Végül mégis inkább lerúgtuk saruinkat, és úgy sétáltunk tovább. A Végtelen amúgy teljesen komfortos – tapintása, mint a legselymesebb, tiszta homok, éles kagylóhéjak nélkül, a hőmérséklete pedig éppenséggel olyan, mint egy meztéllábé. Illetve pár fokkal melegebb vagy hűvösebb, ahogy épp jólesik. Ahogy ott gázoltunk benne, néha ránk fröccsent az óceánillatú Örökkévalóság.
–Te – kérdeztem kedvenc valóságom kedvenc mókás részletét –, isten vagy?
– Nem – pillantott rám enerváltan.
– Akkor halj meg! – kiáltottam, s kacagva taszítottam a habokba.
Ő prüszkölve emelkedett ki közülük, s bosszankodva tépkedte magáról a túlságosan is ragaszkodó időcafatokat.
– Nem unod még…? – A sóhaj rezignált volt, persze, ez a kérdés nem is először hangzott el.
– Sose tudnám megunni – feleltem diadalittas vigyorral a képemen.
– Soha ne mondd, hogy soha… és töröld le azt a diadalittas vigyort a képedről.
– Jaj már, olyan vagy – duzzogtam.
– Olyan milyen? Nyugalomra vágyó? Békeszerető? Vagy nyugalomra vágyó?
– Unalmas! – vágtam közbe. – Kezdesz olyan lenni, mint azok, odaát.
– Hm. – Fürkész tekintet vetült rám. – Csakugyan? – Olyan komoly képet vágott, hogy egészen elcsendesített.
– Hé – böktem oldalba aztán –, nem úgy értettem.
– De én lehet, hogy igen – mélázik. – Lehet, hogy áthurcolkodom.
– Ne már! – rémüldöztem. – Akkor kivel fogok játszani?! – Lázasan kutattam a látóhatárt, mert folyton elfelejtem, hogy itt nincsen olyan. – Miért jobb a Sehol és a Semmikor, mint a Mindenütt és a Mindig? – Eddigre tényleg elkezdtem pánikba esni.
– Ne bőgj már – feddett meg szelíden, majd letörölte az arcomat –, megint csupa elszabadult dimenzió lesz minden.
Sokáig nagyon unalmas volt nélküle. Aztán egyszer séta közben megpillantottam valakit, akit sose láttam még.
– Szia! – köszöntött bizonytalanul. – Odaátról jöttem. – A kezében tartott prospektusba pillantott. – Ugye, ez itt a Végtelen partját nyaldosó Örökkévalóság?
–Te – kezdtem lassan – isten vagy?
– Nem, dehogy! – felelte meglepődve. – De miért?
Az arcára csodálkozás ült ki, az enyémen pedig felragyogott a diadalittas vigyor.
Jó sokáig prüszkölt az időben.
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
aranyos 😀
:blush: 🙂