SFmag

Végül mégis inkább lerúgtuk saruinkat, és úgy sétáltunk tovább. A Végtelen amúgy teljesen komfortos – tapintása, mint a legselymesebb, tiszta homok, éles kagylóhéjak nélkül, a hőmérséklete pedig éppenséggel olyan, mint egy meztéllábé. Illetve pár fokkal melegebb vagy hűvösebb, ahogy épp jólesik. Ahogy ott gázoltunk benne, néha ránk fröccsent az óceánillatú Örökkévalóság.

–Te – kérdeztem kedvenc valóságom kedvenc mókás részletét –, isten vagy?

– Nem – pillantott rám enerváltan.

– Akkor halj meg! – kiáltottam, s kacagva taszítottam a habokba.

Ő prüszkölve emelkedett ki közülük, s bosszankodva tépkedte magáról a túlságosan is ragaszkodó időcafatokat.

– Nem unod még…? – A sóhaj rezignált volt, persze, ez a kérdés nem is először hangzott el.

– Sose tudnám megunni – feleltem diadalittas vigyorral a képemen.

– Soha ne mondd, hogy soha… és töröld le azt a diadalittas vigyort a képedről.

– Jaj már, olyan vagy – duzzogtam.

– Olyan milyen? Nyugalomra vágyó? Békeszerető? Vagy nyugalomra vágyó?

– Unalmas! – vágtam közbe. – Kezdesz olyan lenni, mint azok, odaát.

– Hm. – Fürkész tekintet vetült rám. – Csakugyan? – Olyan komoly képet vágott, hogy egészen elcsendesített.

– Hé – böktem oldalba aztán –, nem úgy értettem.

– De én lehet, hogy igen – mélázik. – Lehet, hogy áthurcolkodom.

– Ne már! – rémüldöztem. – Akkor kivel fogok játszani?! – Lázasan kutattam a látóhatárt, mert folyton elfelejtem, hogy itt nincsen olyan. – Miért jobb a Sehol és a Semmikor, mint a Mindenütt és a Mindig? – Eddigre tényleg elkezdtem pánikba esni.

– Ne bőgj már – feddett meg szelíden, majd letörölte az arcomat –, megint csupa elszabadult dimenzió lesz minden.

Sokáig nagyon unalmas volt nélküle. Aztán egyszer séta közben megpillantottam valakit, akit sose láttam még.

– Szia! – köszöntött bizonytalanul. – Odaátról jöttem. – A kezében tartott prospektusba pillantott. – Ugye, ez itt a Végtelen partját nyaldosó Örökkévalóság?

–Te – kezdtem lassan – isten vagy?

– Nem, dehogy! – felelte meglepődve. – De miért?

Az arcára csodálkozás ült ki, az enyémen pedig felragyogott a diadalittas vigyor.

Jó sokáig prüszkölt az időben.

Hozzászólások

hozzászólás