A március 9-i 27. KépregényBörzén mutatkozik be az első magyar nyelvű Dylan Dog-képregény. A legnépszerűbb olasz “fumetti” egyikének az első két története lesz olvasható egy kötetben. A 200 oldalas kiadványt korlátozott példányszámban készül, elsősorban rendezvényeken és hivatalos kiadója, a Fumax webshopjában lesz kapható.
Ez alkalomból újra elővesszük 2012. januári ismertetőnket Dylan Dogról. (A magyar kiadásról bővebben itt, a kilencedik.hu-n olvashattok.)
Nehezen tudnám ezt az ismertetőt anélkül felvezetni, hogy el ne fecsegném a kis családi titkomat: szinte bármikor kimehetek Olaszországba. Na jó, szépítettem, de a lényeg, hogy alkalmanként meglátogathatom nevelőapám vérbeli déli olasz családját, és minél érettebb fejjel megyek, annál nagyobbat markolok az ottani kultúrából. Mégis, akárhányszor lépjük át a határt, ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel nyúlok a képregényes polcokra az autópálya melletti szuvenír- és édességboltokban. Röviden: Dylan Dog nélkül én el nem hagyom azt az országot.
Kicsit persze ferde dolog ez: a Dylan Dog popkultúra és anglicizmus is egyben. Ha az ember olasz kultúrára vágyik, miért venné meg pont ezt a képregényt? Hiszen kristálytisztán látható, hogy a brit krimi és az olasz giallo valamiféle ötvözete, ráadásul a havonta megjelenő fekete-fehér számok mellett olyan rémületes nevű különkiadások is megjelennek, mint a Dylan Dog Color Fest, a Dylan Dog Super Book és a Maxi Dylan Dog. Elrettentő mindez? Számomra aligha: bármi, amire ráírták, hogy Dylan Dog, nekem megéri a pénzét.
Száraz tény: a Dylan Dog egy Tiziano Sclavi nevű képregényíró 1986-os találmánya. A címszereplő foglalkozása a hivatalos megnevezés szerint „rémálom-nyomozó”. Nagyon egyszerű koncepció: Dylan rejtélyes, természetfölötti események díszletei között bonyolítja le a klasszikus krimi és thriller mechanizmusaival dolgozó sztorikat, nagyjából minden egyes számban. A csavar ott van a dologban, hogy még most is, érettebben, mint amikor először vettem kézbe, rácsodálkozok a történetek sokrétűségére, szimbolikájára és igényességére.
Való igaz, nem olvastam sok számot. Otthoni gyűjteményem nagyjából tíz hosszú és tizenkét rövid történetből áll. De én meg merek esküdni, hogy egyik-másik, amit olvastam, hozza az igényesebb Agatha Christie és Stephen King történetek színvonalát. Olykor jobb történetekkel kerültem kapcsolatba, mint amiket annak idején az X-aktákban láttam. Persze, gubancos a helyzet, mivel minden, amit említettem, korábban is létezett már (az X-akták azokra vonatkozik, amelyeket én is olvastam, de korábbiakra pl. ugyanúgy hatással lehetett a Twilight Zone is). Szóval a Dylan Dog, szigorú értelemben véve, sohasem volt eredeti; archetípusokból és klisékből építkezik.
Ennek ellenére meglepően jó írók és stílusos rajzolók kezében van még ma is a sorozat, még a legidétlenebb sci-fi / fantasy elemekkel megbolondított történeteket is hiteles, noir-regényeket idéző párbeszédek, kávéfekete humor és feszült hangulat jellemzi. Dylan és a mellékszereplők is könnyen megszerethetőek (főleg Groucho), mindegyik igazi karakter, ahogy maga a sorozat is karakteres: szürreális, „cool” és szorongató egyszerre. A sorozat mindig tisztelettel bánik a nagy elődök örökségével: találhatunk utalásokat a fentieken túl Craven, Hitchcock, Romero, Argento filmjeire is. S ha már film: léteznek filmadaptációk, nem titkolom. Az egyik Michele Soavi spinoffja, a Dellamorte Dellamore, tehát nem konkrétan Dylan Dog. A másik viszont amerikai film, a Dylan Dog: Dead of Night. Amit inkább nem javaslok senkinek. Azt hiszem, ez a sorozat csak az eredeti formátumában érzi jól magát.
Umberto Eco mondta: „Képes vagyok a Bibliát, Homéroszt és a Dylan Dogot napokig olvasni, anélkül, hogy elunnám magam.” A gond persze, hogy a cucc tényleg olasz. Angolul talán beszerezhető néhány rész. Szóval… csak remélni tudom, hogy van célközönsége ennek az ismertetőnek. Egyrészt tudni kell olaszul, másrészt tudni kell beszerezni a képregényeket. Egyik sem könnyű feladat. De ha véletlenül valaki olaszul tanul, szereti a természetfölötti krimit, esetleg kiruccanni készül egy fél éves Erasmus-olaszkodásra, annak ajánlom figyelmébe; semmiképpen se hagyja ki, akinek van lehetősége olvasni.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>