„- It’s all quite simple: I am he and he is me.
And we’re all together, goo-goo-g’joob?
(The Three Doctors, 1972)

Aki figyelemmel kíséri a Doctor WhoKi vagy, doki? – sorozatot, és megnézte a november 23-án levetített The Day of the Doctor című jubileumi epizódot, az bizonyára leginkább azt élvezte benne, hogy a Doktor, ez az időutazó idegen lény most találkozott korábbi inkarnációival. A DW univerzumban a főhős nem hal meg, hanem új testben, új személyiséggel – de megmaradó emlékekkel – regenerálódik. Így aztán igazi élvezet mind a rajongóknak, mind a scriptíróknak elképzelni, hogy a Doktor összefut saját magával. Azok számára, akik csak az újjáindított sorozatot ismerik, minden bizonnyal az újdonság erejével hatott a legutóbbi „találkozó”, de ez egyáltalán nem szokatlan dolog a sorozat történetében. A következőkben a Doctor Who-t  nem ismerők számára kissé unalmasan, és sajnos spoileresen igyekszem végignézni, milyen is az, amikor ez a különc időutazó véletlenül szembetalálkozik saját magával.

„When you travel around as much as I do, it’s almost inevitable that you’ll run into yourself at some point.”
(The Two Doctors, 1985)

Változnak az idők: a 6., 7. és 5. Doktor.

Változnak az idők: a 6., 7. és 5. Doktor.

Az időutazással machináló történetek közt talán a leggyakoribb, hogy unalomig ismert klisék kerülnek elő, vagy az alkotók – írók, forgatókönyvírók stb. – olcsó megoldásokkal élnek. Ilyen az is, amikor az időutazó belebotlik saját korábbi vagy későbbi verziójába. Természetesen egy valamire való science fiction rajongó – vagy aki csak 3 időutazással foglalkozó filmet látott – azonnal fel tudja sorolni, milyen paradoxonok lépnek fel ilyenkor, a nagypapától az „egyazon anyag egyazon térben” elvéig. Mivel azonban még semmilyen módon nem sikerült a néhány lelkesen kísérletező tudósnak (megszállottnak?) akár csak egy magot is egy másodperccel elmozdítania az időben, ezért nem is tudjuk, van-e bármilyen mód az időutazásra – a fizikusok között is ugyanúgy találunk olyanokat, akik szerint lehetséges, mint olyat, aki nonszensznek tekinti. Természetesen  a sci-fiben utazók saját kedvük szerint dönthetik el, hogy létezik-e időutazás, vagy sem. (Persze, hogy azt mondják, létezik, különben nem lenne móka). És sokaknál előfordul a már említett elcsépelt fordulat, amikor ugyanazon személy két verziója összefut.

Miért pont a Doctor Who lenne kivétel ez alól a szabály alól? Itt ráadásul sokkal bonyolultabb a helyzet, ugyanis nem csak egy öregebb egyén találkozik fiatalabb énjével, hanem egy majdnem teljesen más személyiség. Sőt, mivel előfordult, hogy egy „fiatalabb” Doktor idősebbnek néz ki, még az a furcsa helyzet is fennállhat, hogy egy ősz halántékú urat lefiatalemberez egy ruganyos léptű „suhanc”. Továbbá nem elhanyagolható az a tény sem, hogy bizony néha a rajongók specializálódnak egy-egy Doktorra – ez nagyon jól megfigyelhető a legutóbbi két színész esetében. Így aztán még jobban meg lehet melengetni a fanok szívét, ha kedvencüket visszahozzák egy epizód erejéig.

„Listen to me. I’m you… I’m you with a new face! Check out this bone structure, Doctor, because one day you’re going to be shaving it!”
(Time Crash, 2007)

The-Three-Doctors-3

The dandy and the clown.

Az első epizód, ahol különböző Doktorok együtt dolgoztak az 1972 decembere és 1973 januárja közt vetített The Three Doctors volt. A történet röviden annyi, hogy egy fekete lyuk elszívja az energiát az Idő Lordoktól, eközben pedig ugyaninnen támadás éri a Földön tartózkodó harmadik Doktort (Jon Pertwee). Az őt száműző társai ekkor csupán egy esélyt látnak, ezért segítségére küldik korábbi énjét (Patrick Troughton). Persze hamar kiderül, hogy a két Doktor nem képes együttműködni, így aztán újabb inkarnációt hívnak segítségül (William Hartnell). Az epizód elején megtudjuk, hogy az idő első és legfontosabb törvényét sértik meg ezzel, ugyanis senki sem keresztezheti saját idővonalát. Nem ez az első eset, hogy ez a kérdés előkerül a sorozatban, az ugyancsak 1972-ben vetített Day of the Daleks című epizódban hivatkozik először a Doktor a Blinovitch-effektusra. Igazából sosem tudjuk meg, mi is ennek a törvénynek a lényege, hiába kerül elő többször is. Annyi bizonyos, hogy kizárja azt a lehetőséget, hogy valaki megváltoztasson eseményeket a saját személyes múltjában. (Ehhez egyébként az utóbbi évekig tartotta magát a sorozat, elég megnézni a Father’s Day című epizódot 2005-ből.) Mindennek ellenére azonban a tízedik jubileumra készített The Three Doctorsban a vészhelyzetre hivatkozva – és hatalmas energiák árán – a szabályokat sutba dobva a Doktorok találkoztak, és a későbbi hasonló esetekhez precedenst teremtettek. Ezt követően természetessé vált, hogy a Doktornak nem tetszik, ahogyan későbbi énje átalakítja időutazó űrhajóját, a TARDIS-t, gyakran nem képesek együttműködni, kötekednek egymással. Az első inkarnáció például kifejezetten lesújtó véleményt fogalmaz meg utódairól („Oh, so you’re my replacements – a dandy and a clown”). Mivel ugyanarról az egyénről beszélünk, ezért gyakran vágnak egymás szavába, persze ha összeszoknak akkor előzékenyek egymással, kiélvezik, hogy most végre találkoznak valakivel, aki megérti őket – úgy is mondhatnánk, aki „annyira zseniális, mint ő”.

A következő ilyen találkozóra újabb tíz évet kellett várni. Az 1983-as The Five Doctorsban valaki kiragadja a Doktor öt inkarnációját saját idejéből és a Gallifrey-n, az Idő Lordok bolygóján lévő „Death Zone”-ba helyezi dalekek, cybermanek és más gyilkos csapdák közé. Itt már kevesebb az olyan epizód, ami a The Three Doctorsban talán a legjobb volt, amikor a Doktor különböző alakjai egymással civakodnak. Tom Baker, a negyedik Doktort alakító színész nem is vett részt a forgatáson, ugyanis visszautasította a szerepet (így a le nem vetített Shadából használtak fel képsorokat az epizódhoz). Persze az utolsó jelenetben, amikor megtudják az időutazók és társaik, hogy ki áll az elrablásuk mögött, megtörténik a nagy találkozás, amibe egy kis csipkelődés is belefér.

A vörös ruhás csak bábu...

A vörös ruhás csak bábu…

A harmincadik évfordulót már nem érte meg a sorozat, de még az 1989-es beszüntetése előtt készült még egy rész, ahol a Doktor korábbi önmagával összefutott. Itt nem volt semmilyen nagy energia felhasználva, a hatodik Doktor (Colin Baker) egyszerűen csak odautazott, ahol történetesen a Másodiknak dolga volt. Az 1985-ös The Two Doctorsban az Idő Lordok a második Doktort elküldik egy űrállomásra, ahol a tudósok az időutazással kísérleteznek, veszélyeztetve ezzel az egész univerzumot. Azonban kiderül, hogy itt egy összeesküvés folyik, a génsebész Dastari összejátszik a sontar harcosokkal, hogy a Doktor génjeinek segítségével utazni tudjanak az időben. A Hatodik azonban megérzi, hogy valaki árt az idővonalának, így jut el az összeesküvőkig. Itt sem sokat találkozik egymással a két Doktor, inkább kísérőik útján kerülnek kontaktusba. Természetesen nem hagyhatóak ki a jól ismert körök, rosszalló tekintetek a másikra, majd a kétszer okosabb időutazó megoldja a helyzetet. Ahhoz képest, hogy mennyire sokat sejtet a cím, egy meglepően unalmas epizódról van szó. Érdemes azonban megjegyezi, hogy itt sikerült a legkevésbé megoldani a szereplők öregedésének problémáját. Ugyan Carole Ann Ford, aki az első Doktor unokáját, Susan Foremant játszotta, húsz évvel később feltűnik 43 évesen a The Five Doctorsban, de ez még nem értelmezhetetlen. Ellenben a The Two Doctorsban a Második útitársa, Jamie Crimmon (Frazer Hines) már igencsak megöregedett, a Doktorral eredetileg huszonévesen utazott, itt azonban már senki sem hinné el róla, hogy fiatalember, ahogy Patrick Troughton is már igencsak megőszült. Szerencsére azonban az ehhez hasonló kiugró esetek nagyon ritkák.

Az újjáindított sorozatban sem az ötvenedik jubileumi epizód volt az első eset, amikor több Doktor volt a színen. A 2007-es Time Crash című mini-epizódban véletlenül az ötödik és a tizedik Doktor (David Tennant) TARDIS-a összeolvad. Ekkor történik meg először, hogy egy korábbi Doktor nem ismeri fel későbbi alakját, gyakorlatilag az epizód erre a félreértésre épít és arra, hogy a Tízedik próbálja meggyőzni elődjét az igazáról.  Ugyancsak mini-epizódokban történik, amikor a Tizenegyedik (Matt Smith) saját magával találkozik több alkalommal, egyszer csupán pár másodperccel idősebbel, illetve egy másikban egy sokkal öregebbel Tizenegyedikkel. Ezekben persze már semmilyen módon nem kerülnek elő időtörvények, temporális anomáliák és hasonlók, ezekben a szórakoztatás a fő célja a készítőknek.

Kié az erősebb?

Kié az erősebb?

És elérkeztünk a The Name of the Doctorhoz és a The Day of the Doctorhoz. Előbbiben a Doktor eljut saját jövőbeli sírjához, ahol, hogy megmentse útitársát, be kell lépnie saját idővonalába. Itt lényegében egyfajta emlékképpel találkozik, a sorozatban eddig fel nem tűnt ismeretlen Doktorral, akit ma már csak War Doctorként (John Hurt) emlegetnek. Az igazi „fun ride” természetesen a jubileumi epizód, ahol a háborús Doktor, a Tizedik és a Tizenegyedik közösen próbál rájönni, mi is folyik Angliában I. Erzsébet királynő idején, majd pedig visszatérnek az Időháborúba, ami az Idő Lordok és a dalekek között folyik. Ami a Doktorok viselkedését illeti, a készítők semmit nem bíztak a véletlenre, egy régi vágású figurát állítottak szembe a két, a rajongók körében legnépszerűbb Doktorral, így több oldalról is folyt a piszkálódás a karakterek között, legyen szó a másik beszédmódjáról, öltözködéséről, viselkedéséről.

„There is some evil in all of us, Doctor – even you.”
(The Ultimate Foe, 1986)

valeyardbeach

Hatodik és a Valeyard.

De néha még a megrögzött Whoviánokat is érheti meglepetés. Ilyen volt az eredeti sorozat 23. évadának utolsó története. Az egész évad a hatodik Doktor tárgyalása körül bonyolódott. Az Idő Lordok bírósága előtt egy Valeyard nevű férfi (Michael Jaysto) megvádolja a Doktort, hogy megszegte az Idő Lordok törvényeit és azzal, hogy beavatkozott a különböző bolygók eseményeibe, számolatlan ártatlan lény halálát okozta. Az évadban három esetet mutatnak be, amikor a Doktor beavatkozott egy szituációba, de lassan körvonalazódik, hogy valaki átírta a Matrixban (a minden Idő Lord életét rögzítő mesterséges univerzumban) lévő emlékeket. A The Ultimate Foe című utolsó epizódban, mielőtt a bíróság ítéletet mondana a Doktor felett, elvéve előle a további regenerációk lehetőségét és halálra ítélné, a Mester, a Doktor ellensége bukkan fel a színen. Ő az, aki elmondja az Idő Lordoknak, hogy a Valeyard valójában azonos a Doktorral. Ahogy fogalmaz, a Valeyard a Doktor természetének sötét oldalát testesíti meg, valahol a 12. és a 13. reinkarnációja között (a kánon szerint egy Idő Lordnak 13. inkarnációja lehet). Ahogy később kiderül, a célja az volt, hogy a Doktort meggyilkolja, ezzel siettetve saját létének eljövetelét az időben és megnövelve a szabadságát. Természetesen a Doktornak sikerül legyőznie gonosz jövőbeli énjét, de az nem pusztul el. A Valeyard ezt követően nem bukkant fel még említés szintjén sem, egészen a The Name of the Doctorig. Itt a Tizenegyedik aktuális ellensége említi, hogy halála előtt a Doktor nevét félelem övezi majd, és más neveket is kap, mint „the Storm, Beast, the Valeyard.” A DW rajongók között persze azonnal beindult a találgatás, vajon ez az elszólás azt jelenti, hogy a jövőben viszontlátjuk a „gonosz Doktort”, vagy ez csupán üres kikacsintás volt a készítők részéről.

Természetesen a mára óriásivá terebélyesedett Doctor Who regény- és rádiójáték-univerzumban nem egyszer feltűnik a Valeyard, a Doktor pedig mindig igyekszik tenni valamit az ellen, hogy végül ennyire gonosszá váljon. Ugyancsak bővelkednek a hasonló művek olyan történetekben, ahol több Doktor találkozik, ilyen például a The Eight Doctors című regény (1997), ami a sikertelen amerikai filmváltozat eseményei után játszódik, és a Nyolcadik (Paul McGann) látogatja végig korábbi énjeit, hogy visszaszerezze emlékeit. Ezek a művek azonban nem kanonikusak, és bár történnek utalások rájuk egyes epizódokban, nagyrészt az ezekben leírtak nem állnak kapcsolatban a televízió sorozat eseményeivel.

Szintén egyfajta „gonosz Doktorként” jelent meg az Amy’s Choice (2011) Dream Lordja (Toby Jones), aki lényegében a Tizenegyedik sötét énjének kivetülése, aki halálos játszmába kényszeríti a Doktort és útitársait.

„Trust me, I am the Doctor.”
(The Rebel Flesh, 2011)

"The pointing again?"

„The pointing again?”

De itt még koránt sincs vége a nézőket és a Doktort összezavaró helyzeteknek, ugyanis előfordul, hogy találkozunk a Doktorral, akiről később kiderül, hogy nem is az. Ilyen helyzet volt a The Next Doctor (2008). Ebben a Tizedik a XIX. század végi Londonba érkezik, ahol valaki a nevét kezdi kiabálni. Azonban mikor odaér, szembesül vele, hogy egy másik Doktorra (David Morrissey) gondoltak. De valami nem stimmel ezzel a látszólag későbbi inkarnációval: nem ismeri fel a Tizediket, a TARDIS nála egy hőlégballon, és a szonikus csavarhúzó sem egy különleges tudományos eszköz. Persze később kiderül, hogy valójában egy átlagos angol úriemberről van szó, akibe véletlenül belekerültek a Doktor emlékei.

Hasonlóan nem „igazi” inkarnációval találkozik a Doktor és a nézők The Stolen Earth/Journey’s Endben, az előzőekben említette epizódot megelőző évadzáróban. Itt a Doktor korábban levágott kezéből „nő ki” egy „Doktor klón”. Az történik ugyanis, hogy a meglőtt Tizedik nem regenerálódik, csupán a sebet gyógyítja meg, maradék erejét pedig a kezébe irányítja. Azonban amikor útitársa is bekerül az egyenletbe, egy félig ember-félig Idő Lord Tizedik jön létre. Ennek például az lesz a hozadéka, hogy azok a rajongók is elégtételt nyernek, akik rég vágynak Rose Tyler (Billy Piper) és a Doktor egymásra találására és a másik oldalnak sem kell megbotránkoznia, hogy szeretett időutazójuk elkötelezné magát.

A későbbi Hatodik és az Ötödik.

A későbbi Hatodik és az Ötödik.

Szintén egyfajta klónnal találkozunk a The Rebel Flesh/Almost Human című epizódban. Itt a Tizenegyedikről készít másolatot a véletlen baleset folytán intelligenssé vált biomassza. Természetesen egy ilyen Doktor nem létezhet soká, és ez a „klón” a korábbi sorstársával ellentétben nem nyeri el senkinek sem a csókját.

Végül lépjünk ki a sorozat belső világából! Hiszen a Doctor Who egyik érdekessége, hogy nem csak a történet szerint találkozik a Doktor saját magával, hanem előfordul, hogy a különböző színészek is felbukkannak, akik később az Idő Lordot alakítják. Az első ilyen alkalom az Arc of Infinity (1983) című részben történt, amikor is a Peter Davison alakította Ötödik együtt dolgozik egy Idő Lord biztonsági tiszttel, akit Colin Baker, a későbbi Hatodik formált meg. A rajongók gyakran felemlegetik ezt az epizódot, hiszen Baker szerepe szerint lelövi a Doktort – mintha az utód lőtt volna rá az elődre. Ez, mármint hogy egy későbbi Doktor tűnjön fel más szerepben, nem egyedi. A nyáron bejelentett Tizenharmadik, Peter Capaldi kétszer is feltűnt a Doctor Who univerzumban, először a The Fires of Pompeii-ben (2008) alakított római kereskedőt, aki megvette a TARDIS-t mint műtárgyat (John Cleese is műtárgyként tekintett a fabódéra a klasszikus sorozatban), és ekkor találkozik a Tizedikkel. Ugyancsak ő szerepelt a Torchwoodban, a Doctor Who spin-off sorozatában, ahol a brit miniszterelnököt alakította.

Who is who?

Who is who?

Végezetül két érdekességet. Az első, hogy a második Doktort megformáló Patrick Troughton az 1967-es The Enemy of the Worldben saját ellenségét is megformálta, egy Salamander nevű pszichopata diktátort. A másik érdekesség pedig, hogy az a Richard E. Grant, aki az újraindult sorozat hetedik évadának főgonoszát alakította, megformálta a Doktor is, ráadásul kétszer: a Rowan Atkinson nevével fémjelzett The Curse of Fatal Death (1999) című Doctor Who paródiában az időutazó egyik inkarnációja volt, ill. a 2003-as Scream of the Shalka animációs Doctor Who sorozatban ő kölcsönözte a Doktor hangját (a Mesterét pedig az a Derek Jacoby, aki később a sorozatban is eljátszhatta a szerepet).

És hogy várható-e még további időkatyvasz, amikor a Doktor újra találkozhat önmagával? Szinte bizonyos, hiszen egy időutazó sorozatról beszélünk, ahol egy hatalmas egóval megáldott, igencsak különös alak a főhős, így mindig élvezet, ha szembesülhet saját magával…

Hasznos információ:

  • A The Three Doctors volt William Hartnell utolsó televíziós szereplése, ugyanis 1975-ben elhunyt. A The Five Doctorsban Richard Hurndall alakította az első Doktort, szomorú tény azonban, hogy a színész öt hónappal az epizód sugárzása után szívrohamban meghalt. Állítólag még ki sem fizették addigra a szerepéért.
  • Patrick Troughton mindig is szeretett volna valamilyen szörnyként szerepelni a Doctor Who-ban.

Hasznos linkek:

Multi-Doctor stories

Doctor Who magyar adatbázis

Kis fan örömködés: The Five(ish) Doctors Reboot

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. zriff szerint:

    Nagypapa paradox elég komoly ellenfél volt a 8-nak, sőt amikor megfertőzte a faction bioadat vírusa majdnem azzá is változott a végén.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon