Magyarországon – bár akadnak próbálkozások – nincs igazi hagyománya az alternatív történelmi regényeknek. Pintér Bence és Pintér Máté tehát egy nagyjából kitaposatlan ösvényen indult el, amikor első regényük helyszínéül egy fiktív 19. század végi Közép-Európát választottak.
A történet ugyanis a Kossuth által ténylegesen megálmodott Dunai Konföderáció területén játszódik, amely magába foglalja a Bajorországtól a bolgár tengerpartig terjedő területet. Persze ahhoz, hogy ez az állam létrejöjjön, valahol egész más fordulatot kellett vennie az eseményeknek. A valós történelemtől az 1849-es tavaszi hadjáratot követően kanyarodunk el, amikor a Buda-Ganz Művek által kifejlesztett golyószórók segítségével a magyarok nemcsak visszaverik az osztrák és orosz inváziót, hanem döntő csapást is mérnek a Habsburg Birodalomra. A császárság helyét a kelet-közép-európai népek szövetsége veszi át egyenrangú tagállamokkal, váltakozó fővárossal.
A szcenárió meglehetősen gyenge lábakon áll. Nem pusztán azért, mert az amúgy is súlyos ellátási problémákkal küzdő magyar iparban nem volt meg a lehetősége egy ilyen horderejű technikai áttörésnek, hanem azért sem, mert Kossuth-ban csak a szabadságharc bukása után – és persze részben miatt – merült fel a konföderáció életre hívásának ötlete. Néhány baki is akad a regényben: nagyon érdekesek ugyan a fiktív források a fejezetek elején, de például aligha nevezhetjük ultimátumnak Ferenc Józsefnek a Bécset ostromló seregekhez intézett, feladási tárgyalásokat kezdeményező üzenetét.
Ha A szivarhajó utolsó útja középpontjában a miénkkel párhuzamos történelemszál következetes levezetése állna, ezek komoly hiányosságok lennének. Ám a könyvnek a Dunai Konföderáció csak a hátterét adja. Kétségkívül érdekes színezetet ad a magyar történelmi vonatkozás, ám az alternatív történelmi kalandregényben a harmadik szó a hangsúlyos. Nem véletlenül jellemzi a fülszöveg Jules Verne és a James Bond-történetek elegyeként a művet.
Az 1880-as években járunk. A történet középpontjában a Dunai Konföderáció első hadi szivarhajója – azaz zeppelinje – áll, amelyet gonosz erők a maguk céljaira akarnak felhasználni. Különösen veszélyes ez ekkor, mivel az államalakulat stabilitását a belső szeparatista mozgalmak mellett a kiéleződő nemzetközi helyzet is gyengíti. A légijármű próbaútjának adatait Kossuth Lajos unokájának, Kossuth Csabának kellene eljuttatni a fővárosba, Belgrádba, de megszerzi azokat az Árny névre hallgató szuperbűnöző, akinek a nevéhez már számos merénylet és politikai gyilkosság kötődik.
A cselekmény az Árny és az ellene szövetkezők küzdelme mentén bonyolódik. A “jókat” az ifjú Kossuth mellett Nemesházi Bence országgyűlési képviselő és Ana Pejnovic titkosügynök. Mellettük fel-felbukkan Reményik Teodóra újságírónő és Ana apja, a szerb maffia oszlopos tagja. Nem igazán kidolgozott karakterek: nagyrészt megfelelnek a csetlő-botló férfi, ravasz politikus, kotnyeles újságírónő, minden hájjal megkent, de jólelkű bűnöző sztereotípiáinak. Hőseink többnyire rohannak az események után: az irányítás a végsőkig az Árny kezében van, akinek a legmagasabb politikai körökben és a szeparatista mozgalmakban egyaránt vannak kapcsolatai.
Mint afféle kalandregényben, természetesen itt is pozitív a végkifejlet, az Árny sötét terve meghiúsul, a Konföderáció megmenekül. Mégsem teljes a happy end, a főgonoszt nem sikerül elkapni, az államalakulat válságára sem kapunk megnyugtató megoldást. Egyértelmű, hogy a szerzők folytatásban vagy folytatásokban gondolkodnak. Hogy kapunk-e újabb regényeket a Dunai Konföderáció világából, az még a jövő zenéje, mindenesetre azt bátran kijelenthetjük, hogy indításnak ígéretes a huszonéves szerzőpáros debütáló alkotása.
Linkek:
A Kötvefűzve interjúja a szerzőkkel
A Magyar Nemzet interjúja a szerzőkkel
A könyv trailere
Hozzászólások
[adeptus további írásai]
