SFmag

A következő hetekben új tematikus időszakot indítunk: megkíséreljük röviden, néhány fontos szerzőn, regényen, jelenségen keresztül bemutatni az orosz fantasztikumot. A kialakított kép természetesen közel sem lesz és nem is lehet teljeskörű, hiszen mind az irodalom, mind a filmek, mind pedig más művészeti ágak vizsgálata során találhatunk sok érdekes területet. Fontos továbbá elismerni azt, hogy a nyelvi korlátok is az ismerkedés útjában állnak, hiszen hiába beszélnek holmi keleti nyitásról, az orosz nyelv manapság jobbára ismeretlen, az angolszász kultúra fölénye a spekulatív fikció körében vitathatatlan. Éppen ezért lehet hasznos egy kis ismerkedés más országokkal, hiszen a különböző nézőpontok színesítik a fantasztikumról alkotott képünket.

Első cikkünk rögvest megkísérli röviden bemutatni az orosz tudományos-fantasztikus irodalom történetét, a továbbiakban pedig olvashattok többek között Vagyim Sefnerről, Jefremovról, a Sztrugackij-testvérekről, az orosz irodalom mai fenegyerekeinek, Pelevinnek és Szorokinnak egy-egy művéről, de még az orosz Harry Potter-„klónról” is.

___________________________________________________________________________________________________

Nyugati értelemben vett spekulatív fikciós irodalomról a XIX. századtól beszélhetünk Oroszországban: a zsáner gyökereit az orosz mitológiában és folklórban, valamint a tudományos haladás irodalomra gyakorolt hatásában kell keresnünk. Maguk az oroszok a tematikára általában a „fantasztika” (фантастика) szót használják, ami igazából átfogja mind a sci-fit, mind a fantasy-t, mind a horror és más kapcsolódó témákat; maga a spekulatív fikció talán kevésbé megosztott, mint nálunk (a másik gyakran használt kifejezés a tudományos fantasztikus irodalomra a научная фантастика). A szó eredet bizonytalan, csak az biztos, hogy a „Természet és emberek” (Природа и люди) folyóiratban bukkant fel először, egyes források szerint 1914-ben, mások szerint már 1894-ben,

Kezdetek

Hasonlóan más országok irodalmához, a spekulatív fikció az oroszoknál is a meglévő irodalmi gyökerek és az új társadalmi és tudományos változások, újdonságok találkozásából, kombinációjából jött létre, de egységes tematikát csak a XX. században alkotott.

A korai fantasztikus művek általában utópiák és képzeletbeli utazásokat bemutató regények voltak. Ez utóbbiak közül a talán legelső Fjodor Ivanovics Dmitrij-Mamonov (Фёдор Иванович Дмитриев-Мамонов; 1727-1805) író és szabadgondolkodó „A filozófus nemes” (Дворянин-философ. Аллегория; 1769) c. munkája, mely Voltaire filozófiájának és a Micromégasnak a hatását viseli magán.

Puskin – A pikk dáma

A másik témában Alekszandr Sumarokov (Алекса́ндр Петро́вич Сумаро́ков; 1717 – 1777), Vaszilij Levsin (Васи́лий Алексе́евич Лёвшин; 1746 – 1826) és Mihail Scserbatov (Михаи́л Миха́йлович Щерба́тов; 1733 – 1790) munkái voltak úttörőek.

Sumarokov az orosz klasszikus színház egyik atyja, Lomonoszov mellett az orosz klasszikus irodalom jelentős alakja, szintén Voltaire munkásságának követője; A boldog társadalom álma (1759) c. novellája az egyik legkorábbi orosz fantasztikus mű. Levsin Legújabb utazások (Новейшее путешествие; 1784) c. műve az első orosz holdutazás történetét meséli el; míg Scserbatov az emberi természetből eredő egyenlőtlenséget mutatta be az Utazás Ofír földjére (Путешествие в землю Офирскую; 1783) c. történetében.

A korszak további jelentős szerzője Faddej Bulgarin (Фадде́й Венеди́ктович Булга́рин; 1789 – 1859), aki történeteiben hol a XXIX. századot képzelte el, hol az üreges Föld elméletét dolgozta fel, de szatirikus éllel elmesélt egy Holdutazást is.

A XIX. század közepe felé a fenti témák egyre mindennaposabbá váltak, a feldolgozások minősége sokszor ponyvaszintű volt. Egyes szerzők már olyan témákat is elkezdtek feldolgozni, mint a démonok, a láthatatlanság vagy a zsugorodó ember.

A szépirodalom felől is megjelent azonban a fantasztikum, köszönhetően E. T. A. Hoffman történeteinek, amelyek nagy hatást váltottak ki Oroszországban is. Olyan szerzők használtak fantasztikus elemeket műveikben, mint Gogol (Никола́й Васи́льевич Го́голь; 1809 – 1852), Anton Pagarelszkij (Анто́ний Погоре́льский Никола́й; 1781 – 1837); ugyanakkor a népmesei elemek is megjelentek a művekben. Puskin (Александр Сергеевич Пушкин; 1799 – 1837) A pikk dáma (Пиковая дама; 1833) c. elbeszélését Dosztojevszkij a „fantasztikus művészet egyik mesterműveként” ünnepelte. A történet egy katonáról szól, aki megzsarol, majd végül megöl egy idős grófnőt, mert az olyan tudás birtokában van, amellyel minden fogadást meg lehet nyerni. A férfi végül megszerzi a titkot, de beleőrül abba, hogy a grófnő szelleme visszajár kísérteni hozzá.

Alekszandr Veltman

Az orosz sci-fi igazi úttörőjének azonban Alekszandr Veltmant (Алекса́ндр Фоми́ч Ве́льтман; 1800 – 1870) tartják. Szentpéterváron született és már gyermekkorában szívesen mesélt történeteket apja hatására. Később a seregnél nagy népszerűségre tett szert humoros történeteivel, maga Puskin is, akivel ez idő alatt megismerték egymást, elismerően szólt költészetéről. Veltman később elhagyta a katonaéletet az irodalom kedvéért, múzeumigazgatóként működött az írás mellett.

Több műve is magán viselte a fantasztikum jegyeit. A Koscsej, a halhatatlan (Кощей Бессмертный. Былина старого времени; 1833) a folklór elemeinek felhasználásával a korszak népszerű kalandregényei parodizálta. A szintén 1833-ban megjelent 3348. év (MMMCDXLVIII год. Рукопись Мартына Задека) c. utópiája az 1800-as évek filozófiai gondolatait használta fel. Az első igazi sci-fi műnek azonban a Kalimerosz ősei: Sándor, Philipposz fia (Александр Филиппович Македонский. Предки Калимероса; 1836) c. munkáját tartják. Ebben Veltman az időutazás elemeit használta fel: a történet narrátora, Kalimerosz (akit maga a szerző is Napóleonnal azonosított) az ókori Görögországba utazik egy hippogriff hátán, megismeri Philipposzt, Nagy Sándor apját és Arisztotelészt. A regény végső konklúziója az, hogy az emberek mindenütt egyformák és a történelem „törvénye” miatt lesznek belőlük hősök; magáról Nagy Sándorról is megjegyzi, hogy a profilja nagyon emlékezteti egy besszarábiai állomásfőnökre. Ezt a történetet Veltman később más regényeiben is felhasználta.

Érdemes még megemlíteni Vlagyimir Odojevszkijt (Влади́мир Фёдорович Одо́евский; 1803 – 1869), aki az 1840-es években kezdett részleteket közölni 4338-as év, Pétervári levelek (4338-й год, Петербургские письма) c. könyvéből, mely egy korai, viszonylag pontos utópiának tekinthető, ami az olcsó energia és így a tudomány világra gyakorolt hatását mutatja be.

A XIX. század végétől a XX. század elejéig

Az 1860-80-as évek főleg a realizmus irányzatának előtöréséről szóltak, de ez nem érintette a tudományos fantasztikum fejlődését, lévén hogy ebben az időszakban kezdték önálló irányzatnak tekinteni és a bevezetőben foglaltak szerint terminológiát alkotni hozzá.

Kosztamarov – Állatlázadás

Erre a korszakra az új témák megjelenése és kiteljesedése a jellemző. Mihail Mihajlov (Михаи́л Илларио́нович Миха́йлов; 1829 – 1865) predarwinista története, a Túl a történelmen (За пределами истории; 1869) tekinthető az első regénynek, amely a történelem előtti időkben játszódott. Más szerzők fantasztikus és groteszk, vagy éppen mitológiai elemeket használtak fel; Nyikolaj Kosztamarov (Никола́й Ива́нович Костома́ров; 1817 – 1885) Állatlázadása (Скотской бунт; 1917) pedig Orwell Állatfarmjához hasonló történetet ír le.

Ekkoriban Dosztojevszkij (Фёдор Миха́йлович Достое́вский; 1821 – 1881) munkásságában is megjelentek hasonló témák, azonban számomra lényegesebb, hogy Idő (Время) néven megjelenő folyóirata közölte először Edgar Allan Poe egyes novelláinak fordítását, így segítette az ismerkedést a fantasztikum más ágaival és egyáltalán a külföldi irodalommal.

Az utópiák továbbra is jellemzőek voltak az orosz fantasztikus irodalomra (és így van ez napjainkban is). Megjelentek olyan jövőképek, amelyek a vallással vagy éppen a nők helyzetével foglalkoztak, a korszak legfontosabb alkotásának talán Nyikolaj Csernisevszkij (Никола́й Гаври́лович Черныше́вский; 1828 – 1889) Mi történt? (Что делать?; 1863) c. regénye tekinthető. Egyrészt azért, mert hatalmas közéleti hatása volt: „hivatalosan csak az 1905-ös forradalom után jelenhetett meg, de széles körben elterjedt, mindenki elolvasta, és a leendő forradalmárok a földalatti mozgalom oktatómunkájában használták egészen az októberi forradalomig” (Metagalaktika 7.). Csernisevszkij egy kommunista utópiát alkotott, ahol egy új, igazságosabb társadalmi rend alakul ki, a gépek felszabadítják majd az embereket. Az író utópiájában a nőket is „fel kell szabadítani” a cél megvalósításához, amely abban a korban elég modern gondolatnak számított.

Ciolkovszkij – Távol a földtől

Természetesen az utópiák mellett az űrutazás továbbra is fontos téma maradt; érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a modern rakétatechnika és űrkutatás elméleti megalapozója, Konsztantyin Ciolkovszkij (Константин Эдуардович Циолковский; 1857 – 1935) is sokat merített a korszak külföldi fantasztikumából (többek között Verne könyveiből) és utána maga is olyan regényeket írt, amelyek később az orosz sci-fi olvasók nemzedékeinek váltak kedvenc olvasmányává (pl. Távol a Földtől – Вне земли; 1896).

Ebben az időben nőtt meg az érdeklődés a horror történetek iránt. Alekszandr Amfiteatrob (Алекса́ндр Валенти́нович Амфитеа́тров; 1862 – 1938) okkult regénye a Tűzvirág (Жар-цвет; 1895) igazi siker lett, míg Alekszadr Grin (Александр Грин; 1880 – 1932) korai regényei valódi pszichológiai horrortörténetek voltak.

Az orosz tudományos fantasztikum fejlődése ezen második korszakának a végén olyan átfogó társadalmi változások indultak meg, amelyek átalakították mind az írói, mind a befogadói elvárásokat.

A szovjet-korszak

Ennek a változásnak az okát egyértelműen a történelmi folyamatokban kell keresni. A szocialista forradalom és a nyomában kialakuló tanácsrendszer, a kommunizmus kiépülése, Sztálin hatalomra kerülése, majd a politikai rendszer további átalakulása teljesen új helyzetet teremtett. Az új hatalom egyrészt támogatta a sci-fit, hiszen általa a tudományos fejlődést és benne az űrkutatást éltethette, amely fontos volt a politikai vezetőknek a kialakuló hidegháborús érában. Ugyanakkor a hivatalos képhez nem illeszkedő történeteket, szépirodalmi műveket a hatalom és a cenzúra nem engedte megjelenni. Ezért volt lényeges a tudományos fantasztikum, hiszen a jövő bemutatása során el lehetett rejteni üzeneteket a jelen olvasóinak.

Kétségtelen, hogy ebben a korban, épp a fenti történelmi helyzet okán rengeteg tudományos fantasztikus mű jelent és jelenhetett meg, ezért sokan az orosz sci-fi aranykorának nevezik ezt az időszakot. Ekkor egységesedett maga a tematika is, ekkortól beszélhetünk igazi science fiction művekről, hiszen korábban inkább tudományos elemeket éppen csak tartalmazó, de alapvetően utópisztikus alkotások voltak jellemzőek Oroszországban. A szovjet uralom alatt azonban kikristályosodtak azok a témák, sztorik, amelyekkel a modern fantasztikumot azonosítjuk, ugyanakkor végig erősen jelen voltak a társadalmi kérdések.

Majakovszkij – Poloska (színházi plakát)

Ez már rögtön a kezdeteknél megfigyelhető: a forradalom kitörésében fontos szerepet játszott a futurista mozgalom, ami a szocialista világkép eszméje mellé állt és annak nagyszerűségét hirdette. Ki kell emelni közülük Majakovszkijt (Владимир Владимирович Маяковский; 1893 – 1930), aki a győzelmet ünnepelte és műveiben a jövő nagyszerűsége mellett tett hitet utópista tablójában [Buffó-misztérium – Мистерия-буфф (Первый вариант); 1918]. Később azonban kiábrándult a rendszerből és disztópiáiban a tökéletes rendszer embertelenségére és megvalósításának lehetetlenségére hívja fel a figyelmet (Poloska – Клоп; 1929).

A korszak első igazi sci-fi íróinak persze nem a futuristákat tekinthetjük, hanem az Alekszandr Beljajev (Алекса́ндр Рома́нович Беля́ев; 1884 – 1942) és Alekszej Tolsztoj (Алексе́й Никола́евич Толсто́й; 1883 – 1945) nevével fémjelzett nemzedéket. Tolsztoj, aki mind Lev Tolsztoj, mind Iván Turgenyev rokona volt, Nyikolajevszkben született, szülei ateista, monarchia-ellenes környezetben nevelték fel, így nem meglepő, hogy később Karl Marx munkásságának csodálója lett. Házasságkötése után egy ideig Németországban, majd Párizsban élt, hazatérve, az 1910-es években írói munkásságával nagy sikereket ért el. A forradalom alatt azonban a Fehér Hadseregben szolgált, ezért emigrációba kényszerült. Onnan 1922-ben költözött haza, ahol a szovjet rendszer egyik támogatója lett. Legnagyobb hatású műve az Aelita (Аэли́та; 1922), amely az orosz polgárháború idején játszódik. Az ifjú Losz egy űrhajóval a Marsra utazik, ahol egy működő, a korai kapitalizmus éveire emlékeztető civilizációt talál társával. Itt a mérnökök az urak, akik elnyomják a munkásokat, ám a földiek segítenek nekik forradalmat kirobbantani, miközben maga Losz beleszeret a gyönyörű marsi hercegnőbe, Aelitába. A történet, amellett hogy a sci-fi hőskorára jellemző naivitással dolgozik, elég erős propaganda a szovjet rendszer mellett, ami egy hazatérni vágyó írótól nem meglepő.

Beljajevnél szintén megjelent a szovjet rendszerrel való szimpátia: A levegőkereskedőben (Продавец воздуха; 1928) egy gonosz tudós, akit a nyugati imperialisták támogatnak, próbálja megszerezni a Föld atmoszféráját, így akarván a világ ura lenni. A kétéltű emberben (Человек-амфибия; 1928) pedig azt vizsgálja, hogyan maradhatnak életben az emberek extrém körülmények között, egyúttal a tudományos kísérletek morális problémáit is górcső alá veszi, de megjelenik műveiben azon szocialista eszmény is, ahogyan a rendszer a világ szegényein akar segíteni.

Zamjatyin – Mi (O. K. Bukolob képe)

A korszak jelentős szerzője volt még Jevgenyij Zamjatyin (Евге́ний Ива́нович Замя́тин; 1884 – 1937), aki a Mi (Мы; 1924 angolul; 1988 oroszul) című könyvével megalkotta az első modern disztópiát. Ebben a világban az emberek csak számok, mindenki az állam irányítása alatt áll, aki életük valamennyi területét teljesen szabályozza. Hőse, D-503 először szerelmes lesz, majd lázadni próbál, de végül megtér a hatalom kebelére. Zamjatyin, aki maga is a szocializmus támogatójából lett emigráns, akinek alkotásai nem jelenhetett meg Oroszhonban, műve megelőzte a korát, mégis kevesen ismerik, holott többen az egyik legrettentőbb disztópikus műnek tartják.

Ugyanebben született egy másik érdekes mű Mihail Bulgakov (Михаи́л Афана́сьевич Булга́ков; 1891 – 1940) tollából. A Kutyaszívben (Собачье сердце; 1925) „Preobrazsenszkij, a kedves professzor emberi agyat és emberi heréket ültet át egy korcs kutyába, amelyből a sikeres műtét után emberszabású szörnyeteg fejlődik ki, és újfajta energiájával és könyörtelenségével hamarosan hatalmi helyzetbe kerül. Amikor a szörny visszatér a laboratóriumba – mint a „Moszkvában kóborló négylábú állatok kiirtására létesült kormányhivatal” új igazgatója –, tanúi vagyunk a sztálini titkosrendőrség megjelenésének –, a szörny elpusztítja megalkotóját” (Metagalaktika 7.). Bulgakov is azok közé a szerzők közé tartozott, akik nem publikálhattak a szovjet rezsim alatt, így főműve, az orosz mágikus-realizmus egyik legjobb alkotása, a Mester és Margarita (Мастер и Маргарита) is csak a ’60-as években jelenhetett meg először, cenzúrázatlan változata pedig csak 1973-ban.

Már az itt felvázolt írói sorsokból is kiderült, hogy a forradalom elég gyorsan elkezdte felfalni gyermekeit, és az 1930-as évek közepétől Sztálin halálig tartó korszakban egyfajta stagnálás figyelhető meg. Erős volt a cenzúra, a hatalom nagyon figyelt arra, hogy a szerzők a kommunizmus szép eszméjét bemutató műveket alkossanak. 1953-at követően azonban nem csak a politikai, de az irodalmi életben is egyfajta konszolidáció kezdődött, több, korábban elítélt szerzőt szabadon engedtek.

Az űrprogram és a tudomány támogatásán keresztül a szerzők találtak egy kiskaput, ahol be tudták mutatni gondolataikat a cenzúra ellenére is. Főleg a társadalomtudományi témák domináltak, filozófiai, etikai problémákkal foglalkoztak a szerzők, ismét az utópia és disztópia volt a jellemző megjelenési forma, ugyanakkor megjelent a szatirikus, bár néha meglepően szókimondó stílus is.

Jefremov – Androméda-köd

Ez utóbbi abszurd, szatirikus vonalat Vagyim Sefner (Вади́м Серге́евич Ше́фнер; 1914 – 2002), akinek külön cikket szentelünk, és Ilja Varsavszkij (Илья́ Ио́сифович Варша́вский; 1908 – 1974) képviselték talán a legjobban. Utóbbi szerző gúnyos stílusban állítja pellengérre a tudományos haladás eszméjét és eszközeit (magyarul a Molekuláris kávéház c. novelláskötete jelent meg).

A tiszta utópisztikus vonalat legjobban talán Ivan Jefremov (Ива́н Анто́нович Ефре́мов; 1908 – 1972) testesítette meg. Egyik leghíresebb művében, az Androméda-ködben (Туманность Андромеды; 1957) a megvalósult kommunizmus képét rajzolja, egy működő, emberi és élhető világot. Kortársai, a Sztrugackij-testvérek, Arkagyij és Borisz (Аркадий Натанович Стругацкий; 1925 – 1991; Борис Натанович Стругацкий; 1933 – 2012) ugyanakkor kritikusabban álltak hozzá a munkához, látnoki erejű disztópiákat írtak, ugyanakkor több más témával is foglalkoztak, így az idegenek látogatásával vagy más civilizációk fejlődésébe való beavatkozás etikai és morális kérdéseivel. Az említett szerzőknek külön cikket is szentelünk.

Kir Bulicsov (Кир Булычёв; 1934 – 2003) amellett, hogy az időutazás, párhuzamos világok és a környezetvédelem kérdéskörével foglalkozott, számos tudományos-fantasztikus film forgatókönyvén is dolgozott, így segítve a kiépülő szovjet filmgyártást, amelyben több, nemzetközi porondon is sikeres alkotás született, olyan alkotóktól, mint Andrej Tarkovszkij. Bulicsov emellett elismert ifjúsági szerző is volt, hiszen ekkoriban az ifjúsági regények nagy népszerűségnek és támogatottságnak örvendtek. Hősnője, Alice Szeleznyova (Алиса Селезнёва) a fénynél sebesebben utazik és idegenekkel, robotokkal találkozik. Az ábrázolt világ azonban itt is megtestesíti a tökéletes szocialista utópiát: nincs szükség pénzre, mindenki védi a környezetet és mindennel rendelkeznek, amire csak szükség lehet.

Kir Bulicsov egy Alice-története

Ezek a fiataloknak szóló regények inkább űroperák voltak; ez a tematika is kezdett beszivárogni a szovjet tudományos fantasztikumba, és melynek egyik leghíresebb képviselője Szergej Sznyegov (Серге́й Алекса́ндрович Сне́гов; 1910 – 1994) Istenemberek-trilógiája (Люди как боги; 1966; 1968; 1977) volt, melyről szintén hamarosan olvashattok.

A science fiction volt a korszak jellemző tematikája, mellette kisebb számban, de született más fantasztikus művek is. A korábban említett mágikus-realista művek mellett a fantasy a mitológia és a folklór révén volt jelen, elsősorban a gyermekeknek készített animációs filmek útján vagy színdarabokban. Többek között a már említett Alekszandr Grin, Jevgenyij Svarc (Евге́ний Льво́вич Шва́рц; 1896 – 1958), illetve a Sztrugackij-testvérek egy-egy művét sorolják ebbe a kategóriába.

Ugyan a Szovjetuniót örök életre tervezték, de nem tartott addig, így a fantasztikumnak is át kellett alakulnia. A létrejövő Oroszországnak és az utódállamoknak új kihívásokkal és új valósággal kellett szembesülniük, így az íróknak is.

Szovjetunió után

A vasfüggöny lehullásával és a cenzúra megszűnésével az addig jórész ismeretlen nyugati szerzők művei kiadásra kerültek és nagy hatást gyakoroltak az új írónemzedékre. A hagyományos „hard” science fiction háttérbe szorult, helyette a fantasy és annak újabb irányzatai, az urban és gótikus fantasy örvendenek nagy népszerűségnek. Természetesen a disztópiák továbbra is vezető szerepet töltenek be, de új témákkal: poszt-apokaliptikus történetek, időutazás és az alternatív történelmi regények a legelterjedtebbek. Jelentősebb szerzők pedig a nemzetközi téren is jól ismert Szergej Lukjanyenko (Серге́й Васи́льевич Лукья́ненко; 1968 – ), Nick Perumov (Ник Перумов; 1963 – ), Marija Semjonova (Мария Васильевна Семёнова; 1958 – ), Jurij Nyikityin (Ю́рий Алекса́ндрович Ники́тин; 1939 – ), Olga Gromiko (О́льга Никола́евна Громы́ко; 1978 – ).

Ne felejtsük el azt sem, hogy a posztmodern szépirodalom is szívesen használja a fantasztikum elemeit és ez nincs máshogy Oroszországban sem. Viktor Pelevin (Ви́ктор Оле́гович Пеле́вин; 1962 – ) egész művészetét áthatja a tudományos és kevésbé tudományos fantasztikum, a mágia, a mágikus lényeg, gondoljunk csak A Metamor szent könyvére (Священная Книга Оборотня; 2004) vagy éppen legújabb regényére, a S.N.U.F.F.-ra (S.N.U.F.F.; 2011). De hasonló jellemző Vlagyimir Szorokin (Владимир Георгиевич Сорокин; 1955 – ) munkásságára is.

Gyacsenko – Az utolsó kentaur

A modern szerzők közül többen nem Oroszországban élnek, de sok fehérorosz, illetve ukrán szerző is oroszul ír, sőt akár hajlandó oda is költözni, hogy így több olvasót elérjen. Közöttük van Jurij Nyikityin, Marina és Szergej Gyacsenko (Марина и Сергей Дяченко; szül.: 1968 és 1945) vagy éppen Olga Gromiko.

A szerzők itt is elkezdtek sorozatokban gondolkodni: legeklatánsabb példái ennek a folyamatnak a S.T.A.L.K.E.R. és a Metro 2033. Az előbbi egy számítógépes játékon alapul, jól muzsikáló brandet épített maga köré és az aktuális író személye kevésbé befolyásolja a művek értékelését. Az utóbbi pedig Dmitry Glukhovsky (Дми́трий Алексе́евич Глухо́вский; 1979 – ) regényén alapul, aki a sikert látva gyorsan franchise-rendszert épített ki, ami mára több mint 15 könyvet és számítógépes játékot foglal magába.

Persze, nem csak az irodalomban, de a filmek és számítógépes játékok terén is nagy a mozgolódás: hogy csak a legsikeresebb példát mondjam, Lukjanyenko Éjszakai őrség (Ночной дозор; 1998) és Nappali őrség (Дневной дозор, 2000) c. könyveiből nemzetközi piacokon is bemutatott filmek készültek, de klasszikusnak mondható Bulicsov és Sztrugackij-művekből is készültek új feldolgozások, ugyanakkor orosz szuperhős film is készült Fekete villám címmel egy repülő Volgával. Internetes magazinok, fórumok foglalkoznak a science fictionnel, tanulmányok, cikkek születnek nem csak a hazai, de a külföldi művekről is.

Az orosz tudományos fantasztikum él és virul, csak mi ebből sajnos keveset látunk; érdemes lenne többet keletre tekinteni, mert várhatunk még onnan új dolgokat és az is lehet, hogy az sokszor közelebb van a magyar néplélekhez, mint a nyugati fantasztikum. Nem véletlen, hogy az Ugrás az űrbe magyar címlapja és a regény vonatkozó fejezete a memóriámba égett, mert egy lepukkant Ikarusz mindig többet mond nekem, mint akármennyi sárga, amerikai iskolabusz.

Források:

 Az orosz sci-firől az angol wikipédián

A tudományos-fantasztikus tematikáról az orosz wikipédián

Az orosz tudományos-fantasztikus irodalomról a FictionKulton

Metagalaktika 7. (szerk. Kuczka Péter; Kozmosz Könyvek, Budapest, 1984)

Hasznos linkek:

Az egyik legjelentősebb, fantasztikummal foglalkozó újság, a Мир фантастики honlapja

Hozzászólások

hozzászólás