Amikor David Brin megírta a méltán elismert Uplift – sorozat első darabját, a Sundivert, csak 30 éves volt, éppen doktorálni készült alkalmazott asztrofizikából, és néhány rövidebb írást leszámítva nem is nagyon publikált még. Mindez 1980-ban történt. Azóta eltelt három évtized, Brin napjaink egyik legelismertebb futurológusa, megszámlálhatatlan irodalmi és jónéhány tudományos díj birtokosa, és olyan, a jövőnket formáló szervezetek tanácsadója, mint a NASA, vagy a CRN. (Center for responsible nanotechnology) Tíz évvel a Galaktika jóvoltából magyarul is olvasható, nagyszerű Dettó után, 2012 nyarán végre ismét egy új Brin könyvet vehettek a kezükbe a szerző rajongói, a kicsit talán semmitmondó című Existence-t.
Annak idején, amikor nekiálltam olvasni a Dettót, hatalmas Uplift-rajongóként kicsit talán már irreális elvárásaim voltak a könyvvel szemben. Csodával határos módon a regény hozta amit kellett, sőt még túl is szárnyalta azt. Ritka élmény az ilyen, és ezeket minden valamire való könyvmoly sokáig dédelgeti magában. Ezt az élményt reméltem megismétlődni, amikor az e-olvasóm szürkésfehér kijelzőjén megjelent a szerző neve és a regény címe. (Hát igen, az idők szava. A Dettót bezzeg még rongyosra tudtam olvasni…)
Nos, az élmény elmaradt, annak ellenére, hogy ez valami félelmetesen erős könyv. Az a fajta, amiről disszertációkat lehet írni, és amire évtizedek múlva majd mutogathatunk, hogy ismét egy jövendölés Brintől, ami később megvalósult. Ebből talán sejthető, hogy a történet nem egy másik időben és galaxisban játszódik, hanem itt a Földön, majdnem napjainkban.
Egy meg nem nevezett, ember által előidézett kataklizma után járunk a 21. század közepén. Az emberiség úgy-ahogy kilábalt a katasztrófa utáni káoszból, a technológiai fejlődés töretlen, a globális társadalom pedig egyfajta vihar előtti csend állapotában várja a hamarosan beköszöntő változásokat. A sokaság irányítása kevesek által, és a szegénység ugyanúgy jelen van, mint napjainkban, miközben éppen egy modern népvándorlás zajlik a katasztrófa hatásaitól jobban megkímélt területek felé. Mindezeken túl egy új jelenség, az „autizmus-pestis” is tombol, minek eredményeképpen egyre több gyermek születik a normálistól eltérő tudati képességekkel. Már léteznek mesterséges intelligenciák is, akik kivívták saját polgárjogukat, és az emberiség egyenjogú, bár sokszor gyanakvás övezte tagjaivá váltak. Ebbe a penge élen táncoló világba érkezik meg váratlanul egy titokzatos kőzetdarab, amiről hamarosan kiderül, hogy egy kommunikációra képes nem földi eredetű intelligenciát tartalmaz. Az intelligencia szándékait és létezése okát viszont homály fedi, ezért több földi érdekcsoport is nekilát, hogy felrajzolja az új, kapcsolatfelvétel utáni világ térképét…
A történetről nehéz lenne ezek után spoiler-mentesen nyilatkozni, mivel a viszonylag sablonos alaphelyzetből Brin valami egészen meglepőt és csavarosat hoz ki a könyv végére. Ahogy a címben utaltam rá, egy elegáns és teljesen logikus magyarázatot ad Enrico Fermi által felvetett híres kérdésre, a „hol van mindenki?”-re.
Az ismertető elején említettem, hogy a szerző írói pályája a harmincas évei elején indult. Most, hatvan felett, rengeteg megszerzett tudás és tapasztalat birtokában, és egy érett elme felelősségtudatával olyan könyvet írt, amire nagy valószínűség szerint ő is és kritikusai is, mint fő művére tekintenek, és joggal. Az Existence, David Brin magnum opusa egyesíti a szerző karrierje során markánsan jelenlévő fő motívumokat és ezek szintézisében egy még magasabb szintre emeli őket. Az átlátszó társadalom eszméje, az ember által okozott természeti károk és esetleges visszafordíthatóságuk, a technológiai és társadalomtudományos fejlődés lehetséges hatásai a közeljövőre, az állati intelligencia „felemelése”, a műkedvelő tudomány térnyerése, az internet evolúciója, az emberi létezés új formái, poszthumanizmus, mesterséges intelligenciák és természetesen a nagy kérdés, hogy tényleg egyedül vagyunk ezen a világon? Rengeteg téma és kérdés, melyekre önmagukban is nagyregényt lehetne építeni, de Brin valahogy megoldotta, hogy itt működik, sőt szükséges egy könyvbe „zsúfolásuk.” A könyv lassan indul, rengeteg időt szánva a világ, a szereplők és motivációik bemutatására. Ahhoz, hogy teljes mértékben átadhassuk magunkat a történetnek némi türelem szükségeltetik, és a szüntelenül adagolt információk megemésztésére olykor fel kell pillantanunk és hagyni ülepedni a dolgokat.
De az Existence nem csak ezért nehéz olvasmány. Nem egani értelemben, akinél a tudományos fejtegetések megértése igényel komoly koncentrációt, hanem a mű struktúrája illetve a felölelt témakörök és problémák sokasága miatt. (Bár a tudományos megalapozottság és részletesség Brinnél is átlagon felüli.) Rengeteg szereplőt vezet, folyamatosan változó helyszíneken, sok rövid epizódot elmesélve. Így folyamatos cselekmény helyett rengeteg apró töredéket kapunk, és bizony eltart egy darabig, amíg összeáll a kép. De amikor ez megtörténik, onnantól nem csak jó, hanem élvezetes is a könyv. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor közelről bámulunk egy mozaikot. Sok szép fényes kis kövecskéből áll, de ahogy elkezdünk távolodni, egyre többet vesz be szemünk és agyunk, és egyszer csak nem a sok kis fénylő kavicsot látjuk, hanem a nagy képet. Ez a könyv is ilyen, töredezettségét nem könnyű megszokni, de megéri. Ráadásul minden egyes fejezet elé egy terjedelmes idézetet is beszerkesztett az író, különböző jövőbeli filozófiai művekből, tele magvas gondolatokkal. Akárcsak a Dűne- sorozatban Herbert. Ezek a szemelvények egy másik értelmezési szintet is adnak a könyvnek. Nélkülük egy nagyszerű nyelvezetben megírt, enyhén technokrata, hihetetlenül részlet gazdag gondolatkísérlet a mű, az emberiség lehetséges közeljövőjéről és egy harmadik (?) típusú kapcsolatfelvételről. Velük együtt viszont egy filozofikus tabló, amit újra és újra elővéve olvasgatunk, amiből jegyzeteket készítünk, és ami hatással van a gondolkodásunkra. Rendkívül felelősségteljes és komoly munka.
Végszó gyanánt hadd süssek el egy minden második sci-fi újdonság borítójára rásütött klisét, ami itt, ezen könyv esetében mégis tökéletesen megállja a helyét: „Ez az a regény, amiért az SF megszületett.” Megválaszolhatatlan kérdéseket vet fel az ember jövője kapcsán, amikre mégis hihető választ ad, és mindezek mellett még szórakoztat is. Remélem felkarolja valamelyik magyar kiadó ezt a könyvet, lehetőleg még mielőtt jóslatai valóra válnak.
8,5/10
Hasznos információk:
- A magyar Wikipedia nagyszerű összefoglaló cikke a Fermi-Hart féle paradoxonra.
- Brinnek, mint jó futurológusnak eddig is több jóslata vált valóra. Korábbi regénye, az 1990-es Earth, ami a közeli jövőben játszódik, és melynek megírása óta eltelt két évtizedben tucatnyi ilyen elképzelés azóta már valóság. A Wiki szócikkben ezek a bevált jóslatok olvashatóak összegyűjtve.
- Korábbi cikkünk az Uplift – Univerzumról
Hasznos linkek:
Az Existence honlapja
Hozzászólások
[crei további írásai]
Valaki nem akarja esetleg kiadni? De a többi Uplift könyvre is már nagyon régóta várok…
Nem egy kiadásbarát könyv… Méretei, és relatíve nehéz olvashatósága miatt.
Amíg élünk, remélünk!
Hátha az Agave, Ad Astra, Galaktika, Fumax közül valamelyik felkarolja. 🙂 Lehet, meg kellene osztani az Arckönyv oldalukon ez az ajánlót.
Az Ad Astrának nem rég ajánlottam a figyelmébe Liz Williams ‘Empire of Bones’ című regényét, remélem kiadják itthon.
Jut eszembe, úgy tűnik mégiscsak sikerült a Szukitsnak dűlőre jutnia Frank Herbert-életmű kapcsán, ha minden jól megy, idén jön az első kötet a kilencből (egyelőre még nem tudni, melyikbe milyen regények/novellák kerülnek).
Csak sorra került a kiadás a Metropolis Média adja ki!
@setni
Kettébontva, és csak az 1. kötet látható az Előkészületben alatt.
Ez… legalábbis csökkenti a lelkesedésem.
damoqles:
állítólag a második kötete egy hónap után követi az elsőt (biztos ennek is meg van az értelme… de egyetlen kötetnek jobban örülnék)
Egyszer a távoli jövőben megveszem.
Jó már megvettem.
Nos ezzel a regénnyel lassan haladok.
Nehéz olvasmány és elég töredezett. Nekem tetszett.
Én nem biztos hogy megveszem a második részét. Mert:accerelandó a kauzalitás angyala. Ezek pőrgősebbek. Az existence idejétmult dolgokat ir le.
Valóban frappáns válasz a Fermi-paradoxonra, csak úgy ötszáz oldallal hosszabb a kelleténél. Vajon tényleg bele kellett írni az angolszász SF elmúlt száz évének minden megválaszolatlan kérdését? Kérdem úgy is, mint Brin űroperáinak egyébként elkötelezett rajongója