Leigh Bardugo ifjúsági irodalmi Grisha–trilógiájának második része, a Siege and Storm majd’ másfél hónapja jelent meg angol nyelvterületen. Az első részről, az Árnyék és csontról már olvashattatok kritikát itt, az SFmagon. A jó nyitás után nagy potenciált láttam a második részben, és nagy örömömre nem kellett csalódnom, bár nem is voltam teljesen elégedett. Az Árnyék és csont felkerült a NYT bestsellerlistájára, de a sorozat olvasottsága akkor fog igazán dübörögni, ha végre filmet készítenek belőle – a jogokat ugyanis megvette a DreamWorks .
Az orosz hangulatú fantasy háttérvilág látszólag kibővül. A Siege and Storm mutatós térképe is tükrözi ezt: megjelenik rajta a tenger, és a szomszédos országok is – bár a kezdeti világjárós ígéret elsikkad, a környező országok leginkább nevek maradnak, csak az számít, hogy lakóik miként viszonyulnak a Grishákhoz, és hány fronton állnak háborúban Ravkával.
A történet első harmada a tengeren zajlik, ahol kalózok elvadult grisháikkal karöltve fosztogatnak. Szélidézők dagasztják a vitorlákat, szívtörők egyetlen csuklómozdulattal megállítják ellenségük szívét, hullámhívók gyorsítják a hajókat. A fedélzeten jól megfér egymás mellett grisha és képesség nélküli ember. A sznob udvari intrikák és grisha felsőbbrendűség után ez egy frissítő előrelépés.
Alina, a Napidéző, az első rész végén hajóra száll gyerekkori szerelmével, Mallal, hogy elmeneküljenek az őket üldöző nagyhatalmú Grisha, a Darkling elől. Maguk mögött hagyják a széteső Ravkát, és új élet reményében lépnek Novyi Zem földjére. Mielőtt egyáltalán megszokhatnák a szabadságot, fogságba esnek, és az egyik leghírhedtebb kalóz hajóján kötnek ki, összezárva a Darklinggal, aki új hatalmával a “kicsi tudomány” határait feszegeti. Morozova szarvasbikája után a második legendás lény, a jégsárkány nyomába erednek, hogy a pikkelyeiből készített erősítővel Alina képessége újabb szintre léphessen. A Napidéző az egyetlen, aki elpusztíthatja, a Darkling meg az egyetlen, aki kiterjesztheti a Shadow Foldot, a füstszerű sötétséget, ami kettéhasítja az országot és emberevő szárnyas szörnyetegeknek ad otthont. A legfőbb vallási vezető és királyi fenségek is beszállnak a lányért folytatott küzdelembe, mert aki maga mellett tudja Alinát, az a kezében tartja Ravka jövőjét is.
Egyetlen olyan ambiciózus YA karakter sem jut eszembe, mint Alina. Az árvaházban nevelkedett lány igen magasra emelkedik. Az hagyján, hogy a képessége egyedi, és az erősítőknek köszönhetően az egyetlen, aki érdemben szembeszállhat a Darklinggal. Alinát élő szentként tiszteli Ravka népe, ismeri a Vágás titkát, amivel hajókat és épületeket dönthet romba. Belső vágya, hogy használja és kiteljesítse hatalmát – bár ezt Grisha vonás, hiszen legyengülnek, ha nem használják a képességüket. Alina kikosaraz nem is egy herceget, és magáénak követeli a Grishákból álló Második Hadsereg vezetésének jogát. Ez azért picit sok, még ha YA regényről is van szó, ahol tinik váltják meg a világot.
Az első részben megjelenő technikai fejlődés – nem lovaglós fantasy, hanem vannak muskéták és pisztolyok – tovább burjánzik, a Darkling félelme beigazolódik, hogy az egyre fejlődő technológia mellett szép lassan leáldozik a Grishák kora. Alina a Második Hadsereg vezetőjeként mindent megtesz, hogy a Grishák és a képesség nélküli emberek elkezdjenek együtt dolgozni, és az új találmányokban a Grisha képességeket is hasznosítják. (Az Avatar – Az utolsó léghajlító meséjétől ebben a részben sem tudtam elvonatkoztatni, ráadásul a spin-off sorozatban, a Legend of Korrában szintén ezt a fejlődési irányt követik a készítők.)
Alina visszatér a fővárosba, a terepre, amit már jól ismerünk a sznob udvarral és a klikkesedő nemesekkel. Alina igyekszik megszilárdítani a hatalmát a Második Hadsereg élén, eközben Mallal megromlik a kapcsolata, a Darklingot a hálószobájába hallucinálja, és egyre közelebb kerül a fiatalabb herceghez, Nikolajhoz. Alina eközben csinál néhány megalapozatlan ballépést, amin egyértelműen érezhető volt a szerző erőltetése.
Viszonylag ritka, hogy a főszereplő lány a gyerekkori barátja/szerelme mellett tartson ki, és nem az éppen ügyeletes csintalan fiúba habarodjon bele. A rész elején megörültem a kalózkapitánynak, akit a teli pénztárca és a saját érdekei motiválnak – persze az érdekei a főszereplő megmentésével esnek egybe –, aztán csavarként a kalóz is magára szed jó adag sármot meg címet (csak hogy spoilermentes maradjak). A Darkling vonzza Alinát, hiszen az ő hatalmuk közel egy szinten van, a “hasonló vonzza a hasonlót”, de szerencsére csak vérszegény szerelmi háromszög/négyszög alakul ki. Alina és Mal szenvedése kommunikációs félreértéseken alapszik, megszokott húzás ez a második részekben.
Nem szerettem, hogy a történet csupán egy maroknyi karakterrel operál, igazi dimenziót a főszereplő mellett egy-két mellékszereplő kap. A többiek egy névből, képességből és valamilyen markáns külső tulajdonságból állnak. Ez azért bosszantott, mert adott egy érdekes háttérvilág, jó kis hangulattal, mégis egy csomó papírbábú mozog benne.
A végső ütközetet feleslegesen hosszan készíti elő a szerző, ráadásul nagyon rövid idő alatt lezajlik. Hiányzott belőle az a grandiózusság, amit ki lehetett volna hozni egy fallal körülvett városból, és az azt lerohanó, réseken átszivárgó árnyékhadseregből. A címben is benne van az ostrom szó, részben emiatt készültem valami nagy dologra – persze Alinát is “ostromolják” átvitt értelemben, de nem hinném, hogy erre gondoltak volna. A befejezésbe remek fordulatot vitt a szerző, ami szervesen épült a történetbe. A nagy csatára, a végső leszámolásra a befejező részig várni kell, de ez a kötet sem volt felesleges töltelék: Alina hosszú utat jár be, a karaktere alakul, és hatással van a világára és fordítva. (A könyvek keretét, az E/3-ban, eltérő stílusban megírt Prológust és Epilógust még mindig nagyon szeretem. A történet többi részét Alina E/1-es szemszögéből követjük végig.)
Az első rész, a Árnyék és csont még ebben az évben megjelenik itthon a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában (update: a 2014-es Könyvhéten jelenik meg). A sorozat harmadik része, a Ruin and Rising 2014 júniusában várható a tengerentúlon. Minden hibája ellenére a trilógiát frissnek tartom a YA tengerben, és remélem megtalálja itthon is az olvasótáborát.
A cikket Tóth Fanni írta.
Kapcsolódó linkek:
-
Beszélgetés Leigh Bardugóval és Veronica Roth-szal, a Divergent trilógia szerzőjével. (Jövő tavasszal kerül a mozikba a Divergent, egy újabb sikergyanús YA feldolgozás.)
Hozzászólások
[Kemese Fanni további írásai]
