A Wolfhound Centuryt úgy ajánlotta nekem Simon Spanton, hogy ez a nekem való könyv, kelet-európai hangulatú is, fantasy is, bizarr is. A borító alapján úgy tippeltem, Oroszországban játszódó regényről lesz szó, de tévedtem. Ugyan orosz nevek vannak benne és az országot is a sztálini Szovjetunióról mintázta Peter Higgins, a történet mégis egy másik világban játszódik, ahol a holdak meghasadtak és egy égi háborúban elesett angyalok zuhannak a földre, hogy az emberek aztán húsgólemeket és más eszközöket készítsenek a húsukból.

Wolfhound CenturyAz ország évtizedek óta háborút vív szomszédaival, a hazafias propaganda és a megfélemlítésen alapuló, polgárok fölött gyakorolt kontroll kiszipolyozta az akaratot az emberekből. Fásult, szürke világ ez… A háborúskodó Vlaszt ipari forradalmon átesett országa azonban minden modernitása mellett is  mágikus gyökerekhez nyúl vissza, az elmaradott múlt és a jövő acélgépezete egymás mellett létezik. Az ország hatalmas erdővel határos, amely ősi, eleven és egyfajta tudatossággal bír. Ugyan ebben a kötetben csak keveset látunk belőle, embertelen idegensége a Rhyope-erdőt idézi, az onnan származó, ágakból-gyantából álló bábemberek pedig még akkor is félelmetesek, ha épp a főhősök oldalán állnak.

Ebbe az erdőbe szintén egy angyal zuhant régen, ám életben maradt, és kezdi átalakítani a világot – az átalakítás pedig  halált jelent. Egyetlen ellensége van: a Pollandore, egy régi korokban elzárt zsebuniverzum, egy lehetséges jövő, amelyet az erdő fel akar nyitni, hogy kilökhesse testéből az angyalt. A vadon és az angyal azonban csak másokon keresztül képes cselekedni, és csatájukat a főszereplőn és ellenfelein keresztül vívják.

Vissarion Lom vidéki rendőrnyomozót a fővárosba hívatja a felettese, hogy keresse meg Josef Kantort, a veszedelmes terroristát és lehetőleg derítse ki azt is, a titkosügynökségen belül ki támogatja a férfit. Lomnak egyedül kell dolgoznia az ismeretlen városban és nem bízhat meg senkiben egykori diáktársán kívül, akinek lakásán meghúzza magát és aki maga is ezer szállal kapcsolódik Mirgorod alvilágához. Aztán felbukkan egy nő, Josef Kantor volt feleségének lánya, Maroussia Shauman, aki mindent meg akar tudni a Pollandore-ról, amit lehet.

Higgins-Truth&Fear_thumb[2]

Érdekes módon az ellenfelek és a melllékszereplők sokkal színesebbek, mélyebbek, mint a két főszereplő, akik jóformán csak sodródnak az eseményekkel, múltjuk csak vázlatosan kerül bemutatásra. Holott Higgins kevés szóval is plasztikus alakokat tud felrajzolni: Josef Kantor egyáltalán nem egysíkú ellenlábas, és a titkosrendőrség angyalhús-függő vezetője is érdekes alak. Mivel sorozatról van szó, talán később Lom és Maroussia is jobban kibomlik, de a hiányérzet, ami az első kötetben kialakult bennem, nehezen lesz leküzdhető. Első regénynél talán megbocsátható, mégis szerencsétlen, hogy épp a főszereplők sorsa érdekelt a legkevésbé, gondoataikról, érzéseikről a kézenfekvő reakciókon kívül nem tudunk meg sokat.

Nagyon nyomasztó és sötét atmoszféra hatja át a regényt, a diktatúra és a mágia érdekes, sötét elegye. Bár a Wolfhound Century egy másik világot épít fel, mégis egyértelműek a történelmi gyökerek, a titkosrendőrség, a mirgorodi művészvilág egyértelműen a sztálini Szovjetunió valóságából merít.

A cselekmény azonban nem tud felnőni ehhez az atmoszférához, komolyabb fordulatokat nem tartogat, bár talán a későbbi kötetekben ez is javul. Számomra különösen fájó volt a vége, ami lényegében nyitva hagyta az összes fontosabb kérdést. A második kötet, a Truth and Fear már kapható, így hamarosan kiderül, mennyit fejlődött az amúgy nagyon hangulatos és remek alapötlet. Elvégre nem gyakran keveredik az alternatív orosz történelem az angyalos fantasyvel és a kvantumfizikával.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon