Sorozatunkban a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek néhány ismert és kevésbé ismert filmjeiről írunk, nosztalgiázás helyett mai szemmel megnézve.

Nemcsak a kortárs sci-finek csúfolt filmek, de már az 1984-ben bemutatott Az utolsó csillagharcos című mozi is jól példázza, micsoda helyrehozhatatlan kárt okozott a Csillagok háborúja. Igen, jól olvastad. George Lucas felülmúlhatatlan látomása a popkultúránk része lett, csodálatos meséjével egy egész nemzedéket látott el munícióval – és szélesre tárta a kaput a látványos, de gyenge történetű filmek előtt.

the-last-starfighter-poster_cropAz utolsó csillagharcos az első film, amelyhez a smink és a robbanások kivételével minden különleges effektet számítógépes animációval állítottak elő. És akkor most jöjjön a sztorija: Alex Rogan tipikus tinédzser az USA egyik kietlen helyen lévő lakópark-közösségében. Sivár, unalmas életébe csak barátnője, Maggie Gordon és a lakókocsisor végén álló videojáték csempész némi izgalmat. Ez utóbbiban Alex egy szép napon megdönti a rekordot. Nemsokára egy kalapos, magát Centaurinak nevező úriember invitálja DeLoreanjába a megszeppent fiút, mondván, hogy ő a játék alkotója, és egy ajánlata van számára. A fiú beszáll az autóba, amely gyorsan felszáll a levegőbe, hogy meg se álljon egy futurisztikus űrbázisig. Itt meglepve fedezi fel a videojátékban található űrhajók, a Gunstarok működő példányait. Hamarosan egy meetingen elmondják neki az igazságot: a bölcs és igazságos Csillagliga létét egy áruló törtető, a gonosz Xur (!) veszélyezteti, és ennek megakadályozására Csillagharcosokat képeznek. A veszély valóságos, az űrben, gépek által felhúzott határt az ellenséges Ko-Dan hadereje áttöri, és akkor természetesen pusztulás vár rájuk.

Alex megijed, és visszaviteti magát a Földre. Közben egy belső szabotázs miatt az összes többi, Alexhez hasonlóan az Univerzum minden szögletéből összerekrutált csillagharcost megölik. Így hősünknek nincs más választása: visszatér a megrongált bázisra, maga mellé veszi a leguánszerű, de barátságos Grig navigátort, és felveszik a harcot a Kod-Dan űrhajóival.

Ez nemcsak leírva hangzik soványan, de a filmben is sírnivalóan bugyuta, bárgyú, dramaturgiailag megerőszakolt és földig alázott a történet. Színészkedést csak Centauri mutat be, a dialógusok borzalmasak, az Alex helyett a földön hagyott klón, a Béta szerelmi bénázásai ellenpontozzák némi humorral a recsegő sztorit.

Viszont, ahogy már a bevezetőben szó volt róla, 27 pernyi számítógépes grafikát (CG) forgattak a filmhez Cray X-MP kompjúteren (retrószó), amely 1983 és 1985 között a világ leggyorsabb számítógépének számított.

02_Gunstar2

A Gunstar, amellyel a Csillagharcosok furikáznak

Ez az adat, és méginkább a hozzáállás megmutatta, hová is tart a film: a mesélés, a történetszövés, a narráció fontossága csökken, és megnő a technika szerepe. Önmagában ez nem tragédia, a filmtörténelem nagy és hírhedt alakjai (például Orson Welles vagy Leni Riefenstahl) is gyakran a technikai innovációt hívták segítségül. Azonban Az utolsó csillagharcosban – amely kasszasiker lett – sutba dobták a mesélés izgalmát és lehetőségét, és megmutatták, mire képes a technika, emberi gondolatok nélkül. Ráadásul erősen érezni a Csillagok háborúja lenyomatát a filmen: peremvidéken élő srác, megmenteni való Univerzum, nem teljesen emberi pilótatárs, rejtett, de hamar felszínre törő tehetség, űrcsaták.

Pedig a film alapötlete zseniális (1984-ben, tehát egy évvel a Végjáték megjelenése előtt vagyunk!) és mélyen elárul valamit a korszellemből is. A cyberpunk előtt a sci-fik hősei tudósok voltak, és ha épp nem azok, akkor is világos, ezredévek óta elismert képességek birtokában voltak: erő, bátorság, kitartás. Kinézetük is hősies volt, egy ilyen férfira a nő bármikor rábízhatta a sorsát. A videojátékok korának beköszöntével előkerültek a másféle képességűek: azok, akik gyors reflexszel húzogatják a joystickot és megfelelő ütemben nyomják meg a piros tűzgombot. Ahogy Alexről, róluk sem tudott addig senki. Magányosan, sokszor sötét szobában ülve szövögettek világmegváltó terveket, amelyek nem hihetetlen találmányokkal és felfedezésekkel, hanem egy mikroprocesszoros masinával álltak összefüggésben.

További információk:

  • Döbbenetes még belegondolni is, de a filmből musical készült, amit először 2004-ben láthatott a hétpróbás New York-i közönség.
  • A filmben szereplő videojáték kitalált, viszont az Atari tervbe vette az elkészítését. Ez a viszonylag magas ár miatt meghiúsult.
  • Még mindig előkészületi fázisban van a folytatás, amely Alex Földön maradt öccse, Louis életével és kalandjaival foglalkozna.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 16 hozzászólás.

  1. Crei szerint:

    És akkor még ott van Dzseremi T. Csippendél és a KEEC…:)

  2. Attila szerint:

    Egy majd harminc évvel ezelőtt készült jópofa popcornmozi kapcsán Orson Wellessel meg Leni Riefenstahllal példálózni…

    Művelt gyerek vagy, ércsük, de nem vagyok biztos abban, hogy a cikkírás a műfajod, csimota.

  3. Sziriusz szerint:

    Crei: Sajnos abbol nem készült film. nekem egyik kedvenc történetem, mert minden hasonlósága ellenére, olyan apró ötletekkel, humorral van tele, ami nagyon is fogyaszthatóvá teszi. Pár évente mindíg előveszem, újra olvasom. Egyetlen hibája, hogy Bencsik András sajnos nem írt folytatást.

  4. sfinsider szerint:

    Attila:
    „Egy majd harminc évvel ezelőtt készült jópofa popcornmozi kapcsán Orson Wellessel meg Leni Riefenstahllal példálózni…”

    A példa releváns volt, a te kommented pedig megint nem. Sértegetés helyett normális hangot, esetleg tényekre, észérvekre épülő vitát szeretnénk a cikkek alatt látni. Ha ez most sem megy neked, szerintem ne erőltesd a hozzászólást.

  5. Attila szerint:

    sfinsider:

    Ha normális hangon a cikkbeli nördpampogást, tényeken, észérveken meg az ottani kinyilatkoztatásokat érted, javaslom előbb egy értelmező kéziszótár lapozgatását. (Olvasgatással is, nem csak lapozgatással, ofkorsz.)

    De ha már releváns volt a példád, melyik Orson Welles fimben szorította háttérbe a technika a történetszövést/narrációt? Mer’ nekem csak egy odaszuszakolt logikai bakugrásnak tűnik, a szebb hangzás miján…

  6. DBL szerint:

    Koromból adódóan viszonylag későn (2006-ban) kerültem kapcsolatba a nettel. Komoly ellenérzéseket kellett leküzdenem, amelyek jogosságát azóta igazolta az élet. Ettől persze egyetlen pillanatra sem vitatom zsenialitását és szükségességét…minden előforduló negatívuma ellenére.
    Ebből a kiemelném az egyik legellentmondásosabb részét, a szabadságot. Elképesztően fontos, hogy – figyelembe véve az elmúlt időszak megfigyelési botrányait is – szabadon elmondhatod a véleményed. Ennek van azonban két fontos szekvenciája. Az egyik a felelősség, ami a kimondott, leírt szóból adódik. A másik a visszaélés a relatív névtelenséggel.

    Ezen elővezetés után…
    Kedves Attila. Te egy ideje mást sem csinálsz, mint szórakozásból sértegetsz embereket. Olyan embereket, akik értéket jelentenek ezeken a felületeken, mert a kultúrával foglalkoznak, mondjuk úgy, hogy építő-kreatív módon. A fenti konkrét példát tekintve. Talán nem tudod, Andrissal személyesen ismerjük egymást, és úgy tapasztaltam, hogy komoly és kölcsönös megbecsüléssel. Vannak azonos irányú véleményeink, és vannak eltérőek. Viszont ezt kizárólag az adott témakörrel kapcsolatban szoktuk kifejteni, egymás személyiségének abszolúte tiszteletben tartásával.
    Te nem ezt teszed. Jól emlékszem a „simi-simi, kis óvodás” kifejezésedre, velem kapcsolatban. Mást különben az adott ügyben nem produkáltál.

    Nem tudom hány éves vagy, nem is érdekel. Azt viszont tudom, hogy az ilyen stílus nagy általánosságban az éretlen kamaszok jellemzője. Ugyanis nem az értelem éretlenségéről, hanem a lélekéről van szó. Kevés ismeret a világról, olyan ismereté, amit a tapasztalat ad-, és tanít meg, nem értelmi képesség kérdése.
    Teljesen biztos vagyok, hogy felnőtt ember vagy. Ha pedig felnőttként így viselkedsz, akkor baj van. Baj, mert szemben állsz az egész világgal. Ismerős állapot, mert átéltem korábban. Szerencsémre az élet bebizonyította, bármennyire randa világban élünk, az élettel nem jó szembemenni, mért ő marad, mi pedig elbukunk, ha nem fogadjuk el. Emiatt én elfogadtam ezt, és megpróbálok együtt élni az élettel (sic!)… Javaslom Neked is…

    Ja, igen. Nem lehet mindenkit szeretni, mert az abszurd elképzelés. Keresni kell legalább egy élőlényt, akit szeretni tudsz, és akkor hamar helyreáll az ember lelki egyensúlya.

  7. Emil szerint:

    Én egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez a film megérdemli az ilyen mértékű negatív, lehúzós kritikát.
    Lehet, hogy a „bugyuta” jelző megilleti, de ennek is tervezték. Minden kritika elé oda kellene írni, hogy mi is a szerző értékrendje, hogy az olvasó megértse és tudja, hogy milyen szemüvegen keresztül kell a véleményt értelmezni.
    Ha egy 10 éves kisfiú perspektívájából nézzük, akkor ez a film szólhat arról a jövőről, melyben, ha akarod bármit meg tudsz valósítani.
    Ha egy 20 éves fiú nézni, akkor neki jelentheti a számítógépes jövő álmát (itt jegyezném meg, hogy csak én ismerek 2-3 olyan embert, akinek ez a film is egy csepp volt a poharában, melynek betelését követően az informatika felé fordulva, ma jól menő vállalkozást vezetve, megvalósítják a virtuális térben vágyaikat.
    Ha 30 éves férfi nézi akkor bugyuta filmecske is lehet, meg szórakoztató két óra is.
    El sem szeretném képzelni hogy milyen, volna ha minden fikciós történetet Bertolucci vagy Woody Allen rendezne. Agygörccsel jönni ki a moziból és egész úton azon gondolkoznék, hogy a felrobbanó űrhajó vajon mit is szimbolizált. Az elmúlás, a reményt, a lehetőségeket.
    Kell a francnak az ilyen fantasztikus film.
    Nem engedem, hogy bárki elvegye a kellemes két órás bugyuta alapokon nyugvó, dramaturgiailag nulla, sekélyes filmek jelentette mámoros álmodozásra ihlető filmek iránti vágyamat.
    Ez a film jó volt akkor és ott.
    Nem szeretném ezt a kritikát újra fogalmazva 2060 körül ismételten elolvasni, mert lehet hogy akkor már nem is a nulla, hanem a mínusz egy értékelést kapná.
    Imádtam és meg is van a saját gyűjteményemben.

  8. DBL szerint:

    Kedves Emil!
    Amit írtál tökéletesen fedi azt, hogy miről van szó. Erről. Én is néztem és nézek is andalítóan bugyuta filmeket, mert kel, hogy néha egy-két órára teljesen kikapcsoljam a valós világot, gondjaival együtt.
    Ne hagyjuk bántani a butuska filmeket. Lelkünk nyugtatója, és gondjaink oldószere… 🙂

  9. DBL szerint:

    Bocsi…+l, mert lemaradt… 🙂

  10. sfinsider szerint:

    Emil:

    Szia!

    A cikk első mondatának végére nem véletlenül került ez: „nosztalgiázás helyett mai szemmel megnézve”. Szívesen ragaszkodnék én pl. a Simpson motorkerékpárhoz meg az Alföldi papucshoz is a nyolcvanas évekből, mert szép emlékek fűznek hozzájuk, de azért legyünk őszinték a minőségüket illetően, különösen, ha van összehasonlítási alapunk.:)

    Épkézláb történet. Lehengerlő látvány. Valami üzenetféleség. Nagy hirtelen kábé ennyit várnék én el, de legalább egyet a három közül, ha már sci-fi. Az utolsó csillagharcos szerintem egyet sem teljesít ezekből.

    Amúgy igazad van a film hatását illetően: miután pár haverral megnéztük, anno belevágtunk egy Siclair ZX Spectrum-játék tervezésébe…

    De a mindent megszépítő nosztalgia sem menti fel a filmet: készítői a technika oltárán feláldozták a mesét, pedig, ahogy írtam, az alapötlet zseniális.

    Alapesetben egyetértek abban is, hogy zsánerfilmet lehetőleg ne művészfilmes rendezzen; de azért az Űrodüsszeia is elképesztő, és a Woody Allen-féle Hétalvók sci-fi sem mindennapi darab.

  11. Emil szerint:

    Hogy egy nagy „klasszikust” idézzek:
    „A vita részigazságok halmaza, melyből az éppen nyerésre álló fél birtokolja a nagyobb mennyiséget, a következő érv bedobásáig ”

  12. andris szerint:

    Emillel értek, hogy a szerzőt becsapta a nézőpontja, és ezért bánik kemény kézzel a művel. Elvégre ez csak egy ifjúsági vagy még inkább gyerekfilm, a mesék azon ősi csoportjából, hol a szegény ember legkisebb fia megmenti a birodalmat, és az övé lesz a királylány keze és a fele királyság ráadásnak.
    Éppen ezért komoly követelményeket nem érdemes vele szemben támasztani, mint ahogy a Süsü a sárkányon sem kérjük számon a jellemfejlődést.
    Ha a néző abban az életkorban van, amikor azonosulni tud a főhőssel, akkor ez egy jó film. Ha ennél idősebb, akkor nem az. Dehát ilyenek az ifjúsági filmek, nem?
    Szóval ez nem nosztalgia, hanem életkor kérdése.
    A film amúgy az én szememben maga az „elveszett 80-as évek” a Bill és Tedd filmekkel, A vissza a jövőbe sorozattal és sok mással együtt.

  13. Meglivorn szerint:

    @ Sziriusz:
    Végre valaki!
    +1 🙂

  14. e(x) szerint:

    Tizenpár évesen láttam, s a KEEC-et is akkoriban olvastam, jók voltak azok a maguk idején. Felnőtt fejjel meg talán kár ezeket újra elővenni, felnőtt fejjel inkább meg kell venni azt a Deloreant, ami valahol itt és a BTF sorozatban gyökerezik. Mégha nincs is Mr. Fusion.

  15. Hackett szerint:

    e(x):
    Egyetértek. Jók voltak akkor, viszont tényleg van, amit nem szabad felnőttként újranézni, sajnos volt pár ilyen emlékromboló újranézésem, ami után én is óvatosabb vagyok. Bár Az utolsó csillagharcost lehet, hogy kipróbálom.:))
    (Én 10 évesen a moziban láttam az Androidok lázadását Klaus Kinskivel – ja, hát minden scifit meg kellett nézni, és milyen félelmetes hangulata volt, meg jöttek az androidok, aztán előkapartam nemrég, amikor eszembe jutott, de csak belepörgettem, és végül el sem kezdtem nézni, mert valami olyan szinten gagyi volt… Kerestem azokat a jeleneteket, amik beleégtek a fejembe, de nem találtam.:)))
    Ellenben 1985-ben mutatták be idehaza, és több, mint 600ezren látták!!! (A csillagarcsot pedig 700ezren) Emlékszik rá valaki?

  16. e(x) szerint:

    Beültem rá, de kijöttem. Csak pár képre emlékszem, nomeg a sokkra és a rémálmokra.

    Akkoriban még ilyen érzékeny széplélek voltam.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon