Frank Herbertet főleg a Dűne-ciklus kapcsán ismerik az emberek, és tény, hogy harminc éves írói pályafutása alatt kb. egy tucatnyi más regényt írt, ezek egy része pedig, mint a magyarul is megjelent Haladók és halhatatlanok, vagy a Heisenberg szeme minden előremutató ötletük ellenére megmaradnak koruknál, és nem olyan komplexek, mint a fűszer világában játszódó könyvei. De még így is születtek grandiózus és bonyolult regényei, amelyek a műfaj klasszikusaivá váltak, mint A dosadi kísérlet, vagy a tavaly idehaza limitált példányban kiadott, 1966-os Úti cél: ismeretlen (Destination: Void), ami a későbbi Pandora-trilógia nyitánya, ami Bill Ransom segítségével öltött alakot. De kérdés azonban, hogy egy hatvanas években íródott filozófiai hard sci-fi mennyire képes ma is megállni a helyét?
A regény azonnal kész tények elé állít minket: a jövőben az emberiség klónokkal megpakolt hajókat indít a Tau Ceti felé, de ezeknek a hajóknak a legénysége nem tudja, mi az igazi céljuk. A Holdon lévő bázis tudósai ugyanis nem kolonizálni akarják az idegen csillag bolygóit – azok nem is lakhatóak –, hanem irányított, előre beprogramozott meghibásodások sorozatával, mint például a hajót irányító emberi elméből kialakított vezérlő tudatok kiiktatása, állandó nyomás alatt tartsák a legénységet és azok létrehozzanak egy MI-t. A Földön már próbálkoztak korábban ilyesmivel, de az egyetlen kísérlet, ami valószínűleg sikerrel kecsegtetett, a kutatóbázisnak otthont adó sziget pusztulásához vezetett. Eddig már több Földlakó névre elkeresztelt hajó pusztult el, feltehetően a klónlegénység egyik tagja vetett véget a rossz irányba tartó kísérletezéseknek. Most azonban talán sikerül megmenekülnie a legutóbbi hajónak, hisz a legénység és arájuk bízott telepesek százainak élete múlik ezen.
Az Úti cél: ismeretlen egyetlen feszített hangulatú eseménysort mesél el, az egész talán egy-két nap története. Herbert négy szereplőt mozgat, így mindegyiknek képes egyfajta karaktert adni, már csak azért is, mert minden figurának megvan a maga szerepe a kísérletben. A holdi tudósok a klónok interakcióit is belekalkulálták a mesterséges intelligencia létrehozásának egyenletébe, az író pedig ütközteti is szereplőit. Ami azonban nagyon nehézkessé teszi a regényt, az az, hogy a szereplők csak szavakban ütköznek, gyakran vívnak olyan szócsatákat, amelyek hemzsegnek az elméleti kérdésektől, fiktív „technoblablával” és filozófiai eszmefuttatásokkal töltik fel az oldalakat. Ennek az az oka, hogy a klónok a tudat mibenlétét és annak mesterséges megvalósíthatóságának módját keresik. Ami a technológiai zsargont illeti, amiatt sajnos nem öregedett szépen a regény, az emberben az a kérdés merül fel olvasás közben, hogy ha ilyen precízen leírja Herbert a hatvanas években, hogyan kell MI-t csinálni, miért nem raktak össze egyet tranzisztorokból öt évtized alatt?
A tudat mibenlétéről folyó diskurzus követése és megértése sem könnyű feladat, a szereplők úgy rágják meg a kérdést minden oldalról, mint egy gumicsontot, etikai, vallási, biológiai és még sok más aspektusból – a materialista sci-fihez szokott olvasók számára talán vallási szempontból túl sokszor is –, és az ember hajlamos elveszni a sok gondolat között. Valahogy ami sikerült a Dűne regényekben, vagyis hogy a szereplők oldalakon keresztül csak beszélnek, egy-egy gondolatot vesznek végig vagy csupán szópárbajt vívnak, az itt nehézkessé válik. Pedig nagyon sok érdekes és intelligens gondolat bújik meg a lapokon, de Herbert nagyon nehéz feladatot állít az ember elé, odafigyelést és igazi szellemi igénybevételt kíván a könyv. Aki fogékony a tudat kérdése körüli gondolatokra, az mindenképpen tegyen egy próbát a könyvvel, de készüljön fel, hogy nem lesz egyszerű dolga.
Az Úti cél: ismeretlen hatalmas feladatra vállalkozott, mégpedig arra, hogy a mai napig meg fel nem térképezett területet, az igazi nem ismert tartományt, az (emberi) tudatot vizsgálja meg. Ez, korának színvonalán, sci-fi irodalmi eszközeivel sikerült is. Azonban gyakran többet ér egy szemléletes példa a szikár magyarázatnál, a regény viszont szinte csak az utóbbival szolgál. Herbert könyve nagyon érdekes és fontos része a science fictionnek, de koránt sem befogadó barát.
Hasznos információk:
- A regény egy korai változata Do I Wake or Dream címmel 1965-ben megjelent a Galaxy magazinban.
- A Pandora-ciklus kötetei a következőek: The Jesus Incident (1979), The Lazarus Effect (1983), The Ascension Factor (1988).
- A regény a Szukits Kiadó gondozásában jelent meg 2013-ban.
Hozzászólások
[_acelpatkany_ további írásai]
„Ami a technológiai zsargont illeti, amiatt sajnos nem öregedett szépen a regény, az emberben az a kérdés merül fel olvasás közben, hogy ha ilyen precízen leírja Herbert a hatvanas években, hogyan kell MI-t csinálni, miért nem raktak össze egyet tranzisztorokból öt évtized alatt?”
Nos talán azért, mert egy író, bármilyen jól ismeri a területet, amit ír, mégsem fejlesztő-építő szakember (általában). 🙂
Még az én műszaki ismereti szintemen is ki merem jelenteni, nemhogy tranzisztor, de a jelenlegi műszaki szinten sem lehet MI-t teremteni. Mind szoftveres, mind hardveres szempontból. A természetfilozófiai részét nem is mondom… Mármint mi is a mesterséges intelligencia helyes és összes ismérve!?!
Én egy pillanatra nem tudtam szeretni a könyvet, számomra nagyon nem olvasóbarát, és mivel a karaktereknek nem igazán volt személyisége, inkáb csak elméletek szócsöveiként működtek, nélkülük pedig mit sem ér az egész.
Kár, mert amit eddig Herberttől olvastam (Dűnék, Csillagkorbács, Dosadi kísérlet), az mind nagyon tetszett. Talán az elvárásaim voltak túl nagyok.
Elnyelte az elsőre. Akkor újra idemásolom a tavaly év végén az index.hu Dűne fórumára írt véleményemet, de most kihagyom a linket, hátha az zavarta. 🙂
„Úti cél: ismeretlen
Huh, először is, azt kell mondjam, nem biztos, hogy sikerült teljes egészében véve, elsőre megértenem mindent. Ez abból is adódik, hogy rengeteg olyan „tudományos” kifejezés, különböző nevekkel illetett fizikai és/vagy matematikai fogalom szerepelt benne, amiket nem ismertem (idővel utána kellene néznem).
Másodszor ez volt az első olyan Herbert regény, amiben igazából és olykor a technikai/technológiai kérdések és a reál „tárgyak” -fizikai, kémia, matematika- sokkal hangsúlyosabbak voltak a „humán” tárgyaknál (államelmélet/politika, szociológia, pszichológia, filozófia, valláselmélet). Persze ez abból is adódik, hogy a főszereplők feladata az volt, hogy mesterséges intelligenciát hozzanak létre. Talán elsőre furcsák voltak a régi számítógépes/informatikai technológiai megoldások, de ne feledjük el, hogy a regény 1965-ben jelent meg először a Galaxy Magazine-ban (Do I Wake or Dream? címmel!), és 1966-ban könyv formátumban.
Ám a mesterséges élet létrehozásának kérdése mellett még így is előkerültek a megszokott Herbert témák és kérdések, amik a Dűnékben is jelen voltak, amit őt örökké foglalkoztatták.
Vajon mennyire mélyen van jelen az ember tudatában, viselkedésében egy feltételezett evolúciós múlt, ez mélyebb-e magánál az emberi nemnél/fajnál? Vagy létezik-e valamiféle magasabb „entitás”/lélek, amely a test és ezek felett áll, és ennek függvényében a kémiai/vegyi háztartása a szervezetnek lenyomata-e ennek, következménye, vagy magának a folyamatnak része, sőt befolyásolója a tudatosságnak? Mi Isten szerepe a tudatosságban és az emberi létben? Mi nevezhető tudatnak, mi nevezhető tudatosságnak? Lemásolható-, lemodellezhető-, leírható-e az emberi tudat, tudatosság mesterségesen, és túlléphetünk-e ezen, hogy valami nem emberit hozzunk létre? Létezik-e az önmeghaladás, saját csökkent nézőpontunk átlépése? Istenekké válunk-e vagy sem?
A könyv egyik érdekessége, és remélhetőleg nem spolier, hogy a szereplők a tudatot és tudatosságot, pontosabban eme szerepet az emberi létben többnyire olyan különböző tényezőkkel próbálják meg leírni és választ adni a felmerült kérdésekre, hogy lényegében alulról, a tudattalan felől közelítenek. Herbert többnyire választ is ad a kérdésre.
Szóba kerül a klónozás, az ember azt is hihetné elsőre, hogy a Bene Teilax őseiről esik szó. 🙂 A Frankenstein párhuzamért külön piros pont jár. 🙂
A szereplők érdekesek, nem egysíkúak, mindenkinek megvan saját célja és hite/felfogása/meggyőződése, és a tervezés során ezeket is ütközteti Herbert, mégis inkább azt mondanám, hogy a bennük lévő potenciál azonban a későbbi trilógiában fog kibontakozni, ez csak ilyen felevező regény és nem is olyan összetett, mint a Dűne.
Viszont nem könnyű regény, nem is egyolvasatú.
Nem tudom, moly.hu-s erasmus megegyezik-e az ittenivel, de ha igen, nagyon jól látja, hogy a könyv felvezeti a trilógiát, hozzátenném a címekben szereplő keresztény eredetű áthallásokkal egyetemben, valószínűleg Jézus életútját illetően, nagyon kíváncsian várom, hogy milyen szerepet szán ennek Herbert és Ransom.
További érdekesség, hogy 2012 decemberében, tavaly arról írtak, hogy a Tau Ceti körül akár létezhet is egy Föld-szerű bolygó. Szóval Herbert valahogy ráérzett arra, hogy az ő Pandoráját e csillag köré kell tennie. :)”
Juraviel.Ihuan.Bedvin:
Arról tudsz valamit, hogy mit jelent az, hogy Herbert felvezetést írt a trilógiához?
Megírta a könyvet, aztán a másik muksó rácuppant a történetre, vagy megkérték, hogy írjon felvezetést? És Ransommal közösen dolgozott a folytatásokon esetleg?
Hackett:
A felvezetést úgy értettem, hogy remek alapot biztosít/biztosíthatott a trilógiának.
Én úgy tudom, hogy a Pandora-sorozat elsősorban Herbert irománya, amit közösen írt Bill Ransommal, bár, hogy ki kereste fel a másikat a folytatások kapcsán, arról nem találtam információt a Wikipedián, máshol egyelőre nem kerestem. A Szukits az új, ‘Frank Herbert teljes science fiction univerzuma’* sorozat negyedik kötetében tervezi kiadni a három Pandora-regényt (az egyedi, puhakötéses, limitált kiadásokról nem tudták még információt adni). Ebből és az alábbi, Bill Ransom által írt gondolatsorból úgy gondolom, hogy nagyon is köze van Herberthez:
„When Frank and I began The Jesus Incident series in 1978 we made only one agreement: that our work together would be fun, that at no time would the story interfere with friendship. We shook on that, as fellow natives of the Puyallup valley are accustomed to do. We had been friends for a long time, and intended to keep the friendship. Writing a book together, like buying a car together, was something we approached with due caution.
It was a little like getting married, this coauthor business. As it turns out, each book in the series was marked by a personal tragedy for one or the other of us, but our stories saved us. Over fifteen years I never laughed so hard or so often with anyone as I did working with Frank. The Ascension Factor, a book that we had planned to enjoy together, weathered the greatest tragedy of them all. The book goes on. I guess that’s the way it is with writers.
Frank worked through the plotting and character development of The Ascension Factor, but circumstance left the last writing chore to me. After all these years it was easy to keep him here looking over my shoulder, muttering one-liners as I wrote up the last of what we’d started. My greatest fear was that I would lose that sense of presence, of good companionship, when this book ended. With Frank, of all people, I should have known better.”
Ezt negyedik kötet megjelenése kapcsán írta, ami Herbert halála után jelent meg.
_______________
* Ez a tervezete a sorozatnak:
I. Az első három Dűne-regény
II. Az utolsó három Dűne-regény
III. A Matter of Traces novella, The Tactful Saboteur novella, Whipping Star (Csillagkorbács), The Dosadi Experiment (A dosadi kísérlet), Destination: Void (Úti cél: ismeretlen) – remek ötlet egy kötetbe pakolni a hozzá tartozó novellákkal a SzabIr univerzumot, eredetileg is ezt javasoltam a régi honlapon. 🙂
IV. The Jesus Incident (A Jézus-incidens), The Lazarus Effect (A Lázár-effektus), The Ascension Factor (A mennybemenetel-tényező)
A „Destination: Void” valóban nem könnyű olvasmány, mint, ahogy egy Herbert regény sem. A magyar fordítás nem tudom mennyire lett nehézkes, számomra extra élményt jelent Herbert eredeti megfogalmazásait olvasni, ami valószínűleg az angol anyanyelvűeknek sem egyszerű, de mégiscsak eredetiben jön ki igazán az író nyelvi zsenialitása.
Ugyan a könyv önálló regényként született, azonban a végkifejlet annyi lehetőséget tartalmaz, hogy biztos vagyok benne, hogy Herbert már írás közben is tovább játszott a gondolattal, és összességében inkább vált a Pandora trilógia nyitányává. Ha valaki végig olvasta mind a négy könyvet, az tudja, hogy ez a könyv, a felszín ellenére, nem a mesterséges intelligenciáról szól, hanem az emberi tudatról,- és mint szinte minden Herbert könyv, az emberben rejlő elképesztő potenciálról. A Dűne ciklus az egyik legnagyobb kedvencem, de a Pandora egyre jobban lenyűgöz, talán még mélyebb, mint a Dűne, de hát a Dűnét már vagy 20-szor elolvastam, ezt pedig még csak másodjára olvasom. A Herbert iránti rajongásom eredményezi azt is, hogy nem is íróként gondolok Herbertre, hanem mint az egyik legnagyobb gondolkodóként. Azt hiszem nagyon kevés embernek sikerült az emberi tudat olyan mélységeibe pillantania, mint neki. A Pandora az ember összeütközéséről szól saját magával, az Istennel és külön érdekessége, hogy a folytatásban egy idegen, földönkívüli intelligenciával is ütközik, amin keresztül szembesülhetünk azzal a kérdéssel, hogy valójában mit is jelent embernek lenni. Ez az a kérdés, ami valójában Herbertet foglalkoztatta szinte minden regényében. Ebből a szempontból nézve a Pandora ciklus Herbert munkásságának a kiteljesedése és csúcsa. Minden Herbert rajongónak ajánlott!