A megszállott olvasók, a papír könyv szerelmesei néha arról ábrándoznak, hogy milyen is lenne a könyvek szeretetére, olvasására, megismerésére alapozott világrend. Mogorva öregurak és fiatal bölcsészek álmaiban élnek olyan utópisztikus életképek, amikor a legnagyobb társadalmi viták eredője nem a politika vagy a gazdaság, hanem az irodalom, amikor a hétköznapi, legbanálisabb csevejt is a magas irodalom levegője járja át. Jasper Ffordenak, ennek a zabolátlan fantáziájú írónak sikerült egy olyan első regényt letennie az asztalra, amely humorosan, rengeteg elvetemült, de szerethető ötlettel egy krimibe csomagolva prezentálja nekünk ezt a világot. A 2008-ban már egyszer magyarul kiadott, 2001-es regény most a CorLeonis Kiadó – és a találékony fordító, Tóth Tamás Boldizsár –közreműködésével kerül az olvasók elé.

A regény egy alternatív 1985-ben játszódik, és most az alternatív szót nagyon komolyan kell vennünk: miközben rég kihalt dodókat klónoznak háziállatnak, Anglia véres háborút vív a IV. Alekszej Romanov vezette cári Oroszországgal, Irodalmi Bűnténycsoport működik a Különleges Szolgálaton belül, Shakespeare-ellenes térítők kopognak be a házak ajtaján, a III. Richárdot a színházban a színészekkel együtt nézők adják elő, könyvmolylárvák élnek elhagyott toldalékokon, és az egyik legolvasottabb lap az Új Génszabász. Ebbe az elsőre bámulatos káosznak tűnő, de könnyen megszokható és átlátható rendbe rondít bele Acheron Hades. A kegyetlen bűnöző nemcsak vakmerő, de egyenesen élvezi a bűnözést, és mindezt bájjal-sármmal csinálja. Ráadásul szuperhős-képességeivel az őrületbe kergeti a rendőrséget; úgy tűnik ugyanis, hogy manipulálni tudja mások akaratát, a golyó sem fog rajta, és ha kimondják a nevét, képes meglógni.

Főhősünknek, a cserfes Thursday Nextnek tehát igencsak fel kell kötnie a formaruháját, ha el akarja kapni. Talán a váratlanul fel-felbukkanó, az Időőrségnél dolgozó, titokzatoskodó apja, vagy a regényekbe belépést megvalósító gépezetet feltaláló bácsikája teszi, de Miss Next is igazi megszállottsággal nyomoz és cseveg és akciózik. El is kél az aktivitása, hiszen a nagy Acheron Hades elrabolja bácsikáját, hogy megvalósítsa a század bűnügyét: be akar lépni Charlotte Bronte világhírű regényébe, hogy Jane Eyre túszul ejtésével borzolja a hiperérzékeny, irodalmilag kifinomult közvéleményt. E hallatlan skandallum kezelésében Thursday Nextnek segítségére van többek közt a jövőbeli énje, aki hirtelen megjelenésével további tippet ad a nyomozáshoz, és újra felbukkan az egykori nagy ő is, akivel Thursday heves szeretlek-is-meg-nem-is kapcsolatban áll.

Őrültségnek hangzik? Szerencsére az is! Olvasni- és szeretnivaló történet a Jane Eyre eset, amely valósággal lubickol az angol irodalomban. Igazi kedvcsináló regény ez, amely után megint elővesszük a könyvespolcon (vagy merevlemezen) porosodó Bronte-regényt, Shakespeare munkáit, Dickens után vágyunk, és megállapítjuk, hogy az irodalommal való bíbelődés a legizgalmasabb és legklasszabb dolgok egyike.

Jasper Fforde formára klasszikus, egyszerű krimit írt: szellemes párbeszédek váltják a nem túl bőbeszédű leírásokat és akciójeleneteket. A szereplők érdekesek, bár a főrossz kivételével inkább típusosak, mint árnyaltak. A könyv világa, ötletei viszont egyedülállóan zseniálisak. Ez egy minden ízében élő, mégis teljesen más világ; néha sci-finek, néha fantasynek érezzük az egészet, és még a steampunk hangulat is felfedezhető imitt-amott.

Ha végeztünk a Jane Eyre esettel, jóhamar nem felejtjük el különleges világát és pezsgő hangulatát. Kalapot emelhetünk Jasper Fforde előtt, aki becsületes spekulatív fikciós szerzőként valami egészen eredetit alkotott.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. noro szerint:

    Nekem ez volt az év elejének legnagyobb csalódása. Pedig szeretem, ha valaki zsonglőrködik az ötletekkel, de Fforde egyáltalán nem érzi, mi jöhet és mi nem.

  2. kétszeres vuvuzelaművész szerint:

    Kár, hogy az első két rész után nem folytatták a sorozatot. Ezek szerint a magyar kiadónak ez nem jött be. Sajnálatos, mert nekem tetszett.

  3. Fehérvári Melinda szerint:

    En is imadtam es sajnalom h ennyi volt egyenlőre.
    A Monokrómra leszek kívancsi lesz-e folytatás az első rész után.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon