A Földön élő minden ember először csak egy furcsa statikus zajt hall a fejében. Másodszorra pedig mindenki meghallja az első üzenetet: Gyermekeim. Fantasztikus eufória lesz úrrá az emberiségen, hiszen empirikusan bebizonyosodik, hogy van Isten, aki minden bizonnyal szeret minket. Egy idő elteltével jön a második üzenet: Ne féljetek. Erre természetesen már rengetegen összerezzennek: mitől is nem kellene félnünk? Mi az az esemény, amely bekövetkezte előtt bátorítást önt belénk a titokzatos belső hang? És a harmadik, az utolsó üzenet… nos, azt a spoiler miatt nem árulom el, elég csak annyi: a világ azután csakhamar a káosz szélén táncol.

Az angol James Smythe második regénye, a tavaly megjelent The Testimony a szó minden értelmében fantasztikus olvasmány: kitűnő az ötlet, és a megvalósítás is kiemeli a hasonló, posztapokalitikus témájú könyvek sorából.

Az évszámmal nem jelölt közeljövőben játszódó regény igazi erejét a stílusa adja. Smythe nem azt az utat választotta, hogy egy-két, netán három sztoriszálon mutatja be az Adásnak keresztelt jelenségre adott világméretű reakciókat. Nem, ennél sokkal ambíciózusabb, eredetibb megoldást választott: a regény tulajdonképpen 26 különböző ember vallomását tartalmazza az egyes üzenetekhez és az utána bekövetkező eseményekhez kapcsolódva, azokra reflektálva. A 26 nagyon eltérő karakter: találhatunk köztük fehér házi kabinetvezetőt, brit parlamenti képviselőt ugyanúgy, mint izraeli beszédszövegírót, amerikai munkanélkülit, francia nyelvészt, amerikai nyugdíjast, kongói gyerekkatonát, dél-afrikai drogdílert, kínai online játékost és indiai orvost is, tehát a Föld nem angol-amerikai része is képviselve van.

Az író bravúrja pont az, hogy megcsinálta. Sikerült neki 26 különböző hangon megszólalnia. A vallomások emberiek, egyediek, személyesek – nyoma sincs bennük a nyakatekert beszédnek vagy a kiművelt metaforáknak, ezek a világnézetükben megrengett emberiség hangjai.

Az Adás ugyanis kettéválasztja az emberiséget, egyik fele szentül hiszi, hogy Isten léte végérvényesen bebizonyosodott; azon persze lehet vitatkozni, hogy melyik hit által vallott istené, de Smyth meggyőzően amellett teszi le a voksot, hogy a kereszténységé. Az emberiség másik fele anomáliára, az idegenek ármánykodására vagy kormányzati, titkos kísérletre gyanakszik. Azonban őket elhallgattatja a tudósok szava, akik váltig állítják, hogy nem találnak természetes magyarázatot a történtekre.

Smythe klasszikus science fiction eljárást alkalmaz: bedob egy változást, amely mindenkire hatással van, és megnézi, hogy kiválasztott szereplői hogyan boldogulnak.

A könyv nemcsak attól izgalmas, hogy érdekes és kellően felcsigázó az ötlet. A karakterek vallomásai rövidek, pergők, a regény szépen fut előre. Még plusz rejtélyt is belekever az író, hiszen kiderül, hogy néhány ember nem hallott semmit. Ráadásul megjelenik egy titokzatos iszlám terrorista, aki videoüzeneteivel rémületet kelt. Ha ez sem volna elég, jön az apokaliptikus jelenség: hirtelen emberek milliói kezdenek minden ok nélkül meghalni. Nem egy elszabadult vírus végez velük. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az ártatlan betegségekben szenvedők állapota egyre romlik, így egy könnyű kis törés is végzetesnek bizonyul. És ha még ez sem volna elég, a tanácstalan amerikai vezetés Iránt sejti a terrorfenyegetések mögött, és egy négyórás háborúban szörnyű csapást mér a perzsa országra. De az USA sem menekül meg, hiszen véletlenül atomot dob a palesztin területekre és Jeruzsálemre, a válasz pedig nem marad el.

Szép kis eszkaláció bontakozik ki a szemünk előtt, látjuk a nagyhatalmak tehetetlenségét és sablonos gondolkozásmódját, látjuk, ahogy riadt hőseink próbálnak úrrá lenni a helyzeten. Ki magabiztosságába, ki emlékeibe, ki egy új, szintetizáló monoteista vallásba kapaszkodik. Hőseink sorsa keresztezi is egymást, nagyszerű narrációs játékot nyújtva, ahogy egy-egy történésre az együtt lévő szereplők eltérően reagálnak.

A regény vége meglepő happy end, de hogy mi volt a hang, az nem derül ki.

Nem is ez a célja, nem Isten létének bizonyosságával foglalkozik. A The Testimony azt mutatja be, hogy milyen szilárdnak is hisszük saját világnézetünket, világértelmezéseinket, de valójában a civilizáció foglyai vagyunk, megoldásainkban, reakcióinkban semmi kreatív sincsen, egy kis váratlan szellő kimozdít minket a tornyunkból és lefúj a gombafelhős pusztaságba.

James Smythe kiváló író, a sablontúli birodalom fiatal képviselője, érdemes lesz rá odafigyelni.

A szerzőről: James Smythe (1980) Londonban született, Nyugat-Sussexben él. Tanított kreatív írást, dolgozott videojátékok narratív tervezőjeként, de fellépett egy humoristacsapatban is. Első regénye, a Hereditation 2009-ben jelent meg, ezt követte a The Testimony. Tavaly decemberben publikálták a rendkívül jó kritikákat kapott The Explorert, amely már idén magyarul is kapható a Gabo Kiadó gondozásában. A felfedező címmel megjelent regényről itt írtunk. Legutolsó regénye az idén áprilisban megjelent The Machine.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. Belánszky István szerint:

    „A regény vége meglepő happy end, de hogy mi volt a hang, az nem derül ki.”

    -What a scam! Legalább konklúzióból van-e hangonként egy-egy, vagy abból sincs egy sem?

  2. sfinsider szerint:

    Belánszky István: mára elég ennyi spoiler.:D

  3. Hanna szerint:

    Most olvastam ki a könyvet, remek volt, de András, te valami félelmetes spoilergyáros vagy!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon