SFmag

Az idei év tavasz-nyár olyan nagyszabású SF eposzai között, mint a Star Trek, a Feledés vagy az Acélember régóta várt felélesztése, a kisebb filmek könnyen elsikkadnak. Egy ilyen méltatlanul figyelmen kívül hagyott alkotás a Csáposok (Grabbers) című ír horror-scifi-komédia, ami a Titanic Filmfesztiválon elkövetett 2 (!) vetítéstől eltekintve sajnos úgy néz ki, hogy végleg elkerülte a magyar mozikat. Pedig egyébként a fesztivál legnézettebb filmje volt, és nem véletlenül. Vegyük a Dolog című John Carpenter klasszikust, öntsük nyakon egy adag whiskyvel, és a kapott koktél egy alien invázió ír módra.

A scifi-horror zsáneréből otthonosan ismerős az alaphelyzet: „mindig a csendes helyeken történnek a legnagyobb szarságok”. Végy egy zárt közösséget távol a segítségtől, ez esetben egy kis ír szigetet (bár lehetne akár egy sarkkutató bázis, vagy egy űrhajó is) és szabadíts rá valami világűrből érkezett szörnyeteget.
Egy éjszaka egy halászhajó legénysége lát valami fényes dolgot a tengerbe zuhanni, majd a halászokat sorban elragadja valami. A rémisztgetős kezdet, és a kifejezetten retro horrorfilmes főcím után ismerhetjük meg az Erin-szigetet. A rend helyi buzgó őrének, Ciarán O’Shea-nak a másnaposságtól még a felkelés és az egyenesen nézés is gondot okoz. Ráadásul társa két hét szabadságra megy, és egy vonzó, de túlbuzgó dublini gárdistanő helyettesíti. A kettejük közt alakuló kapcsolat egy külön filmet is megérne, a kritikusoktól elhangzott olyan javaslat is, hogy tévésorozat formájában néznék tovább O’Shea és Nolan gárdista további csetlését-botlását.
A karakterépítés mellett elindul a horror-scifi szál. Felhasított oldalú, döglött bálnákat sodor partra a víz, egy halász furcsa lényt talál a hálójában, majd emberek tűnnek el. Amikor meglátjuk az első idegent, elhangzik a kötelező mondat, miszerint „Sosem láttam még ilyet. Idegen eredetű.” A szórakoztatóan B-filmes cím, a Csáposok (Grabbers) innen ered, egy részeges halász (aki az első lényt elfogta, és a fürdőkádjában tartotta…) ezt a nevet adja az idegeneknek, ezzel véleménye szerint elintézve a rendszertani besorolást is. A kérdés már csak az, hogyan lehetne megszabadulni az alien pártól és kikelni készülő utódaitól.
Mindebből látszik, hogy a Csáposok egy pillanatra sem törekszik a scifi-horror műfaj megújítására, inkább tisztelgő utalások figyelhetőek meg benne olyan klasszikusokra, mint a Cápa, a Dolog, az Alien vagy a Tremors – Ahová lépek, szörny terem. Még a zenéje is Jerry Goldsmith Alienhez írt soundtrackjére emlékeztet.
Eközben ügyesen egyensúlyozik a scifi-horror és a komédia között, mindent eltűnt (meghalt) szereplőre jut egy nagyszerű mondat, végszó. A Csáposok legnagyobb ötlete mégis az, hogy az idegenek allergiásak az alkoholra. Akinek elég magas a véralkohol szintje, az szó szerint megmérgezi őket. Sok helyre menekültek már kétségbeesésükben az emberek a horrorfilmekben, de szívderítő újdonság, hogy a szereplők bezárkóznak egy kocsmába, és „önvédelemből” isszák le magukat. A moziban ennél a résznél olyan felhangokat lehetett hallani, hogy az alkoholra érzékeny idegenek nem végeztek valami alapos felderítőmunkát, amikor pont egy ír szigetet vették célba. Az önirónia, az írekre vonatkozó sztereotípiákkal való játék egyébként is a film egyik erőssége.
Másik erőssége a Csáposoknak, hogy mivel a forgatókönyvíró Kevin Lehane és a rendező Jon Wright is gyakorlatilag elsőfilmes, ahogy az már lenni szokott, szívüket-lelküket beletették a Csáposokba, főleg mivel másuk nem volt. A dollárban nagyjából 6 milliós költségvetés kevesebb, mint amennyit egy amerikai blockbuster főcímére költenek, de ez nem látszik meg a végeredményen. A szűkös költségvetésből még a látványvilágra és a CGI-re is futotta. A vadregényes ír táj csodálatosan van fényképezve, a CGI idegenek leginkább egy polipra hasonlítanak, kifejezetten látványos, ahogy a hím a sok lábon görög, aztán lecsap az emberekre. A Csáposokban nyoma sincs a B-filmekre jellemző kínos vizuális kompromisszumoknak.
A színészek nagyjából ismeretlenek (brit sorozatokban tűntek fel), a főszereplő Richard Coyle megtestesíti az ír sztereotípiákat: sármos, vicces és alkoholista, Ruth Bradley gyönyörű, és kettejük közt izzik a levegő. Érdekesség, hogy az angol tengerbiológust játszó Russell Tovey ismerős lehet a Doctor Who sorozatból, olyannyira, hogy tavasszal egy brit fogadóirodában a neve felmerült a 12. Doktorként is.
A Grabbers első kísérletnek, kacérkodásnak a sci-fi elemeivel tökéletes, és úgy látszik Jon Wright rendezőnek bejött a zsáner, mert közben újabb sci-fit forgat Our Robot Overlords címmel Gillian „Scully” Anderson és Ben Kingsley főszereplésével.

A cikket Vancsó Éva írta.

Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=4e3izWdh9WM

Hozzászólások

hozzászólás