Még soha sem láttam olyat, hogy egy film közönsége a vetítés alatt egyszerűen elfogy. A Halálhajó 1997-es megnézésekor ugyanis a végére szinte egyedül maradtam a moziban. Azóta is próbálom megfejteni az okokat, de a racionalitás nem segít: a Halálhajó nem rossz film, kifejezetten feszes, rémisztő, de nem extrém módon, viszonylag erős nevekből áll a szereplőgárda, semmi sem indokolja hát, hogy ilyen csúful végezze.
A film nemcsak itthon, de a nagyvilágban is szépen elhasalt, szerintem érdemtelenül: a sci-fikbe oltott horrorfilmek egyik jól sikerült darabjáról van szó. (Megjegyzés: a magyar cím kiötlőjét legszívesebben leszíjaznám egy székbe, és végignézetném vele egyhuzamban az Űrgammákat. A cím ugyanis olcsó, hatásvadász, és legfőképpen nem is pontos a tartalomhoz képest.)
A teljes egészében űrhajóban játszódó Halálhajó története 2047-ben kezdődik. A bevezető feliratok elmondják, hogy a hét évvel ezelőtt eltűnt Event Horizon (Eseményhorizont) nevű űrhajó szignáljait hirtelen venni kezdik a Neptunusz mellől. Hőseinkre, a Lewis és Clark űrhajó személyzetére, és az eredeti űrhajó tervezőjére vár a feladat, hogy megfejtsék: vajon mi történt az Event Horizonnal. Még pontosabban: mi történt az Event Horizonon.
Találnak valamiféle videonaplót, de a kivehetlen zajok és elmosódó képek nemigen segítenek a rejtély megoldásában. Még vészjóslóbbá válik a nyomozás, amikor a Lewis és Clark orvosa ezt véli kihallani a felvételről: liberate me, vagyis latinul azt, hogy „szabadíts meg”. Az Event Horizon tervezője felfedi a szupertitkos küldetés enigmatikus pontját: a váratlanul előkerült űrhajó kísérleti motorja egy mini fekete lyukat hoz létre, hogy megvalósulhasson a valódi, fénynél is sebesebb űrutazás. A mentőexpedíció legénységének egyik tagja el is éri a motort rejtő hajómagot, amely beszippantja, és amikor kilöki magából a halálra rémült mérnököt, a lökéshullámok megsemmisítik a Lewis és Clarkot.
Nincs mit tenni: átcuccolnak a teljesen elhagyatott, vérfoltokkal tarkított Event Horizonra csupán 20 órányi oxigénnel. Meg kell javítaniuk a hajót, különben mind meghalnak. Bár úgy tűnik, nem épp a halál a legrosszabb, ami rájuk vár: az őrület, a belső félelmek és az űrhajósokban hordozott szörnyű titkok lassan életre kelnek.
Ami elszabadul, az nem emberi, és úgy tűnik, nem is lehet ellene tenni semmit.
Ahogy írtam, a film sallangmentesen adagolja a horrorkliséket: a holttestet, a vért, a zajokat, képeket, és szégyentelenül él a mozivászon egyik szívmegállító lehetőségével, a csendben, de hirtelen felbukkanó személlyel. A Halálhajó tényleg a frászt hozza az emberekre, különösen moziban, éjszakai vetítésnél, az ingerszegényebb kilencvenes évek végén. Ma már, a Fűrész-szérián, az áldokumentumos horrorfilmek garmadáján túl talán nem akkora durranás.
Pedig a rendező, az előtte a Mortal Kombat filmváltozatáért felelős Paul W. S. Anderson jól él a helyszín adottságaival. A belső terek szűkek, ahogy halad a film, szinte egyre klausztrofóbiásabb érzést próbál rákényszeríteni az emberekre. Az Event Horizon dizájnja ráadásul nem az ultrafehér, high-tech űrhajóbelsőt jelenti. Sokszor inkább egy alagsori boncteremre emlékeztetnek a szobák. Az űrhajó magja pedig olyan, mint egy igazi húsdaráló, a tüskéivel, a formáival, a műszerek labirintusával szimplán gonosz.
És persze ne feledkezzünk meg az Event Horizont sötét lelkű, kétkulacsos tervezőjéről, akit a szinte mindig zseniális Sam Neill alakít. Benne, az arcában van valami nyugtalanító, alapból hozza azt a figurát, akit nem szeretnénk a hátunk mögött látni – pláne nem egy zárt helyen.
Miért bukott meg hát a Halálhajó? Talán azért, mert kivágatták belőle azt a hosszabb részt, ami igazán megmutatja, hogy mitől is kell az űrhajósoknak és a nézőknek félniük. Enélkül egy kicsit légből kapott lett a rettegtetés („A pokol csak egy szó. A valóság sokkal rosszabb” – állítja az Event Horizont elborult agyú tervezője.) Nem véletlen, hogy az egy-két súlyosabb képkocka a Hellraisert juttattja a nézők eszébe. Ott azonban a könyörtelen gonoszságot sikerült egy figurába összegyúrni, és ettől lett ikonikus az a film.
Apropó, Hellraiser. A teljes egészében angol filmstúdióban készült Halálhajó előkészületeiben még maga a brit horrorszerző, Clive Barker is résztvett. Azt azonban nem adta át, hogy – ellentétben a Halálhajóval – mitől lett az akkor pont egy évtizedes, általa írt és rendezett Hellraiser sikeres.
Ez ugyanolyan titok, mint az, hogy végül hova is tűnt az Event Horizont eredeti legénysége.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
Magyar ferdítők körében az Alien óta hagyomány, hogy tu-fa/horrorfilm címe nem létezhet a „halál” szó nélkül!