valami hatalmas állatság. Kezdetben a pulp sci-fi aranykorát idéző bűnös élvezet, amelyben Heath Huston, a texasi, „előbb lövök, aztán gondolkodom” ügynök szétrúgja a galaxis hátsóját, de közben azért Samuel Clemenst idézget (Mark Twain igazi, polgári neve), de aztán folyamatosan változnak a hangsúlyok, és jönnek elő az újabb és újabb alzsánerek, és nyer mélyebb értelmet minden. A sztori elképesztő sebességgel pörög, így végeredményként egy pulp űropera – katonai sci-fi – időutazós – idegenlényes – robotos- – posztapokaliptikus – klónozós  – portálos turmixot kapunk. Mintha Rick Remender olvasta volna a Hyperiont, és azt mondta volna, hogy kérem szépen, ilyen alzsánerparádét én is tudok.

És tényleg tud. Teljesen másképp, de tud, ráadásul olyan természetességgel, szinte észrevehetetlenül csúszunk át egyik alzsánerből a másikba, hogy csak pislogtam közben.

De kezdjük az elején. Az első kötet az első három Fear Agent történetet tartalmazza, valamint néhány rövid novellasztorit, és a három gyűjteményes kötet tulajdonképpen egy nagy egésszé fonódik össze a végére.

1. Re-ignition

Egy olyan világban vagyunk, ahol a Földet évekkel korábban három idegen faj támadta meg egyszerre, és változtatta poszt-apokaliptikus világgá, amelyet csak a Fear Agenteknek nevezett katonai csapatok révén sikerült visszafoglalni, és újra lakhatóvá tenni. Az egyik utolsó ilyen ügynök Heath Huston, a texasi délben már részeg, alkoholista főhős, aki űrhajóján, az Annie nevű mesterséges intelligenciával járja az űrt, és próbál megszabadulni a múlt démonaitól, egy halott gyermek és egy volt feleség emlékének fájdalmától.

Az elején csak néhány bizonytalan támpontot kapunk a múltról, mert a történet egy Indiana Jones-os felütéssel indul, Heath Huston a Frazterga bolygón azt igyekszik kideríteni a helyiek megbízásából, hogy a hegyekben élő, barlanglakó, ősemberszerű zlasfonok, akik sosem merészkednek ki a barlangjaik mélyéről, miért kezdtek el az utóbbi időben mégis leszökni a közeli városokba, hogy többek terraformáló eszközöket lopjanak. A felderítő küldetés gyorsan átmegy egy durr-bele káoszba, Heathnek ugyanis nem erőssége sem a rejtőzködés, sem a diplomácia, ellenben a rögtönzés annál inkább, így tönkre vágja a zlasfonok belső birodalmát, hogy utána egy üveg Jim Beammel igya magát merevrészeggé, miközben mi többek közt a lyukas zoknijából kilógó nagylábujját csodálhatjuk.

Aztán megkapja a tényleges küldetését a United Systems földi képviselőjétől, mi szerint egy kereskedelmi űrdokkal megszűnt a kapcsolat, és ott kellene szétnéznie jó pénzért, ha már a közelben tartózkodik. Azt rögtön hozzáteszem, hogy a Fear Agent jóval komplexebb, mint elsőre látszik, és minden mindennel összefügg, így a felütés jellegűnek tűnő fraztergai küldetés is sokkal mélyebb értelmet nyer a későbbiekben, ahogy az időnkénti komolytalanság is csak álca. Az űrállomáson aztán minden elszabadul, Heath belefut a feeder nevű csápos életformába, amik nevükhöz híven esznek – húst – és nagyon gyorsan szaporodnak, plusz belebotlik egy Mara nevű warp fizikusnőbe, valamint az úgynevezett dresszita faj néhány képviselőjébe – kb.  négylábú és -kezű, űrruhás amőbaizék -, akik valamiben mesterkednek a feederekkel. A dressziták pedig az egyik faj, amely hajdanán megtámadta a Földet, de végül komoly árat fizettek ezért.

Innen aztán beindulnak a dolgok, Heath Huston akcióba lép, és magával rángatja Marát is: üldöznek, lezuhannak egy bolygóra, túlélnek, majd egy igen komoly erkölcsi dilemmával szembesülnek, amelyet nem akarok elspoilerezni.

2. My War

A második rész ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, Heath és Mara a bolygó két csoportjának háborújának közepébe csöppen, és kezdenek kibontakozni azok a szálak, amelyek a látszólag ide nem illő melléksztorikat, kalandokat a végére egy nagy egésszé rántják össze. Eközben feltárulnak lassan Heath karakterének mélyebb rétegei, kiderül, hogy a dressziták bosszút akarnak állni a korábbi háborút követő sokkból éppen hogy lábra álló Földön, Heath pedig a Föld felszínén próbálja megakadályozni, és egyúttal megmenteni volt feleségét.

3. The Last Good-Bye

Ez a rész egyetlen nagy flash-back, amely részleteiben is kibontja az első két kötet utalásait, és nagyon elegánsan és durva arculcsapással teszi kerek egésszé az első két kötettel együtt a Föld elleni háború, majd a dressziták bosszújának történetét, valamint Heath magányosságát és családi tragédiáját. Ez a rész teljesen meglepett, kezdetben nem tudtam hova tenni ezt a poszt-apokaliptikus, gerillaháborús részt, de persze, csak elsőre tűnt furcsának, aztán szokás szerint minden elszabadul, ahogy minden eddigi apróság értelmet nyer.

Bónusz: Tales of the Fear Agent

Ez a rész levezetésként 10, novellaszerű történetet mesél el a Fear Agentről. Hármat maga Rick Remender írt (de mások a rajzolók), a többi nem a kánonba tartozó fanfictionszerűség, de ettől még szórakoztatóak, igaz, egyik sem nagy szám.

Ez még csak a teljes történet fele, és akad néhány látszólag apróságnak tűnő utalás, ami gyaníthatóan nem véletlenül került bele. A Fear Agent végig félelmetesen magas fordulaton pörög, egy pillanatra sincs megállás, és mégis rengeteg karakterábrázolás fér az őrültebbnél őrültebb akciójelenetek közé.

Számomra az utóbbi idő egyik legszórakoztatóbb olvasmánya volt, úgyhogy hamarosan beszerzem a második kötetet is…

(Ezt a meseszép kiadványt látva ismét nagyon sajnálom, hogy idehaza manapság már annyira nem életképes a képregénykiadás, hogy még Neil Gaimantól a Sandman is meg tud bukni. Így a Fear Agenthez hasonló minőségi képregények, akár a mára már klasszikus Sandman többi része vagy egy Preacher, a Transmetropolitan, a League of Extraordinary Gentlemen, de a frissebbek sem fognak valószínűleg sosem megjelenni magyarul.)

Linkek:

a geekz.444.hu Geexkomix ajánlói

Hozzászólások

hozzászólás