A tavaly magyarul is megjelent Holdstock-regény, a Mitágó-erdő csak a Mythago-ciklus első része volt. A Gabo Kiadó tervezett idei megjelenéseinek apropóján a sorozat második kötetéről, a Lavondyssról lesz most szó.
A Mythago-regények nem alkotnak olyan értelemben valódi sorozatot, hogy az egyes részek önállóan is megállják a helyüket, ugyanakkor a Lavondyss megértéséhez nem árt az első kötetben felvázolt világ ismerete. A regény főhőse Harry Keetonnak, a Mitágó-erdő sebhelyes arcú pilótájának a kishúga, Tallis. Idősebb unokájának eltűnése után a lány nagyapja különös alkut köt az erdő szellemeivel a kislány életének megóvása érdekében, majd meghal. Tallis különleges képességeinek lassú kibontakozása után elhagyja otthonát, és az erdő mélyére indul, hogy megtalálja eltűnt bátyját. A Mitágó-erdőből megismert, tudat teremtette lények, a mitágók segítik és akadályozzák hosszú és kanyargós útján az erdő mélye, egyfajta túlvilág felé, melynek neve Lavondyss. A fiatal Tallis maszkos segítői sugallatása ösztönösen megtanulja a jelképes tárgyak (bábuk, totemek, álarcok) készítését, és fokozatosan belőle is hollower lesz, azaz olyan ember, aki a különböző szellemi síkok és erdőzónák között mozogni, majd átjárót nyitni képes. Mindezekre szüksége lesz azon a hosszú úton, amely a Mitágó-erdőben olvasottakhoz hasonlóan a meghatározhatatlan időbeli, térbeli és transzcendens mélységbe vezet.
A Lavondysst, bár önálló regényként is olvasható, sokan az első rész után vagy miatt fogják olvasni. A könyv más szempontból vizsgálja az erdőt, mint az első kötet. Ott az alapvetően racionális alkatú hősök analitikus szemmel léptek be a fák közé, itt viszont egy tökéletesen ösztönös és érzelmi alapú utazásról olvashatunk. Részben ezért, részben pedig amiatt nagyon más hangulatú és szerkezetű a Lavondyss, mert ez a rész alapvetően nem a mitágókról szól, hanem sokkal inkább az őket teremtő elméről és a mítoszok keletkezéséről. Az első kötet egy nagyon világos szerkezetű könyv, a Lavondyss viszont egy idő után elmossa az egyértelmű referenciapontokat, és eltöröltetik a ki kicsoda kérdése, a szöveg logikáját pedig egyre inkább a szimbolikus azonosságok vezetik.
Mint ahogy az első kötet esetén is, itt is a klasszikus pszichoanalízis sémájára épül a történet, ám míg ott a kollektív tudatalatti kisebb hangsúlyt kapott olyan értelemben, hogy egyetlen hős viszonylatában voltak értelmezhetőek az egyes alakok, mind például Guiwenneth, a Lavondyss sokkal inkább a család és erőviszonyai irányába billen, és behozza a képbe a nőiség kérdését, valamint az archaikus korok kollektív tudatalattijához hozzáférő sámánokat is.
A regény egyik leghangsúlyosabb olvasata mindenképpen az emberi psziché és annak tartalmai felől való olvasat. Ebben benne van a közvetlen család örökségeitől (jelképes tárgyak, elmesélt történetek, üzenetek stb.) kezdve a felnőtté válás szereptanulásán és a tipikus családi viszonyokon keresztül egészen a kollektívában való feloldódásig sok minden. Erre épül rá a látszólag transzcendens-mágikus réteg, amely egyfajta allegóriaként fut a tudattalanba való merüléssel és az önanalízissel párhuzamosan, melyet a főhős, Tallis visz véghez.
Tallis életének meghatározó viszonya a felnőtt fiútestvér iránti természetes és ösztönös vonzalom, amelyet Freud Elektra-komplexusnak nevez (az Ödipusz-komplexus mintájára), de a leánygyermek részéről az apára vonatkoztatva. Az önmegismerés sötét erdeje iránti kíváncsiságon túl a cselekmény szintjén ez a fő oka, hogy Tallis bemerészkedik az erdőbe. A lány által készített maszkok részben előrevetítik a jövő eseményeit, részben pedig szimbolikusak, és olyan aspektusokat képviselnek, melyek elsajátítása (a maszkok elkészítésével) a felnőtt nő számára szükséges. Az egyik maszk elhagyása pont a nőiséghez kötődik, és enélkül Tallis képtelen teljes valójában működni.
A kollektív tudatalatti élő szimbólumai, a mitágók csupán egy részét képezik annak a folyamatnak, melyen Tallis a totálisan szubjektívvé váló időben végighalad. Az, hogy eközben a kelta mitológia jellegzetes történetei elevenednek meg, alapvetően mellékes az élet mozgásának tükrében, melyet átváltozások vagy átlényegülések sora szegélyez a kétféleképpen értelmezhető végkifejletig. Pontosabban mivel számunkra kissé idegen kulturális hagyományról van szó, az ebben nem járatos olvasó nem az amúgy is ködös történetekkel való párhuzamot keresi. Ugyanakkor szól az ősi kultúrák változásairól is, melyek újra- és újraértelmezik a természetnek kitett törékeny ember létét.
A szöveg az emberiség ősi-természeti gyökereihez visz, az itt megjelenő nyers, anyagi valóság azonban pont annyira változékony, mint amennyire az lehetett a világ a létbizonytalanságban élő, babonás, fenyegetett emberek számára. Épp ezért a tudattalanba megtett út az archetípusok rendszere mellett ehhez a puszta, rövid fizikai léthez vezeti el a főhőst és az olvasót; a létezés gyökere bizony itt van, az alapvető motívumok, illetve ösztönkésztetések világában.
Ami nehezen emészthetővé teszi a regényt, az a fentieken túl részben a tempója, részben az utolsó fejezetek túlbonyolított, jelentésteremtőnek szánt, de inkább elbizonytalanító passzusai, részben pedig az a vigasztalan, sötét világ, melyet a szöveg elénk tár. A Lavondyss kétségtelenül hosszú regény, pont csak egy kicsivel hosszabb, mint amit dramaturgiailag kívánna a téma. Amikor azt hinnénk, végre itt a régen sejtett és várt fordulat, még hosszú oldalakon keresztül lassan csordogál az addigra tökéletesen bizonytalanná tett idő. A gyors megoldás helyett évtizedek, évszázadok telnek el lassú változással, majd egy időhurokkal visszakerülünk a történet egy olyan pontjára, melyre addigra talán már alig emlékszünk.
Ha valaki fanyalogna, szinte biztos vagyok benne, hogy az egyre inkább összekuszálódó ki kicsoda és az ezzel együtt egyre enigmatikusabbá váló nyelv miatt tenné. Mivel a hangsúly az egyre összetettebb azonosságokon van, és az ID belseje nyelvileg már egyébként is nehezen megfogható, mindez elfogadható lesz. (Az ID a freudi személyiségmodellben a psziché legbelső, ösztönös része, amolyan „ősi agy”, mely az ember legalapvetőbb késztetéseit tartalmazza, és Freud szerint rendkívül sötét tartomány, melyet gyakran az álomfejtés módszerével igyekeztek megközelíteni.)
És harmadszor, ez itt nem tündérmese, hanem élő fáktól, állatoktól, belektől, vértől, rothadástól, száraz csontoktól, halott gyermekektől és hamutól sűrű világ, ahol nem feltétlenül érvényesek mai civilizációnk túlérzékeny erkölcsi és közösségi normái. A nyugtalanító események kiszámíthatatlan irányba kanyarodnak, és a szöveg keltette szorongást a kettős zárás közül a napsugarasabbik sem képes semlegesíteni.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Igazából én ebből semmit nem értettem. 🙂
Jó lenne ha az összes mitágó könyv megjelenne.
elolvastam a folytatást is, a The Hollowingot, poszt róla itt:
http://kevesszoval.wordpress.com/2014/03/07/kalandos-regenyes-robert-holdstock-the-hollowing/