SFmag

A héten mutatják be Guillermo del Toro Tűzgyűrű című  geekmoziját, amit sokan nyálcsorgatva vártak, míg néhányan bukást jósoltak a koncepciónak. Mi most elmondjuk, miért érdemes megnézni a filmet, miért jobb bármelyik idei nagyköltségvetésű blockbusternél (Vasembertől Acélemberig bezárólag), és hogyan adja vissza a Transformers által tönkretett alzsáner dicsfényét.

A Tűzgyűrű mindenekelőtt kielégítő. A karakterei nem bonyolultak, de következetesek és azonosulhatók. Minden, a műfajban elvárt szereplő felbukkan a kemény vezetőtől kezdve a forrófejű pilótán át a két csónakban egyszerre evező feketekereskedőig, de mindhez társul egy kicsi cikornya, amely szokatlanná, szerethetővé teszi őket.

A színészgárda dobogóján Idris Elba áll, aki a csökönyös, kellemetlenkedő parancsnokból borzasztó erős kisugárzású, tökös, mégis esendő figurát varázsol. Charlie Day egzaltált tudósát remekül egészíti ki Burn Gorman, a bugyuta szópárbajaikat csak mindkettejük tizenegyesre tekert alakítása menti meg. Mellettük Ron Perlman bizarr megjelenésű, szertelen maffiózója már csak a hab a tortán.

A jellegtelen, illetve meglehetősen egydimenziós pilóták közül Charlie Hunnam játszi könnyedséggel emelkedik ki a főhős Raleigh Becket szerepében. Tőle azonban ettől is többet vártam, mert a Sons of Anarchy Jax Tellereként kiválóan hozza a sok indulatot elfojtó, kiszámíthatatlan alakot, amire itt nagy szükség lett volna. Ehhez képest csak kevés igazán megragadó villanást láthatunk tőle, többségében inkább visszafogott a játéka. Kikucsi Rinko, a – Hunnam szavaival – szerelmi szál nélküli szerelmi szál másik fele feledhető, gyönge alakítást nyújt, csak a gyermeki nyafogásra emlékszem a karakterével kapcsolatban.

Pedig éppen a Kikucsi által játszott Mako Mori lehetne a film egy erős sarokpontja, aki nemcsak inspirálja, de proaktívan elő is segíti Raleigh önmagára találását, miután az a film elején elveszíti a testvérét és pilótatársát, Yancyt. Ehelyett a kapcsolatuk dinamikája borzasztó kínos jeleneteken keresztül, fájóan cheesy párbeszédekben bontakozik ki, és nem is elég hangsúlyos ahhoz, hogy teljesen magalapozottá váljék a film végi, egyébként is elmismásolt karakterfejlődési katarzis Raleigh figurájával kapcsolatban.

Sokat segített volna, ha a film egyik hatásos eszköze, a driftelés, azaz a két pilóta elméjének és emlékeinek összekapcsolása szervesebben integrálódik a történetbe. Többet ki lehetett volna hozni a pilóták agyi kapcsolatából, illetve abból, hogy ez milyen hatással van Raleigh és Mako viszonyára, de ez leginkább rejtve marad, így a driftelés aligha mozdítja előre a cselekményt, puszta szemfényvesztés marad.

Mindezek ellenére a Tűzgyűrű kiválóan működik. Világos és követhető, a jelenetek mindegyike természetesen következik az azt megelőzőből, beleértve ebbe az akciókat is. Az okosan felépített háttérvilág a kaijukból üzletet csináló játékfigurákkal és szervkereskedőkkel, a sztárolt pilótákkal és a megfelelően időzített tévéadás-jelenetekkel hihetővé teszi még az óriásrobotok teljesen valószerűtlen alapkoncepcióját is. A Transformers által tönkretett alzsáner dicsfényét az élethű gigászi küzdelmek adják vissza (na jó, a fizikába itt-ott bele lehet kötni, de épp csak annyit áldoznak fel a hihetőségből, amennyi a legászabb csatajelenetekhez kell).

Guillermo Navarro értő fényképezésében, valamint a visszafogott 3D-nek köszönhetően az óriások tényleg óriásinak tűnnek, a szörnyek elképesztőek, a robotok fenségesek. Nem csoda, az ILM effektjeiben közreműködött szó szerint mindenki, aki ebben a műfajban számít. A Vasember látványát megálmodó Shane Mahan mellett a filmen dolgozott a Real Steel trükkmestere, John Rosengrant, valamint a Star Trek űrcsatáiért felelős Clay Pinney, úgyhogy egy vizuáliseffektes Oscar-jelölés nagyon kinéz a filmnek.

Az akciórendezés nem könnyű műfaj, amit sok auteur nem lát be egykönnyen, de Guillermo del Toro követhetővé tette a párbajokat még a zsúfolt főutcák között is. A pusztítás mértékének van súlya, nem rombolódik le a fél város következmények nélkül, mint az idei Star Trekben vagy az Acélemberben. Azt azonban nem tudom megbocsátani, hogy az összes ütközet éjszaka zajlik és esőben, így soha nem csodálhatjuk meg a monstrumokat teljes pompájukban. Egyébként is olcsó hatásvadászatnak tűnik, hogy minden kültéri jelenetben hullik valami az égből, vagy hó, vagy eső, vagy törmelék.

Ezúttal Ramin Djawadi zenéjére sem voltam mérges, pedig az ő munkássága mindig felháborít. Azért egy perkusszívabb, erőteljesebb főtémát el tudtam volna képzelni, igaz, ezt úgy mondom, hogy még most is Brian Tyler bivalyerős Vasember-témája visszhangzik a fülemben áprilisból.

A Tűzgyűrű bizonyítja, hogy egy kielégítő történethez nem kellenek forradalmi elbeszélői eszközök, csupán kellő gondoskodás, az alapanyag szeretete a készítői részéről. A lelketlen blockbusterek között üdítő látni ezt a színekben tobzódó, optimista, reményteli mesét.

További megjegyzések:

• A magyar szinkron elkövetett néhány megbocsáthatatlan bűntettet a filmben, amelyek miatt csak eredeti nyelven ajánlom a megtekintését. Az hagyján, hogy Raleigh-ből Rájli lett, a gépek mesterséges intelligenciájának a hangját sem sikerült GLaDOS-osítani, az agyonidézett “We’re canceling the apocalypse” pedig szó szerint elveszett a fordításban. A dialógusok olyan erőtlenek lettek a magyar színészek előadásában, hogy az egyébként is cheesy sorokat hallva sokszor kényelmetlenül fészkelődtem a székemben.

• A filmben használt nevek egész egyszerűen imádnivalóak, valahol félúton helyezkednek el a cyberpunk elnevezési konvenciói és a japán animék angol hangzású, de nem egészen angol nevei között. A Raleigh már önmagában üdvözlendően szokatlan főhősnév, de mellé társulnak olyan személyek, mint Stacker Pentecost, Hannibal Chau, Newton Geizler (igen, egy tudósról van szó), vagy Hercules Hansen (bizony, ő meg egy pilóta).

• Guillermo del Toro ezt megelőző projektje a halva született At the Mountains of Madness-adaptáció volt, amelyhez már Tom Cruise-t is megszerezte. Miután az a film bebukott, megpróbálta Cruise-t áthozni a Tűzgyűrűbe, de a neki szánt szerepet végül Idris Elba kapta meg. Talán nem is baj, ha nem az egykori Mavericket láttuk, ahogy kioktatja Maverick helyi megfelelőjét.

• Ne vegye el senki kedvét a filmtől a blockbuster-fáradtság, azaz ha már megcsömörlött az idei felhozataltól látványfilmekben. A Pacific Rim nem csak az önálló cím billogát viseli, az is nehezíti a dolgát, hogy jócskán a szezon közepén mutatják be, amikor már mindenki kimozizta magát valamelyik fém és az ember házasításával vagy egyéb scifikkel. Így aztán nincsenek jó kilátásai a mozipénztáraknál, pedig ráférne, hogy jól teljesítsen. A sikere vagy bukása sokat változtathat azon, hogy a jövőben a producerek továbbra is merjék kockára tenni a pénzüket egy Guillermo del Toro kaliberű forgatókönyvíró eredeti alapanyagáért. És ha valamit unok, akkor azok a biztonsági játékot játszó második és harmadik részek.

Hozzászólások

hozzászólás