Tolkien grandiózus opusa tele van varázslatos, mágikus, végső soron vallási elemekkel. Varázslók, istenek, misztikus jelenségek sorjáznak a lapjain, amelyekkel számos Tolkien-szakértő foglalkozik. A kutatások leginkább két területtel foglalkoznak: az egyikben Tolkien katolikus hitéből indulnak ki, és arra igyekeznek rámutatni, hogy ez a szemlélet műveiben mennyiben érhető tetten (egyesek odáig elmennek, hogy a teológiai oktatásban is felvetik írásainak használhatóságát). A másik irány a tolkieni életmű továbbélésére, annak szerepére fókuszál. Az ún. neo-pogány csoportok kutatása már korábban rámutatott arra, hogy az életműnek fontos szerepet tulajdonítanak ezek a csoportok. Ugyanakkor kevesen fókuszálnak arra, hogy bizonyos közösségek hitelveikben is merítenek Tolkien munkáiból. Az elmúlt években indult vizsgálat, hogy a populáris kultúra egyes művei vagy elemei hogyan jelennek meg a különféle új vallási csoportok között, és ide kapcsolódik az ún. tolkieni miliő kutatása. Ebben a cikkben Markus Davidsen The Spiritual Milieu Based On J. R. R. Tolkien’s Literary Mythology című munkája alapján igyekszem röviden bemutatni azokat a közösségeket, amelyek az ún. Legendáriumra (Tolkien műveire) hivatkoznak.
Először is mindenképpen fontos elkülöníteni a Tolkien rajongókat a tolkieni vallási miliő tagjaitól. Míg előbbiek számára Középfölde történetei mindig irodalmi művek maradnak, addig utóbbi csoport tagjai számára az ott leírtak valósak, az ábrázolt világ vagy a miénk előtt létezett, vagy egy párhuzamosban most is létezik. Természetesen túl egyszerű lenne minden tolkieni hívőt ezzel a leírással általánosítani, hisz sokan vannak, akik csupán bizonyos elemeit építik be vallási képükbe, megint mások pl. a tündék utódaiként aposztrofálják magukat, mindenesetre ezekben az esetekben is igaz, hogy valamilyen transzcendens kapcsolatot keresnek (akár valamilyen rituálé útján) a Tolkien műveiben leírt természetfelettivel.
Másodszor ki kell emelni, hogy nincs egy olyan, hogy tolkieni egyház. Nem létezik semmilyen gyűjtőszervezet, ami összefogná ezeket a csoportokat, sőt, a XX. században felerősödött egyéni vallásosság intézménye miatt sokan nem is tömörülnek ilyen közösségekbe (épp ezért célszerű a miliő kifejezést használni, különösen a Colin Campbell által használt értelemben). Továbbá azt is fontos leszögezni, hogy a Tolkien által inspirált vallási elemek nem önmagukban léteznek, azokat kombinálják más vallási jelenségekkel, legtöbbször a neo-pogány hitelvekkel.
Természetesen abban, hogy az életmű vallási alapanyaggá vált, elsősorban az játszott közre, hogy a vizsgált művekben – különösen A szilmarilokban – egy összetett vallásos világkép jelenik meg, teremtővel és teremtményeivel, mitikus csatákkal, már-már vallásos hősökkel. Középföldét benépesítik a különféle mitológiákból ismerős lények, mint a tündék, törpék, sárkányok etc., valamint a varázslat szerves részét képezi ennek a világnak. Mindenképpen nagy szerepe van emellett annak is, hogy a történeteket – azok belső, fiktív terében – nem Tolkien meséli el: A hobbitban Bilbó, A Gyűrűk Urában pedig Frodó a szerző, A szilmarilok pedig mintegy tünde legendagyűjteményként jelenik meg. Ráadásul a „mesék” kvázi teremtéstörténetei a mi világunknak. Tolkien „imitálja” a történelemírást, ez pedig sokak számára megkönnyítette, hogy valósként fogadják el a Legendáriumot. Hasonlóan a vallásos eredet képzetét erősíthetik Tolkien levelei, amelyekben azt írja, művei kész történetekként jelentek meg az elméjében. Ezek és hasonló kijelentései mind a judeo-keresztény kinyilatkoztatásokkal, mind pedig a gnosztikus titkos tudás felismerésével párhuzamba állíthatóak.
Tolkien nem A Gyűrűk Ura első megjelenése, hanem az 1965-ös első puhafedeles kiadás után talált utat először az egyetemekhez és hallgatóikhoz, majd a hatvanas évek hippi mozgalmaihoz. A „virággyermekek” a Megyében találták meg az ideális világképüket, pipafűvel és nyugodt életmóddal, Frodó és Gandalf hamar népszerűek lettek, az emberek tünde neveket kezdtek adni maguknak stb. A hetvenes, nyolcvanas évek pogány mozgalmai magukévá tették a regény természetbarát hangnemét. Ekkorra tehető a tolkieni vallási közösségek első hulláma.
A legkorábbi ismert, bizonyosan Tolkienből merítő csoport az Egyesült Államokban, a Mojave-sivatagban kezdte aktivitását a hetvenes években. Robert Ellwood professzor így ír erről: „Akkoriban [1973-ban], visszatérve Dél-Kaliforniába, hallottunk egy csoportról, ami egy, a Mojave-sivatagban élő misztikus asszony köré szerveződött, aki meg van róla győződve, hogy A Gyűrűk Urában foglaltak valós történetek, és hogy Tolkien ezzel tisztában volt, csupán fikcióval leplezte ezt a krónikát valamilyen ok miatt. Ez az asszony folyamatos kapcsolatban áll tündékkel, törpökkel és hobbitokkal, ráadásul állítja, hogy Gondor a Mojave-sivatag helyén terült el. Úgy hiszi, Aragorn kastélya ott van eltemetve, és pszichikus jelek segítségével képes megtalálni a romokat. Folyamatosan archeológiai ásatásra vezeti a csoportját, majd különféle indokokra hivatkozva elodázza a tényleges munkát.”
Ennél azonban sokkal fontosabb csoport az Elf Queen’s Daughters, ami 1975-ben vette fel ezt a nevet. Ugyan a tagok más ezoterikus nézetek iránt is fogékonyak voltak, egyértelműen kimutatható Tolkien hatása, hisz miután „ráuntak” a tünde himnuszok éneklésére, felvették a Tuk nevet a hobbitok után. Bár ez egy rövid életű csoport volt, mégis igen fontos megemlíteni, mert innen kezdődik a különféle tünde mozgalmak megjelenése – amelyek nem nyíltan tolkieniek, mint pl. az Otherkin. Néhányan később új csoportot alakítottak Silver Elves néven.
Talán a legnagyobb és legösszetettebb csoport, ami a tolkieni spiritualizmust beépítette elveibe a Tribunal of the Sidhe. Az 1985-ben alakult közösség legfőbb forrása Tolkien és Robert Graves The White Goddess című műve. A csoport tagjai nem úgy tekintenek ezekre az írásokra, mint valós történelemre, de az ezekben felvonuló varázslatos és mitikus lényeket egy, a valóságban létező jelenség irodalmi megjelenéseinek tartják: olyan entitásokkal rokonok, amelyeknek más világok az otthonuk, de időnként inkarnációik megjelennek a mi világunkban is (ezeket az entitásokat „changeling” névvel illetik). A csoport tagjai magukat is ilyen inkarnációknak tekintik, és több lényt a tolkieni mitológiából úgy kezelnek, mint ezen entitások különféle formái. Hiszik, hogy Tolkien maga is ilyen inkarnáció volt, egy bárd, aki szabad akaratából öltött testet a mi világunkban, hogy mitikus formában adja át az igazságot a világról. Azonban bármennyire is fontos szerepet játsszon a tolkieni életmű, a Tribunal of the Sidhe főleg a Wicca, a kelta és norvég mitológiai elemekre és rituálékra épít.
Ehhez hasonlóan a ma is működő Order of the Red Grail nevű szervezet is csupán részben használja fel Tolkien műveit. A kereszténységet és a ceremoniális mágiát keverik és létrehoztak egy Vala rituálét (a Valák kvázi angyalszerű lények a tolkieni mitológiában), amit 1993-ban írásban is megörökítettek. Ezen kívül azonban semmilyen más tolkieni ihletésű rítust nem űznek, erről is úgy nyilatkoznak, mint ami bensőségességével és játékosságával elkülönül a többitől, a Valák pedig csupán megszemélyesítői a valós metafizikai hatalmaknak. Tehát ahogy a korábbi csoportok (kivéve a Mojave-sivatag kommunáját) nem Tolkien szövegeit tekintik egyetlen forrásnak, tanításaikat nem csak a Legendáriumra építik, így nem is lehet tiszta tolkieni vallási miliőről beszélni.
A második hullám Peter Jackson filmadaptációjának bemutatása után jelent meg; a filmek gyakran sokkal nagyobb szerepet kapnak a tolkieni vallási miliő iránt fogékony emberek közt, mint az eredeti könyvek. Másrészt, ezek főleg online szerveződések; a bemutató utáni évben kilenc olyan csoport szerveződött az interneten, ami élénken érdeklődött a tolkieni spiritualizmus iránt. Ilyen szerveződés a Middle-earth Pagans, a The Elven Path (Tië Eldaliéva) vagy a The Silvership of the Valar (Ilsulantë Valion). Jellemző ezekre, hogy a tagok ritkán találkoznak személyesen, offline rendezvényeket nem szerveznek, rituáléikat is online (pl. Skype-on) folytatják le, ahol a rituálé képzeletbeli reprezentációjának tulajdonítanak nagy szerepet (nem érdemes ezen meglepődni, hisz alapvetően a vallási rítusokban fontos szerepet játszik az imaginárius). Természetesen itt is főleg a tünde hagyománynak van szerepe, a tagok tünde neveket viselnek, és a neo-pogány jegyeket viselő szertartásokat tünde ünnepekhez kapcsolják. Ezeknél a csoportoknál Tolkien már sokkal fontosabb szerepet kap – még akkor is, ha más vallási hagyományok elemeit is felhasználják –, és sokkal inkább valósként kezelik a Legendáriumban foglaltakat. A Middle-earth Pagans tagjai például Gandalf és Galadriel alakjában az Isten és az Istennő pogány alakját látják, amelyekre nem önálló létezőkként tekintenek, hanem archetípusokként.
A pogány hagyomány mellett megjelennek, akik a keresztény – római katolikus – jellemzőket és párhuzamokat emelik ki, ilyenek az ún. Middle-earth Christians csoport tagjai, akik pl. Eru alakjában a keresztény Istent tisztelik, a Valák pedig sokkal inkább angyalok, mint isteni alakok, szemben a „tünde mozgalmak” aposztrofálásával. Ebben a tekintetben közelebb állnak Tolkienhez, ugyanakkor hisznek Középfölde valóságában, amiben Tolkien soha nem gondolt, és nyitottak bármilyen ezoterikus hitelv és praktika előtt. Mindkét csoport úgy tekint a Legendáriumra, mint egy értelmezési kulcsra vagy szűrőre, amely segítségével más vallási hagyományok vizsgálhatóak és megérthetőek. Például Atlantisz és Noé történetében Númenor pusztulásának történetét látják, ami A szilmarilokban szerepel, Középfölde lényei pedig mind léteztek a prehisztorikus időkben – ahogy a tagok is, mint tündék.
Tőlük elkülönülnek az ún. Rekonstrukciósok (Reconstructionists), akik egy tiszta tolkieni mitológiát kívánnak követni illetve létrehozni. Például A Gyűrűk Ura Függelékében megadott tünde naptárat használják, és szigorúan ragaszkodnak a Középfölde történelmét leíró munkákhoz. Úgy gondolják, Tolkien korai jegyzetei állnak a legközelebb eredeti elképzeléseihez, ahol pedig lyukak találhatóak – mint a szertartások esetében – inkább saját maguk találnak ki valamit, semmint kölcsönözzenek már meglévő rítusokat pl. a Wiccától. A legjobb példa ilyen csoportra a korábban említett Ilsulantë Valion. Természetesen itt sem beszélhetünk tökéletes elszigeteltségtől, hisz a rítusok létrehozásánál akarva-akaratlanul más vallási hagyományok elemeit alkalmazzák.
A Tolkien életművére épülő vallási miliő kutatása még nagyon kezdeti stádiumban van, számos kérdés vetül fel, és a jövőben valószínűleg érdekes cikkek foglalkoznak majd a témával. Az már most látszik, hogy Tolkien írásai olyan nagy hatással bírtak és bírnak a mai napig, amivel kevés alkotás a populáris kultúrából. Természetesen ennek is számos oka lehet, amire nem tért ki a cikk, a teljes körű vizsgálat ugyanis egy nagyobb volumenű tudományos munkát igényelne.
Hasznos információk:
- A cikk forrásául szolgáló tanulmány eredetileg megjelent: Adam Possamai (szerk.): Handbook of Hyper-real Religions. Brill, Leiden-Boston, 2012. 185-204.
- A Gyűrűk Urát az ötvenes években több brit könyvtárban mint nem fikciós művet vettek katalógusba, amin Tolkien is felháborodott.
Hasznos linkek:
A feldolgozott cikk egy korábbi változata
The Elven Spiritual Path (Tie-eldalieva)
Hozzászólások
[_acelpatkany_ további írásai]
Ez a cikk számomra rendkívül érdekes volt. bele se gondoltam, hogy vannak, akik ilyen komoly hitet lelnek Tolkien műveiben.
Tolkien-szakértők: magukat avatták szakértőkké, mások nevezik őket annak, mert sokat foglalkoznak az író munkásságával és műveinek lehetséges hátterével, a Tolkien Estate tagjait kell ezalatt érteni, vagy hogy működik ez? Az írón kívül nem mindenki más csak spekulál, mi járhatott az író fejében, amikor megírta a könyveit különféle hasonlóságokat alapul véve a világtörténelemből, vallásból, stb?
Tolkien-szakértők általában azok a nyelvész vagy irodalmár-diplomával rendelkező emberek, akik szakdolgozatukban, tudományos cikkeik(egy részében), ill. szakkiadónál megjelent könyveikben JRRT munkásságáról értekeznek. Attól lesznek szakértők, hogy a tudományos közösség a munkájukat felhasználja, mert értékes forráskutatást folytattak, amire támaszkodni lehet, vagy újszerű elméleti/szemléleti nézőponttal gazdagította a művek megértését. A spekuláció pedig annál kevésbé spekuláció, minél több szövegre minél jobban illenek. =)
Csodálatos cikk! Remekül fogalmazza meg azt az érzést, ami elfogja az embert Tolkien műveinek olvasása közben. Valami felsejlik, csak éppen nem feltétlenül tudatosul a cikkben kifejtett vallásos vonulat.
Nálam mindenesetre inkább (és egyértelműen) mint irodalmi alkotás jelent meg.
Viszont ez a cikk gondolati megközelítésével sok pluszt adott hozzá…
„A Tolkien életművére épülő vallási miliő kutatása még nagyon kezdeti stádiumban van, számos kérdés vetül fel, és a jövőben valószínűleg érdekes cikkek foglalkoznak majd a témával.”
Tessék kutatni, és nyilvánosságra hozni számunkra az eredményeket… 🙂
Húanyám, és még a jámbor terepjátékos pistikéket szokta hülyének nézni a nagyközönség, pedig ők általában tudják, hogy a kockákat dobálják, az elfeket meg csak úgy kitalálta valaki.
@acquiredtaste: azért az se ártana, ha maga Tolkien időnként ha más nem, egy szimpla biccentéssel nyugtázná, jó irányba jár a kutatás. habár ő már nem él, egyéb feljegyzéseiből meg nem tudom, kihámozható, valóban onnét merített, ahonnét tanulmányok tucatjait írják, vagy csak túldimenzionálják. Attól, mert valami hasonlít valamihez, még nem biztos, hogy onnét való. Evolúcióbiológiában például nem szabad a hasonlóság láttán messzemenő következtetésekbe bonyolódni, mert nem mindig vezet jó útra. Jó, tudom, ez meg nem az a tudományág 😀 Ezzel csak azt akarom mondani, csak mert sokan ugyanazt feltételezik, vallják, attól az még nem biztos, hogy úgy is van. Ezzel csak annyit szerettem volna kifejezni, hogy a mű szerzőjén kívül, aki tudja, mit honnét emelt át, ő érti igazán, mit és mért írt meg/bele, mindenki más csak találgat.
navaratna: ez bizony már csak ilyen, amíg nem fejlődik látványosan a nekromancia, nem nagyon lehet kikérdezni a halott szerzőket.
Ráadásul van egy olyan része is, hogy a legtöbb művészeti alkotás csak részben tudatos, de belekerül egy csomó olyan hatás is, amire a múvész esetleg nem figyel fel, vagy ha felismeri is, nem akarja elismerni (az emberek olykor tagadnak tényeket). Vagy simán csak nem emlékszik, mikor érte az a hatás, ami jóval később saját ötletként bukkan fel benne.
Az evólúcióbiológiánál alighanem sokkal jobban hasonlít a pszichológiára, már csak abban is, hogy emberek nem mindig tudatos önkifejezésével foglalkozik.
navaratna:
Sajnos az irodalomtudomány még nem jutott el az evolúciós biológia módszertani tisztaságához, ahol az analógiákat és homológiákat meg lehet keresni, és el lehet dönteni, valóban azok-e, aminek hisszük. Hogy erre valóban szükségünk van-e a szerző szándékainak vagy a rá gyakorolt hatások feltárásában, az már más kérdés.
Tolkien véleményét ebben a tekintetben abszolúte másodlagosnak tartom, ő csak megalkotta ezeket a szövegeket, a forráskutatás nem feltétlenül az ő fejét próbálja meg rekonstruálni. Egy másik író szavaival élve, „rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk. Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.” Amivel talán Tolkien is egyetértene.