Olvasgatom a Magvető és az Xpress közreműködésében megjelentetett Tim Burton-verseskötetet, és elfog egyfajta szomorkás nosztalgia.

Tíz évvel ezelőtt beléptem a zalaegerszegi videotékába, megláttam a Nagy hal című film kazettájának borítóját, és ez az a pont az időben, ahol elkezdődött valami, egy hosszú-rövid barátság kezdete, a sötét mézesmázosság csodálata, egy fejlődésében elavuló művészet titkos imádata. Tim Burton filmjeit rövid időn belül mind megnéztem, és sorra fedeztem fel azokat a kézjegyeket, amelyeket mindegyik filmjében újra és újra felismertem, sőt el is várhattam. Filmjei vigyorgó töklámpások, spirális díszítőelemek és karmoló fák világába vittek el, és egy pillanatra sem volt veszélyesebb az egész egy Disney-hullámvasútnál. Cukorka volt, halloweeni cukorka.

tim_burton_rimbortonTim Burton verseskötetének magyar címe (hogy csak még egyszer erőltessünk egy kreált szóösszetételt, mintha még nem lenne elég): Rímbörtön. Alcímben az eredeti cím fordítása: „Avagy az Osztrigasrác mélabús halála és más történetek”. Lapozgatom ide és oda, az értelmét keresem néhány jópofa, de többnyire faék-egyszerű, tematikájában repetitív versikének. Nézegetem a minimalista gyerekrajzokat, amelyek mintha Tim Burton animációs filmjeinek utánzatai lennének. Ez tényleg Burton, döbbenek rá, egy karakteres, tehetséges filmrendező könyve. Egy életmű magyarázata, mondhatnánk.

Eleinte fájt beismerni, mert a kedvencem volt, de rá kellett jönnöm az évek során, hogy Tim Burton lehetett tehetséges, látnoki és innovatív – végső soron soha nem volt az a kitűnő filmrendező és művész, akinek hittem. Nem, Tim Burton valójában egy olyan márkanév, amely képes olyan elnagyolt vonású asszociációkat ébreszteni az emberben, hogy a személyéhez köthető produktum felismerhető legyen. Hogy ha valamire (képre, videojátékra, filmre) rámutatunk, azt mondhassuk: ez olyan „tim burton”. Nem mellesleg, üdvözöl a Karácsonyi lidércnyomás igazi rendezője.

dakota_fanning_in_coraline-wide

A verseskötetben mind a gyermekek szemszögéből, mind a szülők szemszögéből megjelennek szorongások, torzulások, kirekesztettség, aztán képtelen szerelmi történetek, amelyek keserű humorral nyugtázzák, miért nem működhet a dolog Pálcikasrác és Gyufalány között. Némelyik vers csattan, némelyik nem is vers, nincs is lényege-értelme. Lusta kis könyv, de eladja a márkanév. És mert felismerhető, szimpatikussá válik a középszerűségével együtt is. Amikor húsz-harminc perc alatt elolvasom a könyvet, leteszem, vigyorgok, mert a fogyasztói hűséget a hasonlatosság illúzióival még mindig meg lehet venni. Én ilyen vagyok, megvehető. Ha az illúzió elég jó.

tim_burton

Tim Burton pedig bűvész, mert az az érzés tulajdonképpen mindegyik (saját indíttatású, autentikus) filmjében és művében ott van, még ha nincs is ott. Még mindig a Nagy hal a példa: van-e ennél tim burtonösebb nem-gótdisney film? De ez az érzés nem csak Tim Burton érdeme, valljuk be. Danny Elfman érdeme is, aki le tudja fordítani a kísértés bájait a zene nyelvére. Rick Heinrichs érdeme is, aki a legelső Burton-rövidfilm óta rendszeresen ott van produkciós tervezőként. Henry Selické, aki megrendezte a legnagyobb Tim Burton-produkciót, a Karácsonyi lidércnyomást. Persze Walt Disney érdeme is, mert Burton ott kezdte, és ez érezhető is. Talán ezért olyan keserédes a visszatérése, amikor elvállalja az Alice-t.

Szóval, lapozgatom tovább a kis könyvet, miben is áll a „tim burton”? Gót cukormáz, kísértetéjre öltözött tipegő-szorongó gyermek, aki hazatérve a szekrénybe bújik. Földbe szúrt, ködpászmák-ölelte karó, tetején töklámpás, keresztfa és rongyok, lassú tánc egy éjféli erdőben, a halál minden iróniája egy kukacban, Johnny Depp meg három kiló make-upban. Ilyen egyszerű volna a recept? Nagy szemek, firkaszáj, felkunkorodó vonások és az élhetetlenség örökös, kínos tragédiája? Sötét jazz-pszichedélia, Disney-ecsettel festve?

3-4Tim Burton hanyatlása akkor vált nyilvánvalóvá, amikor megjelentek az első „Tim Burton-féle” utánzatok, és maga Tim Burton ennek tükrében sem lépett tovább. Az utánzatok pedig kezdtek jobbak és eredetibbek lenni. Amikor Burton meglátta Shane Acker rövidfilmjét, amely végül a 9-hez vezetett, nem bírta megállni, hogy (produceri) márkajelként ne szerepeljen. Eközben ő? Az Alice és az Éjsötét árnyék generikus, középszerű filmjeihez adta nevét és stílusát. Amikor saját rövidfilmjének remake-jét, a Frankenweenie-t bemutatta, az is bebizonyosodott, hogy Tim Burton már nem tud megújulni filmrendezőként. Valahol arra kárhoztatott, hogy sorra Burton-szerű filmeket készítsen, még akkor is, amikor mások ezt jobban tudják. Amikor már a saját filmjeiből is elveszett minden, amiért korábban nagyszerűnek tartottuk.

A Frankenweenie persze egyáltalán nem rossz produkció, ráadásul hosszú évek óta az első igazi Burton-Burton film. De itt vált igazán észrevehetővé a blöff. Ezt már megmutatta korábban. Tudjuk, hogy tudja. Volt már stop motion animációs filmje halottakról, volt már fekete-fehér, direkt retróeffektes mozija, szatirizálta már a szuburbánus amerikai ostobaságot, megmutatta már, hogy a technológia valójában fekete mágia.

Olvasgatom a Rímbörtönt, és arra gondolok, hogy akkor, tíz évvel ezelőtt, amikor felfedeztem Tim Burtont, mennyire izgalmas volt az egész, mennyi lehetőséget láttam, milyen izgalmakkal vártam az új filmjeit. És ami azt illeti, ma is ugyanolyan izgatottan várom őket. Főleg most, hogy egy életrajzi drámához ugrott be rendezőként. A dráma, a Burton-független dráma egykor jól állt neki, stílusát és művészetét jól kamatoztatta benne. Tíz évvel ezelőtt a Nagy hal a kedvenc filmemmé vált, és Burton-rontás ide vagy oda, nem is nagyon mozdult a helyéről. Csodálatos film. Akkor, 2003-ban volt ennek a karriernek a magaslata, és talán vissza is térhet oda. Egy nap. Amikor Tim Burton már nem lesz többé Tim Burton. Amikor végre az a művész lesz, akit egy nap elhittem.

Becsukom a Rímbörtön-t, de nem keserűséggel, hogy nem elég jó, és nem hiányérzettel, hogy nem elég. Fájó nosztalgiával, egy elveszett művészetért. Meg egy csipetnyi, mindig kísértő reménnyel.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film, irodalom, társművészetek

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon